A kérdés konkrét módon és általánosabb értelemben is feltehető, hogyan építkezünk manapság, a megfelelő alapokra azt építünk-e és valóban olyasmit, amire a legnagyobb szükség van. A konkrét értelemben vett kérdésre természetesen jóval könnyebb válaszolni.

Építkezünk ezerrel

Nagyon régóta nem pörgött ennyire az építőiparunk mint az utóbbi években, a GDP emelkedés legnagyobb részét adja már idén. Ez mindenképp pozitív fejlemény, hiszen sok új lakás mellett nagyon sok középületünk újul meg, régi városrészeket újítottunk fel és tettünk rendezettebbé. A dolognak legtöbbször vannak árnyoldalai is, az egyik az, hogy a pénzügyi válság előtt is túlfűtötté vált az építőiparunk, utána hirtelen kipukkadt. Másrészt az építkezések nem mindegyike elég produktív és hasznos. Habár a legpontosabb válaszokat az egyes területek szakemberek tudják megadni, vannak elég nyilvánvaló ésszerűtlenségek és olyanok is, amelyek minimum kérdőjelesek. Kifinomult építkezési kultúráról szintén nem nagyon beszélhetünk.

Lakásépítések

Sok új lakásra akkor van szükség, ha a régiek felújítása kevéssé gazdaságos, ha nő a népesség, jelentős a bevándorlás vagy a területi átrendeződés.

Ezek közül legkevésbé a lakosság növekedése áll fenn, bár a CSOK-nak és egyéb családtámogatásoknak jelentős pozitív hatása lehet egyes rétegek anyagi helyzetére, azzal együtt hogy megnövelték az építkezések költségét keresleti oldalról (a szakemberhiány pedig kínálati oldalról). A területi egyenlőtlenségek növekednek, mert hiába van falusi CSOK, amikor a kisebb településeken épülő házak fedezete nem elégséges egy jelentősebb hitelfelvételhez (töredékét érik csak a városokban levő házaknak). Az eredmény területi átrendeződés lesz, még inkább az ország közepén és a nagyvárosok közelében koncentrálódik a népesség nagy része, máshol csökkenés jellemző (és nem számíthatunk olyan mértékű bevándorlásra, amely ezt ellensúlyozhatja).

További kérdéseket vet fel, hogy az új lakások energetikai szempontból elég korszerűek-e, a szakemberek nagy része szerint nem. A mai követelmény a közel zéró egyenlegű éves energiafogyasztás, sőt egyes hónapokban energiatöbblet elérése napelemek és szélkerekek segítéségével. A lakások energetikai korszerűsítésében is komoly az elmaradásunk, a szociális helyzettől független rezsicsökkentés éppen azokat nem ösztönözte a korszerűsítésre, akiknek lehetőségük lett volna rá. Energiatakarékosabbá tett épületek leginkább Budapesten és Nyugat-Dunántúlon jellemzőek, de a helyzet ott is csak egy fokkal jobb mint az ország többi részén.

Városközpontok: látványosság, kevés hatással az életminőségre

A felújított közterek kimutatható pozitív hatása, hogy javítják az állampolgárok közérzetét és csökkentik a bűnözést (amelyet a lepukkant helyek vonzanak). A térkövezés például látványos, ezért a legtöbb önkormányzat a választás előtt feltöri az aszfaltozott járdákat és díszköveket rak le.

Ezen túlmenően azonban az életminőséget sokkal kevésbé javítja mint a parkosítás, futó és bicikli utak építése. Mivel ebben nincs akkora pénz és a választók nagy része sajnos nem is igényli a napi szintű testmozgást, az autósok érdekeit jobban figyelembe veszik és inkább az útfelújításokra koncentrálnak a legtöbb helyen (a forgalmi helyzetet cseppet sem javítva ezáltal). A városvezetés legtöbb helyen autós fejjel gondolkodik sajnálatos módon (olyan értelemben autós, hogy mindenhova azzal jár).

Stadionok és sportpaloták építése teljesen felesleges, a sportpályáké és kisebb sportlétesítményeké viszont cseppet sem az, ezek nagyon hasznosak. Az élsport támogatása, világversenyek rendezése csupán az adófizetők zsebéből veszi ki a pénzt és zavaros viszonyai miatt pénzmosásra ad lehetőséget, a tömegsport inkább az, amelyet érdemes támogatni.

Az is szép dolog, ha régi templomokat újítunk fel, de ennek is van egy ésszerű határa és az újak építése sem indokolt a rendszeresen templomba járók viszonylag alacsony száma miatt.

Út- és vasútépítések: rengeteg pénz ellenére alacsony hatásfok

Nagyon sok pénzt költünk nagyberuházásokra, amelyek nem túl hatékonyak, mert csak kis mértékben javítják a közlekedési helyzetet. (Azzal együtt is, hogy nálunk a korrupt közbeszerzések miatt minden drágábban épül mint mondjuk a németeknél vagy a horvátoknál). A budapesti körgyűrű építése jelentős csúszásban van (és ésszerűtlen tervezésű), az utak nagy része ott épül, periférikus részeken, ahol alig van forgalom. A hármas metró építési idejét, költségét és a vonal hosszát tekintve egy vicc.

A közutak átlagos minőségében eközben lényeges javulás nincs, az alsóbbrendű utak csapnivaló állapota elriasztó hatással van a tömegközlekedés igénybevételére is.

Vasutak esetében a helyzet nagyon hasonló, a fővonalakra elköltött nagy pénzek ellenére a vasút hírneve semmit sem javult, a vonatok sokat késnek és piszkosak továbbra is, a kisebb vonalakon a szolgáltatás színvonala még sokkal gyengébb.

Az állami vagy EU támogatású gazdasági célú beruházások sem mind indokoltak, például a hagyományőrzésre való pénzköltés egyes területeken már felesleges sznobság (pl. Tokaj borvidék), a helyi kiskirályok hatalmának szimbolikus kifejezése (és az ő zsebüket gazdagítják). Épülnek még ezen kívül köztéri szobrok, amelyek legtöbbször giccses ideológiai monstrumok, egy olyan identitáspolitika keretében, amely még a történelemhamisítástól sem riad vissza.

Az építkezések egész Európában csúcson vannak a rengeteg rendelkezésre álló pénz miatt, azonban a legtöbb országban a pénzek felhasználása valószínűleg sokkal ésszerűbb módon történik és racionálisabb szempontok alapján mint nálunk.

Betonozunk és aszfaltozunk ezerrel, a józanész határain túlmenően éppúgy, mint az „átkosban”.