Ki akar ilyenkor politizálni, amikor magyar sportsikerektől hangos a sajtó, pörög az esküvők szezonja és a sokan a nyári szabadságukat töltik? Jókedvű és kipihent emberek mégis inkább végigolvasnak egy ilyen cikket mint azok, akiknek a mindennapok taposómalmában már egyébként is tele a hócipőjük.

A pszichológiai csapda lényege az, hogy szép lassan sétálunk bele, teljesen észrevétlenül. El kell telnie egy kis időnek mire rájövünk, hogy hová is jutottunk. Rengeteg ilyen csapdahelyzet leselkedik az emberre manapság, ezek közül néhány leginkább ránk jellemző, és csak azért nem vesszük észre, mert nem akarjuk. Mert jól érezzük magunkat bennük. Még. Egyelőre. Nem akarunk egyszerűen csak körülnézni, inkább behunyjuk a szemünket.

1.Szemük előtt épül a "vas és acél országa"

A régi szoci tábor jelmondata volt, hogy több szenet bányászunk és több vasat gyártunk mint a kapitalisták. Egy dolgot nem vettük észre, hogy nyugaton már rég nem a termékek mennyisége, hanem a minősége a sláger. Aztán csodálkoztunk (és sokan még mindig nem értik mért), hogy hirtelen az EGÉSZ szoci tábor am-blokk lefejelte a falat. (A gazdasági növekedés, GDP ugyanis megtévesztő fogalom, mert sok esetben a gazdaság fejlettségét méri, nem a kiterjedését.) Nálunk viszont még mindig él a régi, primitív szemlélet, hogy mindenből több kell, az lesz a jobb:

-Több börtön kell - nem pedig jobb börtönök, amelyek bűnszövetségek melegágyai helyett a társadalomba való beilleszkedésre készítenek fel.

-Több kormányzás kell, sok rendelet és leszabályozni mindent - nem pedig jobb minőségű (áttekinthetőbb, olcsóbb és hatékonyabb) kormányzás. (A "közszolgálat" elnevezés meglehetősen képmutatónak tűnik.) A több állam nem jelent automatikusan jobb államot.

-Több közigazgatás kell - nem pedig jobb minőségű, kevesebb bürokráciával. Az EU nagy részében sokkal elterjedtebb és egyszerűbb az elektronikus ügyintézés mint nálunk.

-Több egészségügy kell, új kórházakkal, - nem pedig jobb, hatékonyabb egészségügy. Ahol az orvos és a nővér produktívabb munkát végezne, a mainál lényegesen jobb szervezettség mellett.

-Több stadion kell - nem pedig magasabb szintű sportkultúra. Ha a tömegsportot akarnánk fejleszteni, akkor lehetne sportpályákat építeni a stadion költségeinek töredékéért. Parkokat futósávokkal, még több és jobb minőségű bicikliutat. A kötelező tornaórák afféle katonás testgyakorlatként hatnak inkább és nem segítik a mozgás kultúrájának a fejlődését (ha ez a jó szó rá). Az elhízottság még nagyobb mértékű mint valaha, és a kormányzatnak gőze sincs róla, hogyan lehetne ellene küzdeni.

-Nem agyonoktatni kell a gyerekeket, hanem jobb oktatást nyújtani. A magyar osztálytermekben sajnos véleménydiktatúra van. A gyerekeknek be kell magolni az anyagot és pusztán csak elhinni azt, hogy a Föld gömbölyű - ahogyan hinni fognak később, ha épp kedvüket lelik benne a történelmet utólag "átíró" nézeteknek is.

-És így tovább, sorolhatnánk a példákat: Több út építése önmagában nem jelent ésszerűbb úthálózatot. Több támogatás magyar cégeknek nem jelent automatikusan fejlettebb, termelékenyebb cégeket (a magyar ipari cégek valódi fejlődése - nem pedig a gazdasági növekedése,- alig kimutatható mértékű.)

2."Mi vagyunk a legjobbak"

A fideszes élcsapat egyik jelmondata ez, ami az egyik konklúzió Tusványosról és általában a média nagy részéről, amit jól esik hallani, emiatt a legtöbben hajlamosak vagyunk elfogadni. Csakhogy nem igaz. Magyarországon szinte semmi új dolog nem történik, teljesen átlagos ország vagyunk. A népesség a nyugati országokhoz képest éppen hogy hanyatló tendenciákat mutat. A legtöbb zárt csoport saját magát kiválónak látja és valóban vannak is köztünk tehetségek, akik viszont sosem fognak tudni kibontakozni, ha nincsen megméretődés és igazi versenykörülmények.

Ehelyett a kormánypártokon belül véleményterror van: amikor a NER nyugat felé mutogat és a "polkorrektséget" ostorozza nem veszi észre, hogy négy ujjával saját magára mutat. A pártfegyelem elnyom minden egyéni véleményt és egyéni kezdeményezést. A zsidó hagyomány állítólag úgy tartja, ha tíz emberből kilenc azonos véleményen van, akkor a tizediknek kötelessége vitatkozni velük. A látszólagos véleményazonosság a csoportokban egy jól leírt, klasszikus pszichológiai csapdahelyzet, amely megágyaz a rossz döntéseknek.

A NER elit nem szereti a tudományos megközelítést de nem hagyhatja figyelmen kívül a tudományt magát, amelyet manapság a középkori egyháznak kijáró tisztelet övez. Ezért állami szinten létrejött a tudomány paródiája, azoknak a támogatása és pályázati pénzekhez juttatása, akik a nekünk tetsző teóriákat művelik. Ennek semmi köze az igazi tudományhoz, amely ennél jóval demokratikusabb, nem a tekintélyre épül. Ezért az ilyen áltudósaink nemzetközi viszonylatban soha nem kaphatnak elismerést.

3.A ravaszkodást összekeverjük az intelligenciával

Valójában ez nem a magyar gondolkodás sajátsága, mint inkább bizánci, török, balkáni jelleget hordoz, a ravaszkodás a túlélés záloga lehetett nehéz helyzetekben, mára már funkciótlanná vált, káros program. A világ legsikeresebb országaiban mindenhol az átlátható és egyszerű rendszerek kiépítése jellemző, ezzel szemben a mai magyar elit csak a túlbonyolítást és a kerülő utakat ismeri. A kiskapuk csiki-csukijával foglalkozik. Abszolút energiapazarlás, kreativitás-gyilkos magatartás. (A hatékony gondolkodás kimutathatóan kevés energiafogyasztással jár.)

Ráadásul hol vannak azok a vélt ellenségek, nagyhatalmak amelyektől tartani kellene? Ha vannak is, akkor is leginkább a saját problémáikkal vannak elfoglalva, nem akarnak maguknak újabb problémagócokat. A demagógiagyár egyre jobban erőlködik, hogy ellenségeket találjon. (Bástya elvtársat sajnos már senki nem akarja megmerényelni...)

4.Pátosz a hétköznapokban

A "nemzetállam" ma olyan mint az ultiban a redurkmars, vagy mint az oroszoknak hajdan a kommunizmus építése volt, egy vitában mindent űberel. Büszkék voltak az űrkutatásukra, a hadseregükre, a kollektív tulajdonra, amíg hirtelen fel nem ébredtek és bele nem ért a kezük a bilibe. A "nemzetállam" és hasonló hangzatos szövegektől sokan jobban érzik magukat, és közben elvesztik az affinitásukat a mindennapi, lényeges problémák iránt. A nemzetállam valójában egy praktikus szerveződés, és nem minden esetben jobb más típusú, például szövetségi államokkal szemben. A pátoszt hagyjuk meg a nagy megemlékezésekre, augusztus 20-ra vagy március 15-re, de a mindennapokban semmi keresnivalója. Azon túlmenően, hogy schmittmáriák és bajerzsoltok tudják eladni magukat erre építve, teljesítmény nélkül.

5.Az önreflexió teljes hiánya

A szélsőjobboldali (szélsőségesen konzervatív) megközelítés - legalábbis annak merev, dogmatikus formája,- nem ismeri az önreflexiót (ennélfogva humortalan), nem törekszik a tudományos megközelítésre, sem az önfejlesztésre. A csordamentalitást feltételező harcos, katonás szervezet a lételeme.

Önreflexióra lenne példa, hogy igen, azért támogatjuk az alkoholizálást, mert általában egy közösségi cselekedet, segít a közösségben jól érezni magunkat - a kábítószerrel szemben, amely sokkal individuálisabb. Nem véletlen, hogy tűzzel-vassal irtani fogjuk a kábítószerélvezetet, a racionalitás határán túlmenően is.

Önreflexióra lehet példa, hogyha elismeri a félelmét bármivel szemben, legyen az melegjogok, nőmozgalmak, antirasszista vagy civil szervezetek. Kimondani, hogy a közösségünket annyira gyengének látjuk, annyira nem tudjuk megerősíteni, hogy félünk tőle, hogy a legkisebb szélfuvallat, a bevándorlás legapróbb hulláma is összedöntheti.

Hasonló példa lenne annak beismerése, hogy a dohányzást akárhogy szigorítjuk, ha közben a társadalom maga termeli újjá. Stresszelt emberek, akiknek egy percnyi nyugalmuk nincs, megtalálják az öt perc béke szigetét, amikor rágyújthatnak és nem zavarja őket senki. Ez a szabadság illúzióját nyújtó káros szokás fő forrása, emiatt van az, hogy a dohányzás elleni küzdelem nem több mint adópréssel sújtani olyanokat, akiknek az élete már amúgy is eléggé nehéz, vagy legalábbis nagyon nehéznek élik meg.

Orbánék rendíthetetlenül mennek tovább a "lenini" úton, Orbán maga mondta, hogy bizonyos kérdésekben bátran elmennek a falig. Borítékolható, hogy semmi sem állítja meg őket, és le is fejelik a falat. Azaz lefejeljük - minthogy a kormányzat stílusa társadalmi normákat képez és erősít. Megtette mindezt Argentína, Kuba, Belarusz, Venezuela, - ez nem károgás akar lenni, remélem a mi landolásunk puhábbra sikerül. A korrekció még egyáltalán nem késő.