Ideo-logikák

Ideo-logikák

Egy felmérés szerint a világ 25. „legjobb” országában élünk

A „jó országok” azok, amelyek nagyban hozzájárulnak a világ jólétéhez

2016. október 15. - Tamáspatrik

 

Egy pár év óta létező felmérés arra irányul, hogy melyik ország mennyiben járul hozzá a világ jólétének növekedéséhez és a konfliktusok valamint egészségügyi, népesedési és környezetvédelmi problémák megoldásához. Ebben a „good country index”-nek elnevezett mutatóban a legjobb országok azok, amelyek lakosságszámukhoz viszonyítva a legnagyobb mértékben járulnak hozzá a világ globális problémáinak megoldásához. A felmérés eredménye ugyan vitatható lehet viszont az egyes szempontjai mindenképpen érdekesek, hiszen nem arról van szó, hogy egy ország mit tud nyújtani saját állampolgárainak, hogy milyen magas a GDP, hanem hogy mennyiben segíti elő vagy nehezíti meg a világ más országaiban élők boldogulását, tehát milyen mértékben tekinthető az előrelépés húzóerejének vagy az akadályának.

A 2016-as listán az első tíz mezőnye sorrendben: Svédország, Dánia, Hollandia, Egyesült Királyság, Svájc, Németország, Finnország, Franciaország, Ausztria, Kanada. Nem meglepő módon a lista elején gazdag országok találhatóak és nagy többségük európai. Az USA csak a 20., Japán 19., Dél-Korea a 31.,Törökország 56., India 61., Kína 64., Oroszország 78., Szaúd-Arábia 89., Irán 136., Szíria pedig a 159. a felmérésben szereplő 163 ország közül. Az USA a nemzetközi béke és biztonság mutatóban szerepelt gyengén (főként a fegyverexportja miatt), és csupán a tudomány és egészségügy területén volt kiemelkedő szintű a globális hozzájárulása.

Magyarország a 25. helyével régiós első, bár csak néhány hellyel előzzük meg az EU-hoz újonnan csatlakozott többi országot. Érdemes végignézni, hogy miben látnak minket kiemelkedőnek más országokhoz képest. A tudomány területén a 9.helyen végeztünk a 163 ország közül: a nemzetközi publikációk mennyisége, a kiadványok exportja és a Nobel-díjasok száma miatt. Félő, hogy a kormánypolitika radikalizálódása a kutatások számára jelenleg még kedvező alkotói légkört tönkreteszi, mivel a szélsőségesen konzervatív felfogás számára a tudomány kevéssé értékes, sőt esetenként afféle gyanús tevékenység is lehet.

A kultúra terén elért 17. hely szintén nagyon kedvező. Ezen belül az egyik mutató a kreatív szolgáltatások és kreatív termékek exportját méri (nem a teljes exportot), az előbbi nálunk világszínvonalú, az utóbbi pedig közelíti a világszínvonalat. Amíg a minőségi termékek exportja jórészt az itt lévő multiknak köszönhető, a kreatív szolgáltatásokat (amelyek jó része számítógépes dizájn) csupán pár év óta létező, dinamikusan fejlődő vállalkozások produkálják, a magyar GDP-nek már közel 4%-át állítva elő. Ez egy igen ígéretes terület tehát. A mozgás és a sajtó szabadsága jelenleg (még) szintén elfogadható értékelést kapott a kulturális mutatókon belül.

A környezetvédelem terén a 39. hely nem rossz, bár főleg az erdősítés szintje húzta fel. A nemzetközi béke és biztonság erősítésében viszont csak a 60. helyre kerültünk a menekültpolitika értékelése és a fegyverkereskedelem miatt. A prosperitás és egyenlőség elősegítése más országokban szintén eléggé gyenge szintű, csak a 63.helyre volt elég, mert nem nagyon veszünk részt ilyen irányú programokban, egyedül a külföldi tőkebefektetésünk tekinthető megfelelőnek. Az egészség és jólét elősegítése terén a 39.hely jött össze úgy, hogy a humanitárius segélyek negatív értékelést kaptak, ezzel szemben a nemzetközi eü. szabályozásnak való megfelelésünk igen jó, a gyógyszeripari exportunk pedig a világ élvonalába tartozik. A gyógyszeripar megint egy olyan terület, ahol a politikai vezetés éveken keresztül sokkal inkább gátolta mint elősegítette a fejlődést, pedig szakértők szerint a gazdaságunk egyik kitörési pontja lehet (feltéve persze, hogy nem akarunk örökké multik adójából és EU támogatásokból megélni).

Az országunkról alkotott képet nagyon befolyásolja, hogy mivel tudunk hozzájárulni más országok jólétéhez, ráadásul a hozzánk hasonló kis országok esetében ez egyértelműen összefügg a gazdaság fejlődési lehetőségeivel is. A közéletünkben jellemzővé vált agresszív, bezárkózáspárti hangvétel tehát nem csak a külföldi megítélésünket rontja, hanem a jövőbeli gazdasági és kulturális teljesítményeinket is veszélyezteti.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ideo-logic.blog.hu/api/trackback/id/tr2711810781

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aldoke 2016.10.16. 12:31:50

Norvégia valahogy kimaradt az elsø négyből! Nem nagy ügy csak szóltam..

conchita wurst 2016.10.16. 12:47:41

'Félő, hogy a kormánypolitika radikalizálódása a kutatások számára jelenleg még kedvező alkotói légkört tönkreteszi, mivel a szélsőségesen konzervatív felfogás számára a tudomány kevéssé értékes, sőt esetenként afféle gyanús tevékenység is lehet.'

De már 2010 óta minden nap tönkreteszi. Meddig féljünk?

conchita wurst 2016.10.16. 12:51:27

'A közéletünkben jellemzővé vált agresszív, bezárkózáspárti hangvétel tehát nem csak a külföldi megítélésünket rontja, hanem a jövőbeli gazdasági és kulturális teljesítményeinket is veszélyezteti.'

Lefordítva: hiába kiabál a libsi sajtó diktatúráró, xenofóbiáról 6 éve minden nap itthon és külföldön, a karaván halad.

Nem ártott volna magát a felmérést eredetiben belinkelni, amúgy.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.16. 13:07:06

"A környezetvédelem terén a 39. hely nem rossz, bár főleg az erdősítés szintje húzta fel."

Biztos nem hallottak a fakivágásokról.

GallaiG 2016.10.16. 15:31:41

@conchita wurst:
"De már 2010 óta minden nap tönkreteszi. Meddig féljünk?"
A "minden nap", az nem rögtön teljesen, hanem mindig csak egy kicsit jobban. Tudom, ez bonyolult.
Így talán érthetőbb: ahogyan a béka se ugrik ki a főzővízéből, ha lassan csinálják, nem rögtön a forróba dobják bele.

Szóval a továbbiakban nem kell félned. A kígyó emésztőcsatornájában már tényleg kár izgulnod, megnyugodhatsz.

conchita wurst 2016.10.16. 15:37:15

@GallaiG: nalátod. de akkor meg mire a nyígás?

konrada 2016.10.16. 16:44:16

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás:
... Vagy azt hiszik, hogy az erdősítés erdők telepítését jelenti, nem pedig városi környezetben a terület rendezésénél az egyedi fák sorsát..

Voznyák Pista2 2016.10.16. 17:39:05

"Félő, hogy a kormánypolitika radikalizálódása a kutatások számára jelenleg még kedvező alkotói légkört tönkreteszi, mivel a szélsőségesen konzervatív felfogás számára a tudomány kevéssé értékes, sőt esetenként afféle gyanús tevékenység is lehet."

"A mozgás és a sajtó szabadsága jelenleg (még) szintén elfogadható értékelést kapott a kulturális mutatókon belül."

(még) :)))))

"A közéletünkben jellemzővé vált agresszív, bezárkózáspárti hangvétel tehát nem csak a külföldi megítélésünket rontja, hanem a jövőbeli gazdasági és kulturális teljesítményeinket is veszélyezteti."

Ezeket feltétlen bele kellett szerkeszteni, különben ugrik a fizu.

(Gyanítom, az eredeti anyagban persze ezek nem voltak benne.)

Nzoltan 2016.10.16. 17:42:47

A „jó országok” azok, amelyek nagyban hozzájárulnak a világ jólétéhez

Ez marhaság. Ezekben az országokban is megveszik a kínai szarokat. Sokkal nagyobb az ökológiai lábnyomuk, mint amit elbír a környezet. Indiában persze tizedannyi pénzből élnek, sokkal kevesebb kacatra telik, csak ott szem előtt marad a szemét.

Tamáspatrik 2016.10.16. 20:13:20

@Voznyák Pista2: Az értékelés "értékelése" természetesen elfogult és szubjektív. Nem látom, hogy a kormány munkája nagyon elősegítette volna mondjuk a dizájn startupok fellendülését vagy a tudományos tevékenységet. A gyógyszeripart egyáltalán nem segítette éveken keresztül. Ez az értékelés, amit idén adtak ki 2015-re vonatkozik és egy év múlva megint kiadnak egy újat...

Tamáspatrik 2016.10.16. 20:20:45

@Nzoltan: Ez valóban vitatható. Volt egy ilyen MOOC netes tanfolyam, amit lenyomtam, "Greening the economy: lessons from Scandinavia". Egyrészt náluk a hulladék újrafeldolgozás a legszelektívebben és a legtökéletesebb technikával történik, másrészt viszont több hulladékot termelnek mint a legtöbb más országban (talán az USA-t, Ausztráliát kivéve). Az ipari termelést igyekeznek környezetbarát módon folytatni, viszont a háztartásokban nagy a pazarlás.

Kommentelő ember 2016.10.16. 20:43:49

"Félő, hogy a kormánypolitika radikalizálódása a kutatások számára jelenleg még kedvező alkotói légkört tönkreteszi, mivel a szélsőségesen konzervatív felfogás számára a tudomány kevéssé értékes, sőt esetenként afféle gyanús tevékenység is lehet."

mi ez a baromság??

Netuddki. 2016.10.16. 20:44:22

Nekem valahogy úgy tűnik mostanában, hogy a tolvaj orbán banda inkább a globális problémák keltéséhez járul inkább hozzá mint a megoldásukhoz.
Újabb ostobenkó rangsor...

Netuddki. 2016.10.16. 20:45:44

"Félő, hogy a kormánypolitika radikalizálódása a kutatások számára jelenleg még kedvező alkotói légkört tönkreteszi, mivel a szélsőségesen konzervatív felfogás számára a tudomány kevéssé értékes, sőt esetenként afféle gyanús tevékenység is lehet."

Ennek a bandának semmi köze a konzervatizmushoz. A bűnöző, maffiamorálhoz annál inkább.

monddazigazatmar 2016.10.16. 22:44:49

@Tibi !: Igen, a zorbán globális problémákat okoz, te hülye...
Fáj a kis libsi lelkednek, hogy nem annyira szar az ország, mint ahogy be próbáljátok állítani? :D
Szánalmas farok vagy

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.16. 23:04:43

@konrada: :)) Egy 120 éves fa kivágása = ványadt facsemete ültetése. Amit hagynak majd kiszáradni. Lásd moszkvatér.

- Ez a maguk csigapástétoma tényleg csigából van?
– Igen.
– És csak csigából?
– Hát, most hogy így rákérdezett, őszintén megmondom, teszünk bele disznót is.
- Mennyit?
- Fele-fele: egy csiga, egy disznó...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.16. 23:07:14

@monddazigazatmar: "a zorbán globális problémákat okoz"

Hát az igazat megvallva, igen. Pl. gátolja a megújuló energiát, évek óta nem ad ki engedélyt szélerőművekre. Gátolja a napenergia használatot, különadót vet ki a napelemekre. Egy patkány, ha engem kérdezel.

Alick 2016.10.17. 00:10:46

Most idézzem, hogy mit mondott a statisztikákról Churchill..?
:)

L.A.M. 2016.10.17. 00:29:16

Alick: mit? Esetleg egy eredetinek érezhető forrással?

Mivel ez itt off, nem húzom: a Churchillnek tulajdonított mondat valószínűleg soha nem hangzott el, legalábbis Churchill szájából nem. Egy ezredforduló környéki német oknyomozó cikk arra jutott, hogy a mondat valószínűleg Göbbelstől ered, ő adta Churchill szájába a második világháborús propagandaharc részeként.

igazi Ténytár 2016.10.17. 07:07:28

@ MIERT NEM masolta be a cikkiro az erdeti forrast? Ja, mert akkor kiderul haudik. Rogton a cimban! Nem 25, hanem 24.

_____________
goodcountry.org/index/overall-rankings
_____________

Látható hogy a LEGJOBB helyezésünket a - tessek megkapaszkodni! - a KUTATÁS/Technológia kategóriában értük el, mint KILENCEDIK.

A világon a 9.k legjobban lennénk miközben a kormány mar 8 eve szándékosan NEM költ semmit az oktatásra? Hogy egyetlen magyar egyetem nincs a világ 500 legjobbja között ?

Ja, igen Magyarország a "Science & Technology" 9. legjobbja. Maximum úgy ha a verjük a mellünket megint a Nobel-dijasokkal, mert a külföldön élő magyar kutatok hozzájárulásával

De ha el is olvassuk miről is szol ez a félméres akkor kiderül, hogy biza AZ HÚZZA FEL..

Szóval megint villogunk valamivel amihez az ország semmi köze (egy kivetelevel az osszes Nobel-dijasunk külföldön élt és dolgozott az eredmenyehez) mind 60 evvel ezelőtti dolgok.

Mi sem jelzi ezt jobban hogy maga a NOBEL bizottság HONLAPJA is csak KETTŐ MAGYAR Nobel díjast említ: Szent-Gyorgyi es Kertész.

De lam mi meg most is azzal villogunk hogy de ...

Censored Trompf 2016.10.17. 07:22:54

@igazi Ténytár:

Röhejes ez a merjünk kicsik lenni kapmány.

A Nobel díjasainkra büszkék vagyunk.

Az összesre.

Mert megérdemlik, és mert magyarok !

Az összes hazudozásaid ellenére.
Vagy arra célzol, hogy a zsidók nem magyarok ? Nem vagy te náci ?

igazi Ténytár 2016.10.17. 07:38:51

@ mélyebben belemélyedve (kattintsatok a az adott kategória helyezésére és kinyílik az ábra), az felmérés szerint magyarországi nemzetközi tudományos publikációk s száma magasabb mint az USA-e.

Plusz a az országban tanuló KÜLFÖLDI DIÁKOK számát (ami ugye kissé sem pikáns a mostani migráns ellenes szavazás fényében) azonos hozzájárulásúnak veszi (1/5) mint mondjuk a szabadalmak számát, vagy az előbb említett Nobel-dijasoket.

Noha egyértelmű hogy míg az UK, USA-ba a MINŐSÉG MIATT mennek sokan, Magyarországra az ÁR MIATT.

Arról nem is beszelve, hogy kik (hozzánk ugye az arab diákok. Erre hivatkozva akart meg Orbán Viktor is MECSETET építeni, mert annyit fizetnek !)

Ha ezután bárki barmit komolyan vesz a felmérésből annak értelmetlen barmit is magyarázni...

____________
A miniszterelnököt kérdezték a Kőbányára tervezett mecsetről is. Azt mondta, Magyarországon sok fizetős, javarészt vallásos külföldi diák van, akik nem tudják hol gyakorolni vallásukat. Ők elég komoly összegeket fizetnek, VAN OLYAN VIDÉKI EGYETEMI város, AMELYET jószerivel AZ ARAB VILÁGBÓL érkező diákok TARTANAK FÖNN – jegyezte meg Orbán Viktor, hozzátéve, hogy hivatalosan még nem tárgyaltak a mecsetről, de foglalkozni kell vele.

propeller.hu/itthon/3104626-orban-szerint-foglalkozni-kell-oriasmecset-tervevel

index.hu/belfold/2015/05/15/mecset_budapest_torokorszag_iszlam/
________________________

____________

igazi Ténytár 2016.10.17. 07:44:27

@Censored Trompf: Honnn olvastad azt ki te kis nacika?

Arról van szó, hogy egy miért jó vagy nem jó 2016-ban BOLHAFINGOT SEM SZÁMÍT, hogy 60 ÉVE MA VOLT!

Mar pedig a cikkíró felmérése ilyennel hozta fel Magyarorszagot a 24. helyre.

Akkor mar miért nincs GYŐZTES CSATAK/HÁBORÚK kategória? Annak 100x nagyobb szerepe van mind a nemzeti büszkeségre mind az adott ország erejére stb mint hogy milyen díjat kapott 60 eve.

Különösen hogy egy kivételével EGYIK SEM Magyarországon végzett kutatásért, munkáért! Egyik sem.

Ja, hogy akkor utolsók lennénk ;-)

igazi Ténytár 2016.10.17. 08:09:12

@ "A környezetvédelem terén a 39. hely nem rossz,"

HAHAHAHA, 39, valójában?

Olyannyira hogy mar a ROMÁNOKTÓL KELL A VIZET VENNI, mert a magyar annyira szennyezett!!!

Óh várjunk csak, ezt az apróságot nem is vizsgálja a felmérés! hat ennyire lehet komolyan venni. Ilyen "pitiáner" dolog mint VÍZMINŐSÉG BENNE SINCS! istenem kinek kell az.

____________
2017 nyarától ihatják az alföldiek a magyarországinál egészségesebb romániai vizet – erről a keddi Világgazdaság ír. Az Alföldvíz Zrt. és az aradi víziközmű-társaság vegyes vállalata egy romániai vízműtelepet épít, amelyből olyan víz érkezik majd, amit nem kell a hálózatba juttatás előtt vegyileg tisztítani, mondta a lapnak a magyar cég vezérigazgatója, Csák Gyula.

A társaság azért kényszerül az importra, mert saját kútjai vizébe sok helyen egészségre káros anyagok – arzén, mangán, nitrátok, bór - kerülnek, amelyeket vegyi eszközökkel kell eltávolítani.

index.hu/gazdasag/2016/08/09/jovo_nyartol_roman_vizet_isznak_a_magyarok/
____________

$pi$ 2016.10.17. 08:14:02

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: "Egy 120 éves fa kivágása = ványadt facsemete ültetése."

Ellentétben a liberális demokráciákkal mint például az mszp/szdsz példa értékű sikerkormányzásával. Emlékszem, akkoriban ványadt facsemetéket vágtak ki és 120 éves fákat ültettek. Be szép idők is voltak, már nagyon várjuk vissza őket. Hiába, Gurcsány Ferenc elvtárs az erdőgazdaságban is zseniális hozzáértésről tett tanubizonyságot. Ha ő lenne hatalmon azt a hat fát nem vágták volna ki, az egyszer biztos.

gmihaly621 2016.10.17. 08:18:14

@igazi Ténytár: Az alföldi ivóvizek már Trianon előtt is xarok voltak, a romániai vizek pedig egészen pontosan erdélyiek, tehát anno azok is magyarországiak valának. Ha hallgattál volna...

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.10.17. 08:21:25

@$pi$:

Az egyébként tényleg biztos.

Budapesten minden fejlesztést leállítottak Demszky városrombolása alatt, és még bottal se piszkáltak semmit.

Igaz a pénzt felvették sokmindenre az EU-tól, és Hagyó, Hunvald, és Alstom kapcsán Medgyessy cégei visszaosztották azt,, de ennyiben kimerült a városszépítő munkásságuk.

Horváth András zöld dossziéja a Nagyi receptjeivel 2016.10.17. 08:27:13

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: azért szeretlek olvasni, mert mindenhez értesz. atom, üzleti élet, pénzügyek, erdészet. mindenben hibátlan véleményed van. nyugi, természetesen viccelek :) egy félművelt faszkalap vagy

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.10.17. 08:41:42

Midenki érzi a saját bőrén az életszínvonal növekedést.
Soha nem látott béremelés van a közsszférában, az egészségügytől, z oktatásig, tanárokig.
Munkanélküliségből átváltottunk munkaerő hiányba, ami minden téren szintán fizetésemelést indukál a versenyszférában is.
Építőipartól, a fodrászokon keresztül, a pénztárosokig sorra jönnek a cikkek, hogy emelkedik a bérük, és lasszóval fogdossák őket.

Egyszóval ez a bérrettegés duma egyre szarabbul áll, a ballib hazudozóknak.
Különösne Bokrostól, az elvonás bajnokától röhejes az aggódás.

A karaván halad, a kutya ugat.

konrada 2016.10.17. 09:25:15

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás:

...mint írtam volt, ők az erdősítés címszónál az erdősítést nézhetik botor módon, nem pedig az egyes fákat. Ott meg nem darabra, hanem hektárra (esetleg ISO-ban nm-re -nkm-re) mérnek.
Ezért abban nem releváns a fák életkora, csak a zöldfelület nagysága. De természetesen ez hibás módszertan, ebben egyetértünk.

konrada 2016.10.17. 09:26:48

@gmihaly621:
Ja meg tegyük hozzá, az ami meg élővíz, annak nagy része Romániából folyik be úgy, ahogy...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.17. 09:59:44

@Ballib cenzúrázók réme 18: "Midenki érzi a saját bőrén az életszínvonal növekedést."

Bizony, bizony. És érezheti, mennyire le vagyunk szakadva. Már a szlovákonál is magasabb az átlagjövedelem. Vásárlóerőben is csak a románok és a bulgárok vannak mögöttünk.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.17. 10:01:02

@Ballib cenzúrázók réme 18: "Budapesten minden fejlesztést leállítottak Demszky városrombolása alatt, és még bottal se piszkáltak semmit."

Így van. Ezért különösen örvendetes, hogy orbánék nagy léptekkel fejlesztik a fakivágásokat.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.17. 10:03:51

@Censored Trompf: "Röhejes ez a merjünk kicsik lenni kapmány."

Tiszta röhely. Ahelyett, hogy vernénk a mellünket, mekkora nagyok vagyunk, nincs itt semmi tennivaló.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.17. 10:05:48

Az a röhejes, hogy ütitek-vágjátok a gyurcsányt, demszkit, teljes joggal, ugyanakkor orbán rombolása nem hogy haragot, de örömkönnyeket csal a szemetekbe. Szemetek.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.17. 10:14:10

444.hu/2016/07/21/ujlipotvarosban-kivagtak-60-jegenyefat

Az a baj, hogy nem olvasom a hazug habonymédiát - belátom, hogy az én hibám, csak egszerűen nincs gyomom hozzá -, így nem jut el hozzám a hír, hogy hány virtuális hektáron telepítet a hazaáruló orbán erdőségeket az elmúlt 6 sikerekben gazdag évben. A fideSS fasszopóit kérdezem, ki tudnátok segíteni?

konrada 2016.10.17. 11:24:07

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: ű
Kedves nem gyülölködő! (Mert egyébként pejoratív, ellenséges megjegyzéseidet a veled nem azonos platformon gondolkodókról még levezethető volna arra, hogy felhatalmazást kérsz az orális igényeidre;)

Itt a válasz:
"Van­nak olya­nok, akik ki­kö­tö­zik ma­gu­kat né­hány ki­vá­gan­dó fához", de nin­cse­nek tisz­tá­ban azok­kal a vál­to­zá­sok­kal, ame­lyek­nek kö­szön­he­tő­en az el­múlt 20-25 évben 17-ről 21 szá­za­lék­ra emel­ke­dett az er­dő­sí­tett te­rü­le­tek nagy­sá­ga"
Ti. a felmérés erre épült, nem arra, hány fát vágtak ki darabszámra belterületen....

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.17. 11:37:15

@konrada: "pejoratív, ellenséges megjegyzéseidet"

Akik tapsolnak, és bátorítják a tolvaj hazaáruló orbánt a tolvajlásban és hazaárulásban, azt nem tudom más jelzővel illetni, mint a fideSS fasszopói. Ha tudnál javasolni más jelzőt megköszönném.

Azokkal nincs semmi bajom, akik kritikusak, tisztában vannak a magyar állapotokkal, de mégis az orbánra szavaznak jobbhíján, mert a gyurcsányt mégnagyobb országrombolónak tartják, és a jobbikat túl szélsőjobbnak. Persze nem értek velük egyet, de az egy más kérdés.

"az el­múlt 20-25 évben 17-ről 21 szá­za­lék­ra emel­ke­dett az er­dő­sí­tett te­rü­le­tek nagy­sá­ga"

Nyilván így van, ez mindenképp üdvözlendő. Erről tudnál részletesbb infót adni? Ki erdősitett hol mennyit?

"Van­nak olya­nok, akik ki­kö­tö­zik ma­gu­kat né­hány ki­vá­gan­dó fához"

Igen, mert Budapesten élnek, ahol mondjuk ötödannyi zöldterület van, mint Berlinben. Nem akarják, hogy a liget nagy részét tarvágják valami gőzőös népellenes koncepció mentén, miszerint betonmonstrumokat kell építeni a ligeti fék rovására. Meg tudom őket érteni. Nekik nem sok öröm, ha a Bakonyban nőnek a fák, mikor százéves platénokat vágnak ki, ahol sétálni szoktak.

konrada 2016.10.17. 12:14:56

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás:
Nézd, nekem nincs azzal bajom, ha gyűlölsz, és annak tárgya van, és elfogadom azt a magyarázatot is, hogy erre okod van.
...csak felhívtam a figyelmed arra, hogy ilyen esetnél nem szerencsés az önnévadásod...;)

Az adatok alapvetően szakmaiak - nem igazán bulvártéma - így elég hosszadalmas volna neked pontos adatokat prezentálni erről, de a tendenciák elég értelemszerűek, ha tudod az okát:
Rengeteg rossz adottságú földeken dolgozó tsz-ek szűntek meg, az azokból megmaradó földtulajdonosoknak meg nem érte meg a szántóföldi termelés versenyhelyzetben, így sokan választották az EU-s támogatású erdőtelepítést.

Ez persze nem fidesz-érdem, de magyarázat arra, miért emelkedett az erdősítés aránya. (Ti.: nyugaton a kolhozosítás elmaradásával elmaradt a "szűzföldek" feltörése, így könnyű bekerülni a növekedési listára olyan helyreállítással, mely tulajdonképpen a normális állapot visszahozása.)

...egyébként meg: sajnos te is, én is, de a hazai zöldek is lekéstek. Akkor kellett volna nekünk Budapestieknek tiltakozni, mikor hegyeinket, külterületeinket letarolták a 80-as évek végétől. Akkor valóban - Budapesten, és az alvóvárásokban - erdőink, fás területeink hektárjainak sokaságát vesztettük el az új építésű házak, parkolók, üzletközpontok miatt.
...most meg itt brékelünk 1-1 fa miatt...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.17. 13:30:08

@konrada: "nincs azzal bajom, ha gyűlölsz"

Gyűlölnelek kéne? Mit követtél el?

"sokan választották az EU-s támogatású erdőtelepítést."

Nah, ez egy értelmes magyarázat.

"Budapesten, és az alvóvárásokban - erdőink, fás területeink hektárjainak sokaságát vesztettük"

Ezt elhiszem. De ez nem indokolja, hogy Budapest szívében tarvágásokat vágezzenek a még megmaradt faállományból.

konrada 2016.10.17. 13:37:44

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás:
Ilyen hülye a magyar nyelv!;) Az eszel, iszol, kakálsz, gyűlölsz, stb... értelmezhető első szám 2. személyében, de személytelen általánosítóként is.

Nem gondolom, hogy engem gyűlölnél, de a szóhasználatod erőssége azt mutatja, hogy akadnak olyanok, akiket meg gyűlölsz....

A fakivágásokon meg nem vitatkozom, mert mindkét oldal igazát megértem: azt is, aki szerint a természetet a maga mostani állapotában kell megvédeni, mert fél attól, hogy a változás csak rosszabb lehet, de azokat is, akik szerint egy élő város mindig változik...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.17. 14:15:40

@konrada: :))

Én általában nem gyűlölök. Nem értem a fideSS fasszopóit, de ez mellékes. Gyűlölöm a tolvaj hazaáruló orbánt. Baj?

"egy élő város mindig változik... "

Változzon. Helyes. orbán költözzön ki a parlamentből, egyetértek. Mingyárt ott van szemben egy szép nagy épület, nem kell a fél várost lezárni, ha kocsikonvojjal a parlamentbe megy.

Vagy ott van a nyugati mögött az Élmunkás híd, befedhetik a vasutat, csinálhatnak kormányzati negyedet.

Van rengeteg funkció nélküli épület, csinálhatnak új múzeumokat.

A Várban vannak múzeumok, odajárnak a turisták, ne költözzön oda orbán meg a minisztériumok.

A Ligetben vannak fák, zöld, madárcsicsergés, nem kellenek oda betonmonstrumok.

Bármit fejlesztenek Budapesten, kérdezzék ki a lakosság véleményét! Még ha jót is akarnának, nem hogy rosszat.

Tamáspatrik 2016.10.17. 19:29:33

@igazi Ténytár: A mérőszámokkal én sem értek egyet, pl. a kutatóknál azt szokták nézni, hogy hány hivatkozást kapnak (ez mérhető a net óta), pl. az utóbbi évben 100 fölötti hivatkozású kutatók, ez jobb lett volna. Egyébként még így is vannak jelentős kutatóink szép számmal, bár kérdéses, hogy hányan dolgoznak itt nálunk és hányan külföldön. Az alacsony eszközigényű kutatások maradtak itt pl. matematikusok. Vagy kutya etológiával foglalkozók.
Aki itt nőtt fel és külföldön alkotott valami nagyot, az is az országunk hozzájárulásának számít. Kérdéses, hogy meddig tudjuk még termelni a tehetségeket...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.17. 21:11:56

@Tamáspatrik: "azt szokták nézni, hogy hány hivatkozást kapnak (ez mérhető a net óta"

Előtte is mérhető volt. Nagy vastag könyvekben évente kiadták a citációk listáját. Csak össze kellett számolni.
süti beállítások módosítása