Mindenkinek vannak ismerősei, akik szeretnek abból kiindulni, hogy mi volt régen, sokat beszélnek a múltról, ők a múlt-orientált emberek. Általánosságban azt lehetne mondani, hogy habár a folytonos változásokat hozó életünk nem nagyon kedvez a múlt-orientációnak, ezzel együtt megvan ennek is a létjogosultsága, főként a hagyományok ápolása és az értékek őrzése miatt.

A jelenlegi konzervatív kormányzat nagyon támogatja a hagyományápolást, a hagyományok újjáéledését, amelytől nem várhatjuk el, hogy meghatározó jelentőségű legyen, viszont fontos kiegészítő szerepet tölt be a jelenlegi életmódunkban. A turizmus ugyanis csak ott tud megélni, ahol erős és modern gazdaság van, amely jelentős mértékű elkölthető jövedelmet termel ki.

A múlt-orientáltság a kormánykommunikációban naponta visszaköszön, és az egyik hátránya a történelmi sérelmek folyamatos felemlegetése. Az egyik véglet (amit jövő-orientált emberek hajlamosak elkövetni), hogyha nem értjük vagy elbagatellizáljuk Trianon hatását, a másik véglet, ha mindig ezen rágódunk, nem hangsúlyozva a dolgok pozitív oldalát (több évszázadon keresztül fennállt magyar királyságok emléke, valamint hogy a "csonka-ország" legalább teljesen függetlenné vált).

A múlt-orientáltság másik hátránya, hogy rendszerint társadalmilag idejétmúlt, meghaladott sőt igen károsnak mondható feudális viszonyokat tart kívánatosnak. Ez implicit módon következik a múltorientáltságból, a nosztalgiázást is beleértve, hiszen az Orosz-birodalom kommunista rendszere valójában egy késő feudális berendezkedésű államszervezet volt, amely konzerválta az elmaradottságot.

Jelenleg is de facto hűbéri rendszer működik számos területen, emiatt működhet a korrupció és a mutyivilág, emellett az egyház-állam összefonódás is régi káros gyakorlatot idéz fel. A társadalomból mindez nem polgári, hanem paraszti reflexeket idéz elő, ahol léteznek kiváltságosok (vagyonuk származása és életmódjuk megkérdőjelezhetetlen) és létezik a pórnép ("keményen dolgozó kisemberek"), akik természetszerűleg kevésnek érzik ami nekik marad és mindig veszekedni fognak a konc maradékain. A nálunk tapasztalható verbális agresszió és általános rosszkedv ennek tulajdonítható.

A vállalkozók egy ilyen rendszerben nagyrészt úgy fogják fel, hogy a hatékonyságra nincs szükség "a paraszt hadd dolgozzon" (a mai dzsentri Magyarországon egyébként sajnálatos módon az autó mérete, életkora kódolja manapság legjobban a társadalmi státuszt azt, hogy ki mennyiben "úr" vagy "paraszt"). Következésképpen a magyar vállalatok automatizáltsága számítógépesítettsége a fasorban sincs - ami nem pénzhiányból, hanem az uralkodó felfogásból vezethető le.

A múlt roppant komor és súlyos teherként nehezedhet ránk és egy fölösleges és hamis elvárásokkal teli szerepet veszünk fel, amikor a múltból akarunk a jövőre következtetni és nem fogadjuk el, hogy a múlt nem hozható vissza amint azt sem, hogy a világunk ötven év múlva egészen máshogy fog kinézni mint most, senki sem tudja előrejelezni milyen lesz.

Nyilvánvaló, hogy ahol a múlt orientáltság túl nagy szerepet kap, onnan a jövő-orientáltak nagy része menekülni fog: az anyagiak mellett ez is egy ok, hogy sokan külföldre mennek dolgozni, például egy feudális jellegű kórházi osztályon a kezdő orvos sok éven át rengeteget dolgozik, keveset keres (hálapénzt alig kap) és szakmailag sem fejlődik.

Vannak ennek ellenére pozitív fejlemények is, a jelen-orientáltság terén elsősorban. A jelen orientált ember azt nézi, ami konkrét, kézzelfogható és ami számára feladat. Ez persze megint kétarcú: korunk nyilvánvalóan a pillanat megragadásáról szól, amelynek negatív oldala a jelenhedonizmus, azaz mennél több élvezetet kisajtolni a jelenből, elszórni a pénzt és elfecsérelni erőforrásokat esetleg állandó robotolással önkizsákmányolást folytatni. Van egy másik oldala azonban mindennek, amely leginkább a kelet-ázsiai életfilozófiából ered: élvezni tudni a jelen szépségeit, merni boldognak lenni és nem foglalkozni azzal, hogy a közfelfogás szerint milyen a boldogság vagy hogy mikor lehetek boldog.

(Mondok erre egy példát: kerékpározás közben nem valahol máshol vagyok fejben, hanem átélem a mozgást, az izmaim működését valamilyennek érzem az adott napon, a levegő talán egy kicsit hűvös, közben szép növényeket látok az út szélén, ezek mindig másmilyenek, a felbukkanó autók formájának az ötletességét értékelem, nem az áruk vagy kényelmességük érdekel stb.)

A modern vállalatok is nagyrészt a jelenről szólnak és mondjuk ki nyugodtan, hogy a multicégek kultúrája hozta magával a munkakultúrában a pozitív irányú változásokat. Személyes tapasztalatom, hogy ahol a magyar menedzsment nem teszi tönkre, ott a multi cégek kultúrája jóval demokratikusabb és a megoldandó feladatokról szól sokkal inkább mint az egymással való harcról. A munkatársak sokkal inkább szövetségesek nem pedig potenciális ellenségek, akik rád húzhatják a vizes lepedőt. Konkrétan megtörténik az, hogy a paraszti kultúrával érkező fiatal menedzsereket a rendszer fokozatosan civilizálja, visszavesznek az erőszakos macsó és hím soviniszta stílusból.

Az sem véletlen, hogy saját erőből sem az élelmiszeriparban sem a könnyűiparban és gyakorlatilag egyetlen iparágban sem vagyunk képesek magas hozzáadott értékű termelési láncokat létrehozni (sőt ez még a kereskedelemre is igaz). Kelet-európai sajátság ez, (a csehekre például nem jellemző), a magyar vállalkozások szinte egytől egyig viszonylag primitív technológiát alkalmaznak, ahol a végtermék sem túlságosan összetett.

A sokat szidott bankokban tapasztalhattuk meg azt a fajta udvarias stílust is és (egyszerűbb esetekben) kevéssé bürokratikus működést, amelyet ma már bármilyen ügyintézés esetén, például kormányablakoknál elfogadhatónak tartunk. Nagyon sokat fejlődött az ügyintézés kultúrája az "átkoshoz" képest, - az ügyintézést ma már "ügyfelek" veszik igénybe, a "kérelmező" egy szolgáltatás vesz igénybe, ezért a helyzete nem jogosít fel semmiféle packázásra.

A túlságos mértékű jelen-orientáltság egyik hátránya a kiégés, a testi-lelki egészség elhanyagolása, a jövő feláldozása a jelen érdekében. (A mai versenyszellem miatt a rendszerben kódolt a stressz, amely még jó és magas szintű munkatársi kapcsolatok esetén sem védhető ki teljesen.)

A jelennek élés másik fajta módja még a gátlástalan viselkedés, lopás és csalás, hiszen ki tudja, hogy mit hoz a holnap. A kormányzat hatása aránylag pozitív e téren, hiszen visszaszorította némileg a fekete munkát alacsonyabb adókkal, jobb adó ellenőrzéssel, azonban vannak olyan területek, ahol a korrupció egyáltalán nem csökkent, sőt.

A jövőnek élő ember nem rágódik a múlton és a jelent képes részben feláldozni a jövő érdekében. A kormányzat pozitív hatása e téren a családtervezés, a nagyobb családok elősegítése, ebben tényleg mintha lenne némi előrelépés.

A stabilitás és kiszámíthatóság is növekedett kis mértékben, bár még mindig nem eléggé a kormányzati tevékenység hatására, hiszen bizonytalan jövőre nem lehet tervezni.

A takarékosság, a pénzügyi kultúra viszont már olyan terület, ahol nincs jelentős mértékű fejlődés, habár a lakosság nagyobb része olyan alacsony életszínvonalon él, amely ezt nem is nagyon teszi lehetővé. (A pénzügyi tervezés egyébként leginkább a német és általában az észak-európai protestáns kultúra sajátossága.)

A jövőorientáltság része még a környezetvédelem és a környezet megóvása: itt az előrelépés megint nagyon csekély. Fákat vágunk ki meggondolatlanul, füstölünk, rengeteg hulladékot dobunk ki, az energiával alig takarékoskodunk.

Végül pedig a jövő-orientált ember legfőbb jellemzője, hogy valamilyen pozitív vízióval rendelkezik, hova szeretne eljutni, mit szeretne hosszú évek alatt megvalósítani. A magyar társadalomban ez megint kevéssé jellemző (vagy pedig titkoljuk és szégyellni valónak tartjuk az ilyesmit), mintha arra várnánk, hogy mások döntsék el helyettünk. Nem helyes akár a korszellemre akár a politikára fogni ennek hiányát, hiszen a feltételek máskor sem voltak jobbak, sőt sok tekintetben még nehezebbek mint manapság. (Háborúk, elnyomás, szegénység stb.)

Meg kell jegyezni, hogy egyrészt mindenki különböző mértékben lehet múlt- jelen- vagy jövő-orientált, de egyik sem "jobb" a másiknál, viszont mindegyik lehet harmonikus vagy kevésbé harmonikus. (A jövőorientáltság is lehet például fellegekben járás, megalapozatlan célok hajszolása.)

Kérdés, hogy mennyire hibáztatható a kormány a fenti problémákért, részben hibáztatható, hiszen mindenben magának vindikálja a jogot, hogy döntsön a jövőt illető kérdésekben (a tudomány, a civil szervezetek, az oktatási autonómia vagy bármiféle autonómia mindig gyanús és korlátozandó a számára).

Másrészt viszont ne csapjuk be magunkat azzal, hogy a politika annyira meghatározó lenne az életünkre, megfelelő tájékozódás és kitartó pozitív törekvések birtokában nagyrészt mi döntjük el, hogy milyen gyökerekből táplálkozunk, hogyan élvezzük a jelen pillanatot és mit alkotunk a jövőben.

A címbeli kérdésre ezzel együtt nincs válasz: jövő-orientált emberekből nálunk aránylag kevés van, vajon hol bujkálhatnak ők?