A politika világa bonyolultnak tűnhet ugyan, de pofon egyszerű összefüggéseken alapul. Az egyes társadalomtudósok által leírt "nagy eszmeáramlatok" csupán felszínes jelenségek, mémekké vált divatos gondolatok alkotják és leginkább a képmutatást elleplező ideológiai építmények (amelyekre hivatkozva másokra kényszeríthetem az akaratomat és nekem kedvező játékszabályokat vezethetek be). Mi úgy vagyunk megalkotva, hogy a törekvéseink egyszerűek, az őszinteség viszont az igazán lényeges kérésekben nem tartozik az erősségeink közé.
A politikai baloldal hanyatlása a világ legfejlettebb és közepesen fejlett országaiban párhuzamosan zajlik az információs társadalom terjeszkedésével. Azok akik az újdonságot, a mobilitást, a kockázatvállalást részesítik előnyben a hagyomány stabilitásra épülő világképével szemben, az ilyen képességeiket ma már az úgynevezett virtuális világban is ki tudják élni. Az internet és a médiumok információözöne az önképzéstől a játékon és a szórakozáson át mások szórakoztatásáig nagyon sokféle, szerteágazó tevékenységekre ad lehetőséget. A szellemi fejlődés és játék éppen a sokfélesége és szerteágazó volta miatt alapvetően egyéni igényeket tükröz és úgy tűnik, hogy ritka esetben szolgálja csak közösségek építését.
A radikális jobb oldaliak számára mindez kevésbé fontos és kielégítő: a közösségi összejövetelek és mulatságok (alkoholizálás), kerti partik, horgászat és vadászat esetleg "katonáskodás" számukra sokkal fontosabb lehet. Sokan közülük úgy érzik, hogy eljött ismét az ő idejük, hogy ismét helyreállítsák a világ "megszokott rendjét". Azt gyanítom és vannak erre utaló bizonyítékok is, hogy számukra nem is annyira maga a rend, hanem maga a rendcsinálás aktusa a fontos, mert ami most van az nekik vagy túl bonyolult vagy túl unalmas és a balhé az mindig érdekesebb mint csupán egy apró kis pontnak lenni egy nagy, átláthatatlan rendszerben. Habár az újdonságkereső és a hagyományőrző felfogás közel hasonló arányú, amikor jönnek a választások, akkor a baloldal azt veszi észre, hogy a radikális jobboldal szervezettsége olyan szintű a médiában és annyira jól mozgósított, hogy már nincs valódi esélyük velük szemben.
A mérsékelt jobboldal a mérleg nyelveként a kettő között áll, és nagyon sok felsőfokú végzettségű, helyi társadalmakban pontenciálisan befolyásosnak mondható értelmiségit foglal magába. Ők viszont jobban szimpatizálnak a a "jobberekkel", vagy pedig egzisztenciális érdekek fűzik a radikálisok hatalmához (megélhetés függhet tőle vagy lekenyerezték különféle támogatásokkal). Emiatt nem valószínű, hogy annyira zavarni fogja a radikálisok tevékenysége, hogy velük szemben álló mozgalmakban vegyen részt és kisebb eséllyel fog a baloldalra szavazni (vagy pedig "titkon" és habozva teszi ezt, nem propagálva mások felé, így a befolyása mások irányában nagyon kicsi marad).
A baloldalhoz köthető liberalizmus nagyon hasznos szerepet töltött be (és tölthet be még ma is) a fölösleges korlátok lebontásában. Ilyen például az emberek alapvető egyenlősége, amely kicsit olyan mint a KRESZ: egy autónak sincs elsőbbsége másokkal szemben azon az alapon, hogy nagyobb kategóriájú vagy drágább márka. Éppígy a KRESZ-hez hasonlóan a liberális elvek is segítik és egyszerűbbé teszik az emberek együttélésének normarendszerét. Azonban mindent túlzásba lehet vinni és mindennel vissza lehet élni: a liberalizmus szélsősége az anarchia, amelyet a rendszerváltás utáni évtizedekben volt alkalmunk megtapasztalni. Ezzel összefüggésben, nálunk az emberek többsége titkolja ugyan, de valamilyen mértékben rasszista. Én magam nem ítélem el ezt akkor sem, ha alapvetően idejét múlt, ösztönös törekvésnek tartom, mert rasszista jellegű érvelésnek nem egy esetben igazat adtam a "kisebb rossz" elve alapján. A mai magyar politikai élet alapját éppen ez a hallgatólagos rasszizmus jelenti, amelynek az árnyoldalait és hosszú távon káros hatásait nagyon kevesen képesek jól meglátni, kevés baloldali képes ezt hitelesen képviselni.
A baloldal kreativitása a nem virtuális, "való" világban mostanában kevésbé tud megnyilvánulni. Ilyen például a meleg jogok képviselete, amivel aligha tudnak tömegtámogatást szerezni, mivel csak a lakosság legfeljebb 4%-át érinti közvetlenül. Nem képesek ezt a problémát súlyának megfelelően eladni a nyitottabb felfogású jobboldali gondolkodásúak számára, pedig léteznek bizonyítékok arra, hogy a homoszexualitás társadalmilag hasznos (l. itt, nem véletlenül sokkal nagyobb arányban fordul elő mint mondjuk a Down-kór). Bármelyik jellegzetes baloldali programpontot választhattam volna: nem nagyon tudják igazán jól bemutatni, hogy mért fontos a kisebbségi jogok védelme, azt hogy mindenki valamilyen kérdésben kisebbségi és a legtöbben nem szeretnénk egy szigorú normákra épülő, fundamentalista társadalomban élni.
Valójában a szélsőséges jobboldal sem hoz semmi újdonságot, mindig ugyanazokból a panelekből építkezik, amelyeket már x ezer évvel ezelőtt is az ősi társadalmak felhasználtak. Az egyik a háborúskodás: kell mindig egy ellenséget találni, amivel szemben erőt lehet felmutatni és amely eléggé távoli és megfoghatatlan - és persze az aktuálpolitikai igények szerint változtatható. Ennek a felfogásnak a központjában a harci logika és a katonásan mozgósítandó tömeg áll, ami nálunk is része lett a kormányfilozófiának is sajnos, és amely visszalépés (regresszió) a fiúgyerekek által játszott "enyém a vár, tied a lekvár" típusú viselkedés irányába.
A "jóisten" emlegetése számomra hasonló hívószó, - vessenek rám követ, de nem tehetek róla,- megint csak gyerekesen hangzik a számomra. Eléggé bántja a fülemet, ha a médiumokban "jóistenkéről" esik szó, mert öntudatlan módon lefelé minősíti magát az illető egy kisgyerekké, aki teljesen önállótlan. (A zen buddhistákhoz állok közel ebben a tekintetben, akik azt mondták, "Ha Buddha nevét emlegeted, utána menj és moss fogat.") Az alapvető bizalmatlanság mások iránt, mások munkája iránt és a különféle összeesküvés elméletek megint csak ide tartoznak, megint egy pont, ahol "elakadt a lemez jobberéknél", nem tudnak továbblépni, de nem is törekednek rá.
Mindez persze csak azt jelenti, hogy sokkal jobban látom a jobboldali szélsőség hibáit mint baloldalét, ennélfogva jobban is zavar ez a fajta primitívség (főleg mostanában persze), de ugyanennyi hibát lehet találni a baloldalon is. A mai fiatalok például éppúgy elítélték annak idején Gyurcsányt (Orbán mellett tüntettek) mint mostanában Orbán agyalágyult szélsőségeit (tömegesen szavaztak az ellenzékre főleg a budapesti egyetemisták). Az egyensúly valahol ott lenne, ha a kétféle szélsőség a társadalomban úgy 5-10% között maradna és a mérsékelt jobboldal vagy időnként a baloldal technokratái kormányoznának. Amikor egy kisebbség a társadalmat eluralja az már a fekete mágia kategóriája: a valóságot szómágiával megerőszakolni, ráolvasással gyógyítani az egyes problémákat a józan ész által kínált valódi megoldások helyett. Rövid távon persze mindez működhet és a vezetőket a hívek vakon követik, sőt szemet is hunynak a kiváltságaik fölött (magyarán elnézik azt is, bármennyit is lopnak), hiszen ismét valakinek és fontosnak érzik magukat napjaink egóról és egoizmusról szóló világában.
A valódi társadalmi szintű változások akadálya éppen az egoizmus díjazása a valódi teljesítményekkel szemben, emiatt mindig ugyanazok a dolgok ismétlődnek, amiket már láttunk csak pepitában. Kevesen vannak, akik nem akarnak nagy arcok lenni és nem is szeretik különösebben a nagy arcokat (viszont látják a valódi teljesítményeket), szerencsére azért akadnak és őket nem sodorják el az ösztöneik, ezért képesek higgadtan, világosan beszélni mindenkit foglalkoztató kérdésekről.
