Nem lesz 11 milliárd ember a századfordulón

A természetes környezet pusztulása miatt előrejelezhető különféle törzsi és országok közti háborúk kitörése a vízért, a termőföldért és a jobb éghajlati körülményekért is. Az még alighanem elkerülhető, hogy rengeteg ember essen áldozatul, viszont a válságos helyzetek és fizikai létbizonytalanság elvezethet oda, hogy a népszaporulat erősen visszaeshet azokon a forró égövi területeken, ahol jelenleg nagyon magas (elsősorban Afrikában és Indiában). Akik elhagynak egy adott területet és táborokban élnek, ők örülnek annak is, ha saját magukat fenn tudják tartani. (Maltuziánus katasztrófának is szokták nevezni, amikor óriási embertömegek süllyednek le a puszta vegetálás szintjére.)

A populációs előrejelzéseket mind hibásnak tartom, hiszen csak a jelenlegi trendek meghosszabbításain alapulnak, de nem veszik figyelembe a pár évtizeden belül egyre nagyobb valószínűséggel fellépő drasztikus változásokat, amelyek eredményeképpen egyes területek eltartóképessége nagyon lecsökkenhet.

A nyilvánvaló összefüggések nagy erőket mozdíthatnak meg

A globális felmelegedés hatásai a forró égövi országokban lehetnek a legerősebbek, és még a legtanulatlanabb ember számára is felfogható egy olyan összefüggés, hogy ha egyre többet füstölünk és több hőt termelünk, akkor a Föld bolygó is lassanként egyre melegebb lesz (még ha az összefüggés az üvegházhatású gázokkal nem is ilyen direkt, és csupán durva leegyszerűsítése a valódi folyamatoknak). Emiatt sokan hajlandóak lesznek tenni ellene: védeni az erdőket, a növényzetet, a termőföldet és – megfelelő pénzügyi segítség esetén,- használni azokat a modern technológiákat, amelyeket a fejlett országokban már megvannak vagy a következő évtizedekben fejlesztenek ki és működtetni fognak.

Mindez persze nem jóslat, csupán egy optimista szcenárió felvázolása, gondolatébresztő jelleggel.

A különféle pártok és mozgalmak eltérő megközelítései is jól jöhetnek

Környezetünk védelme a gazdaság fejlesztéséhez vagy a népjóléti intézkedésekhez hasonlítható politikai értelemben, mert sokféle párt és politikai felfogás hozzá tudja tenni a magáét, eltérő szemszögekből.

A konzervatívok lényegében a hagyományos életmódokhoz és régi természetközeli eljárásokhoz való visszatérést hirdetik, ami egy részmegoldása lehet a problémának. Hagyományos mezőgazdasági kistermelés, a házak hőszigetelése bevált természetes anyagokkal és a termelés lokalizációja tartoznak ide többek között.

A baloldalhoz kissé közelebb álló technokrata szemlélet az anyagok jobb visszaforgatásában, a szén-dioxid és más üvegházhatású gázok megkötésében és a (megújuló forrásokból nyert) energiatárolás javításában mindenképpen szükséges.

A szocialisták az oktatás és életminőség javításában, az egyén szintjén segíthetnek abban, hogy a problémák súlyát és a változások szükségességét azok is érezzék, akik jelenleg a társadalom perifériáján tengődnek.

Feljövőben levő környezetvédő pártok, a zöldek fogalmazhatnak meg új prioritásokat és akcióterveket, jelentős forrásokat mozgósítva dolgozhatnak ezeken kormányra kerülve egyes minisztériumokban.

A radikális mozgalmaktól sok jó nem várható

A radikális mozgalmakat inkább a pozitív változások kerékkötőjeként látom, mivel nagyon sok ember összefogását érintő feladatokban jelentős kompromisszumkészségre van szükség, nem pedig a problémák kiélezésére és az erőszak kultúrájának reklámozására. A kommunizmus vagy az ultrakonzervativizmus prominensei a természetet is mindig legyőzendő világnak tartották, amely része a korlátlan egoista hatalomgyakorlásuknak. Igaz ez még a liberális ideológia mögé bújó emberi önzésnek és kapzsiságra is: a konzumerizmus nem véletlenül az USA-ban és más angolszász országokban a legjellemzőbb (tessék megnézni, hogy az ökológiai lábnyomuk mennyivel meghaladja az európai átlagot).

A radikális mozgalmak irigylik a jelenlegi elitek hatalmát és nem ritkán az ő életmódjukat szeretnék majmolni. Annyira „nagyban” gondolkodnak, hogy az élhető mikrokörnyezetek fogalmát nem ismerik, hiszen ez nem fér össze az alapvetően destruktív logikájukkal.

Vannak előrelépések az ökológiai tudatosságban (Európában és a világ számos részén)

Látható egy lassú tudati fejlődés: érzékenyebben viszonyulunk a természethez mint pár évtizeddel ezelőtt, bár tény az is, hogy igen ellentmondásos módon tesszük ezt. Például az állatok kínzása, élőhelyük pusztítása egyre kevésbé elfogadott, sőt nálunk is eljuthatunk lassanként oda, hogy még egy fa kivágása sem történhet meg önkényesen, nyomós indokok nélkül. A szemét eldobása is ma már büntetést érdemel, főleg az olyan, természetben nem lebomló anyagok esetében, mint a műanyag zacskó. Törekszünk az ilyen lehetőségek teljes kizárására és megelőzésére is, de a hülyeség ellen mint tudjuk, sosincs teljes körű védelem.

Mindez reményekre ad okot, bár a dolog igencsak Janus arcú: isszuk a sok palackos vizet teljesen fölöslegesen (akiknek nem tetszik a csapvíz, számukra vannak megfelelő vízszűrők), egyre nagyobb verdákkal járunk (mert az „biztonságos”) és rengeteg mindent kidobunk az élelmiszerektől kezdve ruhákig bezárólag, anélkül, hogy ténylegesen elfogyasztanánk vagy elhasználnánk. Ha ezeken a szokásainkon nem tudunk hamarosan változtatni, akkor hiába minden.

Hol az atom helye?

Egy mostanában divatos kérdés, hogy az atomnak van-e helye vagy tiltsuk ki teljesen. Az jól látszik, hogy a technológiáink még nem elég kifinomultak és biztonságosak az atomenergia kezelésére, főleg az atomerőművek esetében. Az atomhulladékok felhasználása energiatermelésre nem lehetetlen feladat és vannak is kutatások ebben az irányban, de még évtizedek is eltelhetnek az új technológiák bevezetéséig – ez lenne a legjobb megoldás a sugárzó hulladékok problémájára.

Az atomenergiát viszont régóta használjuk már tengeralattjárók, repülőgép anyahajók és jégtörőhajók esetében, sőt egy időben tankereket is építettek, amelyeket már kivontak a forgalomból, feltehetőleg a speciális logisztikai és szerviz igények miatt. Mivel a teherhajózás igen nagy környezetszennyező, ezért talán megfontolandó lehet az atommeghajtás hosszabb távú használata a hajózásban, - a biztonsági kockázatok nagyságrendileg kisebbek mint az erőművek esetében, eddig még egyetlen nukleáris baleset sem történt a tengerhajózásban.

Nem a technikai lehetőségeken fog múlni

Napenergiával akár még hűtőszekrény is működtethető, tehát nem kell feltétlenül minden modern vívmányról lemondani.

A számítógép nyújtotta lehetőségek pedig csökkenthetik, szerintem hosszabb távon csökkentik is a tárgyfetisizmust és a távolsági repülőutak iránti igényt. (Feltételezem, hogy a számítógépeket is zöld energia fogja működtetni.)

A technikai fejlődés és a globalizáció miatt az erőforrásaink óriásiak: nem embert kell küldeni a Marsra (szerintem teljesen felesleges), hanem a Földünket kell megóvni attól, hogy halott bolygóvá váljon.

A globalizációellenesség sem használ: a falusi ezermester nem fog tudni sosem mobiltelefont összerakni, de a helyben fellelhető anyagokból még egy jó minőségű golyóstollat sem.

Az sem életszerű, hogy mindenki zöldségeket termesszen a kiskertjében vagy a balkonon, akkor is ha nincs hozzá sem kedve sem ideje sem affinitása. A kistermelés sosem fog tudni elég élelmiszert előállítani viszonylag olcsón a városi lakosságnak, főként hagyományos eljárásokkal nem.

A globális kapitalizmust azonban korrigálni kell, hiszen a modellek jelentősen alábecsülték számos folyamat, például a hosszú távú szállítások valódi költségét (a környezeti károk figyelmen kívül hagyása miatt).

Lokális gazdálkodás fejlesztésére szükség van, azonban a jelenleginél sokkal kiterjedtebb globális együttműködésre is, enélkül nincs esélyünk a környezet pusztulásának megállítására. Az elzárkózás és a szűklátókörűség általánossá válása az erőszakos forgatókönyvek valószínűségét növelné meg.