Nekem is van „megfejtésem” az Orbán-rendszer (vagy a NER rendszerének) mibenlétét illetően, láttam és hallottam számos elemzést, de néhányan szerintem egy kicsit túlbonyolítják: egyszerű és következetes rendszerről van szó, ami néhány kulcsszóval jól jellemezhető. Nem szabad naivnak lennünk és találgatnunk, hogy mit is akarhat Orbán és köre, a rendszer logikája világosan kirajzolódik, elég pontosan lehet látni, hogy mi is történik. A helyzet amiben élünk mindenesetre érdekes, és történelmi példák is segítik a megértését.
A 2023-as év világgazdasági egészében jónak volt mondható, Európában igazán csak számunkra volt nehéz. Nagyon érdekes és magyarázatra is szorul, hogy a rendszer ennek ellenére folytatta menetelését és 2024-ben is valami hasonló várható, sőt az év végére akár ki is jöhet a külpolitikai defenzívából és egyre több támogatót nyerhet meg magának.
Annak az oka, hogy a lengyeleknél nem tudta magát bebetonozni a szélsőjobb és elveszítette a választást nagyon egyszerű: ott ugyanis nem élnek nosztalgiák a régi rendszer iránt. Ott nem volt gulyáskommunizmus, sokkal inkább csak nélkülözés, a lengyelek hozzánk jártak piacozni. Nálunk nem véletlenül tabusított a közvéleményben minden, ami a Kádár-rendszerrel kapcsolatos, hiszen a „kisember” (kiszolgáltatott alsó-középosztály) még mindig az állami védelmet és gyámkodást várja el. Nálunk egy olyan, a valóságtól elrugaszkodott kép él az emberekben, hogy Kádár alatt minden jó volt, aztán jött a rendszerváltás és mindent tönkretettek. (Az egyik oka a békés rendszerváltásnak éppen az volt, hogy a kommunista elit gyorsan lemondott a hatalomról, mert látta a közelgő gazdasági összeomlást.) A kommunista vagy szocialista rendszer feudális paternalizmusra épült, a mostani rendszerben ez ugyanígy megfigyelhető. Ez annyira igaz, hogy nagyjából felül is tudta írni az utóbbi egy-két év kudarcos gazdaságpolitikájának a hatását is a közvéleményben: államunk mindenkit megvéd, amellett hogy a nemzeti egység, a nacionalizmus egy csodálatos álom. (Ez most nem az „amerikai álom”, hanem a magyaroké.)
Az ellenzék sokáig nálunk is hasonlóan szerepelt mint más országokban, a szavazatok közel 50%-át tudta megszerezni, csak a választási rendszer átszabása és a kormánypropaganda hatása billentette meg egy kicsit a mérleget. Ami ezt teljesen borította tavaly az egyértelműen az orosz-ukrán háború volt és annak kezelése. (Az ellenzékiek még mindig nem fogták fel, hogy mi is történt.) Viszont a rendszer bebetonozódása azzal járt, hogy az ellenzék mostanra már eléggé leépült, nem kis részben a minden fronton nyomuló kormánypropaganda hatására is. Demokrácia nem csak emiatt nincs, hanem azért sem, mert a parlament is súlytalanná vált, Orbánék köre lényegében rendeleti kormányzást folytat. Eltűnőben vannak az arcok a Fideszben, inkább csak parancsokat végrehajtó engedelmes hivatalnokok vannak egy katonásan működő rendszerben. (Ez számomra sokkal elkeserítőbb mint az, hogy Orbán akárhány választást is megnyerhetett.)
Orbán egyszemélyi hatalmát azért érzem soknak, mert túlságosan is belenyúlhat az egyes döntésekbe és mivel vétójoga van mindenben, ha például szerinte a szélerőművek rondák, akkor a megújuló energiák terén hátrányt fogunk szenvedni, vagy ha a vendégmunkás potenciális bevándorló, akkor fölösleges bürokráciával nehezítik meg külföldi munkavállalók alkalmazását.
A propaganda hosszabb távon eléggé hatékony, ha mindig ugyanazt látjuk és halljuk, akkor az emberi agy egy idő után feladja (mert túl sok energiát fogyaszt a folyamatos ellenállás) és belesimul a rendszerbe. Orbánék eltolódása folyamatos az ultra-konzervatív irányba, ez a rendszer eléggé következetes módon egyfajta hagyományos, a felvilágosodás előtti értékrenden alapul, nem létezik számára például társadalmi szerződés sem hatalommegosztás, csupán az egyre nagyobb mértékű centralizáció. Az értelmiség a teológia (illetve államideológia) szolgája, paraszti normák és harciasság válnak ismét dominánssá. A szexualitás kezelése szintén lassan a középkori szintre süllyed és tabusítódik, ez is része a konzervatív hagyománynak.
2022-ben sok probléma jött össze egy időben, azonban a kormány nem állította le a választás előtti pénzszórást, szinte ugyanaz történt mint 2006-ben Gyurcsány alatt. Ennek árát most 2023-ban szedte be a kormányunk. Tavaly elszálltak az energiaárak, a háborús helyzet is bizonytalanságokat okozott és hatalmas aszály is volt, sőt a Covid lezárások árát is valahol meg kellett fizetni. Szerencsére vannak itt nemzetközi bankok és hatékonyan működő kereskedelmi multik, egyéb multicégek, akikre különadókat lehetett kivetni. Ha megvalósul Nagy Mihály és Lázár János törekvése, hogy mindez magyar kézben lesz, kormányközeli cégeknél, akkor a kormány már aligha fogja ugyanezt meglépni egy hasonló helyzetben. (Nem véletlen az sem, hogy a magyar tulajdoni többségű élelmiszeriparról nem beszélt senki.) Még így is a lakosság volt a fő teherviselő az elszálló infláción keresztül, a kormány viszont sikeresen tudta úgy beállítani, hogy a bűnös „a szankciók”, vagy „a háború” és amikor a polgárok ezt már megunták, hiszen más országok elég jól elműködnek ezek ellenére, akkor jött megint „Brüsszel”, mint a magyar szabadságharcos törekvések legfőbb gátja.
Bármiféle gazdasági racionalitás a közéletünkben csak nyomokban jelenik meg, sokkal jellemzőbb az érzelem vezérelt gondolkodás. A hozzá hű lojális értelmiséget a rendszer elég jól megfizeti, bár cserébe katonás fegyelmet vár el, ez történt az orvosoknál, alapítvány egyetemek oktatóinál, az újságíróknak nevezett propagandistákról nem is beszélve, és talán ez lesz majd a tanárok esetében is. A kérdés az, hogy ha egy nagy béremelést EU pénzből finanszírozunk, akkor mi lesz később, ha ezt a forrást nem folyósítják? Akkor a tanárok pénzét visszacsökkentjük? Az EU pénzek bármilyen béremelésre fordítása nyilvánvalóan fogalomzavaros helyzetet mutat. Az érem másik oldala, hogy a rendszerkritikus vagy bármilyen módon „szabad” értelmiségieket a rendszer szabályosan kiéhezteti, ami a városi kultúra hanyatlását vetíti előre. (A Fidesz fő szavazóbázisa viszont nem a nagyvárosokban van.)
A gazdaság jelenlegi helyzete nem tragikus, de igen érdekes. Próbálunk leválni a német gazdaságtól és átkötni magunkat Kínához, aminek nem kis részben politikai okai is vannak. A magyar tulajdonban levő gazdasági szereplők nyomulása lehet pozitív fejlemény is, majd az idő eldönti, habár a NER cégek nemzetközi versenyképessége jelenleg még eléggé gyenge szintű. Nagy Mihály, akinek nevéhez árstopok köthetők és kemény multiellenesség, gazdasági téren gyakorlatilag már teljhatalommal rendelkezik, ezzel párhuzamosan Matolcsy perifériára szorulása is egyértelmű jobbratolódást mutat. (Még a náci némethez hasonló gazdasági rendszer szintje is elérhető lesz, ha így haladunk.) A második világháború előtt a Horthy-rendszerben volt egy Nagy Mihályhoz hasonló figura, akkor a Darányi-program eléggé bejött. Felpörgették a fegyvergyártást és a magyar ipart általában, ami gyorsította a gazdasági növekedést. Most a hadiipar mellett a kínai gyárak részvételével próbálunk valami hasonlót alkotni és lehet ennek is hasonlóan pozitív kifutása 2025-2026-ra. Igaz viszont, hogy számos szakértő szerint az akkumulátorgyárak inkább károsnak tűnnek, környezetvédelmileg, de a munkapiacra és a lekötött erőforrásokat illetően is.
A külpolitika egyértelműen kirajzolja ugyanazt nagyban mint ami nálunk kicsiben látható: Orbán egy olyan mozgalom harcos tagja szeretne lenni, amelyik felszámolja a jelenlegi globalizált civilizációt és egy azt megelőző (nemzetállamok és birodalmak tagolta rendszerhez) tér vissza. A populisták közös törekvése lényegében ez, az ENSZ már áldozatul esett, Orbán egyértelműen az EU politikai szövetségi rendszerét is fel akarja számolni és ehhez keres partnereket. (Elképzelhető persze az is, hogy az EU önvédelemből kizár minket.) Putyin mellett elvileg Trump lehet partnere ebben valamint azok a nyugati populisták, akik ki akarják léptetni az országukat az EU-ból. Erdogan és Netanjahu sem amiatt szövetségesek, mert országuk gazdaságilag sokat számítana nekünk (nem nagyon tudnak mit hozzátenni a magyar gazdasághoz), hanem mert „jó elvtársak”, egy nyelvet beszélnek Orbánnal. 2024-ben még nem valószínű, hogy át tud törni ez a vonal, de a következő években egyre nagyobb lesz egy ilyen fordulat esélye. Az USA háttérbe vonulása és az EU szervezeteinek jelentéktelennél válása, Putyin elsöprő mértékű győzelme Ukrajnában olyan következményekhez vezethet, hogy a jelenlegi államhatárok nem jelentenének tabut többé, például a Balkán is egyből felrobbanna és újfajta szövetségi rendszerek is létrejönnének a kontinensünkön. Nagyon jól látszik, hogy Orbán hova pozicionálná az országot, közelebb az ázsiai rendszerekhez mint Nyugat-Európához, miközben országunk deklaráltan „semleges” maradna (ami nem feltétlenül jelentene valódi semlegességet).
A rendszer amiben élünk nagyon világos ideológiai alapokon áll, egyre keményebb és harciasabb tendenciákat mutat. Vannak, akik rabjává váltak ennek a fajta mozinak, de az ő esetleges kiábrándultságuk sem fog később sokat számítani, ha a hatalom bebetonozza magát és a demokráciát biztosító intézmények elvesznek. A populizmus és általában a szélsőjobb európai térnyerése egyszerűen magyarázható azzal is, hogy a lakosság öregszik és úgy érzi, hogy több vesztenivalója van mint amit változások révén nyerhetne, magyarán félti a kis nyugalmát. Azonban Orbánnak és szélsőjobbos populistáknak igazuk van sok mindenben például abban, hogy a bevándorlás kezelése Európa nagy részén nem megoldott, ami az egyik fő ütőkártyájuk.