Nyeregben.

A válasz a kérdésre az is lehetne, hogy nem, hiszen Magyarország már most is az. Én a választ ennyire nem sarkítanám ki, hiszen az emberi hülyeség mint tudjuk végtelenül változatos formákban képes megnyilvánulni a különféle társadalmakban. A válaszunk ezért úgy lehetne pontosabb, hogy a hülyeségek sajátos kelet-európai formái nálunk egytől-egyig megtalálhatóak, mivel egyre inkább kivételesnek számítanak azok az állampolgárok, akik a nyilvánosság egyes szféráiban nem valamiféle lebutított üzemmódban működnek. Sajátos magyar sajátosság viszont, hogy nem kívánunk javítani mindezen, sőt olykor még büszkék is vagyunk a sajátságos "magyar útra".

 A gondolkozó ember a különféle rendszerekben leginkább csak zavaró elem

A szocializmusra mondták régebben, hogy az a rendszer a hülyék paradicsoma volt, ami alatt főként azt érettük, hogy a politikai megbízhatóság mindent űberelt. Rengeteg vicc született akkoriban bunkó főnökökről, a munkásőrökről, párttitkárokról és bürokratákról. A '80-as években a helyzet némileg javult, azonban rendszerváltás után hamarosan az "alvajárók" országa lettünk, a praktikus megfontolásokat teljesen mellőző, a kényes témákat és problémákat kerülő naivan álmodozó vezetőké és az egymás között morgó, passzív állampolgároké. A 2010-es orbáni rendszerváltás nagyjából megszüntette ennek a korszaknak a hibáit, viszont visszahozta, felelevenítette a megelőzőek jellemzőit.

 A középszer dominanciája

Mit tehet egy magasan képzett értelmiségi a mai Magyarországon? Az igazán tehetségesek számára a legjobb döntés alighanem az, amennyiben a körülményei lehetővé teszik, hogy elmegy az országból és megfelelő alkotóműhelyt keres. Másik érthető döntés a céges molyolás, amikor a saját területén dolgozgat, a hozzá hasonlókkal megvitatva különféle területeket, a nyilvánosságot és különösen a politikai vonatkozásokat kínosan kerülve. Harmadik gyakori eset a hatalmi ideológia szolgálatába állni: legyen szó jogról, közgazdaságtanról, történelemről és bármilyen egyéb társadalomtudományról.

A fiatal orvosok egyetlen esélye a kizsákmányoló, feudális jellegű szakmai hierarchia kikerülésére a külföldi munkavállalás.

A tanárelitet a középszerűséget díjazó új bérrendszer megtörte, előrelépésre azok számíthatnak, akik bizonyítják szakmai alkalmasságukat, egy meglehetősen átpolitizált rendszerben.

Egy parancsuralmi struktúrában engedelmes végrehajtókra van inkább szükség mintsem értelmiségiekre. A bürokratikus szellemiség mindig is jellemző volt nálunk és láthatóan nem zavar senkit, hogy az agyhalál egy speciális esetéről van szó. A bürokrata fő jellemzője, hogy nem gondolkozik, hanem szabályokat és utasításokat követ, nem vállalva felelősséget semmiért - hiszen a papírok mögé bújás sokkal biztonságosabb mint a valódi együttműködés másokkal. Ez a szemlélet az állami intézményekben általánosnak mondható, de a magánszférára is kisugárzik, hiszen ahol még a politikai elit sem tudja, hogy merre van arccal előre, ott valódi csapatmunkára nem lehet számítani és a legtöbb dolog nehézkesen működik. A szabályokat alkotó jogrendszer nyilvánvaló módon a hatalomban levők eszközéül szolgálva önmaga paródiájává vált.

A legtöbb európai országban a felsőoktatást fejlesztik a leginkább, ezzel szemben nálunk nem véletlenül a középfokú oktatás az, amelynek súlya kiemelkedően magas más országokhoz viszonyítva - láthatóan a középszer képzésére helyezi a hangsúlyt az aktuális hatalom. Az állampolgár mindenekelőtt készségszinten tudjon bonyolultabb mondatokat is elolvasni, hogy megértse az úgynevezett "konzultációk" kérdéseit, éppúgy mint a kormányfű beszédeinek "kifinomult és igényes" érvelésmódját, a köztévé feliratait, de legalábbis a kormány óriás plakátjainak a szlogenjeit. Kiművelt emberfők helyett legjobb a félművelt emberfők országa - a széles körű tudás ugyanis egy kritikusabb látásmódot adna és immunizálna a demagógiával szemben.

 A vas és a beton országa - pazarlás minden szinten

Sosem volt még ennyi pénz az országban, amely a kormánynak ugyanannyira érdeméül tulajdonítható mint amennyire a szerencséje is egyben. Ez a helyzet nyilvánvalóan nem marad tartós és később már sajnálni fogjuk, hogy az olcsó pénzeket milyen pazarlóan használtuk fel. Olyan útszakaszokat bővítünk, amerre senki nem jár és nincs jele annak, hogy a közeljövőben ez változhat. Stadionokat, kisvasutat, egy eseményre szóló sportlétesítményeket építünk és egyéb látványberuházásokat, amelyeket alig használ valaki. A kedvezményes hiteleket az új házak építésére lehet felvenni, holott az egy főre vetített lakásállomány így is nagyon magas. Viszont kevésbé támogatjuk a korszerűsítést és hagyunk lepusztulni épületeket sőt egész épülettömböket sokfelé az országban, például a pesti belvárosban, ahol nincs a kormánypártnak jelentős szavazóbázisa. Lakótelepek fűtéskorszerűsítésének támogatása nem történik meg ugyanilyen okból.

Szakértők szerint a legnagyobb a pazarlás talán az egészségügyben, célszerűbb volna például a legtöbb kisvárosi kórházat bezárni (helyettük csak kisebb egészségügyi intézményeket működtetni), mert nem éri meg a fenntartásuk és hiába újítjuk fel, ha nincs elég orvos és nincs meg a korszerű berendezések használatához szükséges szaktudás. Évente sok száz- vagy akár ezermilliárdos nagyságrendben dobunk ki pénzt az ablakon - azonban sokaknak az érdeke, hogy a jelenlegi szisztémák ne változzanak meg. Van egy olyan pont, ahol a kormányzat láthatóan túlfeszítette a húrt, ez pedig a paksi beruházás, amely az államadósság csökkentésének terén eddig elért csekély eredményeket könnyen lenullázhatja.

 A nacionalizmus szélsőséges formái

Az érzelmi manipuláció egyik legfőbb formája a hivatalos ideológiává vált nacionalizmus, amely lózungokban nyilvánul meg, és arról szól, hogy nem hagyjuk, hogy az állampolgárt manipulálja a "fogyasztói társadalom", mert mi szeretnénk őket manipulálni a saját ízlésünk szerint. Azért lózung, mert a fenti példákból jól látható, hogy valódi összetartásról és a magas szintű együttműködésre törekvő állampolgárokról nem nagyon lehet nálunk beszélni. Annak ellenére, hogy a nacionalizmus vagy a patriotizmus kulturális értelemben véve feltétlenül pozitív szerepet tölt be, - többek között Csíksomlyót, történelmi megemlékezéseket, népművészetet, hagyományápolást jelent,- a nemzetközi politikában ezzel szemben sokkal több kárt okoz mint amennyi hasznot hajt. (A korrektség érdekében meg kell jegyezni azt is, hogy a rendszerváltás utáni két évtizedben mindenféle nacionalizmus bűn volt és a patriótákat a taccsvonalra szorította az agresszív liberalizmus.)

A nacionalista felfogás nagyon jó pótszerként szolgál például a Nyugat-Dunántúlon, ahol meg lehet magyarázni a segítségével, hogy mért vagyunk sokkal különbek az osztrák sógornál, aki nálunk háromszor jobban él. Általában véve jó minden olyan esetben, ha másokat akarunk hibáztatni azért, hogy nem élünk az általunk kívánt életszínvonalon és úgy gondoljuk, hogy a problémák huszárvágásszerűen (egyfajta rabló mentalitással) jobban megoldhatóak mint aprólékos munkával. Országunknak vannak szerencsére olyan területei, ahol ez az eszköz láthatóan teljesen hatástalan: a kulturális hatásokban és rendezvényekben "tobzódó" Budapest nagy részén és néhány nagyobb városunkban mint például a szerb határhoz közel eső Szegeden, ahol elég sokat láttak és hallottak arról, hogy milyen az, amikor egy ország évtizedekre kiüti magát a szélsőségesen nacionalista politikájának köszönhetően.

Zavarosság és merev leválasztások

A kormánypárt tudatosan homályban hagy olyan dolgokat, amelyek a nyilvánosságra tartoznak, például az állami költségvetést, állami intézmények gazdálkodását és működését (például a Matolcsy-féle közgazdasági intézmény eredményei sem teljesen publikusak) és tulajdonváltáskor a tulajdoni háttereket. Az esetek nagy részében magyarázható mindez a nyilvánvaló paranoiás őrülettel, más esetekben viszont inkább az ellenőrizhetőség és számon kérhetőség kizárására való törekvéssel. Másik oldalon viszont a kormánypolitika túlságosan is szegregáló jellegű: egyházi és önkormányzati iskolák között éles különbséget tesz (a támogatásban), az elítéltek kezelésére legalkalmasabb mennél több börtön építése, a menekülthelyzet megoldására pedig a kerítés - kérdéses, hogy az ilyen egyszerű eszközök használata önmagában valóban a kívánt eredménnyel fog járni, a szakértők véleménye általában nemleges. A kormány mesterséges választóvonalat húz oda, ahol ilyenek valójában nem léteznek, vagy pedig a gyakorlatban nem annyira lényegesek: jó állam és áskálódó "civilek", jó keresztény hívők és gonosz ateisták, rendes hazafiak és kozmopolita liberálisok, családpártiak és önző individualisták közé - gyermekeknek való dajkamesét akar eladni nekünk naponta, ahol jó állampolgárok (fideszesek) harcolnak a rosszakkal (ellenzékiekkel). Sajnos sokan vannak, akik félelmükben alávetik magukat ennek (mint kisebb rossznak), vagy érdekből képmutatóan úgy tesznek, mintha hinnének ebben a világképben.

A magyar politikai elit nyomorúsága

A társadalmak polarizációját mindig felerősíti, ahol a politikai rendszert egymással szemben álló nagy tömbök határozzák meg. Nálunk a szavazók megoszlása az európai országok többségéhez nagyon hasonló, a fő különbséget inkább az okozza, hogy a jobboldal jelentős része katonás szervezetként működik és egész közéletünket ledominálja. Az amerikaihoz és brithez hasonlóan aránytalan választási rendszerünk lehetővé teszi egyetlen párt egyeduralmát. Irigyelni lehet a németeket, ahol a választási rendszer arányos, emiatt a választék bőségesebb és a pártok koalíciókényszerben vannak. Őnáluk még az is jónak mondható, hogy a szélsőséges pártok is bejutottak a parlamentbe, így egyik állampolgár sem érezheti úgy, hogy az érdekeit ne képviselné valaki a legfelsőbb szinten.

A magyar politikai elit, ezen belül a Fidesz-KDNP nem csak abban különbözik az előző példáktól, hogy a példátlan hatalmával képes gátlástalanul visszaélni, hanem abban is, hogy alig kerülnek a vérkeringésbe új tehetségek új ötletekkel, képtelen pár évenként megújítani magát. A legtöbb egykori fiatal demokrata mára már kiégett és kivénhedt csataló, az új hullámosak közül Rogán már kompromittálta magát, de Lázár is leginkább csak elvtelen karrieristának tűnik. Szijjártó külügyminiszterként a megnyilvánulásaival a legtöbb alkalommal egy acsarkodó kutya szintjén mozog és az új arcok közül leginkább egy Németh Szilárd tudott a frontvonalba kerülni, aki enyhén fogalmazva unintelligens benyomást kelt. Elfogytak az új ötletek, az egész kormány a Soros-féle hisztériával együtt úgy ahogy van, lejárt lemez. Az idő elég kevés a következő választásig, de talán elég lesz arra, hogy a társadalom nagyobb része besokalljon ettől az egésztől és más politikai erőknek adjon felhatalmazást kormány alakítására.