A jogállamiság nagyon is jól meghatározható fogalom, ennek az ellenkezőjét állítani több millió ember előtt egy tévé interjúban nagy öngól volt Varga Judit részéről, aki igazságügy miniszterként elvileg a törvényesség őre kellene, hogy legyen nálunk, nem csak a kormányunk jogi képvelője Brüsszelben. Amikor csatlakoztunk az EU-hoz, akkor egy több évig tartó jogharmonizációs eljárás során a magyar jogszabályokat összhangba hoztuk az EU-joggal, nagyrészt még az első Orbán-kormány idején. Ha pedig visszamegyünk a rendszerváltás idejére, a Fidesz akkor éppen hogy jogállamisági követelésekkel állt elő, ami az elnyomó egypártrendszer helyett a hatalmi ágak szétválasztását biztosító többpártrendszer alapját képezte. Ez persze nem azt jelenti, hogy a jogállam mindennél fontosabb, csupán annyit, hogy a kormány nagyon is pontosan ismeri ennek a fogalomnak a jelentését és valódi tartalmát. Az is mellébeszélés, hogy a migráció kérdése itt megint a fő téma, hiszen már rég nem a migránsok kötelező befogadásáról van szó, hanem csupán valamiféle részvételről a migráció közös kezelésében (például határvédelmi erőkkel).

Diktatúrákat idéző hatalomkoncentráció

Nincs még egy olyan ország az EU-ban, ahol egy párt egyedül alakított volna kormányt, ráadásul már több mint tíz éven keresztül, és egyetlen személynek akkora hatalma legyen, mint nálunk Orbán Viktornak. Emellett az is jól látható, hogy nálunk vagy a lengyeleknél a kormányzat politikai stílusa kísértetiesen hasonlít a trumpisták vagy a brexiterek megnyilvánulásaira (minthogy a gyökerei nagyon hasonlóak). Mivel azonban nyugaton az ilyen irányzatok per pillanat bukásra állnak, Biden révén pedig Európa egy új, erős szövetségest kapott, ezért az EU csúcsszerveiben valószínűleg csökkenhetett az elnézőbb és kompromisszumkereső irányvonal befolyása.  Az Orbán-rendszer politikája nem nagyon kompatibilis az EU-val mint az sem, hogy egyetlen ország folyton megvétóz minden közös fellépést, külpolitikai törekvést, legyen szó akár egységes migrációs politikáról vagy Törökország agresszív fellépése elleni válaszról. További rossz pontok lehetnek az Oroszországnak vagy Kínának nyújtott stratégiai lehetőségek, bár ezeket rajtunk kívül más országok is meglépik fű alatt, kevésbé látványosan, kevésbé konfrontálódva az EU vezetésével, sőt az egyéb kötelezettségeket is igyekeznek valahogy elszabotálni (pl. a migráció esetében). Szinte egyik ország sem tereli a vitákat ideológiai síkra.

Lengyelország, mint első számú politikai szövetséges

A lengyel PIS politikai törekvései eléggé hasonlóak a Fideszéhez, a különbség inkább abban látható, hogy náluk a baloldal szervezettebb és a lengyel társadalom kevésbé behódoló, jobban felvállalja a nyílt konfrontációt. A kormánypárti-ellenzék arány ott is hasonló a magyarhoz (közel 50-50), azonban a kormány egy kicsivel kevésbé hatalom mániás mint nálunk, annak ellenére sem az, hogy határosak két polgárháborúban érintett országgal is (ahol lengyelül beszélő állampolgárok is élnek ráadásul), Belorusszia és Ukrajna. A magyar kormány szoros szövetsége a lengyelekkel egyben az orosz kapcsolatok valamivel hidegebbé válását is maga után vonta, hiszen a lengyel kormány neheztelését váltaná ki az orosz külpolitikai törekvéseinek támogatása. Az viszont feltűnő, hogy Szlovénia kivételével egyetlen kelet-európai ország sem állt most mellénk, a V4 összetartás láthatóan nem működik a vétó esetében. Nyilvánvaló az is, hogy a fő szálka itt az EU szemében Orbán, a lengyelek külpolitikai súlya is nagyobb jelenleg mint a miénk. Orbánék láthatóan elszámították magukat és a nyílt konfrontációval hibát követtek el, most megpróbálnak ebből valahogy kimászni presztízsveszteség nélkül. (Kell egy-két hét, amíg a kedélyek lenyugszanak és a jogi kiskapukat is megtalálják az érintett felek.)

Gazdasági érdekek

A gazdasági érdekek mindenki számára közismertek, és e téren leginkább Németország, főként a német autógyárak azok, akiknek elsődleges érdekük a megállapodás, az hogy verbális szólamokon túl ne fajuljon el az EU kapcsolata Magyarországgal. Az EU támogatások rendszere fairnek mondható, hiszen nagyon sok olyan jövedelmet, ami a gazdagabb országokban, országrészekben csapódik le, de a szegényebbek is részt vesznek az előállításában, vissza tud csatornázni a különféle támogatásokon keresztül. A mögöttes gazdasági érdekek viszont változhatnak, és a britek kilépése szintén hatással volt erre, kedvezőbb helyzetbe hozva a németeket, hollandokat, skandinávokat többek között a kelet-európai munkavállalók célországaiként is. Meg merem kockáztatni, hogy per pillanat nekünk kicsivel jobban érdekünk az EU tagság gazdasági értelemben, mint az EU úgynevezett mag országainak. A piacvédelmet ezzel szemben szükségesnek tartom a gazdaság fejlődése szempontjából, de erre számos finom és rafinált eszköz áll rendelkezésre (amikkel Orbánék többnyire élnek is.)

De Facto kizárás az EU-ból a harcos ideológia miatt?

Elvileg egy adott ország kizárható az EU-ból úgy is, ha a szavazati jogát és a pénztámogatásait is felfüggesztik, bár nem valószínű, hogy erre belátható időn belül sor fog kerülni bármely országgal szemben. A jogállamiság valószínűleg sehol sem működik tökéletesen, sőt lehetnek olyan szükségállapotok, amikor józanésszel nézve is indokolt lehet a korlátozása. A nyilvánosság és átláthatóság például fontos az egyik fontos feltétele a jogérvényesítésnek, a francia rendőrség legutóbbi akciójakor is felmerült ez a fajta probléma (aminek az optimális megoldása számomra nem egyértelmű), de nem valószínű, hogy Orbánék támogatnák az ilyen irányú törekvéseket, sőt. Amit az EU politikai vezetősége támad, az csak a jéghegy csúcsa, a jéghegy maga itt nem más mint egy harcos ideológia, amely folyamatos szükségállapotot lát ott, ahol valójában nincs (vagy ha van, akkor nem tudja ezt megfelelően bizonyítani, hanem mondva csinált okokkal támad). Nálunk a brexiter és a Trump-féle politikához hasonló militariziált közeg alakult ki, aminek harcias hangvétele a középkort idézi, amikor a békés állapot volt a ritkább a háborúzáshoz képest, és a képviselői szintén valamiféle középkori, felvilágosodás előtti állapotokat idealizálnak. Leszögezhetjük azt is, hogy a liberális demokrácia vagy az emberi jogok védelme nem valakiknek a fejéből kipattant ideológiák, hanem több évszázad alatt kifejlesztett gyakorlatokat takarnak, amelyek kritikája lehet ugyan valamennyire jogos, de ezek ellen háborút folytatni, ehhez már szó szerint elvakultnak kell lenni.

A Fidesz törzs szavazóit nem érdekli a jogállamiság

A Fidesz törzs szavazói vagy nem értik mit jelent a jogállamiság hiánya (a korrupcióval vagy a törvények személyre szabott módosításával többek között), vagy mert számukra a hűbéri rendszerek ismerősebbek és megszokottabbak, vagy pedig a rendszer kedvezményezettjeiként nem érzik, hogy ezzel bármiféle probléma lehetne. Számukra olyan fogalmak mint a biztonság, vagy a szűkebb értelemben vett társadalmi hasznosság előbbre valóak minden féle politikai rendszernél, többé-kevésbé érthető módon. A Fidesz mindig ügyelt arra is, hogy ne konfrontálódjon egy időben széles társadalmi rétegekkel, legfeljebb szűk, töbnnyire értelmiségi csoportokkal, akik mögött nincs akkora társadalmi támogatottság (vagy a propaganda kampánnyal is támadhatóak.) Létezik azonban egy olyan feltörekvő csinovnyik réteg, ahol a pártpolitikai megbízhatóság és ideológiai azonosulás az elsődleges annyira, hogy ezt folyton bizonygatni akarják, Demeter Szilárd ennek az egyik példája, aki a harciasságot annyira túlspilázta, hogy már ízléstelenné vált. Egy ördögi kör jön létre, ahol a különféle politikai helytartók egymást überelik abban, hogy ki tudja jobban követni a vezérkar irányvonalát.

Hogyha a harcra készség mindent visz, akkor a hatalomkoncentráció elve valamennyire magától értetődő. Egy ilyen rendszer csak vezérkart és engedelmes végrehajtókat igényel, nincs szüksége se különféle civil szervezetekre, se valódi önkormányzatokra, de a pénzosztástól eltekintve EU szervezetekre sem. Faék egyszerűségű rendszerekről van szó, amik egy ideig sikereket tudnak felmutatni, hosszabb távon azonban sosem.