(kép forrása: http://forum.index.hu/Article/showArticle?na_order=&na_start=2383&na_step=30&t=9150123)

Mivel valaha mélyebben foglalkoztam a magyar mezőgazdasággal, érdemesnek tartom megnézni, hogy mennyire megalapozott a nosztalgiázásunk a régi "téesz-világ" iránt és mi volt emögött a kissé kiábrándító valóság.

A hanyatlás legfőbb oka

Az alábbi ábra megmutatja, hogy miben rejlik a legfőbb, a politikától független fő oka a magyar mezőgazdaság hanyatlásának: az élelmiszerek világpiaci ára folyamatosan csökkenő trendet mutat, ami csak 2000 után változott meg.

(kép forrása: http://farminstitute.org.au/ag-forum/a_new_soft_commodity_super-cycle_with_higher_agricultural_prices)

A 20.század második felében ugyanis az élelmiszertermelés a modern termelési technológiák elterjedésének következtében gyorsabban bővült mint a fizetőképes kereslet. A csökkenő jövedelmezőség miatt a falvak egyre kevesebb embert képesek eltartani legalábbis azzal a mezőgazdasági tömegtermeléssel, amely nálunk a szoci-komcsi rendszerben jellemző volt, kivéve persze, ha a politika támogatást ad az emberek helyben tartásához (amint az EU-ban a mai napig jellemző).

Ami a csövön kifért

A '60-as és '70-es években megtörtént nálunk a mezőgazdaság gépesítése és a technológiai fejlesztése, és a falvak népe hálás volt Kádár Jánosnak azért, hogy hogy például (az amerikai minták alapján bevezetett) hibrid kukorica termesztése a régi gazdálkodásnál mennyivel könnyebb munkát jelentett és jövedelmezőbb is volt.

Az óriási termelési volumen azért volt sokáig fenntartható, mert a nagy Szovjetunió a jó klimatikus és talajviszonyok ellenére sem volt képes a mezőgazdasági önellátásra, a szervezetlen működés és az érdekeltségi rendszer hiányosságai miatt. A terményt olykor nem tudták teljes egészében betakarítani a földekről és megfelelően tárolni, ezért rendszeresen gabonát vásároltak még "a nagy ellenségtől", az USA-tól is. (Ma viszont már Oroszország jelentős gabonaexportőrnek számít a világpiacon.)

Párhuzamot lehet vonni a 18.század második felétől a 19.század elejéig tartó időszakkal, amikor a Habsburgok sokat háborúztak, és a hadsereg ellátásából jelentős hasznot húztunk, a mai kastélyaink nagy része akkoriban épült. (Amikor ennek vége volt, az 1820-as években lett nyitott a magyar nemesség a reformokra, mondhatni kényszerűségből.) A Kádár-rendszer esetében is lényegében arról volt szó, hogy egy nagy hadsereget tartó birodalom igényeit kellett kielégítenünk, ráadásul előnyt jelentett a relatíve olcsónak mondható orosz olaj és nyersanyagimport is, lényegében ezen alapult az egész magyar gazdaság.

A minőség nem számított csak a mennyiség, ezért a búzából is csak a nagy termésátlag volt a fő szempont, és hogy valamilyen kenyeret lehessen sütni belőle.

Nem volt éppen fenntartható és környezetbarát

Kép forrása: https://agroforum.hu/agrarhirek/novenytermesztes/az-oszi-buza-tapanyag-utanpotlasa-kulonos-tekintettel-a-kornyezetkimelo-nitrogenellatasra/

A terméshozamok a '80-as évek elejétől már gyakorlatilag nem növekedtek, és ezt is csak igen magas műtrágyaadagokkal lehetett fenntartani. Aki ismeri a hozamgörbét tudja, hogy egy szint fölött a növények már egyre kisebb hatékonysággal használják fel a plusz tápanyagokat, és ezek jelentős része amellett, hogy kidobott pénz jelent, a vizekbe fog bekerülni. A talajainkat annyira agyonműveltük akkoriban a nehézgépekkel, hogy lecsökkentettük a szerves anyag tartalmát és roncsoltuk a szerkezetét, emiatt fokozódott a talajerózió és időnként a szél is elfújta (defláció).

Jóval több és a mainál durvább vegyszereket használtunk, sőt a munkavédelmi szabályok betartását is elhanyagoltuk (triviális példa, hogy a permetezést végzők például nem tejet ittak a munka után hanem alkoholt): ennek egészségkárosító hatása azonban csak évtizedek múlva jelentkezett. Nem készült még felmérés arról, hogy a szocialista nagyipar és mezőgazdaság mennyi áldozatot követelt, annak ellenére, hogy az átlagéletkor visszaesése elég szembetűnő.

Az állattartó telepek hígtrágya kezelésére is kevés gondot fordítottak akkoriban, emiatt is nőtt az ivóvizeink nitráttartalma. Sertéshúsból több mint kétszer annyit termeltünk mint amennyit elfogyasztottunk, azonban ezek jelentős részét hatalmas betonbunkerekben, nem költséghatékony módon tettük, az állatok gyarapodása lassú volt a természetellenes környezetben.

Távolról sem volt világhírű

Kukorica termelésünk ugyan nemzetközileg kiemelkedő szintű volt, a mezőgazdaságunk más ágazataira viszont már nem volt elmondható ugyanez. A tőlünk északra és nyugatra fekvő országokhoz képest nálunk kevesebb a csapadék és kevésbé egyenletesen oszlik meg, a levegő páratartalma is alacsonynak mondható a Kárpát-Medencében. Emiatt búzából a hozamaink alacsonyabbak voltak, ami még inkább érvényes ez a cukorrépára (amely az egyik fő oka volt, ha nem is az egyetlen a gyáraink bezárásának).

A földjeink jelentős része vagy homokpuszta (pl. Kunság) vagy szikes terület (pl. Hortobágy), viszont a trianoni békeszerződés megkötésekor a szomszéd országok elérték azt, hogy kiváló minőségű földeket kapjanak (Csallóköz, Bácska, Bánát).

A "keleti-táboron" belül számított csak az élelmiszer termelésünk jónak, a nagy táblák gépesített művelése miatt a tömegtermelés nálunk eléggé jól működött, míg más országokban élelmiszerhiányok is előfordultak.

Ami miatt működőképes volt: téesz melléküzemek és a háztáji

A '80-as években a téeszek és állami gazdaságok az "agrárolló" és a "romló cserearányok" miatt egyre inkább állami támogatásra szorultak. A téeszek nyereségességét ekkoriban már a melléküzemágak biztosították, amelyek manufakturális kisüzemek voltak nagyon sokféle termékkel: a seprűgyártástól a villanymotorok tekercseléséig. Ezeket a melléküzemágakat is magával rántotta a szocialista nagyipar és kereskedelmi láncok összeomlása.

A másik a nagyüzemeket jól kiegészítő háztáji gazdaságok rendszere volt, a "második gazdaság" volt az, amely a lakosság 3/4-e számára akkoriban magasabb életszínvonalat tett lehetővé: fusizás, maszekolás, géemkázás, egyéb mellékjövedelmek. A viszonylag magas életszínvonalnak az volt az ára, hogy a '80-as évek közepén a magyarok dolgoztak majdnem a legtöbbet európai viszonylatban. Másrészt az első gazdaság rovására ment: az emberek nem tették oda magukat a munkahelyen, mert az otthoni munkavégzésre tartalékoltak, és néha a munkahelyük eszközeit használták (kisebb, de rendszeresnek mondható lopások felett is szemet hunytak).

A rendszerváltáskor már a közgazdászok figyelmeztettek, (és Antall József is utalt rá a taxisblokád alatti ún. "pizsamás interjújában"), hogy ez a "kaparj kurta neked is jut" jellegű rendszer sehol nem működik tartósan, a "félemberes" kisüzemek helyett a specializálódott, piacon versenyképes vállalkozások általában kiszorítják a többieket.

Nem voltak valódi termelőszövetkezetek

A termelőszövetkezetek a gyakorlatban inkább szocialista kolhozok voltak mint valódi szövetkezetek, mert a tagságnak nem volt valódi beleszólása a döntésekbe: a téeszek vezetősége, a "zöld bárók" kiváltságos réteg volt. A régi feudális reflexek működtek, a viszonyrendszer a helyi kiskirályok és az egyszerű dolgozók között a régi időket idézte a téeszekben, az állami gazdaságokban pedig még inkább.

(Egyébként a hozamokkal is kicsit manipuláltak, mivel ez presztízskérdés volt a vezetőség számára, a rendszerváltás után viszont már divat lett alábecsülni a termésátlagokat, hátha több támogatást tudnak kiharcolni.)

Annyira hozzászoktunk ehhez, hogy a rendszerváltás után az emberek képtelenek voltak élni a lehetőséggel és valódi termelő és értékesítő szövetkezeteket létrehozni. Igaz viszont, hogy egy csapásra elveszítettük a legfőbb piacunkat, mert a Szovjetunió hirtelen fizetésképtelenné vált, és az addigra már erősen eladósodott magyar állam nem tudta a helyzetet tovább finanszírozni.

A lengyelekkel való összehasonlításban mára oda jutottunk, hogy amíg náluk virágzó mezőgazdaság van az EU csatlakozás óta, kiemelkedő többek között az alma és a tejtermelésük, addig mi az EU támogatások nélkül csak vegetálnánk - amit gyakorlatilag a mezőgazdasági minisztériumban is elismernek. A lengyeleknek Hruscsov szerint "úgy állt a szocializmus mint a tehénnek a gatya", ezzel szemben sokkal jobban alkalmazkodni tudott a mezőgazdaságuk (és a gazdaságuk általánosságban is) a piaci viszonyokhoz mint a miénk.

Két dolog van a nosztalgia mögött

Az egyik, hogy az emberek a fiatalságukra általában szívesen emlékeznek vissza, vagy ha az előző rendszerben még nem is éltünk, képesek vagyunk hinni abban, hogy régen minden szebb és jobb volt mint manapság.

Igaz, hogy falvak valóban pusztulásnak indultak a rendszerváltás után, azonban ez világtendenciának mondható (kivéve azokon a helyeken, ahol fellendült a speciális helyi termelés és az idegenforgalom). Az akkori körülmények voltak inkább kivételesnek mondhatóak, mivel egy nagy hadsereget fenntartó világbirodalom mezőgazdasági szállítójaként kedvező helyzetben voltunk.

A nosztalgia másik fő oka a kollektivizmus iránti vágy, az a nyájszellem, amibe a magyar emberek közül sokan visszavágynak (az önálló felelősségvállalástól félve), és erre a vágyott ideára emlékeztetheti őket a mezőgazdaság kollektivizált rendszere.