Érdemes lenne beszélgetni, vitatkozni a külpolitikai kérdésekről, amint sok országban ezt meg is teszik, már amiatt is jó lenne, mert ezen a téren az álláspontok nincsenek annyira bebetonozva a különféle felfogások között, mint a gumicsontként működő régi jó belpolitikai kérdésekben. Érdekes módon még a külpolitikai szakértők is nagyon visszafogják magukat, mintha ez a terület afféle tabutéma lenne.

Az Orbán-kormány külpolitikájával sok szempontból egyet lehet érteni, igaz, hogy a kommunikációs stílusával már sokkal kevésbé, számomra szégyenletes a durvasága miatt. Viszont nagyon sokan lavírozgatnak szép csendben a gazdasági előnyök megszerzése érdekében, többek között osztrákokról és németekről is ki szokott derülni ilyesmi. Azzal talán egyet lehet érteni, hogy Ukrajna EU-tagsága középtávon annyira lehet reális mint a törököké, egyszerűen azért, mert a politikai és a gazdasági rendszerük jelenleg nagyon távol van az európai normáktól. A társult tagsági státuszt érzem az ukránok esetében inkább reálisnak.

A kínai kapcsolat egy érdekes kérdés, és itt figyelembe kell venni mindenképpen, hogy a közeljövő gazdasági és politikai szuperhatalmáról van szó. Létezik most is ilyesmi, hogy egyeztetés a szuperhatalmak között az érdekszférákról, és az jól látszik, hogy Kína kelet felé eléggé nehezen fog tudni nyomulni, mert tengeri nagyhatalmak állják az útját, az USA támogatásával szinte körbe kerítik abból az irányból. Nyugati irányban a szárazföldön már sokkal barátságosabb a terep, Ázsia nyugati és középső részén, valamint Kelet-Afrikában könnyebben megy a gazdasági és akár katonai támaszpontok kiépítése is. Az „egy út, egy övezet” kezdeményezés nem annyira gazdasági racionalitáson mint inkább stratégiai megfontolásokon alapul. Vasúthálózaton keresztül Európa jól elérhető Oroszországon keresztül, és tanúsíthatom, hogy ez még most is jól működik a háborús körülmények ellenére is. A másik útvonal a nagy tömegű rakományok számára a tengeri út, ami a Szuezi-csatornán át vezet, ezért az „új selyemút” akkor nyerhet inkább értelmet, ha katonai konfliktusok miatt a tengeri útvonalak nem lennének használhatóak. A Belgrád-Budapest vasút gazdasági jelentősége is a teherszállításban van inkább, és az Orbán-kormány azért áll mögé, mert jól láthatóan támogatja Kína terjeszkedését. A kínai akkumulátorgyárak építése és a Fudan Egyetem mögött is ez a fajta logika áll. Ezen a ponton lehetne vitatkozni arról, hogy Kína támogatása mögött inkább gazdasági vagy inkább ideológiai érvek állnak. Szerintem az utóbbi lehet a fontosabb, szinte már azt lehetne mondani, hogy a kormány időnként a gazdasági racionalitást is beáldozza az ideológiai érvekért.

Leírtam már, de még egyszer megteszem, hogy konzervatív ember számára Európai Unió nem létezhet, legfeljebb valami „ármány” lehet ilyen fedőnéven, mert csak azt fogadja el hitelesnek, ami a hagyomány része, az EU ezzel szemben valamiféle új keletű fejlemény, lényegében előzmény nélküli. (Ugyanilyen logika mentén az USA sem létezik számukra, legfeljebb egy titkos összeesküvés eredményeként és mindig zsigeri ellenszenvet fognak érezni vele szemben.)

Az Orbán-kormány alig titkolt célja tehát az EU megdöntése, amiatt is, hogy ezáltal szabad kezet kapjon és teret nyerhessen a régi fajta szövetségesdi, ami a II. világháború utánig jellemző volt a kontinensre. Ki kell mondani, hogy a „nemzetek Európája” viszonylag rövid időn belül két világháborút hozott össze. Orbán megpróbálja létrehozni az autoriter vezetők egyfajta „internacionáléját”, ennek viszont akadálya, hogy egymástól távol fekvő országokról van szó (Argentínától Törökországon át Kínáig), amik gazdaságilag az USA-val és Nyugat-Európával sokkal erősebb kapcsolatokkal rendelkeznek és érdekeltek is a jó viszonyban ezekkel az országokkal. Ez annyira reménytelen próbálkozás mint nálunk a „keleti nyitás”, azaz a kereskedelmi kapcsolatok építése a volt Szovjetunió ázsiai országaival, bár az OTP terjeszkedését elősegítheti.

A helyzet a Balkánon is hasonló, a szerbek is tudják, hogy csak akkor indulhat be a gazdaságuk, ha csatlakoznak az EU-hoz, viszont a nyíltan nacionalista politikájukkal erre jelen állás szerint nincs esélyük. Érdekes kérdés, hogy a magyar cégek terjeszkedése a Balkánon mennyire sikeres és ugyanúgy érdekes lehet, hogy milyen gazdasági hozadékai vannak (a politikain túlmenően) a környező országokban a magyar lakta területek támogatásának. Az ilyen programok nyilván hasznosak lehetnek és szükség is van rájuk a határon túli magyarok érdekében, viszont kevés szó esik arról, hogy mennyire élnek célt, akár pozitív értelemben is. (Nyilván a nem EU tag országokban van ezeknek nagyobb jelentősége, Délvidéken és Kárpátalján.)

A nagyon konzervatív felfogású emberek a számukra erőt felmutató és férfiasnak tűnő oroszokat szeretik valamiért, ami nyilvánvalóan teljesen irracionális, hiszen az emberek keleten és nyugaton is alapból nagyjából hasonlóak. (Körülbelül annyira reális felfogás ez, mint annak idején az európai baloldaliak Sztálin iránti rajongása.)

Az orosz olajról láthatóan nem akarunk lemondani, ami érhető is, mivel számunkra olcsóbb a világpiaci árnál az, ami a Barátság-vezetéken át érkezik. Az ebből adódó nyereségeket viszont a magyar állam hajlamos zsebre tenni. Az jól látható, hogy a magyar lakosság átlaga a régiós szinthez képest eléggé szerény szinten él, de meg is érdemeljük, hiszen már sokadszor vettek palira a politikusaink és játszották el azt a trükköt, hogy a választás előtt szórom a pénzt és a választás utáni évben ugyanezt visszaveszem megszorítások, adók formájában. A másik vesztese ennek a helyzetnek a magyar kis- és középvállalati szektor, amelynek a költségei elszálltak (például az energiaszámlája sokkal nagyobb mint a lakossági), a termelés volumene visszaesett és külföldi cégek is kezdenek odébb állni, ha tudnak. (A volumen visszaesésben persze a német gazdaság gyengélkedésének is van szerepe.) Szinte csak a kormányközeli cégek élveznek kivételt, amelyeket a bunkósbotként működő szigorú törvényi szabályozás is valahogy mindig békén hagy. A magyar emberek többsége alapjában véve nem lázad, hajlamos elfogadni a korrupciót, ha megvan az ő kis családi biztonsága. Másik fő tényező, hogy megy a folytonos propaganda, amivel eladják nekünk vagy legalábbis megpróbálják a problémákat a „Nyugat” nyakába varrni, ami nem is lehet másként, "hiszen a kormányunk mindig a magyarok érdekeit nézi". Hol a hiba ebben a logikában?

Azt mindenesetre érezzük, hogy az idézőjelbe tett állítás  meglehetősen primitív, demagóg mondat, azt sugallva, hogy a világ egy adott módon működik, és ami ezen a perspektíván kívül van az nem is olyan fontos. Mondjuk ki, hogy képmutató népbutításról van szó valójában, elég csak megnézni, hogy a környezetünkben kik azok akik bedőlnek ennek.