Pszichológiai kutatások szerint a legtöbb döntésünk sokkal inkább érzelmi alapon születik mint racionális megfontolásból, és ez a parlamenti választások esetére is elmondható volt. Kultúránk sajátossága, hogy racionális lényeknek kell mutatnunk magunkat, ezért egyszerűen csak utólagos indokokat keresünk a döntéseinkre, ez esetben hogy hogy mért erre vagy arra a pártra szavaztunk, magyarán a tetteinket utólagosan racionalizáljuk vagy ideologizáljuk.
Engem kétszer találtak meg közvéleménykutatók, az első alkalommal egy hosszú kérdőívet kellett kitölteni és már kábé a tizedik kérdéssor után elfáradtam, mert olyasmikre kellett kapásból válaszolni, amin még igazából nem gondolkoztam. A másik eset idén március elején lehetett, amikor telefonon hívott fel egy számomra ismeretlen szervezet és a helyi politikusokról kérdezték a véleményemet, végső soron az érdekelte őket, hogy kire fogok szavazni. Utólag elgondolkodtam, hogy vajon jól tettem-e, hogy a valódi véleményemet mondtam. Úgy tűnik számomra, hogy a közvéleménykutatók pár tendenciát képesek legfeljebb feltárni, de olyan közegben, amelyre a gyanakvás légköre jellemző, gyakran mellélőhetnek lényeges dolgokban - igaz viszont, hogy a tapasztalatok birtokában valamennyire képesek is a felmérések ilyen jellegű torzításait kezelni.
Ha valamit nagyon nem értünk, akkor az alapvető motívumokig leginkább (ismerősökkel folytatott) hosszú beszélgetésekig jutunk el. A tipikus érzelmi reakciók ezzel együtt közismertek, - ezeket a húrokat pengette folyamatosan az egyébként is szimbolikus politizálásra hajlamos radikális jobboldali kormányzat.
Ha a polgárok racionálisan döntenének, akkor elég lenne visszaemlékezniük arra, hogy a "hét szűk esztendő" közel fele már a mostani Fidesz érában telt, sokak fizetése esett vissza vagy nem növekedett sok éven keresztül. (Egy alacsony bázishoz képest pedig mindig könnyű a látványos növekedés.) Racionális szavazás esetén (nem csak nálunk, hanem máshol is), nem a vidékiek fognak félni a migránsoktól, hanem a nagyvárosiak, ahol nagyobb számban jelennek meg és a londoni magyarok is leginkább Orbánra szavaznának olyan alapon, hogy a konkurenciájukat csökkenteni akarja.
Alapvető érzelmi szimpátiák, érzelmi beállítódások vezérelnek minket, és döntik el, hogy bizonyos pártra biztosan nem fogunk szavazni, de még a számunkra szimpatikusra sem fogunk akkor, ha nem tartjuk per pillanat lényegesen jobbnak a vele szemben álló pártnál vagy pártoknál. Alapvető értékrendszerek, ízlések ütközéséről van szó, emiatt van az, hogy a brexitet azok is támogatták, akik számára az EU tagság előnyösnek mondható - inkább hagyták magukat meggyőzni az ellenkezőjéről, hiszen a kilépéspártiak álmokat adtak el nekik. Akiknek különösebben nem érdekük a tagság (mint például a volt gyarmatokról érkező bevándorlók) ők nem ritkán a kilépés ellen szavaztak, mert nem voltak vevők ezekre a "brit birodalmi" álmokra.
A Fidesz kétfajta érzelemre épített, amely sokaknál afféle Maslow-piramis elv alapján elsöpörte a gazdasági racionalitást (ami persze nem zárja ki, hogy sokan nagyon is racionális érdekek mentén is szavaztak a kormánypártra):
Az egyik negatív, hogy zárjunk ki mindenkit, harcoljunk mindenki ellen, aki gazdasági vagy kulturális érdekeinket akár csak elméletileg, akár csak a legcsekélyebb mértékben is veszélyeztetheti.
A másik egy pozitív érzelem, a nemzet mint politikai közösség és kisebb közösségek rendszere, támpont ebben a zavaros világban, ahol megvalósulhat valamilyen mértékű összetartás, egységes kulturális közösségi élet.
Arról van szó, hogy a tudattalan folyamatokban nagyon jelentős szerepet játszanak az érzelmek és különféle sztereotípiák másokkal szemben. Mennél racionálisabb valaki és mennél szélesebb a látóköre, annál kevésbé fogják befolyásolni az egyszerű, primitív késztetések. Emiatt van az, hogy a kormánypropaganda kevésbé volt hatással a fiatalokra (akik az oktatás során a racionalitásukat fejlesztik jobban) és a magasabb végzettségűekre. A differenciáltabban gondolkodók többféle alternatíva mentén tudnak döntéseket hozni, számukra nem elfogadható kisebbik rosszként az, ha ellopják alóluk a fél országot.
Az idősebb generációk racionalitása viszont sok esetben kevésbé éles, nem annyira törekednek a pontosságra és érzelmesebbé is válnak, mivel az előmenetelüket a fiatalokkal ellentétben már nem annyira a kognitív készségeik mint a társadalmi kapcsolatrendszerük határozza meg. Ez persze nem jelenti azt, hogy az ellenzéki szavazók döntésében nem játszottak volna szerepet érzelmek, csak azt, hogy ezek alapvetően mások voltak mint amit a kormánymédia sugallt, tehát ők eltérő értékrendszer mentén szavaztak.
A jelenség konkrét példákon keresztül érthető meg jobban. Én a biciklimet a nyergen a lehető legmagasabbra állítottam a nyújtott lábbal történő optimális erőkifejtés érdekében, ugyanezért járok váltós biciklivel. Mások számára viszont fontosabb, hogy ha megállnak, gyorsabban letegyék a lábukat, és a biciklizést tőlem eltérően nem tekintik tréningnek, leginkább csak kényelmi és biztonsági kérdésnek. Vannak akik alkatilag olyanok, hogy csak az alacsonyra állított nyereg a számukra megnyugtató és a gondolkodásuk hozzám képest nem annyira hatékonyságközpontú.
Másik példa. Az egyik ismerősöm Ica fiatal korában a férjével együtt a bankszektorban dolgozott, és nagyon jól ment nekik a szekér, sokat utaztak, szórták a pénzt. Alapvetően liberális értékeket vallottak. Amikor a válság beütött mindkettőjüket elküldték és nehezen találtak megfelelő állást, az életszínvonaluk is visszaesett. Közben a gyermekük nevelése lett a legfontosabb számukra. Életük második felében fokozatosan a fideszes értékrendszer híveivé váltak és rendszeresen járnak egy vallási közösségbe is... Számomra eléggé természetes, hogy a korral az ember beállítódása megváltozik, és teljesen érthető módon juthat el az egyik véglettől, a feltétlen liberalizmustól a másikig, a kissé túlságosan is paternalista és paranoiás beállítódáshoz.
Ennél is nyilvánvalóbb példa Gábor barátomé, aki (a Bödöcs-féle karikaturisztikus szavazópolgárhoz hasonlóan) valóban szenved a magánytól és a politika jó pótszert kínál a számára, az agresszív paranoid késztetéseinek a kiélésére. Mivel haragszik a világra legbelül, legalább igazolva láthatja ezt, hiszen a nemzeti média nap mint nap mutatja, hogy az egész világ gonosz (rajtunk kívül persze)... És lehetne folytatni a sort Jutka nénivel, az átlagszavazóval: a legmeggyőzőbb (legviktorabb?) jelöltre adja a voksát. Azért átlagos, mert akire ő szavaz, valszeg az fog nyerni...
A szavazópolgárok nagy része nem komplikálja túl nálunk sem és máshol sem: nem olvasnak pártprogramokat, hanem arra szavaznak, aki nekik tetszik, aki "a mi kutyánk kölke". Szimbolikus tettekkel megvehetőek: elég ha Trump beígéri nekik, hogy falat húz a határra vagy feltámasztja a hagyományos amerikai iparágakat. Ha ezek közül egyikre sem képes az sem is számít, mert a lényeg a szándék. Az elitellenesség dettó ugyanez a kategória: a politikus milyen bátor, megrángatja az oroszlán bajszát (de a tökére már nem merne lépni...) Manapság a politikában léteznek az őrült tábornokok, akik kiadják a lehetetlen feladatot a beosztottaknak és léteznek zseniális "köztisztek", akik képesek kihozni valami használhatót a nagy általános lózungokból (vagy azok ellenére).
Volt aki leírta már, hogy a mai politika mennyire felületes marketingtermék: igen, a szappanoperákat is sokan nézik, az is pótcselekvés... Az, hogy van bennük egy alapvető előítéletesség és rasszizmus az lehetne számunkra sajnálatos is, de van akit ez kimondottan jó érzéssel tölt el. Aki szeretné a világot fekete-fehérben látni, számára a demokrácia csak zavaró tényező... Nem tudom persze, mennyire jelentős az ilyen szavazópolgárok száma, mindenesetre képes lehet választásokat is eldönteni.
Másrészről viszont a baloldalnak alapvetően nincsen koherens világképe manapság: az információs társadalom, amiben sokan otthonosan mozognak egyáltalán nem koherens, hanem nagyon is fragmentált. Igazi lelkesítő baloldali célok nem is nagyon vannak. Vagy ha léteznek ilyen eredeti eszmék, azokat a dörzsölt politikusok partvonalra szorítják, nem engedik érvényesülni, látunk erre is példákat. Marad a mérsékelt, óvatoskodó baloldal, amely sok esetben csak statisztálni képes...
Léteznek persze baloldali paradicsomok északi országokban, ilyen például Vancouver, amely szinte tökéletes életfeltételeket nyújtó, liberális szellemiségű északi város, egyetlen hibája a "határátkelők" szerint, hogy érzelmileg nagyon is hideg. A legtöbb országban viszont ez a fajta hideg racionalitás egyáltalán nem természetes - és részben emiatt van sokfelé "jenki-ellenesség", emiatt van elitellenesség és meglepően hangozhat, de még antiszemitizmus is. A legtöbben igénylik a valódi közösség szellemiséget és a közösségi célokat, - ennek hiányában a baloldali pártok nem képesek tömegeket megmozgatni.
A fanatikusan radikális jobboldali pedig annyira érzelmi beállítódású, hogy racionális érvekkel nem meggyőzhető: át kell menjenek egy folyamaton, számukra az óhatatlanul bekövetkező csalódás lesz az egyetlen gyógyír. A primitívség, akár milyen ideológiai köntösben is jön, eleinte mindig teljesen okénak tűnhet. Aztán persze mindig kiderül, hogy mégsem oké.