Sőt talán még soha nem is volt ennyire depresszív, mint mostanában. Konkrét felmérésben az derült ki egyébként, hogy az EU tagállamok között szinte sehol máshol nincs ennyi pesszimista és rosszkedvű ember mint nálunk. Ezért részben a kormánypárti médiumok is hibáztathatók, ugyanis ha valaki a kormányközeli médiumokból szeret tájékozódni, akkor rendszerint ilyen és ilyen szörnyűségekkel fog találkozni. Nem is kell ezeket leírni, mert mindenki álmából felkelve is fújja a kormánymédiumok szerint a nemzetre leselkedő veszélyeket, az ébrenlét sokszor mintha csak a rossz álmaink folytatása lenne.

Nem járnak viszont jobban azok sem, akik az ellenzékhez közeli médiumokból tájékozódnak, mert ők viszont naponta olyan és olyan jellegű rossz híreket kapnak, ezeket pedig megint fölösleges leírni, mert évek óta mindig ugyanazok. (Bár a helyzet nem ennyire szimmetrikus, a progresszívek nyitottabb gondolkodásúak lévén mindig kapnak újfajta rossz híreket is.)

Igazából arról van szó, hogy a különféle felfogású emberek félelmei azok, amik teljesen más jellegűek. Ma már társaságban nem az a kérdés, hogy ki sörös és ki boros, hanem hogy csak egy példát mondjak, az USA/Nyugat vagy Kína/Kelet a félelmetesebb számára. Az embereket manapság a félelmeik határozzák meg leginkább, a politikai nézeteiket mindenképpen.

Pedig úgy is át lehetne fogalmazni ezeket a mondatokat, hogy ki milyen eredményeknek örül a legjobban. Elvileg tehát lehetne ezekről a dolgokról értelmesen is beszélgetni. Például arról is, hogy lehetséges-e számunkra és kívánatos-e a „nyugati” tömbből kissé eltávolodva afféle semleges, vagy a kettő között lavírozó politikát folytatni. (A válasz szerintem nem könnyű.)

Egy nagyon fontos tényező, hogy ki milyen csoporthoz szeretne tartozni, ez kicsit olyan mint régen a vallás volt, hogy átveszi (legalábbis színleg) annak a csoportnak az értékrendjét, szokásait, és még a legkönnyebben, gyakorlatilag gondolkodás nélkül a politikai nézeteit is. A pszichénk úgy működik, hogy amikor azt szeretnénk, hogy elfogadjanak, akkor magunkat becsapva is hangoztatni kezdünk újfajta nézeteket, és egyre jobban fogunk hinni is bennük.

Aki viszont megpróbálja értelmezni az eseményeket és gondolatilag feldolgozni, elhelyezni valahogy mindazt, ami történik, az magányos marad, a magányérzet pedig megint depissé tehet minket. Hogy egy példát mondjak, vannak akik még mindig nem tudtak kijönni a COVID témából és oltásellenesek maradtak, valahogy fixálódott náluk egy rögeszme, mert nyilván ez is részét képezi annak, ahogyan az adott csoport kijelöli a határait. Én például viszont azok közé tartozom, akik számára az ilyesmi eléggé riasztó és nem is szeretnék olyan csoporthoz tartozni, amelyik ilyen fura nézeteket hangoztat. A legtöbb csoport tele van különféle teljesen fura, irracionális nézetekkel. (Ezek nagy része persze elsőre racionálisnak hangzik, de ha kicsit megkapargatjuk, akkor kiderül, hogy ténybeli tudás helyett leginkább csak hiedelmekről van csak szó, amiket jól lehet mantrázni.)

Manapság úgy látszik mintha választani kellene a között, hogy van a nyáj melegsége a nem túl magas gondolati színvonalával, és vele szemben van a szuverén gondolkodás igénye (ami persze nem jelent többet annál, hogy legalább törekvés szinten megvan a saját nézetek folytonos finomításának igénye), ami viszont magányossá teszi az embert.

Nekem olyan, mintha beragadtunk volna régi kerékvágásokba, amik nem biztos, hogy a jövőnk szempontjából tényleg annyira fontosnak bizonyulnak. Például fel lehetne tételezni azt is, hogy Magyarországon az életszínvonal most már csökkenésbe váltott, és az egy-két évvel ezelőttinél egy jóval alacsonyabb szintre állhat be. (Előfordult már ilyen több országban és vannak előjelek is, amik egy ilyen az irányba mutatnak, sőt Európa egésze esetében is lehetséges egy tartós életszínvonal csökkenés.) Ha egy ilyen helyzet bekövetkezik, az még a jelenleginél is nagyobb elégedetlenséghez és társadalmi feszültségekhez vezethet. Holott például környezetvédő szemmel nézve azt is lehetne mondani, hogy az életszínvonalunk egy részének beáldozása akár jó hatású is lehet a fenntarthatóság szempontjából. (Pl. kevesebb autó, kisebb házak, kevesebb presztízsberuházás, takarékosabb táplálkozási szokások elterjedése stb.)

A politizálás nagyon alkalmas arra, hogy folyton csak másokra mutogassunk, pótcselekvéseket folytassunk a nyilvánvalóan égető problémák megoldása helyett, és mindig csak másokat hibáztassunk ezekért. Lehetne értelmesen is művelni, de ahogy most folytatjuk az egy nagyon felszínes és felelőtlen játék, legtöbbször nem több ennél.