A különféle logikák különféle gépezetnek is felfoghatóak, ahogyan mozgatják a dolgokat. Egészséges társadalomban viszont az eltérő gondolkodásmódok egyensúlyban vannak és jól megférnek egymás mellett, egyik sem tör teljes egyeduralomra. Nálunk szerintem már rég túlléptük ezt a pontot és a legtöbb téren egyfajta harcias, törzsi logika vette át az uralmat. Ennek a logikának a lényege az is, hogy aki nem csatlakozik hozzánk az nem erősíti ezt a szellemet hanem bizonyára gyengíti, tehát aki nem velünk van az legalábbis potenciálisan ellenségnek tekinthető.
Nem európai gondolkodásmód
A klasszikus európai értékrendszernek ez nem része, sokkal inkább ázsiai gyökerekre tekint vissza. Európát nagy mértékben az ógörög gondolkodás tette azzá, ami. Az ógörög értékrendszer nagy hibának tartja a hübriszt, az elbizakodottságot, és mindenütt az arányosságra törekvés esztétikája vezérli. Emellett még az aretét, az egyéni kiválóságot hirdeti, tehát azt a magatartást amely megőrzi tartását és ezt felvállalva ha kell még a csoport egészével is szembemegy. A görög drámákban erős jellemek csapnak össze és az európai drámai hagyományban is ezt láthatjuk, az elbizakodott, önhitt ember pedig törvényszerűen bukásra van ítélve a klasszikus tradíció szerint.
A mai NER rendszerének elvárásaiban szinte semmi sincs ebből a klasszikus embereszményből. Amikor a mi törzsünk és mások küzdelméről van szó, akkor az egész alapvetően primitív, fekete-fehér történetté válik. Az ősképe az ilyen felfogásnak zsidók által írt illetve szerkesztett Ószövetségben található, ahol az mindig egy teljesen elfogadható és igazságos esemény, amikor más népeket csapással sújt a mi istenünk... Jellegzetesen nyugat-ázsiai eredetű hagyományról van szó, ahol a jó és a rossz harcol egymással, arctalan embertömegek küzdelméről, ahol a jó ügy természetesen csak a mi oldalunkon lehet. Még akkor is így van ez, amikor netalán nem így van, ez nem is lehet kérdés egy percig sem.
Már az Ószövetség egyes történeteire is igaz, de különösen az Újszövetségre, hogy bennük szó sincs semmi ilyesmiről: az eredeti szöveg és a tanítások meglehetősen önkényes kezelésére van szükség ahhoz az egyházak részéről, hogy a keresztény papok többsége támogassa nálunk ezt a fajta nyájszellemet.
Ezek alapján úgy tűnik, hogy Európa történelmileg elmaradottabb, keleti része még egy eléggé keserves tanulási folyamatban vesz részt.
Háromosztatú társadalom
A NER rendszerében a magyar társadalom lényegében három részre osztható: legfelül az új magyar burzsoázia (amelynek megteremtése akár pozitív fejlemény is lehetne), középen azok, akik beleillenek a NER rendszerébe (demográfiai célokat teljesítők valamint az engedelmes alattvalók) és legalul akik a rendszer szempontjából értéktelenek: más értékrendszerek mentén gondolkodók, független egzisztenciák és a középső szintbe tartozás követelményeit nem teljesítők (gyereknevelésben nem vesznek részt, értékes munkára per pillanat kevéssé alkalmasnak tűnnek). Őket igyekszik a rendszer marginalizálni és a puszta vegetálás szintjén tartani - ilyen a rendszer egészének logikája.
Az egész rendszert, amely a fasizmus bizonyos sajátosságait mutatja, az Európai Unió tartja valamennyire kordában. (A rossz hangzású fasizmus egyébként nem lenne teljesen szalonképtelen, ha bizonyos elveit finomítva és körültekintően alkalmaznánk, nem bízva pusztán abban, hogy az EU majd úgyis meggátolja azt, ami túl szélsőséges. Ez hibás elgondolás, hiszen minden gát átszakadhat egyszer, nem várt következményeket okozva.) Bár nyilván nem fog ezzel mindenki egyetérteni és ellenpéldákat lehet mindenre találni ha keresünk: de az államszövetség, amelynek tagja vagyunk alapvetően az ógörög eredetű európai humanizmus elveire épül, arra a humanizmusra amely nálunk általában importcikknek számított.
Senki sincs biztonságban?
Az ellenzéki pártok mára már felismerték, hogy teljesen függetlenül attól, hogy milyen célokért, milyen programmal küzdenek, a NER rendszerében csak a demokrácia külsődleges kellékeként vannak jelen, a létezésük valójában teljesen súlytalan. A NER vagy orbánizmus (vagy putyinizmus) mindegy minek nevezzük, lépésről-lépésre minden területen átveszi az uralmat, kihasználva azt, hogy a magyar társadalomban a szolidaritás szinte ismeretlen fogalom. Mára már megtörtént az állami alkalmazottak katonás megfegyelmezése, most éppen a kutatók vannak soron, bár ennek a fegyelmezésnek és meneteltetésnek is különféle fokozatai létezhetnek.
Aki magánszférában van számíthat rá, hogy szinte bármikor egy "haveri cég" jelenhet meg a területén és kiszorítja a piacról. A külföldi multik alkalmazottai azok, akiknek a helyzete leginkább kiszámíthatónak mondható, de a világgazdasági konjunktúra változása, az autóipart és más iparágakat érintő globális folyamatok miatt hosszabb távon ők sincsenek biztonságban. A kormány szövetsége a multicégekkel az én szememben inkább taktikainak tűnik mint valódi, hiteles stratégiát tükrözőnek, hiszen számos területen már keményen "odalépett" nekik: habár a bankok és a kereskedelmi cégek elleni kormányzati lépéseket a legtöbben szükségesnek és helyesnek tartjuk, mégis van némi kétség afelől, hogy ez mennyiben erősítette meg a magyar tulajdonú bankszektort és kereskedelmet.
Úgy tűnik, hogy mégis mindenki jól jár a lapok előre leosztásával
Vannak olyan dolgok, amelyek küzdelmesek, fáradságosak, kellemetlenek, csupa olyan dolog, amiket szinte senki sem szeret, a demokrácia rendszere is például ilyen időnként. Mindenhol rengeteg vita, veszekedés, érdekharc kísérte a demokratikus intézmények és a kompromisszumok rendszerének kiépülését. Az Audi sztrájk is ilyen jellegű volt, egy európai típusú történet, ahol nem lehet igazságot tenni, mert mindkét oldalnak igaza van valamiben, egy európainak mondható konfliktuskezelés. A tipikus magyar gondolkodás persze nem erre a rugóra jár, hanem a hátsó szándékokat keresi (persze, az autógyár látszólag engedett, mert...), most is néha többet látunk bele a történetbe mint ami benne van, mert nem hiszünk az olyan dolgokban, ahol nem valami mögöttes szándék a meghatározó vagy ahol nincsenek a lapok előre leosztva.
A lapok előre leosztása a nagy többségnek látszólag jó: jól jár az elit, de jól jár az "alattvaló" is egzisztenciálisan, mert elég ha az iránymutatásokat és a parancsokat teljesíti. Aki betagozódik ebbe a rendszerbe az mindig jól jár, - bár kérdéses, hogy a rendszer mennyire lesz fenntartható, ha nem annyira a valódi teljesítményeken alapul mint amennyire külső forrásokon.
Az alibizés nem mindig működik
Számos területen elég hamar kiderül, ha az "alibizés" nem működik: ilyen például a sport. A szerbeknél, horvátoknál és más balkáni országokban a sport, főként a labdarúgás és egyéb labdajátékok ontják a tehetségeket: látható, hogy sokan hisznek abban, hogy ez számukra kitörési pont és karrierlehetőség. Sportolók és edzők egyaránt. Lényegében Nyugat-Európában sincs ez másként: a skandináv kézilabda például bevándorlók nélkül is leiskolázta nemrég a magyart, a fociban pedig származástól függetlenül sokkal több a tehetség nyugaton mint a cseheknél, az oroszoknál vagy minálunk. (A magyar focistákat gyakorlatilag nem jegyzik sehol sem.) A magyar sport lecsúszása jól láthatóan folyamatos az utóbbi években, egy tucatnyi nagy sztár van még, aki fenntartja valamennyire a "sportnemzet" imázsunkat.
A gazdaság területén a lemaradás nem ennyire feltűnő, de jól látható, hogy alig vannak magyar áruk például a műszaki jellegű termékek között, de még a zöldségek és gyümölcsök terén is viszonylag kevés a hazai termény az üzletekben. Ahol a rendszer arra épít, hogy mindenki alapvetően biztonsági játékos legyen, ott nem nagyon mer senki kockáztatni, nem lesz vállalkozókedv sem valódi verseny. Nálunk a legtöbb dolog nehézkesen, körülményesen és bürokratikusan működik, "jaj csak baj ne történjen" alapon megy, a valódi gazdasági fejlődést a statisztikák éppúgy megszépítik mint a szocialista időkben.
Egyszerre kevesebb és több globalizációra is van szükség
Trumpnak vagy Orbánnak sok mindenben igaza van (Putyint jobb ha kihagyjuk, más kategória), például a bevándorlás szabályozásában vagy bizonyos területeken a gazdaság lokalizációjáról a globalizációval szemben. A gond az, hogy van egy csomó olyan kérdés mint a környezetvédelem, a háborús feszültségek, de épp a bevándorlók és menekültek kezelése is ilyen, ahol nemzetközi együttműködésre is szükség van. A kompromisszumképtelenség és a harciaskodás, amely az orbáni külpolitikát úgy tűnik teljes mértékben jellemzi, komoly akadálya az előrelépésnek. A hibás eszközök miatt a jó és helyes törekvések is teljesen lejáratódnak. Nem tudom, hogy józan ésszel gondolkozva kik azok, akik számára a kormány propagandája akár kül- akár belpolitikában még valamennyire hitelképesnek mondható. Vagy pedig csak önmagunkat hitegetjük arról, hogy a kormány jó úton jár: legjobb ha kimondjuk, hogy a törzsi mentalitás meglehetősen primitív és ma már az esetek többségében eléggé idejétmúltnak mondható.