Egy tapasztalt, profi politikus mint Orbán nagyon jól fel tudja mérni, hogyan gondolkodhatnak más politikusok valamint a választópolgárok. Ebből érdemes tanulni: nem állítom, hogy mindig képesek vagyunk pontosan meghatározni hogyan gondolkodnak mások, viszont fogalmat alkothatunk egyes felfogások fő jellemzőiről. A „másképp gondolkodók”, az én esetemben a NER-t, a NER médiát jelentik, akiknek a műsorai bevallom, hogy számomra teljesen nézhetetlenek és hallgathatatlanok. Viszont a saját magamból megfogalmazott ítéletek kivetítése helyett inkább próbálom megérteni, hogyan gondolkodhatnak tőlem eltérő felfogású emberek, "milyen rugóra jár az agyuk."

"Amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája"

A rendszer egyik főidelógusának szavai rávilágítanak egy fontos gondolkodásbeli jellemzőre.Ha ismerős kapja meg a pozíciót, az számukra nem korrupció, hanem természetes dolog. Egy alapvetően bizalmatlan társadalomra az a jellemző, hogy akik megkapják a kulcspozíciókat azok ismerősök kell, hogy legyenek, a legjobb ha rokon vagy a rokonom ismerőse. Emiatt kell a pályázatokat is előre „lezsírozni” – igaz, hogy a társadalom megfizeti ennek az árát, hiszen nincs valódi verseny és az egyes projektek kétszer vagy háromszor többe fognak kerülni. A vezetők alapadottságként elfogadják, hogy a helyzet meglehetősen zavaros és a jogszabályok, jogszabályok megfelelő alkalmazása sem segít ezen (Európának ezen a fertályán), ezért ki kell szűrni, hogy valamiféle "zsidók" (meghatározhatatlan jelentésű szóként használva, mindig valamiféle számunkra ismeretlen gyanús, ravasz, feltehetően külföldi érdekeket szolgáló személyt jelöl) kerüljenek helyzetbe. Tiszta játékszabályokat, valódi versenyt nem ismernek és nem is érdekli őket az ilyen.

A legkisebb rossz elve: A társadalom múltbeli tapasztalatainak hatását nem szabad alábecsülni

Európa keleti felén ugyanis a választó nem várható a legnagyobb jó, hanem a legkisebb rossz alapján hozza meg a döntését: a legalkalmasabb helyett a szerinte legkevésbé alkalmatlan politikusra szavaz. A leginkább kerülendő "rossz" pedig mindenhol a közelmúltbeli tapasztalatokból adódik: nálunk ilyen az anokrácia, a demokráciának egy meglehetősen anarchikus formája, amelyet az egykori kommunista tömb országai először megtapasztalhattak. Nem az a fajta tapasztalat rögzült a fejekben, hogy a '70-es és '80-as években az Orosz Birodalom tartományai elvesztették az esélyét a nyugathoz való felzárkózásnak és a rendszer egyre inkább fenntarthatatlanabbá vált, amelynek egy várható következménye volt az összeomlás. Hanem az, hogy a zavaros helyzetben (amelyben a kommunizmus képmutató "etikája" került alkalmazásra) a naiv dilettantizmust a spekulánsok és különféle bűnszövetkezetek használták ki. Ennél pedig nyilvánvalóan bármiféle puha diktatúra jobb is és működőképesebb is.

Az inga-elv érvényesül: mennél inkább kilengett az inga egy irányba (és nálunk ez a 20.században sokszor megtörtént), annál inkább jelentkezik a vágy, hogy az ellenkezője majd jobb lesz. A tanulási folyamat lassú, a franciáknak is száz év volt megtanulni azt, hogy a rossz ellentéte nem a jó, hanem sok esetben egy másik rossz.

Ezen kívül egyes országok még ennél sokkal erősebb tapasztalatokat is szereztek: nyilvánvaló, hogy a románok nem szeretnének látni egy új Ceausescut, a szerbek sem egy új Milosevicset, a szlovákok, szlovének vagy a baltiak pedig egyáltalán örülnek az önálló kisállami létüknek. Ezekben az országokban a demagógia nem kaphat nagy szerepet mint a cseheknél sem, ahol a mérsékelt politika mindig bevált, a szélsőségeseket ők is elutasítják. Kicsit távolabbra tekintve a spanyolok sem vágyják vissza Franco-t, a görögök sem a különféle szélsőjobbos vagy szélső balos vezetőket, sőt a németeknek is jobban megéri az export és a gazdasági befolyás kiterjesztése mint a nagyhatalmi ambíciók (Hitler). Az oroszoknál, a lengyeleknél és nálunk azonban nincsenek ilyen erős tapasztalatok illetve a múlt ködébe vesznek, sőt a különféle puha diktatúrák vagy korlátozott demokráciák még aránylag működőképesnek is bizonyultak (Kádári és Horthysta nosztalgiák kultusza). Ilyen előzményekre vezethető vissza az, hogy más országokban jelenleg uralkodó felfogás mért tér el annyira a nálunk jellemzőtől.

Érzelem-vezérelt kultúrák

További jellemzője a NER felfogásnak és a rendszer tömegbázisának, hogy mindenképpen érzelem-vezéreltebb, ösztönösebb jellegű, hiszen amelynek befolyásától leginkább tart és amellyel szemben magát meghatározza az angolszász és észak-európai kultúra. A jelenleg dominánsnak mondható és látványos eredményeket produkáló "nyugat", a kelet-ázsiai konfuciánus kultúrával együtt nagyon racionális és kevéssé vallásos (a vallást lényegében magánügynek tekinti). A vallásgyakorlás nem a ráción alapuló, hanem mindenképp érzelem-vezérelt emberi tevékenységek közé sorolandó, attól függetlenül, hogy az értékét lebecsülnénk.

Nálunk is a hagyományos vallásosság érzelem-vezérelt jellege domborodik ki, nyilvános módon, tehát nem választva el a közügyektől. Ez is érzelmekkel telítetté teszi ezt a fajta gondolkodást, mondhatni zavarossá és fogalmilag pontatlanná, ahol különféle dolgok összemosódnak. Az a paradox helyzet alakul ki, hogy olykor a hagyományos vallást nem gyakorlók figyelmeztetik a hívőket arra, hogy a keresztény vallást önkényesen használják fel. (Ez amiatt van, hogy a racionalitás individuális jellegű, a vallás pedig alapvetően közösségi tevékenység.) Másik ilyen paradoxon, hogy a rendszer kárvallottjai (falvakban tengődők, akik lényegében csak aprópénzhez jutnak), néha hevesen védik a NER-t azokkal szemben, akik jól jártak (mert pl. multi cégek jól kereső alkalmazottjai). Itt is a nacionalizmus pótlék szerepe domborodik ki azok esetében, akiknek az életkörülményei eléggé sivárak és kilátástalannak tűnnek.

Mások sem tudtak egyből késsel-villával enni

Természetesen minden országban léteznek sokféle módon gondolkodók, kérdés hogy mért van nálunk egy bizonyos fajta gondolkodásnak legalábbis relatív többsége minden mással szemben. (A relatív többségből a machiavellista hatalmi technikákkal lehetett eljutni 2/3-os többséghez.)

Ehhez megint azt kell megérteni, hogyan gondolkodnak mások. A délnémet átvette az észak-német sikerességének receptjét (pl. a hosszú távú pénzügyi tervezést), az osztrák és az észak-olasz a délnémetet a saját regionális sajátosságaikra átültetve. Amikor mi a németeket irigyeljük és kisebbrendűségi érzéseink lehetnek (Schmidt Máriának vagy más NER értelmiségieknek láthatóan vannak is), akkor elfelejtjük, hogy mindenki tanult valakitől egyszer kultúrát, leginkább angoloktól, az angol arisztokráciák egy csoportjától még pár száz évvel ezelőtt, de az új gondolatok és eljárások nagy része mind egy kis területen, a London-Amszterdam-Párizs háromszögben született évszázadokon keresztül. Mások tapasztalatainak, kiforrott eljárásainak felhasználása jólétet eredményezett, de sehol sem döntötte romba a helyi kultúrát.

Amit helyi magyar sajátosságnak gondolunk az sok esetben nem más mint visszalépés a múltba vagy egyszerűen balkáni és kelet-európai sajátosság. (Pl. macsó értékrend, más vélemények el nem fogadása, hatalomközpontú szemlélet.)

A falusias kultúrára jellemző nálunk és máshol is, hogy befelé forduló és olykor szélsőséges módon konzervatív. Azonban ez egyáltalán nem törvényszerű hogy mindig így legyen, hiszen az internet, a közlekedés és a társadalmi mobilitás lehetővé teszi a belterjesség meghaladását. A hagyományápolás és az idegenforgalom szép dolgok, azonban megvannak a sajátos korlátai, ami miatt igazi jólétet sosem eredményeztek (l. Görögország, Horvátország, Olaszország esetét). Többek között fejlett mezőgazdasági kultúrára, kisiparra és sokféle szolgáltatásra is szükség van vidéken az igazi fejlődéshez.

A NER-kompatibilis felfogás elterjedtségének jól látható eredményei

Hosszasan lehetne sorolni, csak néhány nyilvánvaló példát emelnék ki. Az egyik nyilvánvalóan a hatalom korrupt voltának a tolerálása és a vezérkultusz elfogadása (ami egyfajta parancsuralmi rendszerben való hitet is feltételez, ahol nem kell gondolkodni, hanem az egyszemélyi vezető leosztja a lapokat és a társadalom szépen végrehajtja). A "Mire készül Brüsszel" jelmondatok logikailag teljesen hibásak, hiszen úgy kezeli az EU-t, mintha egyszemélyi vezető (egy Orbán-ellenlábas) irányítaná, holott a legtöbb esetben épp az a fő baj az EU esetében, hogy nem nagyon lehet egységes akaratról beszélni. (Illetve ahol lenne, azt Orbán utasítására Szijjártó rendre megvétózza.)

Az is a sajátossága, hogy csont nélkül átmennek Orbán olyan mondatai, hogy "a magyarok ezt vagy azt akarják", sőt még az utca járókelőit megkérdezve is ilyen buta általánosításokat lehet hallani. Még ha a magyarok többsége per pillanat hajlamos is azokat elfogadni, amit a kormányfő mond, ez akkor is távol van a társadalom egészétől. (A választók kábé fele nem a Fideszre szavazott a legutóbbi választáson.) Tőlünk nyugatra az ilyen mondatok elképzelhetetlenek, ott nem ez a cél és a társadalom egész légköre sem olyan, hogy lenyomjam a másik embert, sokkal inkább az együttműködést keresik mint azt, hogy a másik mért lehet a vetélytársam. A mai kor jellemzője emellett, hogy a fizikai erőszakot és a kényszerítést a verbális agresszió váltotta fel a közéletben - ami egy bizonyos szempontból előrelepésnek is mondható, bár esetenként ez is tehet tönkre életeket.

Van még persze olyan is, hogy a hatalom logikája

A saját szándékaimat elrejtem, titkosítom. Azokat az információkat hangsúlyozom, amelyek engem igazolnak, a többit elbagatellizálom. A hatalom is akkor biztos ha totális, akkor érzi magát a vezetőség biztonságban. Emiatt mindent kontrollálni kell, az oktatástól a tudományon át a bíróságokig bezárólag. Az ellenséget folyamatosan keresni kell, a biztonságérzetet csak ez tudja megerősíteni. Az egoista, hatalom-centrikus vezetés mindig a harcot és a konfrontációt fogja keresni.

Elhitetni, hogy a világ működése alapvetően egyszerű

Ha egyszerűen működik, akkor mindenki bele tud szólni (vagy akár még "pofázni" is), a tudásától és képzettségétől teljesen függetlenül - lényegében erről szól a populizmus. A brüsszeli bürokraták pedig mindent túlbonyolítanak. Ellenérv ezzel szemben, hogy többnyire jogszabályokról van szó: mutasson valaki olyan nem jogászt, aki érti és értelmezni is tudja a magyar jogszabályokat: elég annak egy speciális területét venni, azt hiszem nincs olyan. A politika is jogokról és kötelességekről szól ezért szükségszerűen bonyolult, de igaz ez a gazdaságpolitikai kérdésekre, ha itt bármibe belemegyünk legyen az globalizáció vagy pénzügyi egyensúly mindig nagyon bonyolódik és árnyalódik a kép. A világunk ilyen manapság, nagyon specializált szakemberek tudnak csak eligazodni egyes kérdésekben, részterületeken - a populizmus pedig tagadja ezt és a múltba fordul, amikor a világ még nem volt ilyen.

Egy hibát szerintem valóban elkövet a tudományos és szakértő elit: hajlamosak belterjessé válni és csak egymásnak írogatni cikkeket. Nem törekednek arra, hogy a munkájukat időnként nép-szerűsítsék, olyan egyszerű konklúziókra jutva, amelyet még az a bizonyos "Mari néni" is megérthet.

Az a bizonyos arany középút lehet a cél

Általában el lehet mondani, hogy a szélsőséges gyakorlatok bármilyen irányban hibásak szoktak lenni. Például a bíróságok teljes függetlensége ugyanúgy gyakorlatilag lehetetlen és életszerűtlen, mint amennyire nagy hiba a politikai elvárások érvényesítése. A bíró tevékenysége azért jó példa, mert lényege a különféle jellegű érvek mérlegelése. Ehhez szükség van orientációra, időnkénti vitára és bírálatra is, hogy a körülményekhez képest igazságos ítéletet hozhasson. Ha nem kap orientációt (pl. precedensek alapján vagy a legfelső bírói fórumoktól), akkor sok lesz az önkényesnek mondható vitatható ítélet. (Azt is el kell fogadni azonban, hogy nem mindig lehetséges igazságos döntést hozni, vannak esetek, amikor nem állnak rendelkezésre egyértelmű bizonyítékok vagy a törvényi szabályozás sem egyértelmű.) Viszont az a bírói vezető, aki politikai szempontok alapján dönt, azzal a saját szakmáját értékeli le - egészséges társadalmak jellemzője, hogy az emberek elhiszik, hogy a munkájuk ugyanolyan fontos és értékes mint másoké, ennek nyomán a konfliktusokat is egyenes gerinccel bátran felvállalják.