A múltbeli eseményeket az egyes korok és rendszerek átértékelik és a saját értékítéletük alapján a történelmet időnként újraírják. Habár háborúk az emberiség történetében mindig voltak és nagy valószínűséggel sosem lesz "világbéke", mégis az lehet a legjobb, ha a különféle harci cselekményeket leginkább időnként elkerülhetetlen rossznak tartjuk csupán.

Emiatt a jelentős hadvezérek értékelésekor mai szemmel azt is érdemes figyelembe venni, hogy a hosszú távú helyzetértékelésük mennyire volt reális és az elérhető célokat milyen áron, azaz milyen veszteségekkel sikerült elérniük. Ugyanennyire fontos szempont, hogy mennyire tudták meggátolni az értelmetlen pusztítást és megkímélni másokat is a fölösleges szenvedéstől.

Ilyen szempontok alapján voltak ugyan nagy hódítók, akiknek hadvezéri zsenialitása és hódító képessége izgalmasnak tűnhet, ez azonban leginkább csak amiatt van, mert a legtöbbünkben van egyfajta vonzódás az erő iránt és szeretnénk hősöket látni. Az idő adhat ugyan egy csalóka, romantikus távlatot, reális értékelés alapján viszont a nagy hadvezérek többsége ma már nem kapna szobrot vagy pedig lekerülnének a képzeletbeli talapzatról. Akármilyen erős is lehet az általuk kiváltott érzelmi hatás és a köréjük épült mítosz, - józan ésszel nézve és humánus szempontok alapján megítélésük sokkal inkább negatív mint pozitív.

Kiknek a valódi vagy virtuális szobrait kellene eltávolítanunk?

1.Nagy Sándor

Mai történészek közül egyesek úgy gondolják Nagy Sándorral kapcsolatban, hogy a hódításainak bármiféle civilizációs, kultúrát gazdagító hatása valójában kevéssé jelentős, a civilizáció terjesztése Ázsiában alig több mint mítosz. Leginkább egy megalomán vállalkozásnak tűnik, ahogyan a harcedzett makedónok meghódították a Perzsa birodalmat és a mai Közel-kelet nagy részét, sőt még India határainál sem tudtak megállni. (Azt viszont megsejtették legalább, hogy az óriási hegyek között fekvő Afganisztánt lehetetlenség meghódítani.) A legnagyobb csapást a görögökre nem is az ellenség mérte, hanem Nagy Sándor saját döntése, hogy a visszautat az elméletileg rövidebb úton a sivatagon keresztül tegyék meg, aminek következtében a seregének része elpusztult. Kérészéletű állam jött létre, amely Alexandrosz halála után hamar szétesett. Erre azt lehetne mondani, mint a legtöbb nagy hódítóra, hogy sok hűhó - de vajon miért?

2.Dzsingisz kán

Habár Mongóliában áll egy szobra, tettei valójában annyira dicsőségesek mint egy fertőző baktériumtörzsé, amely virulenssé válva képes áttörni a test védelmi rendszereit. Félreértések elkerülése végett nem kívánom őt elítélni, hiszen a pusztai tájakon az élelem szűkössége és a szélsőséges éghajlati viszonyok érthetővé teszik, hogyan jött létre a körülmények hatására a gazdag Kína szomszédságában a világtörténelemben a leghatalmasabb területeket elfoglalni képes hadsereg. Dzsingisz és követői a kor tökéletes katonái voltak, a legedzettebb és legfelkészültebb harcosok, a legravaszabb harci taktikák birtokában nagyon sokáig nem is volt ellenfelük. Ezzel együtt azonban sokkal több kárt okoztak mint hasznot, Dzsingisz nem volt képes megfékezni (és ez egy hódító háborúban általában nem is lehetséges) az elfoglalt városok kirablását, felgyújtását és a lakosság lemészárlását. Emellett ha Lőrincz L. Lászlónak hinni lehet, a mongolok szabályos népirtást is végeztek a tatárok körében. A mongolok (akiket tévesen tatároknak hívunk) hódításának lehettek előnyös hatásai, azonban az általuk okozott pusztítás évtizedekkel vagy évszázadokkal vetett vissza egész kultúrákat.

3.Napóleon

A kor egyik legjobb hadvezére, de csapnivaló politikus. Történelemből megbukott, hiszen nem tanult XIV. Lajos alapvető hibájából, aki szintén nem látta előre, hogy a legerősebb ellen a többiek törvényszerűen összefognak, Napóleon pedig ezt a császárrá koronázásával provokálta ki. Az első nagyobb, bravúrral megnyert csatáit (Merango, Austerlitz) követően elbízta magát és az összes többi ütközete gyakorlatilag felemás eredménnyel járó vérfürdőket hozott. Az is köztudott, hogy képtelen volt felmérni az oroszországi viszonyokat és saját népét végül teljesen kivéreztette. Waterloonál már nála felkészültebb és tehetségesebb hadvezérekkel találta szembe magát, és ha nyert volna, akkor is elsöprik később az erősebb porosz, osztrák és orosz seregek.

4.Az egyéb kategóriába kisebb nem közismert hadvezérek tartoznak, mint például az észak-vietnami tábornokok, akik egy milliónál is több embert áldoztak fel Dél-Vietnam és az amerikaiak ellen vívott háború során, amelyben nem mellesleg agresszorként léptek fel. Mai szemmel nehéz megérteni, hogy a győzelemmel mit is nyertek, ha egyáltalán nyertek valamit, sőt a kommunista expanzió során létrejött Kambodzsában a Vörös Khmerek terrorállama.

Sztálin és Hitler realitásokat nélkülöző, értelmetlen parancsai miatt szintén sokan vesztek oda és a borzalmas a veszteségeket néhány tábornok (Guderian, Manstein - másik oldalról Zsukov) zsenialitása tudta csak időnként valamennyire korlátok közé szorítani. Az első világháború tábornokai közül viszont aligha lehetne bárkit is kiemelni, mivel senki nem ismerte fel, hogy minden támadó hadmozdulat eleve kudarcra van ítélve, hiszen a védő a vasútvonalakkal mindig át tudja csoportosítani az erőit, a támadó azonban képtelen erre. A növekvő gyűlölet azonban egyre csak fokozta az értelmetlen vérontást.

Végül nem érdemelnek szobrot azok sem, mint például Julius Cézár, akiknek odáig mentek, hogy adott esetekben az ellenség férfilakosságának nagy részét hidegvérrel kiirtsák (hacsak valaki be nem bizonyítja, hogy bizonyos esetekben ez elkerülhetetlen volt).

Akik viszont valóban szobrot érdemelnek

Az igazi hősök azok a tábornokok voltak, akikből nem veszett ki a humanitás, és a háborút nem afféle fanatizált és végsőkig folytatott totális küzdelemnek, hanem egy mennél hamarabb lerendezendő, szükséges erőpróbának ítélték meg. A sikereik kulcsa szinte sosem a nagy erejű frontális támadásban rejlett, sokkal inkább meglepő húzások kombinációjában. Geoffrey Regan hadtörténész szerint a nagy csatákban általában nem az győzött, aki rárontott az ellenségre, hanem aki az ellenség legerősebb pontjai helyett a gyenge pontokat támadta valamilyen váratlan módon. Amikor a szemben álló felek erőviszonyai nagyjából kiegyenlítettek, akkor egy meglepő támadással olyan előnyt lehet szerezni, hogy az ellenség kénytelen feladni és a katonák nagy része nem egy esetben meg is adta magát. (Megjegyzem, hogy felmérések szerint a besorozott katonák 80%-a vagy nem vesz részt harci cselekményben vagy pedig csak akkor lő az ellenségre, ha erre kifejezetten kényszerítik - a legtöbbünk alapállapotban pacifista felfogásúnak mondható.) Következzen néhány olyan hadvezér, akinek szobrot állíthatnánk, mivel nem csak a saját embereinek az életét kímélte meg, hanem bizonyos mértékben még az ellenségét is.

1.James Wolfe tábornok - Quibeck ostroma 1759-ben

Kanada státusza egy olyan csatában dőlt el, amely aránylag kevés mintegy 1300 fős áldozattal járt. Igaz viszont, hogy az elesettek közé tartozott a győztes angol tábornok is, aki egy hadicselnek köszönhetően győzte le a franciákat és tette Quibeck-et angol gyarmattá - amely később elszakadt Kanada néven, és amely ma már egy autonóm francia nyelvterület... (Nem mellesleg, pedig a franciákat fűtötte a revans vágya és a következő háborúban bosszút is álltak.)

2.Az amerikai függetlenségi háború egyes tábornokai

Mivel akkoriban nem létezett GPS és a térképek is a maiaknál jóval vázlatosabbak voltak, az amerikai telepesek sokkal jobban kiismerték magukat a terepviszonyok között az angoloknál. (Érdekes módon az indiánok jobban segítették őket ebben mint a gyarmatosítókat.) Hiába volt a brit hadsereg sokkal professzionálisabb és jobban felszerelt, a teljes terület ellenőrzéséhez közel tízszer akkora haderőre lett volna szükség mint amekkora rendelkezésre állt. Emiatt tudták rajtaütéssel fogjul ejteni a hesseineket vagy bekeríteni egy egész hadsereget Saratogánál. Amíg a függetlenségi harc során az amerikaiak a terepviszonyokhoz tökéletesen adaptálódott (és a franciák aktív támogatását élvező) harcmodort választottak, az észak-déli polgárháború ezzel szemben már a nyers gazdasági erők csatájáról szólt, nem pedig a dicsőségről.

3.Görgei Artúr - 1849-ben vívott győztes csatái miatt

A branyiszkói áttörés és a tavaszi hadjárat során egyaránt bebizonyította a kiemelkező hadvezéri képességeit azáltal, hogy az egyes csapategységeket gyorsan, egymással összehangolva mozgatta és az ellenség sosem sejtette, hol fog lecsapni. A visszavonulás során is ügyesen manőverezett a nagy túlerőben levő császári és cári egységek között, és a vereség során sem menekült el az országból más tábornokokkal és politikusokkal együtt. Ennek ellenére, mivel ő volt az, aki az egyetlen reálpolitikusként letette a fegyvert Világosnál, (amelynek időzítése és módja nem biztos, hogy a legyszerencsésebb volt), ráadásul még mártírhalált sem halt, emiatt szimbolikus értelemben a mai napig afféle fekete bárány maradt.

4.Erwin Rommel

Ungváry Krisztián egyik könyvében leírja, hogy a fiatal Rommel még századparancsnokként milyen zseniálisan mozgatta csapatát az olasz fronton, az áttörés részben neki volt köszönhető úgy, hogy a csata során nagyon kevesen estek el, viszont egész olasz századok adták meg magukat, amikor a hátukban hirtelen megjelent Rommel rohamcsapata. A II. világháborúban már tábornokként ismét ki tudta használni azt a képességét, hogy a legváratlanabb helyeken bukkant fel, és nem hogy az ellenség, de olykor még a saját felettesei sem tudták, hogy pontosan merre jár. Nagy páncélosgyőzelmek fűződnek a nevéhez számos hadszíntéren, azonban Észak-Afrikában valószínűleg túl nagy feladat volt számára a főparancsnokság, és az el-alameini súlyos vereség egész karrierjét beárnyékolja. Bár ha egy betegség nem jön közbe, akkor talán hamarabb megkezdte volna a visszavonulást a túlerőben levő és jobban felszerelt angolokkal szemben. Számos listán a valaha élt tíz legjobb hadvezér közé sorolják.

5.Schwarzkopf tábornok - Kuvait, 1991-es második öböl háború

Nem vagyok ugyan biztos benne, hogy szobrot érdemel, bizonyos értelemben mégis példaértékű a Kuvaitot elfoglaló Irakot megbüntető amerikai tábornok, a "sivatagi vihar" nevű hadművelet irányítója. A bombázásokkal meggyötört és demoralizált iraki hadsereg könnyű préda volt, sőt afféle vadászattá változott az amerikai szárazföldi hadsereg számára. A képet némileg rontja az is, hogy a légi századok egy menekülő konvojt teljesen értelmetlenül elpusztítottak - ami miatt a hadműveletet idő előtt lefújták. Emiatt Szaddam rendszere továbbra is erős maradt, mindamellett az agresszort megbüntetése megtörtént, és a fiatalabb Bush indította háború újabb iraki háború jelen tudásunk alapján már eléggé értelmetlennek tűnik és végül az egész térséget destabilizálta. (Téves nézetnek tartom, hogy Szíriáért és az Iszlám államért Obama a felelős, sokkal inkább az ifjabb Bush politikája, hiszen a költséges és sok áldozattal járó megszállás igencsak elhúzódott és előbb vagy utóbb véget kellett neki vetni.)

6.Szun Ce - alighanem a hadvezérek legnagyobbika

A hadászati bölcsességek kínai atyja, aki A háború művészete c. művében leírja az alapvető taktikai fogásokat, amelyet egy harcosnak a háborúban követni kell. A legnagyobb hadvezérek valóban alkalmazták is ezeket - mindaddig, amíg fejükbe nem szállt a dicsőség és nem bízták el magukat. Néhány szabály ezek közül.

-A háború a megtévesztésen alapszik, teljesen kiismerhetetlennek kell lenni. Készülj fel alaposan az ellenséged gyengeségeiből és azokra építs.

-Tettesd magad gyengének, ettől az ellenfeled elbízza magát.

-A háború lényege a győzelem, nem az elhúzódó műveletek. Az elhúzódó háborúk minden esetben károsak.

-Ha alaposan ismered saját magad és az ellenséget, nem fogsz vereséget szenvedni. Azt is tudni fogod, mikor kell az erősebb ellenséggel szemben inkább csak védekezni vagy a küzdelmet mindenképp elkerülni.

-A legnagyobb győzelem az, amikor harc nélkül sikerül az ellenséget térdre kényszeríteni. A legkitűnőbb harcos az, aki könnyedén tud győzni.

-A legjobb az, ha az ellenfél országa nem szenved el pusztításokat és az ellenség katonáit is sokkal jobb megadásra késztetni mint megsemmisíteni.

-A győztes (típusú) harcos még a csata megkezdése előtt bebiztosítja, hogy ne szenvedhessen vereséget.