A magyar gazdaság olyan mint egy régi autó, amelyet Trabant motor hajt, de lejtőn és hátszéllel eléggé jól halad. A lejtőt a kedvező gazdasági környezet, a hátszelet az EU támogatások jelentik, a motorok viszont már igen csak korszerűtlenek. Minden komolyabb szakértő tudja, hogy ha a felszínt egy kicsit megkapargatjuk, akkor a kép eléggé siralmas, két komolyabb elemzésből jól látszik, hogy nincs lényeges előrelépés: Nagyon kevés erős vállalatunk van, nem vagyunk igazán versenyképesek. A kritikákat Varga és Matolcsy ugyanúgy kimondták, a fő különbség köztük az, hogy ki a felelős ezért. Egyszerű pedig: a demagógiában jeleskedő, a modern gazdasághoz viszont nem értő, kontraszelektált kormányunk a legfőbb felelős.

 Multicégek meghosszabbított gyártósorai

A magyar gazdaság fő erőssége köztudottan a feldolgozóipar, a bérfeldolgoztatást végző multicégek, autógyárakkal az élen. Ezeknek a hozzáadott érték (GDP) termelése legfeljebb közepesnek mondható. Azért közepes, mert a magyar beszállítók sincsenek jobb szinten, ezek jobbára a nálunk levő multik meghosszabbított gyártósorai. Előnyük leginkább a kedvező földrajzi elhelyezkedés, de termékeik nem különösebben speciálisak, nem elég innovatívak ahhoz, hogy az európai piacon jegyzett cégek legyenek. A harmadik vonalat azok a rosszul felszerelt, manufakturális kisvállalatok jelentik, amelyek tényleg alacsony hatékonysággal működnek, emiatt ha akarnának se tudnának sokkal jobb béreket fizetni. A termelékenység nálunk eléggé siralmas szinten van, és ezen az úton nem is lesz jobb, ergó a bérek sem emelhetőek, mert ennek hatására a multicégek elviszik a termelést oda, ahol jobban megéri (l. Elektrolux). A sor végén a közmunka van, amely a legkevésbé produktív, egyfajta könyöradomány, röghöz kötöttség, egyfajta „harmadik jobbágyság”.

 Alacsony bázisról lehet látványosan fejlődni

A jó gazdasági mutatószámok mögött leginkább az van, hogy nagyon alacsony szintről indultunk. Például a bérek hiába emelkedtek olyan lendületesen, még mindig nálunk az egyik legalacsonyabbak az EU-ban. Nem az a kérdés jelenleg, hogy mikor érjük utol Ausztriát, hanem hogy mért nem tudjuk megközelíteni Csehországot és Szlovéniát és mért maradunk el egyre inkább Lengyelországtól is. A választ mindenki tudja, csak nem szokás ennyire nyíltan kimondani: a kormány minden potenciálisan sikeres gazdasági területet sorra kinyír, tönkretesz, hogy olcsón a saját klientúrájának (hűbéreseinek) juttathassa.

2010 és 2014 között annyira dübörgött a kapitalizmus ellenesség, hogy tönkretettünk (szépen mondva erős versenyhátrányba hoztunk) olyan a területeket, amelyek talán nemzetközileg versenyképesek lehetnének. Azóta a gazdaságpolitika egy fokkal jobb lett, de még mindig maradtak kinyírható gazdasági területek.

 1.A pénzügy, a bankok legalább 2014-ig „büntiben voltak”:

A bankokat megadóztatták, a biztosítások adómentessége megszűnt, a nyugdíjpénztárakat államosították stb. – volt az intézkedések mögött némi racionalitás, de TÉNY, hogy az OTP az egyetlen nemzetközi játékosunk ezen a téren, pedig óriási területről van szó, a legtöbb fejlett országban ezek sikeres húzóágazatok szoktak lenni.

2.A gyógyszergyártást is versenyhátrányba hoztuk

E téren voltak hagyományaink, de a kormány a gyógyszergyártókat is vegzálta ideológiai alapon, nem támogatta. A Richter Gedeon viszonylag jelentős méretű tőzsdei cég, de csak a kis magyar tőzsdén tud labdába rúgni.

3.Mezőgazdaság kilőve

A mezőgazdaság terén először a kisbirtok pártján állt, utána kiderült, hogy a lényeg, hogy a saját haveri kör mennél nagyobb tulajdont szerezzen. A régi kolhozoknak megfelelő TÉESZ-ek helyett korszerű TÉSZ-ek (termelő és értékesítő szövetkezetek) még nem nagyon jöttek létre. A viszonylag kis költségen termelhető és hektár bázison alacsony jövedelmezőségű gabonanövények mennek a leginkább, az ágazat főként az EU támogatásokból él. A magyar zöldség, gyümölcs, virág sehol sincs. A lengyelek számára viszont a tejtermékek és az alma is sikerágazat. Ők meg tudták csinálni, mi nem…

 4.Oktatás és egészségügy is kilőve

A kormány törekedett arra, hogy mindkét területen az állam vigye a prímet, erős privát céget a nagy játékosok között nem látunk (az állam pedig legfeljebb résztulajdonosként lehet versenyképes, mert bürokratikus és rugalmatlan módon irányítja a cégeket). Erős belföldi piacról kinőhetnének nagy nemzetközi cégek, de az állam letarolta ezeket a területeket. Most pont azt a fajta oktatást monopolizálja, amire a legnagyobb szükség lenne, a tanfolyami képzéseket határolja be. Én például a magyar vállalatvezetők számára pont hogy kötelezővé tenném a korszerű vezetői, pénzügyi és számítástechnikai ismeretek elsajátítását. (Ebből akár nemzetközi szintű, angol nyelvű képzési rendszer is kijöhetne, exportképesen legalább a Balkán felé.) Az egészségügy is ma már óriási, nagyon kifinomult gazdasági terület, sok lehetőséget ígér, mi még nem tudtunk élni vele.

5.Tanulásképtelen élelmiszeripar

Az élelmiszeriparunk adottságai szintén jók lennének, de megint sehol sincs. Egyrészt volt olyan kampány, ami a belföldi piacnak nem tett jót, hogy ami élelmiszeriparilag feldolgozott termék, az biztos káros és egészségtelen. Másrészt a cégek vezetői már a startnál annyira kontraszelektáltak, hogy patinás húsüzemeket is csődbe vittek, export terjeszkedés szóba sem jöhetett Szégyen, gyalázat, de nem nagyon van Európában jegyzett magyar élelmiszeripari termék. (A bor például nehéz terep az erős mediterrán konkurencia miatt, de jó marketinggel nem lehetetlen, - viszont senki nem tudja nálunk mi fán terem a jó marketing.)

Azt nem értik az uborkatermelők, hogyha a költségeik 20%-kal nőttek, akkor nem fog mindenki a konzerv uborkáért 20%-kal többet fizetni, nagyrészt ott fog maradni a polcon, mert keresünk helyette valamilyen olcsóbb zöldséget. (A külpiac még ennél is keményebb, lásd a méztermelők helyzetét.) Szervezze meg jobban a gyártását, csökkentse a fajlagos költségeit.

6.Zöldenergiában is lemaradtunk

Az atom mellett döntöttünk, pontosabban Orbán döntött róla, Putyin haverjának a nyomására. Ez költségszinten jóval nagyobb és lassabban térül meg mint a nap- vagy a szélenergiába, biogázba stb. történő befektetések.

7.Saját buszgyártás sehol, tömegközlekedés sem ad büszkeségre okot

Kínai buszokat vettünk a közbeszerzésen (nem hiszem, hogy az EU írta volna elő), a saját buszgyártásunkat nem tudtuk igazán felfejleszteni. A tömegközlekedés egészére igaz, hogy a belepumpált nagy pénzekhez képest a színvonal gyatra (hiszen ha gyors, tiszta és nem túl drága lenne, akkor többen használnák). 

8.Közművek, szemétszállítás, újrafeldolgozás is kilőve

A közmű cégeket is teljesen leamortizálta a „rezsicsökkentés”, ami mögött lehet egy olyan szándék, ahogyan az energetikai szektorban történt, hogy a kormány megszerezze a veszteséges cégeket és utána a saját haveri körének eladja. (Ezt követően már nem volt további „rezsicsökkentés” az energia területén, valszeg. ez a cél a vízművek vagy a szemétszállítás esetében is.

9.Az építőipar sikeressége részben parasztvakítás

Sok helyen térköveznek teljesen fölöslegesen, ha az egyik városban volt, akkor a másiknak is az kell, mert mutatós. Sok esetben csak az volt a cél, hogy költsük el a pénzt mindegy hogy mire, hogy a haveroknak jusson belőle, például építsünk utat jó drágán annak ellenére is, hogy az adott útszakaszon a forgalom ezt nem indokolná.

10.Az idegenforgalom az igen

Az idegenforgalom fejlődése eléggé látványos, azonban ez csak egyfajta mentőöv lehet azoknak az országoknak és régióknak, ahol nincs erős gazdaság (görögök, horvátok, Közép-Olaszország). A SZÉP kártyákkal és a gyenge forint révén is segíti a kormány az idegenforgalmat, a növekvő kereslet hatására egyes helyeken komoly árrobbanás történt, 10% szervizdíjat helyből felszámítanak éttermek ugyanazért vagy gyengébb minőségért cserébe…

11.Sportfejlesztés és lakásépítés jelentősége szintén kérdőjeles

A sportba ölt pénzek sok esetben szélhámosok vagyonát növelték, igazából csak ott jártak mérhető haszonnal, ahol tömegsport célra is nagyban használják a létesítményeket. (Kerékpárút hálózatunk viszont siralmasnak mondható.) Másik kiemelt terület a lakásépítések támogatása is többnyire improduktív gazdaságilag (bár lehet belőle iroda, airbnb, sőt a jövő generációiba történő hosszú távú beruházás is). A saját ház csökkenti a területi mobilitást, bérlakások viszont nem nagyon vannak.

Haveri kapitalizmus, hűbéri rendszer

A kelet-ázsiaiak is korruptak, de náluk vannak világmárkák, mindenki fel tudna sorolni legalább tízet közülük, Dél-Amerikában ezzel szemben nincsenek. A két kultúra között a tanulási képességben a legnagyobb a különbség, és az utóbbihoz vagyunk jóval közelebb. Nálunk a fő cél az volt a kormány szempontjából, hogy nehogy véletlenül nem annyira jó elvtársak kezébe kerüljenek a jelentős cégek, még egy túlságosan önálló Simicska is túl sok volt nekik, csak a saját haveri körben lehet megbízni. A hűségesen szolgáló, a parancsokat engedelmesen végrehajtó hűbérurakat ezzel szemben a rendszer jutalmazza. Kár, hogy nem azokat, akik tehetségesek és értenek a cégek vezetéséhez és fejlesztéséhez. 

Az ideológia csak rátesz egy lapáttal

A kormány rossz példát mutat az arroganciájával, mert azt sugallja, hogy rólunk fog példát venni a „nyugat”, nekünk nincs semmi tanulnivalónk. (Akik külföldön dolgoznak, ők általában ezt másként látják.) A másik vezérmotívum, hogy „fő a biztonság”, ne kockáztassunk, holott kockázatvállalás nélkül siker sincs, csak evickélés a nagy langyosban. Egyszer már megéltük ugyanezt, a szoci/komcsi rendszer idején, tudtuk hogy az egész rosszul működik és gazdaságilag ésszerűtlen, a rendszerváltás után viszont egyből elfelejtettük és a „nyugatot” okoltuk a visszaesésért. A magyar cégek nagy része a fejletlen, antidemokratikus volta miatt eleve versenyhátrányba kerül.

Sok jóban nem bízhatunk hosszú távon, mivel a kormány csúcsain a gazdasági szakértelem a zérót közelíti (a harciaskodáshoz értenek inkább), a beképzelt és ötlettelen „lejárt szavatosságú” politikusok hoznak döntéseket. Nem is érzékelik nagy csoportok valós gazdasági helyzetét. Cél mindent kézi ellenőrzés alá vonni (illiberalizmus), és a „megbízható elvtársakból” új magyar arisztokráciát faragni. Attól tartok, hogy az új magyar elit ugyanannyira tanulásképtelen és fejlődésképtelen gazdasági értelemben mint az elődei évszázadokkal ezelőtt.