A nyaralással kapcsolatos döntésekben nyoma sincs a politikának, de sajnos nagyon kevés olyan tevékenységünk van már, ami nem átpolitizált vagy nem átpolitizálható. Hogy ki hova megy üdülni az attól függ, hogy mit szeret és mit engedhet meg magának. (Vannak persze nagyon sokan olyanok is, akinek ilyesmire nem telik, nekik legfeljebb rokonlátogatások maradnak, róluk sem szabad elfeledkezni.) Nagyrészt korosztályfüggő is persze, hogy ki hol és hogyan nyaral.

Az üdülésről azt mondják, hogy akkor jó kikapcsolódás, ha több mint egy hétre kiszakít minket a megszokott környezetünkből és munkával kapcsolatos problémáinkat teljesen el tudjuk felejteni. Ilyenkor a különféle görcsös területek kilazulnak, a politikusok által bejáratott feltételes reflexeink is gyengülnek átmenetileg, és sokkal elfogadóbban, szélesebb látókörrel szemléljük a „dolgok állását”.

Azt is érdemes megjegyezni, hogy azokban az országokban, ahol minden évben jelentős a külföldi turisták száma és a tőlük származó bevételek, ott a szélsőséges politikának hosszabb távon nem terem babér. Az ilyen országokban nem járható út a bezárkózás és az idegenellenesség, amellett, hogy a hagyományőrzés továbbra is jelentős marad (részben emiatt van oly sok látogatójuk). Görögország, Horvátország jó példái ennek, az egyik ellenpélda viszont Tunézia, ahol a törékeny társadalmi békét valószínűleg a turizmusban való érdekeltség tartotta fenn éveken át, és amikor a turisták özöne elmaradt, a rendszer is egyből „megreccsent”.

Visszatérve a távlatosabb, elfogadóbb szemlélethez, az egyértelműnek tűnik, hogy az utóbbi évtizedek során a technikában és a gazdaságban bekövetkezett változások egyre inkább eltávolították az embereket egymástól. Nagyon sokféle életmód és felfogás alakult ki az egyes országokon belül is, és az élethelyzetek sokfélesége a politikai nézetek eltávolodásában is megjelenik. Szinte remény sem látszik arra, hogy a legtöbb kérdésben a különféle táborok legalább az alapvető kérdésekben egyetértsenek. Talán a konzervativizmus és a modernitás ennek két szélső pólusa, de nagyon sok egyéb szín árnyalja a palettát, vannak most is többek között neo-marxista, neo-liberális, kereszténydemokrata, környezetvédő, de még „paleolit” felfogásúak is (akik a mezőgazdaság előtti aranykorba vágyódnak vissza).

Abba is érdemes belegondolni, hogy nincs tökéletes ország, tökéletes környezet az ember számára: északon a körülmények sokkal zordabbak, barátságtalanabbak, a déli országokban viszont több a gazdasági és társadalmi probléma. Az is látszik, hogy a nagy meleg milyen hatással tud lenni a gondolkodásunkra, mennyire képes minket lelassítani. (Ami mi átélünk most nyáron, az a trópusi területeken levő országok számára alapadottság, az év jelentős részére jellemzőek az ilyen hőmérsékletek.) Az élet tehát sehol sem tökéletes, Európában van ahol magas ugyan az életszínvonal (Skandinávia), viszont szegényesebb a gasztronómia és az emberek is kevésbé barátságosak mint máshol (Mediterrán térség).

Azon is érdemes lehet még eltűnődni, hogy a különféle politikai megnyilvánulásokat mindig érdemes „helyi értéken kezelni”. Ezt úgy is lehetne nézni, mintha matematikai műveleteket végeznénk (például kapásból „el kell osztani kettővel, amit mondanak” és még talán úgyse lesz igaz), de van ennek a kifejezésnek egy másik jelentése is: az adott helyen, adott környezetben, az ott élők számára lehet értelme, másoknak kevésbé. (Egy nagyvárosi és egy tanyán élő ember például másként fogja értelmezni a hallottakat.) Nagyon komoly fordító szoftvereket kellene bevezetni mihamarabb, amelyek nem a nyelvi, hanem a kulturális korlátok áttörésében segítenének akár magyarról magyarra is fordítani a mondanivalót. (Az emberek alapvetően nem őszinték sajnos: van egy olyan réteg mindenhol, amely szakkifejezések és körmondatok mögé rejtőzködik, a másik véglet viszont az indulatos megnyilvánulásokat veszi készpénznek és tényszerűnek.)

A kulturális hagyományok is nagy szerepet játszanak a politizálás stílusában és módjában, például egyes népek nagyon régi írásbeliséggel dicsekedhetnek, az egyik ilyen legismertebb példa erre a zsidó nép. Máshol inkább a verbális hagyomány jelentősebb, nálunk is a különféle mondák, mesék, családi és lakóhelyi történetek viszik a prímet. Nyilván az olyan országokban, ahol az írásbeliség mindig is erős volt (a német vagy japán kultúra is ilyen például) a fogalmazás módja kötöttebb és szigorúbb. Ezzel szemben a verbálisabb alapokon álló kultúrákban jóval szabadabb, ergó a politikai történésekből is mondák születnek, nagyobb az igény a különféle jól elmesélhető történetekre. (Jogi szemüveggel vagy a matematikai logika szigorával nézve sok buta városi legenda és összeesküvés elmélet is születik, de hát ezeknek is van valamilyen igazság magvuk, valamit ki akarnak fejezni,  ha nem is szó szerint értendők.)

Üdülés során azt is megtapasztaljuk, hogy a világunk globalizált ugyan, de mégsem teljesen, mert őrzi a sokszínűségét: a nemzetállami kultúrák és a helyi hagyományok ápolása révén rengeteg érdekességet és élményt kínál nekünk turistáknak. Nagyon jó dolog, hogy helyi ételeket ehetünk ilyenkor és hogy többnyire jó állapotban vannak a történelmi, vagy a történelmi hagyományokat őrző épületek, terek, utcák stb. Mindenhol vannak persze bőven a turisták pénzét kicsalogató, helyinek álcázott termékek és szolgáltatások, de legalább tudunk róla, hogy léteznek sajátos helyi hagyományok, még ha gyakran a bóvlit sózzák is ránk (akár egy hajóút során, akár folklórfesztiválon stb.)

Végre kiszabadultunk a család zárt közegéből, amire a karantén körülmények kényszerítettek minket, ezért aki teheti az elmegy nyaralni egy vagy inkább két hétre. Ezen is el kell azért gondolkozni, hogy a családnak is megvannak a hátrányai, nagyon könnyen zárt és belterjes közeggé alakulhat, ami a szerencsésebbek számára talán kedvező és kellemes, de sokak számára igen nyomasztó is lehet. Nagyon nagy hiányosságok vannak egyes családokban, és ez tovább erősítheti a kasztosodást, ha a családot mindennél fontosabbnak fogjuk tartani. Így például többek között a szexuális nevelés sem utalható vissza a család közegébe, mert nagyon sok családban egyszerűen nem ismerik azt, hogy mi is az a szexuális kultúra. Akik egy ilyen közegben nőnek fel és csak arra támaszkodnak, amit az ismerőseiktől hallanak, egy teljesen torz képet alakíthatnak ki arról, hogy mi is a szexualitás. (A magyar paraszti hagyományban egyébként tényleg nem nagyon lehet szexuális kultúráról beszélni, mert egy szégyenlős hagyományról van szó.) Annyira szélsőséges álláspontok jöttek létre sajnos ebben a szexuális irányultságok körüli vitában, sokan annyira radikalizálódtak, hogy vannak, akik a szexuális szabadosság ellen még azt is elfogadnák, hogyha a szexualitást lényegében tabuként kezelő, az iszlám fundamentalizmusra hajazó „keresztény fundamentalizmus” válna uralkodóvá, ami a legutóbbi törvény szelleméből simán levezethető.

Na most megint előjött a neuralgikus pont, amivel az indulatok felkorbácsolhatóak, pedig csak egy tipikus példa, a „csepp a tengerben”. Írhattam volna Covidról, rasszizmusról, oktatásról vagy bármiről, mert mindenben pontosan ugyanazok a szélsőséges nézőpontok vannak. Ilyenkor szerencsére nem vesszük ezeket annyira komolyan, mert nyaralás közben lazábbak vagyunk.(Azért vigyázzunk magunkra és a családtagjainkra az idegen környezetben). Azt is tudjuk, hogy minden nézőpontban van egyaránt sok hülyeség és valamennyi igazság is, és nem kell semmit sem túlspilázni. Ezzel együtt várnánk nagyon az olyan politikusokat, akik nem megosztó személyiségűek és vállalhatóak lennének sokféle nézetű ember számára.