A világnyelvek terjedése nem az erőszakon alapul. Ha ez így lenne, akkor az egykor kötelező orosz oktatás folyományaként a Kádár-rendszerben tele lett volna az ország oroszul jól beszélő emberekkel. Az orosz nyelv azonban hiába volt kötelező, manapság már egyértelműen látszik, hogy a tanítása abszolút nem hatékony módon történt, gyakorlatilag fölösleges volt, képmutató színjáték. (Ez máshol is előfordul, Japánban például az angol nyelv oktatására jellemző, hogy nem gyakorlatias, és csupán az angol nyelvi környezetben dolgozott japánok képesek aktívan használni is azt, amit megtanultak. Nálunk azért ez nem így van szerencsére.)

Az értelmiségnek mindig volt közös nyelve Európában

A különféle értelmiségi emberek általában a műveltségük fontos részének tartották, hogy más nyelveket is megismerjenek, főként azt a nyelvet, amely KULTURÁLIS értelemben a leggazdagabb volt. Spiró például egyik olvashatatlanul hosszú regényében (Fogság) említi, hogy az ókori Rómában nagyon sokan beszéltek görögül, talán többen is mint latinul, ez főként a műveltebbekre volt jellemző. Évszázadok során vált csak a latin az alapműveltség részévé, az egyházi emberek és általában az iskolázottak közös, szinte kötelező nyelvévé (még a 20.század elején is tanították az iskolában). Jelenleg már leginkább csak az az orvosok szakmai tolvajnyelveként funkcionál a latin. Volt olyan korszak is kontinensünkön, amikor az értelmiség nagy része a francia nyelvet használta, a németet is sokáig lenézték, viszonylag későn vált a filozófia nyelvévé.

A nemzetközi tudomány és kultúra területén az angolszász hatás rendkívül erős, jelenleg szinte dominánsnak mondható, ami szintén egy oka annak, hogy az értelmiségiek közös nyelve manapság leginkább az angol. (Az „amerikai gyarmatosítás” leginkább a nagyon erős kulturális hatásokkal szembeni ellenérzések megfogalmazása. Ezeket az ellenérzéseket én sem nevezném alaptalannak.)

Viszont Európa bármely országában ha egy buszsofőrt vagy egy rendőrt hiába kérdezel angolul, nem valószínű, hogy érteni fogja mit akarsz. Legjobban teszed, ha a saját nyelvén szólsz hozzá. Kivéve persze ha angol anyanyelvű, akkor megérti, de akkor valszeg. te nem fogod érteni az ő válaszát. Hiszen azt lehet mondani, hogy nem az angol nyelv általában, hanem annak egy bizonyos változata az, ami elterjedtté vált.

Biznisz és a harmadik nyelv

Nem csak értelmiségi (középiskolai vagy annál magasabb végzettségű) ember van manapság sokkal több mint régen, hanem a kereskedelem volumene is jelentős mértékben megnövekedett. A kereskedelem, a várható haszon az, ami leginkább erős motiváló erő lehet. Nagyon sok országban a volt angol gyarmatokon, vagy az amerikai katonai támaszpontok közelében a lakosság egy bizonyos részének  érdeke volt, hogy alapszinten tudjanak angolul, később a világkereskedelem fejlődése is nyilvánvalóan igényelt valamiféle közvetítő nyelvet.

Ezen kívül nagyon sok olyan ország van, ami tulajdonképpen több kisebb ország is lehetne, ilyen például India, ahol a hindu és a bengáli a meghatározó egyéb kisebb nyelvek mellett, vagy Nigéria esete, ahol keresztények mellett  muszlimok is élnek nagy számban. Politikailag kényes kérdés, hogy melyik nyelv, vagy nagyon hasonló nyelvek esetén melyik nyelvjárás legyen a hivatalos? Emiatt válhatott ezekben az országokban állami nyelvvé egy harmadik, amelyik mindkettőtől egyforma távolságra van. Az angol Európában is bizonyos értelemben kompromisszumos, hiszen az angol ugyan germán nyelv, de sok latin (francia) szót is átvett. (Mivel azonban germán szerkezetű nyelv, ezért a germán nyelvűek tudják csak könnyedén elsajátítani.)

Íráskép és praktikum kérdése is

A latin betűs írás a világ nagy részén ismert, nem úgy mint a ciril, az arab vagy a kínai írásjelek. A kínait a legnehezebb nyelvnek tartják (például mert a szavak eltérő hangsúlya egész más jelentést ad), emellett a gyerekek az iskolában sok éven át tanulják az írásjeleket, ilyen feltételek mellett nehéz elképzelni, hogy a kínai jelenlegi formájában egyszer világnyelv legyen. Másrészt az angolra jellemző sok rövid szó (főként az igék esetében) is előnyös és gördülékeny nyelvhasználatot tesz lehetővé, ami megint nem minden nyelvre jellemző. Ez persze egy kicsit olyan mint a Windows szabvány, mert ugyan a maguk idejében ugyan nem ők számítottak a legjobbnak, de ahogy mondani szokták, jókor voltak jó helyen. Azzal pedig senki sem szeret vacakolni, hogy a számítógépes rendszere ha többet tud is, de nem kompatibilis másokéval és emiatt az átvett üzenet nem jól fog megjelenni. Ez persze nem jelenti azt, hogy egyes kifinomultabb területek ne más szabványokat vagy nyelveket használnának mint az átlag, ilyen például a műszaki tudományokban Európában a német nyelv.

A holt nyelvek sem feltétlenül maradnak azok

A Szovjetunió idején Kijevben oroszul beszéltek a legtöbben, talán mert egy világbirodalom polgárának érezték magukat. Mára viszont visszajött az ukrán nyelv (ha meg is értik az oroszt valamennyire, az nem jelenti azt, hogy aktívan beszélik is). Identitás kérdésről van szó a nyelv esetében. Könnyen el tudom képzelni, hogy a walesiek vagy az írek nem sokára felelevenítik a régi kelta nyelvet, kulturális és nem üzleti kontextusban persze. A rovásírás újjáéledése nálunk is a kulturális identitás és elkülönültség igényének egyik kifejezése. Van ahol a nyelv az identitás képzésére alkalmatlan, például Latin-Amerikában, ahol egy ország kivételével gyakorlatilag mindenki spanyolul beszél (mivel kihaltak az őslakosok), és a spanyolt anyanyelvi szinten már most jóval többen beszélik mint az angolt, amely inkább afféle közvetítő nyelv.

Megjegyzem, hogy a magyar nyelv vonatkozásában van olyan teória, hogy az ős finnugor nyelv is az angolhoz hasonlóan egyfajta közvetítő nyelv lehetett a különféle népek között, és olyan elképzelés is létezik, hogy a török nyelvű népek tengerében egy másfajta nyelv identitás képző szerepet játszhatott. A használt nyelv és a kultúra nem mindig esik egybe, Borneó szigetén például rengeteg különféle nyelvet beszélnek a hasonló kultúrájú törzsekben élő emberek, mert ott az adott helyhez kötődő identitásukat így fejezik ki. Gyakori viszont az olyan eset is (Európában például), ahol a nyelv néha egyáltalán nem, csak a különféle helyi szokások jelzik, hogy egy másik nép vagy egy kulturális kisebbség él ott.

Az viszont biztos, hogy az angolszász országban sokat veszítenek azzal, hogy nem tanulnak meg egy második nyelvet, hiszen kimutatott, hogy a több nyelv használata számos képességünkre jó hatással van és nem okoz hátrányt.