Az FB vagy a "fácse" elvben nagyon alkalmas osztálytalálkozók szervezésére. A volt gimis osztályom esetében is esedékes már a következő és nagyon érdekes megfigyelni, hogy kik jeleztek vissza a FB-n és kik nem. Habár annak idején a képességeink közötti különbség nem volt túlságosan nagy, de mivel a befutott karrier mint tudjuk, jobban függ egyes személyiségjellemzőktől mint az alapképességektől, számomra jelzésértékű, hogy kik facebookoznak közülünk és kik nem.

Ma már az FB használata nem annyira generációfüggő, a legidősebbeket leszámítva tehát a többek az X, Y és Z generáció tagjai már mind megbarátkozhattak vele valamilyen mértékben, amiatt is mert a munkánkhoz is általában használjuk az internetet. Vannak persze nagyon konzervatív típusok, akik a alapvetően idegenkednek és a minimumra korlátozzák a netet, ezen kívül vannak még paranoiásak is, akik attól félnek, hogy megfigyelik őket és adatokat gyűjtenek róluk. Az egyik ismerősöm férfiasan be is ismerte az ilyen félelmeit, másik ismerősöm pedig álnéven regisztrált.

Le kell vonnom még azokat, akik nem szoktak ott lenni az osztálytalálkozókon, mert úgy érzik, hogy akár "felfelé", akár "lefelé" kilógnak belőle. Aki lefelé lóg ki, az esetleg úgy érzi, hogy nem elég sikeres, a gimis éveket kudarcosnak élte meg, és olyan is van, aki személyes sérelmek miatt nem jön. (Megjegyzem, hogy a legutolsó találkozó alapján nem vagyunk sznobok, nem az számított, hogy ki mire vitte, hanem lazák tudtunk maradni, az ilyen félelmek tehát nem nagyon megalapozottak.) A másik véglet a volt gimis osztályt már kispályának tekinti a jelenlegi karrierjéhez képest, és nem érdeklik különösebben a volt osztálytársak. Őt tehát lehet, hogy ott vannak az FB-n de nem törekednek a kapcsolatfelvételre velünk.

Marad viszont egy sikeres csoport, akik általában el szoktak jönni a találkozókra, de vagy nem regisztráltak a FB-n vagy teljesen inaktívak: osztályos sebészorvos, elit tanárok, menedzserek vannak köztük főleg. Ők általában túlságosan is elfoglaltak, nem tudnak olyasmivel foglalkozni mint az FB. Az ő helyi társadalmi kapcsolataik eleve nagyon gazdagok, és mint tudjuk, hogy 100-150 fő fér csak a mentális térképünkre (akiknek a tevékenységét valamennyire követni tudjuk), esetükben  tehát FB-s távkapcsolatok ápolására már nem maradna hely. Emellett még azt is figyelembe kell venni, hogy mit nyernének ők és mit veszíthetnének az FB-vel: a lehetséges nyereség sokkal kisebb lenne mint az esetleges veszteség. Számukra a tekintély, a jó hírnév igen fontos a kisközösségben és nem kockáztatják a beégést egy meggondolatlan fotó vagy elírt bejegyzés miatt, amelyek sokak számára nyilvánosak, esetleg nem is egykönnyen törölhetőek. (Olyan is van persze, hogy az illetőnek nincs magas társadalmi státusza, csak egyszerűen túl félénk, gátlásos a posztolásokhoz ezért ott van ugyan, de meglehetősen passzív.)

Létezik a kelet-ázsiai kultúrában olyan szó, hogy "arcvesztés" - aki a választott útján kudarcot vall, és nem tart ki a karrierje felépítésében, azt a helyi közösség lenézi és ezt követően már másodrangú tagjaként fogja kezelni. Emiatt van az is, hogy az idetelepült kínai árusok és gyorséttermekben dolgozók nem mennek vissza Kínába, habár az általuk elért életszínvonal többnyire alacsonynak mondható - nem adhatják fel amibe belekezdtek arcvesztés nélkül. Habár ez a fajta norma nem olyan erős mint a konfuciánus kultúrákban, de létezik Nyugat-Európában is: egy finn farmer ezt úgy fogalmazta meg a számomra, hogy itt a hírnév felépítése akár tíz évbe is beletelhet, de tutira lerombolhatod tíz perc alatt. Nem elsősorban jogi szankciókról van szó (amit nálunk a kormány és az emberek nagy része egyetlen hatásos eszköznek tart), hanem a helyi elfogadottságról, arról hogyan viszonyulnak hozzád mások és mennyire fogadnak el a helyi kis közösségek. A skandinávoknál emiatt túl nagy kockázat bliccelni a vonaton és a jegyeket nem is nagyon ellenőrzik (legalábbis még pár éve ez volt jellemző), mert ha kiderül rólad a csalás, az stigmatizáló hatású lehet.

Az FB-re visszatérve érdekes, hogy kik azok a volt osztályból, akik aktívabban használják az FB-t: általában akik régebben is egy fokkal komolytalanabbnak számítottak és életük kaotikus vargabetűket írt le. Anélkül, hogy bárkit felett is ítélkezni szeretnék, a sokat posztoló FB-s ismerőseim többségében némi gyerekességet érzek (korától függetlenül, sőt éppen kora ellenére), mintha valamit kompenzálni, bizonyítani szeretne. Mintha a posztolás egy kissé görcsös pótcselekvés lenne a számára, mert nem kap elég elismertséget és pozitív visszajelzést. A "szelfi" szóban például már benne is van a narcizmus, az exhibicionizmus (magamutogatás) úgy általában az éretlen személyiségek jellemzője. Abban pedig szinte biztos vagyok, hogy az igazán komoly emberek életében nem nagyon van helye az FB-nek. Én egyébként elfogadó vagyok azokkal szemben, akik folyton kiposztolták hogy hol jártunk, hogyan ünnepeltünk, stb., számomra ez is a kapcsolattartás egy módja - nem tartom akkora nagy bűnnek, ha túlzásba viszik (inkább egy kisebb, de árulkodó jellemhibának). Egy dolgot nem tudok viszont elfogadni: ha valaki politikai témájú, negatív hagvételű cikkeket posztol az FB-n, ugyanis ez megmérgezheti a kapcsolatokat és az ilyenek megjelenését általában le is szoktam tiltani.

Egyébként Zuckerbergék már nyilvánvalóan rájöttek, hogy az FB-n finoman szólva nem a legütőképesebb és legkomolyabb emberek a legaktívabbak, éppúgy mint a szappanoperáknak vagy a számítógépes játékoknak is megvan a jellegzetes törzsközönségük. (A sugárzott reklámok színvonala sokat mondó lehet, hiszen a célközönség szintjéhez igazítják őket.) Mindez nem azt jelenti, hogy én most köpködni szeretném a FB-t, sok mindenre alkalmasnak tartom, többek között laza időtöltésre is, egyszerűen csak úgy látom, hogy az erős belső karakterrel rendelkező emberek számára periférikus jelentőségű, mert ők használják az internetet ugyan, de felelősségteljességük miatt a szitu nem az, hogy az internet beszippantja és használja őket. A virtuális csoportok pedig nem képesek helyettesíteni teljes mértékben a személyes kapcsolattartást.

Fontos kérdés, hogy a mi kultúránkban mekkora a szavak súlya (régi kultúrák némelyikében nagy volt a szavak jelentősége, mások szószátyárabbak voltak). A net egy betűtenger, és nyilvánvalóan a mennyiség egy idő után a minőség rovására szokott lenni. Emiatt azok, akik számára fontos, hogy a szavuknak súlya legyen, valszeg. kevésbé fogják a netet önkifejezési eszközként igénybe venni.

Lehet ugyan, hogy a későbbi generációk során az internet virtuális világa a jelenleginél is nagyobb jelentőségű lesz és megváltozik a facebook és más közösségi oldalak szerepe, funkciója is, azonban ma még a helyzet az, hogy a helyi társadalmak mércéjével komolynak és meghatározónak mondható egyéniségek esetében csak marginális jelentőséggel bír. Akik a saját személyes image-üket nagyon komolyan veszik és hitelesen képviselik, az ő esetükben ennek netes megjelenítése inkább csak kiegészítő jellegű. Ezzel együtt a FB és más netes felületek jól használhatóak többek között a kapcsolattartásra vagy hobbiszerű tevékenységek gyakorlására.