Sokféle „véleménybuborék” létezett az emberi történelemben, amiket viszont manapság annak nevezünk, azok között sok olyan van, amiknek a valódi véleményekhez semmi köze sincs.
Valódi véleménybuboréknak volt tekinthető régebben éppúgy, mint manapság számos politikai mozgalom, kör, vallási szekta vagy egyes alternatív életmódokat hirdető csoportok. Létezett viszont két olyan típusú „buborék”, ami mindenfelé előforduló helyi jelenségként, leginkább az információhiányban hiányban szenvedő falusi társadalmakra volt jellemző: a nők számára a pletykafészkek („piaci kofák” és hasonlók), a férfiak számára a kocsmák hangulata. Ezeknek a destruktív és dezinformációt terjesztő kluboknak a mai megfelelői a különféle közösségi portálokon és egyéb fórumokon létrejött indulat vezérelt csoportosulások. Itt egyáltalán nem véleményekről van szó, hiszen ha valamiről van egy véleményem, akkor racionális indokokat is tudok mellé tenni, ezekben valójában nem a racionális érvelések a jellemzők. Tehát amiket „véleménybuborékoknak” neveznek a neten, azok sok esetben nem többek virtuális kocsmáknál vagy falusi pletykálkodásnál. (A net sokak számára egy nagy globális falu.)
Van olyan eset, amikor egy egész ország egy nagy véleménybuborék, ilyen volt nálunk a szovjet megszállás időszaka, amikor a nagy többség megpróbálta elhinni, hogy november 7-ének ünnepe nem egy elnyomó rendszer születését jelöli, hanem az emberiség új korszakáét, április 4-én felszabadítottak bennünket, ’56 pedig ellenforradalom volt. (Aki azt gondolták, hogy a hazug rendszer nem működőképes, nekik titkolni kellett a véleményüket.) Az a rendszer hirtelen nagyot bukott és szétesett, nem tudom ma sem eldönteni, hogy inkább külső vagy belső okok következtében, és hirtelen megszűnt a társadalmi konszenzus. A legnagyobb veszélyt éppen az jelenti, ahol egy egész társadalom él véleménybuborékban, lásd ma is létező kommunista, iszlám fundamentalista, vagy az egykori fasiszta diktatúrák esetét. Ezek az ún. zárt társadalmak, ahol mindenféle külső hatást cenzúráznak, tiltanak.
A rendszerváltás után sokan igényeltek megint egy domináns eszmét, ami akkoriban a neoliberalizmus volt, a domináns eszme elfogadása és feltétlen követése hasonló tévútnak bizonyult,mint annak idején a kommunizmusé. (Igaz viszont, hogy a konkurens eszmék mind nagyon gyengék voltak akkoriban.) A rendszerváltás után nagyon sok véleménybuborék jött létre és működött, az ezredforduló után politikai téren nálunk inkább a konzervatív jellegűek erősödtek fel. Ezek egy része tiszavirágéletűnek bizonyult (pl. a polgári körök, zeitgeist mozgalom), de ma is létezik nagyon sokféle és igazából a tényleges véleménybuborékokkal az égvilágon semmi probléma sincs.
A véleménybuborék csak arról szól, amikor az emberek a hozzájuk hasonló felfogásúakkal szeretnek beszélgetni, most is vannak nálunk is mint a világon szinte mindenhol például marxista alapú (azaz a nagytőkét hibáztató és társadalmi egyenlőséget hirdető), nacionalista (nemzeti radikális), mérsékelt konzervatív (hagyományos értékekben hívő), liberális (versenyközpontú), környezetvédő (a környezetpusztítást a legnagyobb problémának tartó) és egyéb felfogások. Amíg ezekben valós vita zajlik és nem destruktívak hanem valódi alternatíva keresők, addig teljesen rendben vannak, bizonyos esetekben szellemi műhelyeknek is nevezhetőek. A valóságban a legtöbben úgy vagyunk, hogy van legalább egy, ami nagyon közel áll hozzánk és még egy-két felfogás, ami ettől nincs messze, a teljesen más jellegűeket nem tudjuk már tolerálni.
A munkahelyen a helyzet más, mert ahol emberek dolgoznak együtt ott a felfogásuk rendszerint nagyon sok mindenben eltér, és annak ellenére, hogy a professzionális munkavégzés és az átpolitizáltság egymást kizáró tényezők, a mellékes beszélgetésekben (a munkaszünetekben) mégis feljönnek közéleti kérdések, életszerűtlen is volna, ha nem így lenne. A reakcióink egymás véleményére fontos lehet, nagyon sok háttér információnk is van ilyenkor egymás helyzetével kapcsolatban is, ami segít a hallottak értelmezésében. Ugyanez érvényes lehet az üzletinek nevezhető kapcsolatokra általánosságban, ahol a politika mellékszál csupán, de az ilyen beszélgetések nagyon fontosak, mert lassanként formálják a közfelfogást.
Van egy olyan ki nem mondott háttérgondolat a mai közéletben, hogy az egészséges ösztönök, a vitalitás, az agresszió az, ami a legfontosabb a mai politikában, a „világ egy durva hely”. Ez a gondolat nem új, nagyon elterjedt volt az értelmiség körében is a múlt század 30-as éveiben és végül önbeteljesítő jóslattá vált a fasiszta és kommunista diktatúrák esetében. Ez a gondolat nem veszi figyelembe, hogy rajtunk múlik, hogy milyenné tesszük a világunkat és a társadalmat. Ennek a gondolatnak egyik formája, hogy „a kifinomult és dekadens társadalmakat megdöntik majd a barbárok” – ez rendszerint nem szokott bekövetkezni, a várakozásaink ellenére sem. Viszont akik elfogadják ezt az elvet tudattalanul, számukra a kifinomult és racionális érvelés felesleges, nekik csak az számít elég sokan vagyunk-e és össze tudunk-e fogni. Ez lehet az egyik oka annak, hogy az indulatvezérelt érvelések mért olyan népszerűek manapság.
Régen az ember ha jól berúgott az elég felmentést adott a számára, hogy hülyeségeket mondjon folyamatosan, manapság viszont a nyilvános berúgás nem annyira trendi, itt vannak helyette a különféle internetes fórumok. Ahol a gyűlölködő, durván személyeskedő posztokat és hozzászólásokat nem moderálják ki, én azokat bezárnám, csúnya szóval kicenzúráznám függetlenül attól, hogy közösségi portálról vagy egyéb blogról van szó és függetlenül attól is, hogy közismert személy mondja-e vagy névtelen felhasználó. Ez az én szememben már nem szólásszabadság, hanem az azzal való visszaélés. (A rasszizmus és homofóbia esetében is csak az elfogadás teljes hiánya, a gyűlölködés az, ami leginkább aggasztó lehet.)
A másik eset a pletykálkodásé, az álhírek terjesztésé. Ez is benne van az emberi természetben, hogy szeretjük a félinformációkat a saját szájízünk szerint kiegészíteni, az információ dzsungelben valahogy „rendet vágni”. Emiatt jönnek létre pletykaportálok, amelyek nagyon sokszor azon alapulnak, hogy ismert személyiségek érvelnek meggyőző módon olyan témában, amihez egyáltalán nem értenek. A lényeg a meggyőző, kétkedések nélküli hangsúlyon van, a másik lejáratásának és nevetségessé tételének szándékán. Ez számomra egy fokkal kevésbé súlyos kategória, az ilyen esetek felbukkannak és eltűnnek a süllyesztőben egy idő után, a legtöbbünk részéről visszhangtalanok maradnak. A legtöbben tudjuk, hogy nem minket kell hülyíteni, vitatkozzon inkább a adott terület szakértőivel először, győzze meg őket inkább. (Igazságmagvak nagyon is lehetnek ezekben az ál-szakértésekben is, hiszen mindenki egy kicsit a sötétben tapogatódzik, a részigazságokat képesek vagyunk meglátni ezekben.)
A valódi véleménybuborékok létezését nem érzem annyira súlyosnak, főleg azért nem, mert a döntés a mi kezünkben van: régebben az, hogy melyik napilapot olvastunk, kikkel beszélgettünk, manapság hogy milyen posztokat nézünk és mit tiltunk le. Valódi barátságokat kicsit megterhelhet az eltérő politikai felfogás, de nem képes tönkretenni, mert azok nem a politikai nézeten alapulnak. Viszont nagyon fontos, hogy olyan helyzetekben (például üzleti kapcsolatokban), ahol a politika sokadlagos kérdés, néha mégis előkerüljön. Nincs pontosan két egyforma felfogású ember, közéleti kérdésekben sem, a tét nélküli eszmecserék és kisebb viták nagyon fontosak, mert elősegítik a társadalom kohézióját.
