Na persze, hogy az "elit". (Nem is mi, mezei polgárok az tuti :) A dolog persze egy kicsit "rafkósabb" ennél: ha a probléma legfontosabb háttér okait képesek vagyunk feltárni, akkor már megfelelő gyógymódokat is fogunk tudni ajánlani.

Lapos közhelyek nem segítenek (akármilyen okos emberek is hangoztatják)

Kezdjük a másik végén. Van ugyebár a "fogyasztói társadalom" mantrázása. A "fogyasztói társadalom" emlegetése olyan mint a rágógumi, csak nyúlik és senki nem tudja megmondani, hol vannak a határai, évtizedek óta emlegetjük annyira, hogy lapos közhellyé vált. Ja, ami közhely az gyakorlatilag hamis állítás, hiszen ha a közhelyek segítenének bármit is, a világ problémáit már megoldottuk volna. A közhelyes mondatok voltaképp a gondolkodásunk lustaságának indikátorai.

Feltűnő, hogy mennyire nem használható, állítólag "fogyasztói társadalomban" élünk, de itt megáll a tudomány, egyszerűen nem lehet vele mint kezdeni. Egy tipikusan terméketlen kategória, nyilván mert túl differenciálatlan és túl széles körben alkalmazzák az eredeti jelentéséhez képest. Van ugye olyan, hogy "konzumerizmus", viszont ennek nincsen meg a saját Marxa sem Hitlerje, ez tehát nem klasszikus ideológia. Maradjunk abban, hogy ilyen nem létezik - olyasmi, hogy emberi mohóság viszont már sok évezrede igen, ezen kívül pedig a státuszfogyasztás is egy nyilvánvalóan létező jelenség (amikor attól vagyok valaki amim van).

Az arisztokrácia egykor diszkrét bája

Arisztokratának születni kellett a régi időkben, csak nagyon ritkán emelkedett fel valaki (illetve emelte fel a király) a legfelső társadalmi csoportba. Az arisztokraták a fényűzéssel jelezték a társadalom felé, hogy magasan fölötte állnak az egyszerű polgár életmódjának - luxusfogyasztással, kastélyokkal, pazarló életmóddal, csillogással stb. Senki nem gondolta régen, hogy a 21.században több milliárd ember fogja elérni az egykori arisztokrácia életszínvonalát (a mai középosztály és afölöttiek), ami már olyan mértékű, amit a Föld bolygó nem képes eltartani. (Ja, a legtöbb baj mindig abból származik, hogy "nem gondoltuk", "álmunkban sem jutott volna eszünkbe.")

A kapitalizmus azzal indult, hogy távolsági kereskedelem révén, majd később vállalatok alapítása nyomán létrejött egy olyan nagypolgárság, amely a vagyonának nagyobb részét nem az örökölt földbirtoknak és ingatlanoknak, hanem a saját üzleti sikereinek köszönhette. Megdőlt az a dogma, hogy a születés határozza meg, hogy ki milyen társadalmi osztályhoz tartozhat és megnyílt a meggazdagodás elvi lehetősége sokak számára.

Mindig az elit volt a példakép

Azt is tudjuk, hogy a gasztronómia, a divat és még sok minden az arisztokraták kastélyaiból indult és a köznép (módosabb része) próbálta valamennyire, egyszerűsített formában utánozni. Az emberek mindig felfelé néztek, a példát az elit szolgáltatta, őket próbálták utolérni. Mindenki az eggyel fölötte állót, a szegényparaszt a gazdag parasztot, a szegény pógár a gazdag pógárt a gazdag pógár az arisztokratát igyekezett majmolni. Az ipari forradalom lehetővé tette, hogy tényleg elérjük lényegében ugyanazt az életmódot (legalábbis a napnak annak a részében, amikor nem kell dolgozni).

Tehát ami a hintó volt régen azt a szerepet a gépkocsi tölti be, férfitársaságban egykor lovakról folyt a szó leginkább, mára a verda lett az egyik kedvenc téma.

Mi is jóval nagyobb házakat is építünk igen gyakran mint amekkorára valóban szükségünk van.

A szolgák hadát a különféle gépek helyettesítik.

A különféle zenészeket és komédiásokat manapság a TV csatornák, szórakoztató web oldalak stb. varázsolják elő.

Most ne jöjjön senki azzal az érvvel, hogy a középosztály mennyit szenved, mert ez esetleg igaz lehet Európában és az amerikai kontinensen, de a világ legnépesebb részén Ázsiában most érték el sokan ezt a szintet, közel 1 milliárdan vannak már és számuk gyorsan növekszik. (És akkor még nem volt szó a szintén népes felsőbb osztályokról.)

A pazarlás kódolva van a rendszerbe akár öltözködésről, akár táplálkozásról van szó, hiszen "megengedhetjük magunknak" ezt is, éppúgy mint az egykori arisztokrácia (nem a polgár és semmiképp nem a paraszt). Pontosabban szólva úgy tűnik, mintha megengedhetnénk.

A közlekedés módjával jól leírható, hogy az emberek milyen társadalmi réteghez tartoznak

Hans Rosling nyomán, a leggazdagabbak jellemző közlekedési eszköze nem ritkán a repülőgép: magánrepülővel, menetrend szerinti üzleti járatokkal, üdülési charter gépekkel utaznak. (Ez messze a legkörnyezetszennyezőbb közlekedési forma.)

A középosztály leginkább autóval közlekedik, a gazdagabbak nagy csili-vili batárokkal (amilyen nagyon jól megvédi a benne ülőt, olyan veszélyes egy baleset során a másik autósra vagy a gyalogosra...), a szegényebbek régi ütott-kopott vagy kicsi járgányokkal. (Igen gyakran az autó is kódolva jeleníti meg a társadalmi státuszt és a vagyont.)

Szegényebb országokban napi közlekedési eszköznek a bicikli számít.

Végül pedig Fekete-Afrika kis falvaiban vagy az ázsiai nyomornegyedekben vegetáló emberek örülnek, ha egy jó pár cipőt tudnak szerezni.

E téren mindjárt látványos változásokra van szükség

Például annak a felfogásnak a megváltoztatása, hogy nem a nagy autó a menő, hanem lehet nyugodtan közlekedni kerékpárral is, nem csak sporteszközként, hanem például munkába járás céljával is. A hollandoknál vagy a dánoknál előfordul, hogy a bicikliutakon reggelenként szabályos dugók jönnek létre olyan sokan használják, én egy kisebb városban naponta járva egy-két biciklisnél többel nem nagyon találkozom (a vadi új bicikliúton sem).

A leggazdagabbak számára sem lételem annyit repülőzni, hiszen ma már nem elemi szükséglet a személyek helyváltoztatása, az információ áramoltatása ezt nagyrészt képes helyettesíteni.

Akár ilyen dolgokkal is kezdődhetne az elit példamutatása.

Létezett puritán elit valaha is?

Általánosságban az elitek mindig is fényűző életet éltek, a királyokat és a főpapságot is beleértve, vannak azért kivételek. Ilyen kivétel a 20.század legpozitívabb hatású politikusa, Gandhi, de előfordult már régebben is, hogy megváltozott a társadalmi közfelfogás. A római korban is látni erre példát, amikor divatba jött áttérni a keresztény hitre és a gazdagabbak közül is sokan felhagytak a fényűző lakomákkal. A középkor végén a puritanizmus terjedt el egyes országokban. (A protestáns vallások eleve puritánabbak és kevésbé tartják fontosnak a külsőségeket mint a katolicizmus.) Ezek persze megint nem tömegesnek és általánosnak mondható, de mégis reményt adó példák.

 A vérbeli humán emberek kiválóan írnak, de kevéssé értik a modern világot

Élesen elvált a múlt században a humán és a reál (technokrata műveltség), a humán emberek tudnak az új jelenségekről, ezek hatásáról úgy írni, hogy az megragadja az olvasót, viszont azt lehet mondani, hogy szinte sokkot kaptak a változásoktól ("jövősokkot"), csak kapkodják a fejüket. Egyesek afelé tendálnak, hogy a kapitalista társadalmat szét kell verni, - mi itt Európa kevésbé szerencsés részén tudjuk, hogy valamennyire működőképes társadalmak helyén milyen borzasztó rendszerek jöhetnek létre néhány ember agyrémei nyomán. Nem kell semmit szétverni, annál inkább át kell építeni. (Vagy említhető a nagy filozófus Heidegger kedvenc példája arról, hogy a vízimalom mennyivel jobban illeszkedik a környezetbe mint a vízierőmű - a kettőnek azonban semmi köze egymáshoz, folyamokon szokás vízierőművet építeni, vízimalmot azonban nem, mert az első nagyobb áradás elvinné. Ráadásul a vízierőmű funkciója teljesen más, a folyószabályozáshoz több köze van.)

A másik annak a féligazságnak a hangoztatása, hogy teljesen mindegy, hogy bármelyikünk is környezetbarát életmódra tér át, úgysem nyom semmit a latban. Olyan ez mint a választások esetében: az én szavazatom abszolút semmit nem ér, nem fog múlni rajta semmi, viszont képes vagyok másokat befolyásolni előzetesen abban, hogy kire érdemes adni a voksunkat. A környezetvédelem esetében is a személyes példa a fontos, amivel hatással vagyok barátokra és ismerősökre. (Ha nyerünk egy kis időt az is számíthat.)

A politika világában is jelentős változások kellenek

Nyilvánvalóan a politikai elit által mutatott példák is nagyon fontosak. Zöld pártok, környezetvédő akciótervekkel a legtöbb országban elég gyengék. Nálunk talán egy 5% körüli párt, az LMP mondható ilyennek, a németeknél és az osztrákoknál azonban már nem véletlenül, nagyon feljöttek a "zöldek", középpártnak mondhatóak.

Nyilván az sem mindegy, hogy 60 éven felüli vagy 30-as éveikben járó politikusokról van szó, hiszen mennél fiatalabb valaki, annál jobban fogja érezni a saját bőrén a klímakatasztrófa hatásait. (Gondoljunk bele, hogy a ma élő emberek közül sokan megérik a következő századfordulót, amikorra már igen drasztikus változások várhatóak a környezetünkben. Sőt akár már 2050-re is katasztrofális állapotok uralkodhatnak.)

A női politikusok e téren talán jobbak, mert nem annyira kenyerük a folytonos kakaskodás a hatalomért mint egyes férfi kollégáknak, ezért több figyelmet tudnak fordítani a környezeti kérdésekre, amelyek egyébként is fontosabbak a számukra.

Nyilvánvaló az is, hogy a szén-, kőolaj-, gépkocsigyártó és egyéb ipari lobbikat is meg kell tudni fékezni, ez sem könnyű feladat.

Nem utolsó sorban pedig igen nehéznek tűnik rábeszélni a társadalom nagy részét arra, hogy a GDP jelentős, 10%-ot is meghaladó részét folyamatosan a környezet helyreállítására kell költeni. (Szén-dioxid megkötésre, vizek tisztítására, a természetes élőhelyek bővítésére, stb.)

Ráadásul világméretekben, az USA-tól Kínával bezárólag: amikor a környezet pusztulása elér egy pontot, az talán az előidézheti a szükséges fordulatot egyszerre nagyon sok országban. (A "jobb későn mint soha" esete lenne.)

Számos változás már nehezen elkerülhető, például tengerparti nagyvárosok víz alá kerülése vagy egyes területek szárazság miatti elnéptelenedése. Más területeken a természeti katasztrófák száma nőhet meg annyira (például szélviharok ereje), hogy speciális épületek nyújthatnak csak megfelelő biztonságot. A biodiverzitás csökkenése olyan mértéket érhet el, hogy a bioszféra sokfelé hirtelen összeomolhat, amely éhínségekhez is vezethet, stb.

Én úgy látom, hogy az ökológiai katasztrófa felelőse nem a "fogyasztói társadalomban" keresendő, hanem leginkább a hagyományos elit által évezredeken át képviselt életmód követésére vezethető vissza. Ezért a változás először a példaképek életmódjának szintjén kell, hogy megtörténjen, ami teljesen másfajta, a környezetünket jobban tisztelő életmódokat hozhat divatba.