Nagyon különleges, szinte nem létező dolognak tartjuk, ami valahol az ideák között lebeg, sőt magyar ember nem is mondja ki, hogy boldog, vagy ha mégis ezt teszi, akkor szinte elnézést kér érte a többiektől. Mintha sokfelé a boldogtalanság lenne a társadalmi norma, sőt ha ki akarom sarkítani, akkor csak a hülye lehet igazán boldog, már elnézést. A boldogság azonban nem valami ködös, távoli vagy akár gyerekes izé, hanem ha akarjuk (és mért ne akarnánk), akkor elég jól meg tudjuk mondani a mibenlétét.

 Tudományosan megközelíthető fogalom

 Olyannyira, hogy meg is közelítették, például a pozitív pszichológia is megtette ezt. A boldogság szintje mérhető, az összetevői (amiktől boldognak érezzük magunkat) megint elég jól leírhatók. Ha megkérdezzük az embereket, hogy ki mennyire boldog, akkor általában megmondják. Ami a legtávolabb van a boldogságtól az valószínűleg a depresszió (ami valójában egy agyi nihil állapot), a másik véglet pedig az eufória. A szélsőségek között ott az elégedettség, lazaság, jókedv, vidámság, nyugodt derű és hasonlók a pozitív tartományban, szomorúság, lehangoltság, közöny és társai a negatív irányban.

 Nem egyértelműen az élet célja

 A boldogság amiatt sem lehet cél, mert legfeljebb törekedni lehet ugyan rá, de tartósan nem nagyon lehet elérni épp azért, mert a hangulatunk sokféle külső tényező miatt gyakran változhat. (Sőt, az ősi sziú mondást idézve, egy atombomba az egész napodat tönkreteheti.) Akár egy nap során is sokféle helyzetbe kerülhetünk, amikben különböző mértékben lehetünk boldogok. A kutatások során mostanában kezd kiderülni, hogy életünk célja nem is annyira a boldogság mint inkább sok más dolog, például a tágabb értelemben vett sikeresség, lehet önkifejezés, de az is, hogy hasznosak legyünk vagy segítsünk másoknak, és mért ne lehetne akár olyasmi is, ami ezekbe a kategóriákba sem sorolható.

Érezzük is, hogy a „boldog akarok lenni” típusú kívánságokban van némi idiotizmus, kicsit olyan mint amikor a szépségkirálynők világbékét szeretnének. Egyébként általában igaz, hogy a szellemileg leépült ember sokkal boldogabb is lehet a saját kis világában mint aki küzködik a mindennapokban. A boldogság mint cél (felületes értelemben véve persze) lehet akár egy jó kis langyos valami, amiben az ember elevickél, megvan a kis biztonsága, és nem is akar kockáztatni semmit. Próbáljuk hát lehántani a boldogság szavunkról a naivitást, gyerekességet és az idiotizmust és gyakorlatiasan kezelni. Nem is lehet az a cél, hogy a „lehető legboldogabbak” legyünk, az ilyen verseny értelmetlen lenne, amire itt is érdemes törekednünk az az „eléggé jó” szintje.

A „boldogság” nem olyan mint a piros ulti, hogy semmi nem überelheti, mert az életünk nem egy kártyajáték, ahol egymást ütő lapok vannak, ez nem így működik. Itt van például a gyereknevelés, ami rövid távon lehet, hogy kevesebb boldogságot okoz számunkra mint az utazgatás és a szórakozás. Aki gyerekeket nevel nyilvánvalóan olyan céllal teszi, hogy adni akar másoknak, és vajon van-e benne olyan hátsó gondolat, hogy életének késői szakaszában ne legyen magányos? Ez érdekes kérdés, de én nem bonyolítanám túl a dolgot, szerintem nem vagyunk ennyire spekulatívak, a gyereknevelés nagyon is lehet alapból az önkifejezésünk egyik formája.

 Mi okoz boldogságot?

 A pozitív pszichológia alapján a boldogságnak legalább háromféle összetevője van, és ebből az egyik olyan, ami nem feltétlenül társas tevékenység. Az elmélyült cselekvésről van szó, vagy flow állapotról, ezt úgy találta meg Csíkszentmihályi Mihály, hogy random módon a nap folyamán felcsipogtatta a kérdést, hogy „Mennyire vagy most boldog?” Akik azt mondták, hogy nem érdeklik most őket az ilyen kérdések, és az idő múlásával sem törődtek, az ő esetükben egyértelmű volt a helyzet.

A boldogság másik két forrása már inkább közösségi jellegű, ilyen a pozitív érzelmek megélése is. Itt tudunk egy kicsit csalni szerencsére, mert törekedhetünk arra, hogy másokból is pozitív érzelmeket váltsunk ki (például társalgási témák megválasztásával), vagy a nap végén értékelhetjük azokat az eseményeket, amik pozitív érzelmeket váltottak ki belőlünk (hála gyakorlat). Itt van mindenképp egy döntési pont, hogy panaszkodni akarunk és sajnáltatni magunkat vagy megpróbálunk inkább valami mást.

A harmadik összetevő a tartalmas élet, amikor értelmes célokat és feladatokat tűzünk ki és van valamiféle hitünk is, ami a dolgok értelméről és egységéről szól. (Tágabb értelemben vett vallási tevékenységről van szó. Érdekes módon a vallások nem nagyon mondanak olyat, hogy boldognak kellene lennünk a Földön, ez egyfajta elvárásként inkább már a modern kor hozadéka.)

Mind a három tényező külön is működik, összeadódva még inkább növeli a boldogságunk szintjét, és teljesen egyéni, hogy kinek mi a fontosabb ezek közül.

 Boldogság és siker

 Kérdés, hogy azért akarunk sikeresek lenni, hogy boldogok legyünk? Ez egy olyan válasz lenne, mintha azért táplálkoznánk csupán, hogy jóllakjunk, holott a sikernek rengetegféle íze lehet, éppúgy mint az ételeknek. Ha a célunkat sikerül elérni, érezhetünk megkönnyebbülést, örömet, csalódottságot, ürességet és még sok minden mást is, előre nem jósolható meg, hogy mi mindent. Sikertelenség vagy részsiker esetén a negatív érzelmek kerülnek inkább túlsúlyba, de ezekben is lehet egy szemernyi boldogság. Nagyon lényeges, hogy ne a társadalomtól várjuk vagy ne elsősorban, hogy mi mit tartunk sikernek, mert ez olyan, mintha engedélyt szeretnénk kérni a boldogságra, holott ez szükségtelen. A társadalmi közeg egyébként is szeret nivellálni és azt is sugallni fogja, hogy ne törekedjünk egy adott szint fölé, mert aki „kiváló” az a közösségből való kiválását is kockáztatja. A sikerességet a saját cél kitűzéséhez kell viszonyítani (ne a konzumidióta társadalom mondja meg), a boldogság lehet a siker elérésének egy járulékos érzése.

 Az ember alapállapota

 Azt tudjuk jól, hogy a boldogság nem függ a sikerességtől, itt van például az időjárásunk, ami mostanában annyira változékonnyá vált, hogy egy adott napon belül is többféle természeti jelenségben gyönyörködhetünk. Feltéve persze, ha észrevesszük és nem rohanunk el mellette, megvan a nyitottságunk, és kicsit el tudjuk engedni a gondolataink pörgését. (A gondolat szavunkban a gond is benne van, nem véletlenül.) Többféle boldogsághormon is termelődik, nincs is kifejezett boldogságközpont az agyunkban, ellenben a stressznek, a negatív érzelmeknek vannak jól meghatározható központjai. Ha ezek a központok nem nagyon aktívak, akkor alapesetben is már boldognak érezhetjük magunkat. Ez egyéni sajátosság is, hogy kinek mennyire aktívan működik például az amygdala nevű agyi központja. Az alaphangulatunk között nyilvánvalóan nagy különbségek lehetnek, nem mindenki egyformán vidám természetű, nem tehetünk erről. Az is egyértelmű, hogy boldogságunk magas szintje se nagyon lehet tartós, mert nem fogunk tudni annyi hormont termelni, hogy nagyon sokáig fenn tudjuk tartani.

 Hogyan emelhető a boldogságunk szintje?

 Nyilván vannak olyan szerek, amik mesterségesen emelik fel, ezek az elektromos rövidzárakhoz hasonlíthatók, mivel közvetlenben dolgoznak hasznos munkavégzés nélkül, ezért hosszú távon mind nagyon károsak. (Drogok, alkohol, szerencsejáték és igen, még a paráznaság is, a sz ex túltolása.)

Az indirekt megközelítések már sokkal inkább jók lehetnek, ezek szinte kivétel nélkül az értelmes életről szólnak és hosszú távú hatásúak. A számomra ártalmas helyzeteket kerülnöm kell és megtalálnom azokat, ahol boldog vagyok, akár a kimondott vagy kimondatlan társadalmi elvárások ellenében is. (Ha tömegtermék-boldogságot akarok az olyan is lesz, nem tartós és nem is olyan minőségű mint a saját kis „kézműves-boldogságom”.)

Aztán vannak trükkök, elme technikák és gyakorlatok, amik segítenek, hogy napon belül egy kicsit emelni tudjuk a boldogságunk szintjét, vagy a nyugalmunkat helyreállítsuk.

Végül van a sok negatív érzelem és trauma, amit átélünk és ezeket fel kell dolgozni, ráadásul a háttérben sokaknál hatalmas szorongások és félelmek is rejlenek, és nekem igazából sejtelmem sincs, hogyan lehet ezeket feloldani, mert nem is nagyon van recept, bevett protokoll, amit használunk. (Mért ne lehetnének ilyenek egyébként?) Amik működhetnek: pszichoterápia lehet egyfajta oldószer, vallás gyakorlása esetleg egy másik, és közösségi tevékenység is sokat segíthet. Lehet egy olyan alapérzésünk, amit nem is tudunk eltitkolni és az alaphangot is megadja, mivel sötét és borongós alapra nehéz vidám képet festeni. A szorongásforrások, amik nyomasztanak minket egyébként elég könnyen beazonosíthatók saját magunk számára is, még ha nem is mindig tudjuk ezeket megfelelően kezelni. Mindezek ellenére a depis állapotok kivételével, (amikor az agyunk tudatos részén átmenetileg nem működik semmi) a boldogság valamilyen szintje elvileg még a nehéz helyzetekben is elérhető, sokaknak sikerül is, bár eléggé melós dolog.

Mindenesetre nem egy ködös és nehezen megfogható ideálról van szó, a boldogság nagyon is gyakorlatias valami, bár a képlet nyilvánvalóan sok tényezős és nem előre kiszámítható.