Érdekes gondolatkísérlet ennek az ellenkezője, amikor egy tudományos cikk jelenne meg arról, hogy megtalálták a szabad akaratot, és egy olyan képletbe foglalják, ami az emberi döntések előrejelzéséről szól. Eléggé képtelenség, hogy egy ilyen cikk megjelenjen, a tudomány valójában abból az előfeltevésből indul ki, hogy mindennek van fizikai oka, ezért a cselekedeteink is (a tudatunktól függetlenül) valamilyen kinyomozható okra vezethetők vissza, még ha ezek az okok nem is mindig közismertek.
Két elmélet finomítja ezt a képet, az egyik a káosz teória, ami arról szól, hogy ha elég sok, legalább háromféle tényező dönti el, hogy mi fog történni, akkor a kiinduló feltételek kismértékű megváltoztatása egészen más végeredményhez vezethet. Ennek szélsőségesen kisarkított példája az ún. pillangóhatás, egy lepke a dzsungelben megrebbenti a szárnyát és az események láncolata oda vezet, hogy kontinens másik végén kitör a vihar. Tehát annak ellenére, hogy tőlünk teljesen független ok-okozati hatások szabják meg minden esetben, hogy mi fog történni, ezek olyan bonyolultak, hogy úgy érezzük, mintha szabad akaratunk lenne.
A másik elmélet a kvantummechanika, a mikrovilág egy bizonyos szintjén megszűnik a hétköznapi módon értelmezett okság és az események valóban véletlenszerűek, azonban ez sem szabad akarat. Másrészt mivel valószínűségi törvényekkel leírható az elemi részecskék viselkedése is, ezért a makrovilágunkban ebből semmit sem fogunk észlelni a nagy számok törvénye miatt.
Kísérleteket is végeztek, amelyek elvben cáfolják a szabad akarat működését. Három különféle esetben azt mutatták ki, hogy az agyi aktivitásunk alapján előre jelezhető, hogy mit fogunk tenni már akkor, mielőtt eldöntöttük volna. Az eredmények alaposabb vizsgálata azonban többféle jellegű kritikának szolgálhat alapul. Az egyik kísérlet annak az előrejelzéséről szólt, mikor fogom a gombot megnyomni, de azért itt a különféle reakcióidők eléggé pontatlanul lettek figyelembe véve (például a döntésem meghozatala és kimondása között mennyi idő telik el.) A másik kísérletben pedig csak 60%-os valószínűséggel tudták megmondani, 7 másodperccel előre, hogy melyik színű gombot nyomom meg. Az ilyen kísérletek nagyon jól alátámasztják azt a teóriát, hogy a döntésünk már tudat alatt megszületik az esetek nagy részében, de nincs arra bizonyíték, hogy akár az utolsó pillanatban a tudatos agyunk ne lenne képes egy ilyen döntést felülírni. Ráadásul ezek a kísérletek mind nagyon labor-ízűek, egyszerű döntésekről szólnak, nem olyasmikről, amikor sok tényezőt kell mérlegelni hosszabb időn keresztül, például hogy megházasodjak-e vagy nem.
Mindezektől függetlenül a gyakorlatban úgy tűnik, hogy az esetek több mint 90%-ára valóban igaz, hogy nincs szabad akaratunk. Ott van például az alkoholisták és a drogosok esete, akik úgy gondolják, hogy szabadságukban áll fennhagyni az ivással vagy lejönni a szerről, de tudjuk hogy ez számukra nem lehetséges, hacsak nem kapnak nagyon komoly külső segítséget és támogatást. A mai kor emberének pedig legalább egy tucatnyi hasonló függősége lehet, amelyek általában nem annyira feltűnőek, mert nem annyira látványos és elrettentő tüneteket okoznak, de mégiscsak függőségek, hiszen pár nap után elvonási tüneteket váltanak ki (pontosabban a tevékenységekhez kapcsolódó önjutalmazó öröm-hormonok felszabadulása marad el, ezt érezzük ilyenkor). A legtöbbünknek van egy pár függősége, ami egyértelműen a szabad akarat hiányára utal az ilyen területeken. Ezen kívül a legtöbbünk legvalószínűbb tartózkodási helyei mindig ugyanazok, napról-napra vagy hétről-hétre, ugyanolyan egyszerűséggel leírhatóak mint az elektronpályák az atommagban.
Az internet és ezen belül a fejlesztett mesterséges intelligenciák nagyon könnyen rá tudtak repülni az ismétlődő szokásainkra, amiben üzlet van azt főként az ismétlődő vásárlási szokásaink jelentik. Ez a fajta manipuláció leginkább azért lehetséges, mert azt hisszük, hogy van szabad akaratunk, holott eléggé egyszerű berögződött viselkedési minták irányítanak majdnem mindenkit. Azt is hangsúlyoznunk kell, hogy amit tudatos döntésnek hiszünk az legtöbbször ösztönös viselkedés vagy más fajta belénk rögződött program, az elménk csak észérveket keres arra, hogy amit mondunk vagy teszünk az szabad, racionális döntésnek tűnjön, ezáltal eladható, elfogadható legyen saját magunk és a társadalom szemében.
Az viszont szerintem egyszerűen marhaság, hogy nem létezik soha, semmikor szabad akarat. Ugyanis lehetnek az eseményeknek olyan csomópontjai, amikor hozhatunk arról tudatos döntést, hogy melyik irányba induljunk. Ezt követően az események láncolatát már csak kis mértékben vagyunk képesek befolyásolni, a tudattalan viselkedési minták és a különféle szintű törvényszerűségek fogják meghatározni, hogy mit teszünk. (Sok esetben hasznunkra is vannak ezek az automatizmusok, például kevesebb figyelmet igényel, ha például úgy döntök, hogy főzök egy kávét.) Egy ilyen modell például közelíthet a valósághoz. (Olyan szintű döntéseknél, amiket laborban mértek viszont sokszor nincs is jelentősége, hogy mit választunk, gyakorlatilag mindegy, hogy A vagy B gombot fogok megnyomni.) Egy Vonnegut nevű író sci-fihez hasonló történeteket írt, az egyik ilyen, hogy az emberiség számára két éven át eltűnik a szabad akarat, az autóban ülve például mindegy, hogy mit akarsz csinálni, nem is kell semmit sem csinálnod, úgyis megy minden a maga útján. Amikor visszatér az élet a rendes kerékvágásba hirtelen balesetező autók és tétlen emberek tömege mindenhol…
A szabad akarat forrását nem ismerjük, a tudomány számára a jelenlegi felfogása alapján nem is megközelíthető jelenség, azonban a tudomány semmi olyat sem talált, amit léleknek szokás nevezni. Naivitás elvárni a tudománytól, hogy minden kérdésünkre válaszoljon, ez olyan mint a viccben amikor Gagarint megkérdezték, hogy látta-e Istent. A válasz attól függött, hogy ki kérdezte és mennyit fizetett a hallgatásáért… A tudomány definíció szerint minden körülmény között megismételhető, objektív jelenségeket vizsgál, és habár például parajelenségek is bizonyítottan léteznek, ezek kimenetele már függ attól, hogy mennyire hisznek benne a kutatást végző személyek, tehát a parajelenségek nem felelnek meg a szigorúan vett tudományos kritériumoknak, a tudományos vizsgálatuk a jelenlegi felfogásunk alapján legalábbis úgy tűnik, nem lehetséges. Szabad akarat is létezik annak ellenére, hogy tudományos eszközökkel nem igazolható, aminek komoly etikai vonzatai is vannak, tehát nem mutogathatok a körülményekre, nem háríthatom a felelősséget.