A statisztikák szerint a globalizáció mértéke 2008-ig növekedett, azóta összességében csökkenő trendet mutat. A világ legnagyobb gazdaságaiban, az USA-ban és Kínában, de még Európában is erősödnek a piacvédelmi törekvések, a háborús feszültségek ezt a folyamatot még fel is erősítik.
Az USA-ra épült az egész?
Úgy tűnik, mintha egyetlen ország gazdaságára épült volna az egész rendszer, amely évente 5-6 szorosan túlfogyasztja földünk erőforrásait, Kelet-Ázsia és Nyugat-Európa pedig folyamatosan exportálják számukra a különféle iparcikkeket. Emiatt válhatott kulcsvalutává a dollár is. Az USA egyedüli szuperhatalmi hegemóniája úgy tűnik, mintha szintén szükséges lenne a globalizációhoz, ami 1990 után gyorsult fel igazán, miután összeomlott a Szovjetunió és az egész „keleti blokk” gazdasági rendszere, és egy időre csak egyetlen szuperhatalom maradt a porondon.
Még tartja magát
A rendszer hálózatszerű, emiatt ha néhány csomóponton meg is gyengül, más kisebb központok képesek átvenni ezek szerepét, ilyenkor a láncolatok akadoznak ugyan, de nem állnak le. Ez derült ki a világjárvány idején éppúgy, mint az orosz-ukrán háború időszakában. (Oroszországot most sem zárja ki a „nyugat”, valószínűleg nem is tudja, de nem is erre törekszik, a cél inkább a gazdaság meggyengítése révén az oroszok hadi képességeinek gyengítése lehet.) A hálózat létezése leginkább a politikai akarat függvénye, és még a demokratikus országokban is egyre növekvő bázisa van a globalizáció-ellenességnek, ami mindenhol inkább ösztönös elutasításra épül, nem pedig az előnyök és hátrányok tudatos mérlegelésén. A jelentősebb mértékű globalizáció éppúgy mint a bevándorlás, egy adott ország számára lehet inkább előnyös és inkább hátrányos is, ez nagy mértékben függ az adott gazdasági helyzettől és az alkalmazás módjától is.
Kína – lopni tudni kell
Amit a nyugati gazdasági rendszerek felépítettek kétszáz év alatt, annak a csúcstechnológiának a nagy részét Kína ügyesen ellopta harminc év alatt, némi túlzással szólva. Ez is komoly teljesítmény egyébként, a Szovjetunió nem volt képes rá ilyen szinten, mert csak Kelet-Ázsiában voltak meg a tradicionális kulturális alapjai a modern, hatékony tömegtermelésnek. Kína az új szuperhatalom, és akár már 2024-ben előzhet, amennyiben az USA-ban az elnökválasztás után komoly, az ország kettészakadásával járó belpolitikai válság alakulhat ki. A jelenlegi trendek alapján az USA egyre inkább befelé fordulóvá válhat, az önellátási tendenciák már most is láthatók és egyre inkább csökkenhet az érdekeltsége abban, hogy a katonai jelenlétét és fenntartsa Kelet-Ázsiában, Közel-Keleten vagy Európában.
Kína lehet egy ideig az első számú szuperhatalom és naivitás lenne azt gondolni, hogy csak Tajvan bekebelezése fogja őket érdekelni. A szuperhatalmak nem így működnek, hanem a számukra stratégiai fontossággal bíró helyeket általában elfoglalják és kiterjesztik a befolyásukat. Ezért egy ilyen helyzetben nem érezhetné magát többé biztonságban Dél-Korea, Vietnam vagy Szingapúr, de több más ázsiai ország sem. 2050 után azonban megint változhat a helyzet, a kínai lakosság rohamos elöregedése és a klímaváltozás egyaránt határt szabhat a szuperhatalmi törekvéseknek, és a kínai gazdasági modell is már sokkal hamarabb kifulladhat.
Kik értik meg egymást?
Nyilván azok értik meg egymást, akik egy nyelven beszélnek, és nem tudjuk még, hogy milyen tolmács segíthet olyan helyzetekben (ez egy izgalmas kérdés is egyben), ahol a világot a felek egészen máshogy értelmezik. Az eltérő felfogásúak egymást meg nem értése nálunk Magyarországon is feltűnően látszik a politikai életben. Nagyhatalmi szinten sincs másként, ezért az autoriter diktatúrák valahogy „egy hullámhosszon vannak” és folyamatosan egyeztetni képesek, ezáltal valamilyen módon szövetségeket kötnek, ha nincsenek különösen erős ellentéteik. Ilyen alapon egy keleti szövetségi rendszer már most kirajzolódik, és gyakorlatilag Ázsia jelentős nagy részét magában lefedheti. (Úgy tűnik, mintha létezne egy hasonló erővel bíró alternatív, ázsiai eredetű világértelmezés a görög-zsidó kulturális hagyományokra épülővel szemben.) Lesz sok olyan ország is mint például Törökország és India, amelyik nem fog egyértelműen beállni akár Kína, akár USA és Nyugat-Európa mögé, hanem a kettő között lavírozva kvázi semleges marad.
Az új trendek már nem az USA-ból indulnak
Számos trend, ami az USA-ban megjelenik európaiak nagy részének nem is értelmezhető, ilyen például a rabszolgaság, ami kontinensünkön pár országban volt csak jellemző, ráadásul a brit parlament mondta ki először a rabszolga kereskedelem megszüntetését. Évszázados távlatban gyakorlatilag minden divathullám az USA-ból indult ki, ami most már nem biztos, hogy igaz, ami szintén lehet egy korszakváltás előjele. A fenntarthatóság gondolata például jelenleg Európában a legerősebb, ami egy kényszerhelyzet eredménye is, hiszen Európa energiaellátása a legkiszolgáltatottabb másoknak, és kulcskérdés, hogy az energiafogyasztás jelentős mértékben csökkenthető legyen. A jól láthatóan kibontakozó, világméretű klímaváltozás is egy olyan jelenség, ahol az amerikaiak nagy része konzervatív módon egyszerűen nem hiszi el, hogy az életmódjuk többé nem fenntartható.
Az internet vége?
Az internet cenzúráját sokan a globális tech-cégektől féltik, viszont egyiknek sincs monopóliuma, létezik viszont 3-4 óriás, amelyik mind máshogy kezeli a megjelenő tartalmakat. A nagyobb mértékű cenzúra inkább az állami szinten működik, lásd Oroszország és Kína esete, ezek abba az irányba mutatnak, hogy az internet egységessége egyre inkább múlt időbe teendő, és az egyes államok területén más lesz, ami megengedett és elfogadott. Az internet egyben a globalizáció kiteljesedése, egyfajta jelképe is, viszont sanszos, hogy a kormányok egyre nagyobb korlátokat állítanak majd az információ terjedése elé is.
Globális hanyatlás?
Érdemes megnézni a kvázi-globalizációs rendszerek hanyatlása után létrejött állapotokat. Az ókorban a Római-birodalom „globalizálta” a Földközi-tenger medencéjét és még egy igen széles sávot gyakorlatilag teljes mértékben. A birodalom után brutális életszínvonal hanyatlás következett be a térségben, a középkor első 4-5 százada mindenféle értelemben sötétnek volt nevezhető. A Brit-birodalom is világméretű hálózatként működött és az elszakadó országok nagy részénél megint csak megfigyelhető volt, hogy évtizedeken át alig volt még számottevő gazdasági fejlődés. Mivel a globalizáció az országok többségében kimutatható életszínvonal növekedéshez vezetett, emiatt is nagyon valószínű, hogy a visszaszorulásával párhuzamosan jelentős visszaesés várható. Igaz viszont az is, hogy a globalizált termelés és szállítás jelenlegi szintje nem is fenntartható mértékű környezetvédelmi szempontból.
Kereskedelem hiánya = háborúk
A mongolok vezetői üzenték Kínának annak idején, hogy ha nem kereskednek velük, akkor kénytelenek lesznek háborút indítani, nem lesz más választásuk. Az erős gazdasági kapcsolatok és az egymásrautaltság nagyobb foka csökkentik a háborúk kirobbanásának esélyét, így például voltak olyan évek a globalizáció tetőpontjának közelében, amikor alig volt vagy egyáltalán nem is volt nyílt háború két ország között. Most jól láthatóan már fegyverkezik mindenki, a háborúk veszélye egyre nagyobb és ez egy ördögi kör, mert a háborús feszültség növekedése tovább csökkenti a kereskedelmi kapcsolatok szintjét a szembenálló országok között.
A történelem legnagyobb tanulsága pedig az, hogy az emberek nem tanulnak belőle semmit. Azt mondják, hogy általában a győztesek írják, de ez nem egészen így van, mert vannak esetek, amikor a vesztesek írják: lásd parasztfelkelések, forradalmi diktatúrák, kommunizmus, vagy akár a fasizmus is. Ha most a globalizáció vesztesei fogják írni, akkor semmi jóra nem számíthatunk...
