A környezetszennyezés mintegy feléért a leggazdagabb 10% a felelős, az emberiség szegényebbik fele viszont csak a tizedéért. Bolygónk népességének mintegy fele naponta néhány dollárnyi jövedelemből él, vagy inkább csak elvegetálgat valahogyan, és gyakorlatilag elhanyagolható mértékben terheli a környezetünket. Az egyik oka lehet annak, hogy a környezetvédő mozgalmak inkább baloldalinak tűnnek, hogy logikus módon sokkal nagyobb lemondásokat követelnek meg a jómódban élőktől, mint a szegényebbektől. Ezért érdemes egy kissé górcső alá venni, és lehozni ezt a kérdést az elmélet síkjáról a napi gyakorlat területére.

Magyarország közepesen fejlett ország, ahol viszonylag kevesen tartoznak a világ leggazdagabb 10%-ába (számításaim szerint, éves szinten kb. 20 millió Ft jövedelem szükséges ehhez, pontosabban a vásárlóerő paritással korrigálva). Ezzel szemben a lakosságunk nagy része ahhoz  az ún. globális középosztályhoz tartozik, amelynek a környezetszennyezése még mindig jelentős mértékű.

A középosztályhoz tartozóknak elvileg nincsenek napi megélhetési problémái, viszont mégiscsak be kell osztaniuk a jövedelmüket, és nem nagyon tudnak megtakarítani. Ebben nyilvánvalóan szerepet játszanak a reklámok, mert arra akarnak rávenni minket, hogy többet költsünk, viszont ez egy olyan állítás, aminek pontos tudományos vizsgálatát még nem végezték el, tehát kissé közhelyszerű. Mások utánzása, vélt vagy valós társadalmi elvárások is szerepet játszanak abban többek között, hogy mire költjük a pénzünket.

A középosztály szintjén ha környezetvédelemről beszélünk, akkor eléggé közismert kérdések fognak felmerülni. Képes-e az ember kicsit jobban takarékoskodni az élelmiszerrel, képes-e kevesebb húst fogyasztani (ami elvileg még egészséges választás is lehet)? Mindenhova autóval kell-e járni és kell-e a családba több autó is? A kisebb ruhatár vagy turkálós ruha tényleg ciki-e? Ha már műanyagokat kell, hogy használjunk, el kell-e dobnunk egyből vagy többször is fel tudjuk használni? (Kíváncsian várnék olyan pszichológiai trükköket is, amik nem a fogyasztást segítik, hanem inkább a környezet védelmét. Nyilván nem a marketingesek fogják ezeket kitalálni.)

Az igazán izgalmas kérdések a felső jövedelemcsoportban fognak felmerülni. Itt ugyanis már mindenképp képződnek olyan jövedelmek, amiket befektetnek, még abban az esetben is, ha a fogyasztásukat nem fogják vissza különösképpen. A fogyasztás esetében például az a kérdés, hogy valóban szüksége van-e az illetőnek tank nagyságú, benzinfalú autókra, vagy hogy mennyiben igényli, hogy évente több, hosszú repülőútra fizessen be. (A reklámok hibáztatása ezen a szinten már biztosan nem áll meg, hiszen semmilyen reklám nem fogja rábeszélni őt, hogy a nagyméretű kocsit válassza a kisebb helyett. Ugyanúgy az is a saját döntése, hogy egy távoli földrészre utazik el üdülni, vagy pedig beéri sokkal közelebbi úti célokkal is.)

Az ingatlan lehet ugyan egy jó befektetés, de egy sok száz négyzetméteres „házikónak” a felépítése semmiképp sem környezetbarát, a fenntartása is csak erős megszorításokkal lehet az. Ha különböző államkötvényekbe vagy befektetési alapokba fekteti a pénzét, akkor fogja-e tudni ellenőrizni, hogy valóban környezetbarát módon költik-e el? Vagy pedig ellenkezőleg, újabb betonszörnyeket, esetleg fölösleges presztízsberuházásokat hoznak belőle létre.

A „zöldnek” nevezett beruházások nagy része sem az, hanem legfeljebb egy kicsivel kevésbé környezetszennyező mint egy másik. A cégek jól értenek ahhoz, hogy megfelelően csomagolják mindezt, de jó lenne valamiféle rangsor vagy osztályzás, amivel tisztán lehetne látni. Egy akkumulátor gyár lehet, hogy kevesebb környezetszennyezést okoz hosszabb távon, mint mondjuk egy tengeri olajfúró torony, de igazán környezetvédő beruházásnak azt nevezném, ami képes a károkat vissza is fordítani. Ilyen lehet például akár egy erdőtelepítés, akár egy vizes élőhely eredeti állapotának visszaállítása, akár egy olyan ipari eljárás, amely nettó szén-dioxid megkötéssel jár.

Ha valaki környezetkímélő életmódot él az fakadhat pusztán racionális meggondolásokból, például kerékpárral jár, mert kocsit fenntartani számára nem éri meg és ha igazán szüksége van rá, akkor kölcsönöz egy rövid időre. Akinek viszont a jövedelme valóban magas, számára nagyon nehéz lehet a valóban környezetbarát szemléletre való átállás, és hogy az elveit valóban be is tudja tartani, ezért lesz ez az egész egy afféle „fű foka” jellegű kérdés. (Jézus példázata egyébként szintén nem arról szólt, hogy a kérdéses  dolog teljesen lehetetlen, hanem hogy nehéz.)  Az állami ösztönzők sehol sem elég erősek ehhez, nem csak a különféle ipari lobbik fúrják meg, hanem az állami döntéshozók is a különféle elitekből kerülnek ki, nem pedig onnan, ahol a család esténként esetleg csak zsíros kenyeret kap vacsorára. (Egyébként a magas jövedelmű rétegek előtt van olyan lehetőség is, hogy egyszerűen kevesebbet dolgoznak, és a jövedelmüket ily módon csökkenthetik. Ez persze megint szembemehet azzal, hogy a társadalom és a család mit vár el, vagy a saját felfogását képes-e megváltoztatni.)

Itt látni vélek egy alapvető elvi problémát is: A kommunizmus kísérlete köztudomásúlag megbukott, mert nem vette figyelembe többek között az emberek természetes önzőségét, más emberi tulajdonságokkal egyetemben. A kapitalizmus éppígy megbukhat a „természetes” emberi mohóság miatt (amit a reklámok táplálhatnak ugyan, de valójában egy paleolit ösztönvilág áll mögötte). Az üzletek nyújtotta árubőség önmagában is egy reklám, azt sugallva, hogy „vásárolj”, ami etikailag kérdőjeles. Nem azt mondom, hogy ezt az árubőséget meg kellene szüntetni, mert felülről bevezetett korlátozásokkal ugyan ez elérhető lenne, de ettől az emberek nyomorultul érzik majd magukat a kényszerek világában. Inkább újfajta társadalmi normákról lenne szó, amik interiorizálhatóak lennének: Ha húszfajta étel is van előttem az asztalon, akkor is tudom, hogy azok közül igazán két-háromra van csak szükségem a mindennapokban.

Ha megnézzük most a vetéseket, jól láthatóan nagy a különbség a sárgászöld és mélyzöld között, éppígy az emberi tevékenységek környezetvédelmi vonatkozásai között is tegyünk különbséget, és ne nevezzünk mindent zöldnek attól, hogy kicsit zöldes árnyalatú.