Ideo-logikák

Ideo-logikák

Mi fán terem az a "gender ideológia"?

2019. április 12. - Tamáspatrik

A tudomány nem ideológia

Gender-tudományok, azaz társadalmi nemekkel foglalkozó kutatások valóban léteznek, azonban a tudományoknak semmi közük az ideológiához. Egyszerűen azért, mert a tudomány megközelítési módja bármilyen kérdésben teljesen nyitott, és a vitaalapot mindig csak konkrét bizonyítékok képezhetik, az ideológia ezzel szemben hitbeli kérdés és valamilyen konkrét cél elérésére akar rávenni nagy tömegeket.

Nyilvánvaló elfogultsága miatt bármilyen ideológia híve nem is törekszik az objektív, nyugodt és átgondolt vizsgálódásra. Az érzelmei és ösztönei vezetik elsősorban, hiányzik belőle az önreflexió, ezzel szemben igen hajlamos a militarizálódásra. A tudomány nem lehet ideológia egyrészt azért sem, mert a művelői (sokak feltevésével ellentétben) sokféle politikai értékrendszer hívei, másrészt mert a vitákat fekete-fehér ténybeli bizonyítékok döntik el, nem pedig különféle feltételezések és hitbeli kérdések. (Ez persze nem jelenti azt, hogy a tudomány tökéletes működne és ne lennének meg adott korban a sajátos vakfoltjai.)

Mért vörös posztó a "gender"?

A gender szó, a "társadalmi nem" kérdése vörös posztó sokaknak (ki kell mondani, hogy megvezetett tömegek számára), mert nem fogadják el azt a tényt, hogy a biológiai nem szerepe a férfi és nő társadalmi viselkedésére csak bizonyos mértékig meghatározó jelentőségű. Tehát ez a kérdés számukra tabutéma, amiről nem nyitunk vitát, hiszen "pártunk és kormányunk" meg fogja határozni, hogy mi a férfi és nő feladata a társadalomban. Az MTA önállóságának megszüntetése egyébként részben ezzel is összefügg. A "gender" szó használata ezen a ponton a józan ész határait elhagyva a politikai jelszavak, szitokszavak részévé válik.

Sokat segítene az egyházaknak a genderkutatás azonban...

A nemi szerepekben bekövetkezett változások és az ezzel kapcsolatos problémák feltárása tudományos módszerekkel sokat segítene a történelmi egyházaknak is, azonban ez jelenleg egy olyan tabutéma, ami feszültségeket hozna az állammal való kapcsolatukban. (Azt lehet mondani, hogy a Fidesz a bőséges támogatások révén kilóra megvette a nagy egyházakat illetve azok jóindulatát.) Így az olyan jellegű állítások mint például "a férfiak kevésbé férfiasak és elnőiesednek" teljesen a levegőben lógnak. Az emlékezetünk köztudomásúan megbízhatatlan és szelektív, a múlt mindig jobbnak tűnik utólag mint amilyen volt valójában, így például az igazi jó asszonyverő férfiakról kevés szó esik manapság. (Pedig egyes falvakban nem volt ritka ez a szokás a részegen hazatérő férjek körében.)

A tudomány módszerei adnak csak világos támpontokat például arról, hogy milyen értelemben szorultak vissza BIZONYOS inkább férfiasnak mondott tulajdonságok. Tény viszont, hogy csökkent az utóbbi évtizedekben a nők bántalmazása és a nőkkel szembeni erőszak, teljesen független módon a vallásosság alakulásától. Ha egy olyan ára van az agresszió jelentős csökkenésének, hogy a társadalom egésze feminimebb lesz (amely napjaink egy lehetséges tendenciája), az talán még elfogadható árnak is mondható.

 Van az egyházak fején is vaj bőven

A keresztény vallás egy teljes mértékben férfi domináns társadalomban jött létre, amely főleg az Ószövetségen érezhető leginkább, az ószövetségi Isten egy zord és kiismerhetetlen, szeszélyes atya képét ölti. Az Újszövetségben már koránt sincs így, a nők sokkal kevésbé vannak alárendelt szerepben, így például Jézushoz nagyon közel álló személy volt Mária Magdolna. Az evangéliumok nem említik egy szóval sem, hogy kétes erkölcsű személy lett volna, ezt egy sokkal későbbi pápai kinyilvánításnak köszönhetjük (felmerülhetett volna ugyanis, hogy női apostoli rangot kapjon). A keresztény egyházak felelősek a boszorkányüldözésekért és bizonyos mértékig a nők sok évszázados elnyomásáért is. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne tudnának nagyon sok módon fontos és értékes segítséget nyújtani híveiknek, a hagyományosnak nevezhető férfi és női feladatok terén, hanem hogy a modern eszméktől való elzárkózásuk nem mondható jogosnak vagy teljesen megalapozottnak.

Félnek és visszahúzódnak a csigaházba

Nem csak egyházak egyes konzervatív felfogású híveire igaz ez hanem igen sokakra, hogy hamar feladták a siker lehetőségét az ún. piaci versenyben, általában már a közoktatásban jelentős hátrányba kerülve. Ezzel önmagában nincs semmi probléma, mert a modern társadalmakba belefér mindaddig, amíg nem akarják a rendszert teljesen szétrombolni a hatalmi motívumaik érdekében. A modernitás ellenes konzervatív ideológusok sosem voltak teljesen tisztában a destruktív magatartásuk veszélyeivel: az emberi tudatosság eléggé labilis, vékony réteg választja csak el az emberben levő ösztönösségtől.

Igazuk van abban, hogy az értelmiségi elit egy jelentős része túlságosan elbizakodott, de ha ezzel ők is csupán arroganciát állítanak szembe (és rendre ezt teszik), akkor a szerintük túl liberális szellemi műhelyek megszüntetésével (CEU) vagy teljes mértékű kontrolljával (egyetemek, MTA) magát az racionalitást rombolják a műveletlenségnek, igénytelenségnek és agressziónak készítve elő a talajt. Magyarán a szellemi sötétséget propagálják, mindenféle kreativitás nélkül. (És a végén a németszilárdok osztják az észt.)

Nem attól válik valami elterjedtebbé, ha kutatjuk

Lehet a homoszexualitást szőnyeg alá söpörni, de attól még létező jelenség és bármit teszünk, sosem válik járványossá, - ez megint nem hit kérdése, hanem tudományos kérdés. A női és férfi szerepek is változáson mennek keresztül, ahogyan az életmódunk is változik, ez elkerülhetetlen. Megpróbálhatunk visszafelé haladni az időben, de ennek nem sok értelme, inkább a mai kornak megfelelő válaszokat kell megtalálni. Így például nem a "genderelmélet" vagy a "feminizmus" miatt esett vissza a születések száma. Pont ahol nagyon visszaesett például az olaszoknál vagy az oroszoknál vagy nálunk is, ott társadalmi nemekről beszélni de facto tiltott, a női egyenjogúságtól pedig nagyon messze vagyunk a mindennapokban. Ezzel szemben a francia és a skandináv nők több támogatást kapnak a gyermeknevelésben a társadalom egészétől.

Nem akarok ebbe a kérdésbe mélyebben belemenni, de lényeges pontnak tartom, hogy ha egy ifjú pár gyerekeket SZERETNE, az még semmit sem jelent, mert ezzel együtt még sok mindent mást is szeretnének. Például jó állást, karriert, szórakozni, világot látni, - aminek egy jó részét bizony fel kell áldozni. Ahelyett, hogy tabutémának nyilvánítanánk az ilyesmit, beszélni kell róla nyilvánosan, kutatásokat kell végezi és a legjobb motiváló tényezőket megtalálni, hogy eléggé fiatalon vállalják a a párok az első gyereket, lehetőleg még 30 éves koruk előtt. (Bár már maga a párválasztás sem "egyszerű ügy" sokaknak és az időpontja kitolódhat.)

 A harmadik nem nálunk nem kérdés, az egyenjogúság viszont igen

 A magyar nyelv nem ismeri a nemeket, ezért elmondható hogy nyelvi szinten nálunk nemi egyenjogúság van, emiatt nálunk úgy gondolom nem is merül fel, hogy szükséges lenne harmadik nemet bevezetni. Ettől függetlenül is van egy csomó olyan dolog ami kultúrafüggő, nem követeli meg senki hogy más országok gyakorlatát kell egy az egyben lemásolni a törvénykezés terén. Szerintem alapvetően jó irányba halad a magyar közélet, van fejlődés a nemi kérdések tekintetében csak azért nem látjuk, mert benne élünk.

A törvénykezésünk emellett elkövet pár alapvető hibát e téren, így például az alaptörvényünk szellemével és a nemzetközi joggal is ellentétes nemi megkülönböztetés a nők 40 nyugdíjprogram. Semmiféle plusz jogosultságot nem kaphat senki pusztán azért mert ő férfi, vagy mert nő (kivéve persze, ha egészségügyi kérdésről van szó). Az már más, hogyha gyerekeket nevel, ott a nők részvétele általában jelentősebb, emiatt járhat több év nyugdíjkedvezmény, - de egyébként jár is valóban.

Egy kormánynak nincs joga ahhoz, hogy bizonyos témákat csupán elvi alapon tabunak minősítsen, ha azok ártalmassága nem bizonyítható. Erre példa többek között a "genderelmélet" - amelyet kósza hírek, pletykák alapján tartanak nálunk az emberek ártalmasnak. Holott ez nem létezik, árnyékbokszolásról van szó, a kormány színjátékot játszik ezúttal is, a darab címe: Sok hűhó semmiért.

Az viszont már érdekes kérdés és lehet róla vitatkozni is, hogy milyen tulajdonságok tekinthetőek ALAPVETŐEN nőiesnek vagy férfiasnak manapság. (Pl. az agresszió nem mondható férfiasnak, mert nincs jelentős különbség e téren a nemek között, emellett számos olyan van, például hogy egy nő kiálljon magáért ami régi társadalmakban tiltott volt, ma már követelménynek mondható.)

A bejegyzés trackback címe:

https://ideo-logic.blog.hu/api/trackback/id/tr2114761044

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2019.04.13. 21:27:13

A gender azért vörös posztó, mert a baloldali-liberális politikai ideológia része és a tudományossága erősen szubjektív, mivel a művelői többnyire az adott politikai irányzathoz tartoznak és nagyon sokan közülük saját magukat kutatják...

Jakab.gipsz 2019.04.13. 22:11:41

A gender "tudomány" egy agyrém vadhajtása. Liszenkó-i gumi csont.

lorid 2019.04.14. 01:36:48

a genderelmélet egy poltikai ideológia és gyakorlat megalapozója. ilyen értelemben valóban nem tudomány, hiszen a poltikai hatalmi harc eszközévé vált. a cikk írója sumákol. a gender elmélet legnagyobb hatású és máig is alapreferenciaként szolgáló művelője, judit butler szerint a gender pusztán társadalmi konstrukció (tehát egyáltalán nem biológiai determináltságú)... ennek értelmében "nincs" nem, hanem csak a kultúra által szorgalmazott (vagy megkérdőjelezett) nemi identitások vannak. a megszületett gyermek nemét "hozzérendelik" születésekor, nem pedig megállapítják (ami igen egyszerű lenne egy pillantással a lába közé - hagyjuk most a nullaegészvalahény százalék bizonytalan nemi jelleggel bírókat)... szóval a gender tudomány úgy viszonyul a gender ideológihoz, ahogy a (marxi )közgazdaságtan a kommunista kiáltványhoz. ideológia és hit. a szerző pedig ennek a hitnek az aktív terjesztője.

midnight coder 2019.04.14. 10:01:03

A tudomány a természettudomány. A társadalomtudomány nagyrészt ideológia, némi tudományos mázzal leöntve.

the real fogash 2019.04.14. 11:43:25

Ja, a “Tudomány” az, amit a “Tudósok” annak tartanak.
Csak tudod vannak olyan (valódi) tudományok, amelyek, objektiven mérhetőek, a kísérleteket elvégezve bárhol, bármilyen kulturalis környezetben ugyanazt a végeredményt adják. Ezek a természettudományok: matek, fizika, kémia, biológia.

Meg van a többi: bölcsészet, teológia, szociológia, jog, közgazdaságtan. Ezek valamiféle “megegyezésen” alapulnak, ugyanazon kísérletek eredménye nagyban függ attól, hogy milyen közegben hajtod végre.
Melyik a szép vers? Melyik az igazi isten? Mi a nő feladata? Kinek mihez van joga? Kell a gazdasági növekedés? Mind csupa olyan kérdés, amire nincsen OBJEKTÍV válasz. A gender is ebbe a sorba tartozik a kitalált huszonharminc “nemi identitásával”. És a kétféle nem, meg a kétféle nemi irányultság (hetero/homo) mellé gyűjti az emberiség értéktelen selejtjét, akik úgy próbálnak feltűnni, hogy újabb szinteket lépnek ebben az elmebajban.... Tudomány? Haggyámá....

Nazareus 2019.04.14. 15:24:12

@Kamuflázs Dzsúlija: Igazad van, de még lehet belöle tudomány. A pszichológia sem volt mindig tudomány, söt, az orvostudomány sem.

Tamáspatrik 2019.04.14. 20:43:32

@midnight coder: Nagyon súlyos tévedésben élsz. Olvasd el pl. Az agresszió alkonya c. 800 oldalas kötet, micsoda tudományos eredményekre épül. Azok pedig a társadalomról szólnak tehát társadalomtudományiak, és alkalmazzák a tudományos módszereket pl. a regresszió analízist.
Ha így gondolkodsz ahogy most, akkor minden szélhámosságot be fogsz venni, mindenki össze-vissza mondhat amit akar a társadalommal kapcsolatban.

Tamáspatrik 2019.04.14. 20:44:34

@Kamuflázs Dzsúlija: Marxizmuson nevelkedett nemzedéknek minden társadalomtudomány gyanús.
Ez olyan, hogy ha nálunk csalás és korrupció van, akkor a világon biztos mindenhol az van (kivetítés).

Tamáspatrik 2019.04.14. 20:58:17

@the real fogash: Ki vagy te, hogy meg akarod határozni, hogy mi a tudomány? Van ehhez kompetenciád? Szerintem nincs.
És ahhoz, hogy sok sok ezer profi tudós munkáját megítéld, egyáltalán BÁRKI munkáját megítéld anélkül, hogy ismernéd?
Egyébként pont az eltérő kulturális közegekkel foglalkozó tudományokról van szó.
Jog tudomány létezik, hiszen van jogrendszer.
Történelemtudomány is létezik, hiszen léteznek különféle múltbeli események, pl. Honfoglalás, Pozsonyi csata, amelyekről tudunk sok mindent, de még van feltárni való.
Ez a természettudományokra is igaz egyébként, azok sem teljesek.

A kérdések, amiket felteszel nem mind tudományos kérdések, pl. melyik vers szép ez sosem volt az. Mi a nő feladata, ez tudományosan értelmezhetetlen. Bizonyos korokban mit tartottak általában a nők feladatának és ez hogyan változott? Ez már tudományosan kezelhető.
Az, hogy "hányféle nem létezik", ez NEM gendertudomány, az ilyesmivel nem foglalkozik sokkal inkább politika. A politikusok felhasználják az eredményeket, azonban ez sosem egyértelmű, mindig kétélű fegyver, minden politikus találhat olyan tudományos eredményeket, amelyek ők igazolják.
A férfi homoszexualitást pedig úgy tűnik, hasznos lehet bizonyos társadalmakban. Ez persze még bizonyításra szorul, de úgy tűnik, hogy bizonyos körülmények között ha túl sok a férfi egy családban vagy egy közegben, többen születnek nagyobb eséllyel gondoskodó, homoszexuális ösztönökkel. Ők nem fognak megházasodni, viszont a közösségben gondoskodó szerepet töltenek be (pl. a testvéreiknek segítenek). A Down-kór rendellenesség, de az emberiségnek csak egy kis töredékét érinti. Ezzel szemben a férfi homoszexualitás 4%-os elterjedtsége miatt, hogy nem szelektálódott ki hanem mindig kb. konstans azt mutatja, hogy van fontos társadalmi szerepe.

szepipiktor 2019.04.14. 22:28:38

A szerző kérdése rávilágít, hogy mit képvisel.
A gendertudomány(ok) alapvetően egy társadalomkutatási terület, hasznos, hiszen azt vizsgálja, hogy a társadalom változásainak bizonyos része milyen hatásokat fog eredményezni 10-20-30-50 év múlva.
Ez a gazdaság számára kell.
De mivel kapcsolódik a szexualitáshoz, és ma erős a különböző szexuális vonalak terjedése, értelemszerűen a vizsgálat része, hogy mit fog eredményezni mondjuk a homoszexualitás, a feminzmus, a különböző nemi szerepek "mozgása" az iparra, a kereskedelemre, a szolgáltatási területre, és érthetően a tásadalmi alapokra.
Így magukénak tekintik ezek a halmazok és a zászlajukra tűzték.
Kisajátították, ahogy a liberalizmust, a környzetvédelmet is.
Ma a gendertudományok az aktivista mozgalmak egyik nehézfegyvere, így kapcsolódik ide a CEU-is, miközben a nem alapegyetemnek is csak egy szaka a genderszak.
Azaz az aktivisták neomarxista iránya szippantotta be és bármilyen támadás bármely részük ellen egyben a genderszak támadása is.
Gyakorlatilag aktuálpolitikai propagandájukhoz használják fel.
Én hetero vállalkozóként szeretném tudni, mi várható 10 év múlva, lesz-e elég erős kezú férfi vagy csak irodai feministákkal számolhatok, azaz időben el kell kezdenem az átalaítást. EZ a genderkutatás és nem a szexuális variációk propagálása.
(A kormány meg hüje, hiszen ezekből a kutatásokból a távlati születésszámok is prognosztizálhatók és más számukra fontos információ is kinyerhető. Most marad a South Park, abból legalább tudjuk, hogy mennyi új WC-t kell kialakítani.)

szepipiktor 2019.04.14. 22:48:04

Egyébként meg hova vezet, ha a szexualitást az izmusoknak, ideológiáknak rendeljük alá, ha az autuálpolitikai eszközévé tesszük érdemes megnézni, elolvasni a témában a két alapot, klasszikust:
Robert Merle Védett férfiak (1974)
Szexmisszió (1984) lengyel film.

Jakab.gipsz 2019.04.15. 08:24:05

@Tamáspatrik:

És te ki vagy?

Milyen ismérvek alapján döntöd el azt mi a tudomány és mi az áltudomány ?

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2019.04.15. 11:33:28

Mindig elcsodálkozom a poszter naivitásán, mellyel a baloldali propaganda által állítottakat újra és újra készpénznek veszi. A nemiség megélésének vizsgálata, mint szociológia egyik válfaja a mindenkori hatalom számára fontos dolog, mert segíti a hatalom gyakorlásában, megtartásában. Ami viszont büdös az egészben, hogy a társadalmi nemek szólamával akarják felülírni a biológiát. A biológiai nemiség alapvetően az x és y kromoszómától függ. Ezeknek két kombinációja létezik, mely egyértelműen határozza meg az adott egyén női, avagy férfi mivoltát. A biológia egzakt tudomány, azzal foglalkozik, ami van, míg a szociológia sok esetben spekulációra, feltételezésekre épít. Ez tág teret ad az átideologizálásra. Azért, mert valaki szeret gyerekekkel foglalkozni, meg mosogatni, kötögetni, attól még biológiai értelemben lehet férfi, avagy a ketrecharcos nő is biológiailag nő, még ha szabadidejében motorokat is bütyköl. A genderizmusban ott látni a veszélyt, hogy a baloldali ideológusok akarják megmondani ki lehet, kinek kell nőnek és kinek férfinak lennie. Tehát Orbánék már megint reakciósak, azaz egy baloldali társadalmi beavatkozásra reagálnak, nem tőlük indult ki a genderháború, hanem a baloldal akciója volt eredetileg. A társadalmi nemekre való hivatkozás meg csak egy terelés, amikor a biológiai nem meghatározásánál egyértelműen biológiáról van szó. Ugyanezt használják a finnugristák, mikor kiderült, genetikailag semmi közünk a finnekhez, de ők váltig ismételgetik, hogy de a nyelvrokonság és mit szólnak bele a genetikusok az ő bizonyosságukba. Ugyanaz a baloldali fals érvelés, ugyanaz az ideológia áll mögötte. El akarják venni a nemünket, el akarják venni a származásunkat. Természetes, hogy a józan többség tiltakozik ellene.

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2019.04.15. 11:37:54

@Tamáspatrik: Nálunk korrupció van, nyugaton peddig lobbizás. Ez mostanában a nyugati megoldás, az illegális dolgok legálissá tétele. Lásd az illegális migráció legálissá való tételén milyen nagy erőkkel dolgoznak!

Andy73 2019.04.15. 12:24:46

Nyilván hatalmas tudományos eredmény, ha a szülőket nem lehet apának és anyának hívni, csak szülő 1.-nek és szülő 2.-nek, mint a franciáknál. Magyarországon egyelőre marginális probléma a gender nyomulása, a társadalom túlnyomó többsége nem vevő erre az ideológiára. Nyugaton már más a helyzet, a franciáknál a demográfiai stabilitást nem a genderelméletek és a nők nagyobb jogai okozzák, hanem a muzulmán sokgyerekes bevándorlók. De ha a muzulmánok többségbe kerülnek, ott sem tobbzódnak majd a genderhívők. Ajánlott olvasmány: Behódolás.

élhetetlen 2019.04.15. 13:46:11

@megamovieboy: „Ami viszont büdös az egészben, hogy a társadalmi nemek szólamával akarják felülírni a biológiát.”. Ki akarja felülírni a biológiát? Honnét veszed ezt a marhaságot? Nézzünk egy nőt, aki este feleség és anya, napközben meg orvos. Hát, az tényleg „büdös”, ha foglalkoznak azzal, hogy mit lehetne tenni, hogy mindkét szerepét megfelelő szinten el tudja látni.
„A genderizmusban ott látni a veszélyt, hogy a baloldali ideológusok akarják megmondani ki lehet, kinek kell nőnek és kinek férfinak lennie.„. Tessék? Ezt megint honnét szedted? Az már volt, hogy Ákos és Kövér akarja megmondani, hogy egy nőnek mi a DOLGA, de amiről te írsz, az azért nem létezik.
„a biológiai nem meghatározásánál egyértelműen biológiáról van szó”. Hogy te milyen okos vagy! És ki állította ennek az ellenkezőjét?

élhetetlen 2019.04.15. 14:47:50

@the real fogash: „Ezek a természettudományok: matek, fizika, kémia, biológia.”. Tehát a biológia tudomány. A zömmel biológián alapuló orvostudomány viszont nem tudomány, mert egy adott műtéttől az egyik beteg meggyógyul, a másik meghal, egy gyógyszer 90 embernél hat, 10-nél nem, semmi objektív mérhetőség.
„mellé gyűjti az emberiség értéktelen selejtjét, mint Oscar Wilde, vagy Michelangelo Buonarroti. Az igazi érték te vagy, mert hetero kapcsolatban élsz? Tudsz még valamit ezen kívül?
.@midnight coder: „A tudomány a természettudomány”. Már csak azt nem értem, ha ilyen pontosan meg tudjátok fogalmazni, hogy mi a tudomány, és mi nem, miért nem fogadja el a világ a meghatározásotokat? És miért is kell az a „természet” a meghatározásba? Elég lenne a tudomány, mert ti tudjátok, hogy mi az. Mindenki hülye, csak ti nem?

Tamáspatrik 2019.04.15. 21:07:47

@megamovieboy: A genetika nem annyira egyértelműen determinál, ugyanis nem mindig tud egy kromoszoma megfelelően manifesztálodni. (Léteznek ezért y kromoszomás nők is.) De még ennél is sokkal bonyolultabb a helyzet, mert a nevelés, a körülmények is befolyásolják, hogyan tudnak a kromoszomák megnyilvánulni, pl. állandoan stressz alatt tartott gyerek agyfejlődése károsulhat.
Az. hogy egyesek ki akarják sajátítani a tudományos eredményeket a saját politikai céljaikra az sajnos gyakori jelenség, de ettől még nem kellene az egészet megbélyegezni, attol még szükség van az ilyen kutatásokra. Egyébként a biologia egy fokkal keményebb tudomány valoban mint a szociologia, de az utobbi is használ tudományos modszereket (még ha szélhámosok meghamisitottak is eredményeket, de az a biologiában is előfordult).
A finnugor kérdés is jo példa: nem állítja szerintem senki, hogy a finnekkel genetikailag rokonok lennénk, kulturálisan is csak egy területen a nyelvben, a többiben nem. Ugyanígy a különféle kulturákban változo női-férfi szerepek tanulmányozása segíthet a politikának is a döntésekben. A kormányon belül azonban van egy olyan erős irány, hogy "nekünk ne mondja meg senki", kicsit nagy a mellény. A baloldali veszélyesség pedig eltulzott szerintem, egyszerűen mert nem fogékony a magyar társadalom nagy része a hagyományostol nagyon eltérő nemi szerep felfogásokra.

Tamáspatrik 2019.04.15. 21:15:13

@Andy73: Ismerem a Behodolást, ez egy szenzáciohajhász könyv szerintem, tuloz. Bár az együttélés problémája a távoli kulturák között valoban surlodásokat okoz.
Ami más nyelvekben probléma, hogy egy előadás során egy képzelt helyzetről azt kell mondani, hogy she/he vagy váltogatni a she és he-t, akármilyen témárol is adunk elő. Magyar nyelvben ilyen probléma nincs, mert azt mondjuk, hogy "ő" az lehet férfi és nő is. (Ugyanis a legtöbb példában, szakmai kérdésekben főként indifferens a nem, sőt előitéletességhez vezet, hogy ha csak férfit mondunk.)
Egyébként pedig lehet nálunk is 1. és 2.számu szülő nyugodtan örökbefogadás esetén, mért ne. Abban az esetben, ha nincs hetero pár még egy homo pár is jobb megoldás mint a nevelőintézet, amely gyakran csak a bűnözésre szocializál.

Tamáspatrik 2019.04.15. 21:16:31

@élhetetlen: Köszi, kissé szarkasztikus volt, én nem tudnék mostanában ilyen élesen fogalmazni, de az érveim hasonloak.

élhetetlen 2019.04.16. 23:05:29

@Andy73: Csak pár adalék. Még Oroszországban is legális a béranyaság, tehát lehet egy homo férfinak is vér szerinti gyereke. Ahol a homo házasság is engedélyezett, ott lehet két nőnek, vagy két férfinak is vér szerinti gyereke. Ugye, azt belátod, hogy egy hetero kapcsolatban egy gyereknek két szülője van, és sem az anya, sem az apa nem sértődik meg, ha szülőnek tekintik. De ahol két férfinak vannak pl. gyerekei, ott miért kéne az egyik férfit anyának nevezni? Vagy, ha két nőnek vannak gyerekei, miért kéne az egyiket apának nevezni? Tudom, bonyolult átgondolni.
süti beállítások módosítása