Nem is a pénz a legfontosabb dolog korunk emberének, („tisztelet” a kivételnek persze), de még csak nem is a materialisztikus javak. A 21.században egyértelművé vált, hogy a „fogyasztói társadalom” meghatározás pontatlan, mert túl szűk körű, hiszen az emberek nagy része nem annyira tárgyakat gyűjt, nem ebben éli ki magát, sokkal inkább újabb és újabb ÉLMÉNYEKET keres. De mért lenne ez baj? Nem is az a baj, hogy élményeket keresünk, hanem hogy semmi nem elég.

Pörgés ezerrel, mindig újabb ingerek kellenek

Az emberek ahhoz szoktak hozzá több tízezer éven keresztül, hogy az életük többnyire ingerszegény, mondhatni kicsit uncsi volt. Némi leegyszerűsítéssel azt lehetne mondani, hogy mindennapi megélhetéssel kapcsolatos elfoglaltságok mellett a viszonylag kevés maradék idejükben meséket találtak ki, pletykálkodtak, kézműveskedtek, néha kreatív dolgokat hoztak létre – többnyire együtt, egymás társaságában. Nem annyira elszigetelten és messze nem annyira egoistán mint korunk embere.

Amit az utóbbi évtizedekben láthatunk, hogy az ingerküszöb mindig feljebb került. Van egy új sláger, de megunjuk, jöjjön a következő. Szép gólt lő a csatár, izgalmas meccs volt, de nincs idő vele foglalkozni, jönnek az újabbak, mert nem ismerünk mértéket. Elutazunk valahova, nyaralunk „teljes erőből”, - nem úgy mint a japán ember régebben, aki habár egész életét a cégnek szentelte és az éves szabadságsága nem volt több négy napnál, amiről  maga dönthetett, de nem kellett nagyon messzire utaznia ahhoz, hogy tökéletesen lazítson és pihenjen, teljesen átadja magát a „semmittevésnek”.

Ezért hülyülünk?

Az agyunk nem arra van kitalálva, hogy ennyire nagy mennyiségű új élményt képes legyen befogadni és feldolgozni, ez tényleg az ún. bőség zavarának esete, de olyan értelemben, hogy zavart okoz a „rendszerben” a túlságos bőség. Az általános intelligencia-csökkenésben nyilván szerepet játszik az is, hogy az agyunk működése túl passzív, mindig újabb és újabb élmények befogadására vágyik, emiatt képtelen rendszerezni a régebbieket. A legtöbben a nap jelentős részében ilyesféle üzemmódban vagyunk, és agyunk úgy működik mint a testünk, ami sok évszázadnyi éhezés után vágyik most a mennél több kalóriára és ha teret adunk ennek a vágynak, akkor degeszre fogja tömni magát. Pont annyira egészséges az agynak is a mindig újabb és erősebb élmény, és annyira hozzá tud szokni mint a testünk az agyonízesített kalóriák tömkelegéhez. Nincs meg a genetikai fék, ami leállítaná, mert a történelemben még sosem volt erre szükség.

Egyre erősebb ingerek szükséglete

A lényeg nem is csak a mennyiségben van, hanem az egyre erősebb „ízekben”, pontosabban az egyre harsányabb hatásokban. Az akciófilmekben egyre több épületet kell porrá zúzni és egyre több embert szitává lőni. (Hasonlítsuk össze nyugodtan a régi és az újabb akciófilmek sebességét, az újabbak számomra már pár perc után nézhetetlenek.) A lakóhelyünk közelében levő hangulatos kis helyeket sem ismerjük, nem hogy Kis-Magyarország legszebb tájait és értékeit, mégis valamilyen egzotikus helyre utazunk inkább. Ahol peresze nyüzsögnek a turisták és tönkre is teszik a hely egyébként varázslatos hangulatát. A politikusoknak egyre nagyobb marhaságokat kell mondaniuk és tenniük éppúgy mint a valóság-show szereplőknek a TV-ben, hogy népszerűséget szerezzenek. Mindig egy erősebb inger kell, ami felülírhatja az újat, mindig valaki rálicitál. A komoly tudósok és szakemberek helyett kóklerekre hallgatunk inkább, mert ők hangosabbak és amit mondanak az jobban tetszik. Így működik a figyelmünk sajnos.

Ez persze csak egy „átlagos” középosztálybeli látásmód

Vannak a középosztályon belül is, de az alsó-középosztályban még inkább, (keletre persze sokkal nagyobb számban mint tőlünk nyugatra) akiknek kevés idejük jut a szórakozásra, mert vagy eleve munka-alkoholisták vagy pedig a számukra elfogadható(bb) életszínvonal érdekében dolgoznak naponta tizen- órákat. Minden tiszteletem az övék, talán a jövőjüket vagy még inkább a családjuk jövőjét alapozzák meg a rengeteg munkával. Viszont bármely fanatizált emberi tevékenység hajlamos beszűkíteni a látókörünket, mindenképp ajánlatos időnként kimozdulni ezekből és ha megtehetjük, akkor nem is csak egy-két hétre hanem hosszabb időre. A túlságosan rutinná vált tevékenységek jól ismert veszélye, a kiégésnek vagy elfásultságnak nevezett jelenség lenne megelőzhető ezáltal. Azzal, hogy a dolgokat most teljesen más, újfajta perspektívából nézzük.

Időnként előfordulhatnak globális katasztrófák

Nagyon sok féle katasztrófa érhet egy civilizációt, a mai emberek életében viszont ezek általában lokálisak maradtak, egy-egy helyre korlátozódtak. Nálunk talán az árvizek voltak a legrosszabbak, súlyosabb csapásokat leginkább csak a híradókban láttunk, leszámítva persze azokat a gazdasági és pénzügyi válságokat, amelyeket a gazdaság különféle szereplőinek mohósága és korlátoltsága hozott össze. A globális katasztrófák között egy járvány mint a mostani messze nem mondható a lehető legrosszabb eshetőségnek. Egy nagy aszteroida, egy szupervulkán vagy éppen egy nukleáris háború is jóval nagyobb pusztítást okozhatna a gazdasági alapok szintjén, ezzel szemben a pandémia ugyan globális jelenség, mégsem nevezném annyira katasztrofálisnak. Nem alábecsülve az emberéleteket, amelyeket követelt, sem a krízishelyzeteket, amiket kiváltott, én azokkal értek egyet, aki szerint egy olyan gazdaságot sodor válságba, ami egyébként is tele volt különféle buborékokkal, túlértékelt és túlfizetett teljesítményekkel.

Közben egy nagyobb katasztrófa válhat megelőzhetővé

Ha nem utazunk annyit és nem pazarolunk, nem fogyasztunk annyit akkor talán a környezetünk is túlélheti, illetve mi magunk is. Lesz idő talán átgondolni, hogyha a gazdaságot újból beindítjuk, ne onnan folytassuk, ahol abbahagytuk, hanem valamivel kevésbé globalizált szerkezetben, a természetre jobban odafigyelve. Önképzésre, nagyobb mértékű tájékozódásra is használható ez az időszak, ami mindkét politikai véglet hübriszét csökkentené, az egy vágányú gondolkodásról segítene átállni egy kicsit alázatosabb megközelítésre. (Az ökológiai mellett az intellektuális katasztrófa is elkerülhető lenne ezáltal.) Hiszen csak nagyon fanatikusak gondolhatják azt, hogy az események őket igazolják, de köszönjük, a nagy dumákból inkább nem kérünk, miután egy kicsit megtapasztaltunk valamit a korlátainkból (az egész emberiséget értve ez alatt). Az olvasottság és a művelődés segíthet rajtunk, ezek nagyon jó lehetőségek, mert a puszta szórakozáshoz képest kevésbé passzív időtöltést jelentenek.

A net ugyan marad, de aligha fokozható

Az internet ugyan továbbra is újdonságok forrása a következő hónapokban, de attól is mérgezést lehet kapni egy idő után. Ahelyett, hogy a tömegben akarnánk feloldódni (akár egy focimeccsen rigmusokat skandálva, akár demagóg politikai tüntetéseken vagy fesztiválokon tombolva), több időt tölthetünk el a családunkkal, vagy néha önmagunkkal is. Az idősek számára persze az egyedüllét jelenleg sajnos kényszerhelyzetnek mondható, azonban még ők is felfedezhetnek régi kincseket, valamiért háttérbe szorult és elfeledett értékeket.