Az 1990-es rendszerváltáskor rosszul jártak általában a kevésbé képzettek, a nyelvtudással nem rendelkezők, a TSZ-tagok és általában a falun élők többsége, a szocialista nagyüzemi munkások. Jól jártak viszont a fiatal diplomások, a szakmájukat önálló vállalkozóként folytatók, a nagyvárosokhoz kötődő szolgáltatásokban elhelyezkedők, az idegen nyelveket beszélők és a magukat képezni hajlandók.
Az orbáni rendszerváltás esetén a jövedelemviszonyok átrendeződnek: a vesztesek a szabad foglalkozású értelmiségiek, a kormányfüggetlen kulturális szektor, az iparvállalatoknál dolgozó szellemi foglalkozásúak, a saját lakással nem rendelkezők, kisnyugdíjasok, közmunkából élők, valamint a magánegészségügyet és magánoktatást finanszírozni nem képesek, ők mind vagy relatív vagy abszolút elszegényedést éltek meg.
A legjobban a rendszer belső köréhez kötődő elitek vagyona növekedett, majd a rendszert támogató értelmiségiek, a falun élő vállalkozók, mezőgazdasági termelők, fizikai munkakörben dolgozók egy része, valamint a nyugdíj mellett is munkaképes rétegek jövedelme szintén igen nagy mértékben nőtt. Különféle politikai okok miatt a városok felől a falvaknak hatalmas jövedelmeket csoportosít át az állam, olyan szolgáltatásokat tartanak fenn, amiket nagyon kevesen vesznek igénybe, nem beszélve arról, hogy az állam emlőin képes csak megélni számos vállalkozás.
A támogatások alapján a felsőfokú oktatásban nem résztvevő fiatalok, gyermeket szülő nők, babaváróra és CSOK-ra jogosult középosztálybeli házaspárok, a kistelepüléseken építkezők, a nők 40 programmal nyugdíjba vonulók a rendszer kegyeltjei.
A vesztes a tömegközlekedés és általában a városok infrastruktúrája, valamint a kulturális szféra, ahol folyamatos a színvonalcsökkenés, mert politikai alapon döntenek a támogatásokról. A kedvezményekben nem részesülő középosztálybeliek és az alattiak számára nehézzé vagy csaknem lehetetlenné vált a házépítés, lakáshoz jutás, új autó vásárlása és legalább egy hetes üdülés finanszírozása abban az esetben, ha nem kedvező vagyoni háttérrel indultak.
Az infláció felgyorsította, illetve felgyorsítja a vagyoni átrendeződést, mert ahol a támogatások nőttek vagy a béremelésekre nagyobb lehetőség van, ők ki tudják védeni ennek a hatását, mások viszont úgy élik meg, mint folyamatos társadalmi státuszvesztést és jövedelemcsökkenést. Az infláció emelkedése viszont elkerülhetetlen ott, ahol hirtelen nagyon megnőnek a jövedelmek vagy a támogatások miatt lesz több az elkölthető pénz, miközben a gazdaság alig fejlődik. (Ha hirtelen lett egy csomó pénzem, de fogom annyira megnézni, hogy mire költöm el, ez afféle "talált pénz".)
Végül, de nem utolsósorban vannak olyan csoportok, akiket a jelenlegi állami vezetés ellehetetlenít, mert kritikusak a kormány működésével kapcsolatban. Itt elhangzik egy olyan érv is a közéletben, hogy „Senki nem támogat mást, ha nem fűződik hozzá anyagi érdeke, cserében biztosan fog kérni valamit.” Ez az állítás demagóg, mert úgy ahogy van, hamis. Gondoljunk bele, személyes példám, hogy én is támogatni fogok másokhoz hasonlóan számomra szimpatikus szervezeteket az adóm 1%-val, konkrétan egy környezetvédelmi szervezetnek fogom adni. Ez nem az egyetlen eset, mert máskor is támogattam alkalmanként pár ezer forinttal különféle szervezeteket. Az egyik fontos tényező az adományozáskor, hogy a jövedelmemhez képest kis összegről legyen szó, ami az adományozott számára mégis jelentős, ha a jövedelmem eleve nagy, és mert sok kicsi sokra megy. Amerikai milliárdosok esetében (pl. Bill Gates is jó példa rá, aki milliárdokat osztogatott el) nagyon gyakori, hogy kevés adót fizetnek be különféle okokból, mindenesetre ez egy közismert rendszerhiba. A lelkiismeretük viszont úgy lesz tisztább, hogy a be nem fizetett adókból támogatják egyes, számukra szimpatikus szervezetek vagy vállalkozások működését. (Ugyanezt megteszik az orosz milliárdosok is, csak ők más szervezeteket fognak támogatni.)
Az amerikai politikai élet a közvéleménnyel ellentétben eléggé transzparens, kirakatban van, mindent megírnak a lapok előbb vagy utóbb, legalább 90%-ez elmondható róluk, Kínáról és az oroszokról viszont már nem, sőt az angol nyelv maga az, ami a transzparenciát nagyban elősegíti. Nyilván az az amerikaiak érdeke, hogy minél kevesebb országban legyen rejtett kínai vagy orosz összefonódás, és tudjanak tájékozódni arról, hogy máshol mi történik, éppúgy ahogy róluk is tudnak mások elég sok információt kapni. Épp ezért őket a kormánykritikus információk érdeklik, hiszen minden kormány az őt igazoló eredményeket szereti jobban bemutatni, csak a sajtó az, ami a korrupcióra is fényt derít. (A Trump kormányzat viszont hatalmi koncentrációt szeretne, ami nem szereti a transzparenciát és megnöveli a háttéralkuk szerepét.)
Sokféle motiváció van arra, hogy valaki támogatást ad anélkül, hogy jól megfogható érdeke fűződne hozzá, például pénzt küld az ugandai éhezőknek csak azért, hogy jófiúnak tűnjön és a saját kisebb-nagyobb bűneit valamivel ellentételezze. Ha valaki a demokráciát segíti, aminek része a nyilvánosság és átláthatóság segítése, annak sokféle oka lehet, amit nem mindig tudunk, de nem kell feltételezzünk emögött mindenképp valamilyen ártó szándékot.
Igen, a külföld mindenképp befolyásolja egy adott ország politikai életét, csak akkor nem tenne ilyet, ha hermetikusan lezárnánk a határokat és az internetet is cenzúráznák. A befolyásolásnak léteznek fair módjai és vannak olyanok is, mint az álhírek tudatos terjesztése és a korrupció, amik már nem elfogadhatóak. Nyilván akinek a gondolkodása militarizált, ők másként fogják fel, velük nem lehet vitatkozni.
