Pénzügyi kultúránk európai szinten átlagosnak tekinthető, igazán fejlett szintet csak Észak-Európában ér el. A tudatos pénzügyi tervezéshez jövőorientáltságra van szükség, amely Zimbardo: Időparadoxon c. könyve alapján elsősorban a protestáns és zsidó kultúrára jellemző, bár én még mellé tenném a kelet-ázsiai konfuciánus kultúrkört is. A kultúra amiben élünk viszont egyáltalán nem determinál, hiszen a bajorok és az osztrákok is megtanulták a takarékosságot az észak-németektől, a franciák és észak-olaszok szintén sokat tanultak a németektől és a svájciaktól, tehát a katolikus kultúrkör nem olyan nagy hátrány. A bizánci kultúrkör (a Balkán és Kelet-Európa) e tekintetben még elmaradottabb, amely fő oka a görögök folytonos pénzügyi csődjének, és akkor még nem beszéltünk Latin-Amerikáról, Közép- és Dél-Ázsiáról, Afrikáról. Számos országban nem havonta hanem hetente fizet a munkaadó egy kisebb összeget, mert tudja, hogy a dolgozók hamar elköltenék az egészet, de nálunk is vannak olyan térségek, egész falvak, ahol nagyon sokan a segélyt vagy egyéb bevételt hamar elverik és legtöbbször még a kenyeret is hitelre vásárolják.
Gondolkodásunk nem sokban haladja meg a paleolit kori emberét, amint azt Tóth András: Ősember a pénztárcámban c. könyvében nagyon közérthetően és szellemesen bemutatja. A legtöbb lottóötös nyertes egy-két év alatt tönkremegy, amire az ad magyarázatot, hogy az emberek 90%-a nálunk ma is úgy fogja fel mint a kőkorszaki ember: ha elejtettük a nagyvadat, akkor gyorsan faljunk fel belőle amit lehet, mert húsa nem tárolható. Ez a fajta ösztönösség rejlik a tudatalattink mélyén, amikor kicsivel több pénz áll a házhoz és hirtelen kiengedjük a gyeplőt sok olyasmire költve, amire nincs feltétlenül szükségünk. Megjegyzem, hogy az angolszász protestáns kultúrkör ember semmivel nem különb nálunk, költ ész nélkül és eladósodik: valójában ez a paleolit mentalitás jeleik meg a mai ún. konzumerizmusban is, amely egyáltalán nem új keletű jelenség, csupán azért feltűnő, mert alapvetően különbözik a pár évszázaddal ezelőtti földművelő felfogásától (akinek be kellett osztani, amit megtermelt, hiszen nem lehetett tudni, hogy a következő évben milyen természeti csapásokra számíthat). Tóth András elmélete nagyon jól alkalmazható. például érthetővé teszi a 19.századi magyar földesurak dorbézolását, fokozatos elszegényedését és ezzel párhuzamosan a zsidó származásúak meggazdagodását. Ezen túlmenően az magyarázatot nyer, hogy mért éppen azok a nyugat-európai országok gazdagodtak meg leginkább hosszabb távon, amelyeknek NEM voltak számottevő gyarmataik, hiszen egy másfajta, szigorúbb és előrelátóbb gazdálkodásra voltak kényszerítve. A skandinávoknál, hollandoknál, németeknél jött létre az a szociális ellátórendszer és az a szintű társadalmi biztonság, amely maga is ösztönözte a hosszabb távú tervezést, ily módon a pénzügyi tervezés ezekben az országokban alapvető társadalmi normává vált. Ezzel szemben Európa keleti részén a politika vargabetűi és a törvényalkotás önkényessége az élet teljes tervezhetetlenségének érzését ültette el a fejekben és tartja fenn az egymást követő generációkban, a vállalkozások szintjén éppúgy mint a családokban.
Akik a jelenlegi pénzügyi rendszert a kamatos kamat elve miatt szidják, elfeledkeznek két fontos szempontról. Az egyik az, hogy kölcsön adásakor valamilyen ösztönzőre van szükség, hogy az adós a tartozását rendesen törlessze és határidőre visszafizesse. A muzulmán kultúrában tiltják a kamat szedését, emiatt a muzulmán bank a jelzálog alatt álló lakás után bérleti díjat szed, amely lényegében hasonló funkciót tölt be mint a kamat. Másrészt a természetben és a társadalomban nagyon sok minden mértani haladvány szerint működik öngerjesztő folyamatokon keresztül, mint például a mezőgazdaság (magvak és állatok szaporodása), a különféle eszmék terjedése, de a járványok létrejötte is. Jézus maga is élt ilyenféle hasonlatokkal, azt a paradoxont is használva, hogy „Akinek van, annak adatik, akinek nincs, attól még az is elvétetik, amije van.”
Érdemes megnézni, hogy a legutóbbi időben milyen hatások alakították a magyar állampolgárok pénzügyi kultúráját. A válság által előidézett kiszolgáltatottságból tanulva a jobboldali kormány csökkentette a költségvetés hiányát és az államadósságot, pénzügyi stabilitást hozott létre és ösztönözte a hitelek visszafizetését. Ennek nyomán csökkent a magánszemélyek és vállalatok adóssága is, főként a külső adósság (pl. IMF hitelek), alacsony az infláció és a jegybanki alapkamat. A gazdasági válság és a hitelválság a tapasztalatok szerint egy pár éven keresztül visszafogja a hitelfelvételi kedvet, és a kormány is segített különböző módokon egyes adósoknak kilábalni a rossz hitelekből, habár számos devizahitelesnek ez a segítség már későn érkezett. A GDP-n belül fogyasztás mérsékelt szintű, amely ésszerűnek is tekinthető, azonban ezen belül nagy a differenciálódás. A legnagyobb vesztes a társadalom több mint felét (!) kitevő alsó-középosztály, amelynek kissé nőttek is a terhei és jövedelme manapság csupán vegetáláshoz elég, kivéve ha külföldön tud munkát vállalni.
A jobboldali kormány tevékenységének azonban van egy kimondottan káros vonása is: ez pedig a rendszerszintű korrupció. Arról a paleolit felfogásról van szó, hogy az elejtett mamut a törzs tulajdonát képezi, a szűkebb csoporthoz tartozók osztják el maguk között. Ez éppúgy érvényes az államilag monopolizált területekre (pl. trafikok, állami vállalatok vezetése, földtulajdon), mint az EU pályázatokra vagy az MNB spekulációs bevételeiből képződött nyereségre. A kormány felfogásában senkinek semmi köze hozzá, kiknek és hogyan osztják el a nagyvadat, amely a szűkebb értelemben vett törzs tulajdona. (Szinte mindegy, hogy mire költjük a talált pénzt, lényeg, hogy mások ne kapjanak belőle.) A korrupció valójában leromlást jelent, az erkölcsi tartás engedését és olyan fegyelmezetlenséget, amely pazarlásban nyilvánul meg. Azért korrupt, mert az elosztáskor nem az alkalmasság és az érdem dönt, hanem hogy kik vannak a tűz körül, a rendszer elvtelen kiszolgálói mindig részesülnek a koncból.
Ez a fajta negatív példamutatás aligha segíti a pénzügyi kultúra javulását, amely egyébként igen gyakorlatias oktatást is megkívánna. Azonban az oktatásunk kevéssé gyakorlatias és alig foglalkozik, ha egyáltalán pénzügyi tervezéssel.
A teljesség kedvéért megjegyzem, hogy éppúgy, ahogyan létezik önkizsákmányolás – a pénzt hajtani a családi élet és az egészség rovására,- éppúgy van olyan is, hogy „önkorrupció”, amikor az extra jövedelmet luxuskiadásokra költöm el, például egy drága autóra, amelynek a fenntartása is költséges. Mivel a legtöbbünkben elég erősen megvannak ezek a több százezer éves ösztönök a pazarlásra, ezért a könyv tanácsa szerint a legjobb, ha „eldugjuk” a pénzt magunk elől. Ilyen megoldás, ha fizetésünk egy részét azonnal automatikusan lakástakarékra, nyugdíjcélú vagy egyéb hosszabb távú megtakarításra utaljuk. Adott esetben nagyon nem mindegy, hogy milyen formát választunk azonban még havi tíz-húsz ezer forint is jelentős összegű megtakarítás lehet több mint mint tíz év elteltével.
