Ideo-logikák

Ideo-logikák

A Gonosz Birodalma

2022. március 05. - Tamáspatrik

Hatalmas ország, nyersanyagokban gazdag, mindenhova elér a titkos ügynökeinek láthatatlan keze, folyton kavarja azt a bizonyos barnát, nagyon agresszív a nemzetközi politikában, a hadseregét mindig kész bevetni. Sokak számára magától értetődő, hogy csak az USA-ról lehet szó, leginkább az erősen konzervatív felfogású osztják ezt a fajta felfogást (kéretlenül is). A konzervatív mítosz szerint az USA gyarmatosította Európát és ránk kényszerítette az életformáját – tudomány területén is dolgozó emberek is hangoztatják ezt az elvet, anélkül, hogy a legcsekélyebb tudományos alapja lenne. Pedig nincs neki, egy mítoszról van csak szó.

Megmondom, én most nem erre a válaszra gondoltam. (Bár lehet az USA-t zsigerileg gyűlölőknek is helyenként 10% vagy akár 50%-os igazságuk.) Mint a viccben, amikor a Rákosi érában egy kis ember pattog a villamoson és nagy hangerővel politizál: - Egy ember miatt szenvedőnk, nyomorgunk, éhezünk és fázunk, egy gonosz ember az oka! Mikor leszáll, két ballonkabátos úr lép mellé és két oldalról karon fogja: -Kérem, jöjjön velünk. –Mért, én Truman elnökre gondoltam, az elvtársak kire gondoltak?

Azt is lehet mondani, hogy az orosz és az amerikai a két nagyhatalom egykutya, mindkettő egyformán hibás, nekünk nem szabad belekeverednünk. A semlegesség rendben van, és mivel a legtöbben a semlegesség hívei vagyunk, az ilyen önigazolások jól is jönnek, nyilvánvaló ez egy népszerű nézet lehet. Kicsit az orosznak is igaz van, kicsit az ukránnak is, de az is lehet, hogy az amerikaiak kavarták az egészet. Ami megint csak városi mítosz és orosz propaganda, az ilyen csúsztatások és az összemosások nem fognak segíteni a gonosz természetével való szembenézésben.

Ha meg akarjuk érteni most az oroszok álláspontját is az olyan, mint amikor a párkapcsolati erőszak áldozata jól összeverve bemegy a rendőrségre, és azt a választ kapja, hogy jól van, segítünk, de előbb hallgassuk meg a másik fél verzióját.

A gonosz birodalmának egyik jellegzetessége, hogy sötét. (Star Wars-ból megvan?) Alattomos módon, láthatatlanul fejleszti fel a hadseregét, a szándékait eltitkolja. Amíg az amerikaiakról szóló hírekkel mindig tele van a média, Oroszország mindig is ismeretlen fekete doboz volt. Néha lehetett hallani arról, hogy az ellenzéket megfélemlítik és börtönbe csukják, a hatalom egy ember kezében összpontosul, a homofóbia és a civil szervezetek elleni támadások mindennaposak. Érdekes módon senki sem vágyik ott élni, még azok sem akiknek mindez olyan szimpatikus volt.

Nem ismerjük a sötétség logikáját, hogy hogyan gondolkodik Putyin. Mi értelme van egy nagyon szegény szomszédos országot megtámadni, amely valahogy úgy néz ki mint ahogyan Oroszország nézne ki, ha nem lenne olaja. Az ő rendszere legalább annyira fasiszta mint az ukránoké, a fenyegetettség érve pedig megint nevetséges. Más fajta logikáról van szó mint a miénk, egy felvilágosodás előtti, erőszak alapú logikáról.  A gonosz fő jellemzője, hogy a pusztításban nagyon jó, az a lényeg csak, hogy a másiknak nagyobb kárt okozzak mint ami engem érhet. Ebbe belefér az is, hogy szétlöveti az ukrán városokat, számára még a több milliónyi menekült is nyereség.

Az oroszok a jelen állapotukban az ún. pusztai népeket idézik. Ázsia belső részén, távol a nagy kereskedelmi útvonaltól éltek mindig ezek a népek. (Hiszen régen a kereskedelem döntően a tengereken keresztül zajlott és a gazdag kereskedelmi központok mind nagy kikötővárosok.) A mongolok vitték tökélyre a hódítást és kegyetlenséget, Putyin tettei Dzsingisz Kánt idézik. Igen, kultúrák háborúját idézi fel, például a hunokét a római birodalom ellen, ők is egyedül csak a harc terén jeleskedtek. Az sem közismert, hogy az oszmán törökök elődjei is a kelet-európai sztyeppékről vándoroltak be, és alapítottak később tökéletesen működő hadi államot. Mindig is léteztek a történelemben hadi államok, ez más kategória mint a nagyhatalmaké, a kettő közé nem lehet egyenlőségjelet tenni.

Szó nincs itt persze arról, hogy az orosz nép gonosz lenne, viszont az szűk orosz elit, amelyik a háborút irányítja egyértelműen a sötét oldalon áll. Végtelen mennyiségű erőforrásuk van hozzá, igaz hogy a technológiában gyengék. Hiába államosítanák a Volkswagen gyárat, pár év múlva már csak százon tíz litert fogyasztó kocka Ladákat lennének képesek gyártani. De nem tudjuk, hogyan gondolkodnak, mi van a fejükben, lehet a fő cél az Európai Unió meggyengítése, amely ma még nagyon függ az orosz gáztól és más nyersanyagoktól, energiahordozóktól, de ez a függés a megújuló energiatermelés arányának növekedésével hamarosan lecsökkenhet. Nem véletlen volt az is, hogy kevés gázt szállítottak már ősztől, akkor még senki nem értette, hogy miért. Mindenesetre ez most nem orosz-amerikai háború, sokkal inkább az oroszoknak az európai dominancia igényéről szól.

Most megint nem arról van szó, hogy gyűlölni kellene az oroszokat, sőt még nem is őket hibáztatom. Az ásványkincsekben való gazdagság, mint a közgazdászok már kimutatták, több átkot jelent mint áldást. Különösen a fekete arany az, más néven kőolaj, ami minden gonosz forrása. Túl nagy hatalmat ad az embernek, amellett, hogy égetésével tönkretesszük az egész bolygót. Az amerikaiak is leggyakrabban az olaj miatt háborúztak. (Ez viszont megint egy kamu érv, hogy ahogyan az amerikaiak is lerohanták Irakot, most az oroszoknak is „joga van” ehhez. Tehát ha valaki más bűnt követ el, akkor én is bűnözhetek. A másik az, hogy ennek a mostani amerikai kormánynak semmi köze nincs Bush-éhoz.)

A gonoszság fő oka a fekete arany birtoklása, ezen alapul most a Gonosz Birodalma (amit Reagan elnök használt a Szovjetunió megnevezésére annak idején, de akkor nem volt igaza.) A fekete arany birtoklása miatt van pénze most az oroszoknak háborúzni, a megújuló energiatermelés fejlesztése viszont a békét segíti (bár a képlet nem annyira egyszerű, mert a megújulókhoz is kellenek ásványkincsek).

A gonoszt azonban nem mentegetni kell, hanem ki kell mondani róla, hogy gonosz, és mindenki, aki régebben támogatta vagy mentegetni akarja, most hiteltelenné válik.

A bejegyzés trackback címe:

https://ideo-logic.blog.hu/api/trackback/id/tr3717772532

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BiG74 Bodri 2022.03.05. 10:50:19

Első fokon Európa áll szemben Oroszországgal. Másodfokona világ jelentős része Oroszországgal szemben.
Ezt pár nap alatt elintézte az egy személyi karizmatikus vezető ( konzervatív álomvezető), aki a kezébe kerülő gazdagságot nem népe életének javítására, hanem történelmi kényszerképzeteinek erőszakos, véres megvalósítására fordítja.
Viszont nekünk is utolsó pillanatban jött ez a figyelmeztetés, az orbáni rendszer nem tudja tovább takargatni valós énjét. Másrészt elég egyértelmű a választás az országnak, Eu, vagy orosz befolyás. Már nincs pávatánc, árgus szemek figyelik minden mozdulatát.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.03.05. 14:32:00

Putyin önvédelmi megelőző csapást mért, amit Amerika már számtalanszor megtett.

gigabursch 2022.03.05. 16:01:27

Ez a háború, hogy kirobbanjon és hogy háború ribbanjon ki, az AEÁ-nak 100%-os érdeke volt. Ezt a Chicago Council és előadásán a magyarországi gyökerekkel rendelkező Friedman pontosan levezette.
2015-ben. => TeCső
Amúgy meg az ukránok egy velejéig soviniszta banda.
Az elnökük meg egy vérgőzös barom.

Az már sokkal izgalmasabb kérdés, hogy a kiürített, mai Ukrajna ki miatt kerül kiválasztásra, kiürítésre?

gigabursch 2022.03.05. 16:01:59

@gigabursch:
Kiválasztásra => kihalasztásra.

ulpius66 2022.03.05. 21:11:31

"Annak ellenére, hogy 2014 óta a liberális média fősodra a világpolitika nemkívánatos személyének titulálja, Vlagyimir Putyin még mindig megkerülhetetlen tényező a nemzetközi kapcsolatokban. Habár a nemzetközi és hazai baloldali sajtó össztűz alá helyezte Orbán Viktort moszkvai látogatása miatt, a tények nem őket igazolják.

A legtöbbet Emmanuel Macron francia elnökkel tárgyalt, mintegy 32 alkalommal vették fel a kapcsolatot, ebből négyszer személyesen is találkoztak. Őt követi a korábbi német kancellár, Angela Merkel. Ő a hivatali ideje alatt alapvetően jó kapcsolatokat ápolt Putyinnal, több esetben sikerült az európai biztonságra nagy hatást gyakorló megállapodásokat kötniük. Nem meglepő tehát, hogy Merkel 29 alkalommal egyeztetett az orosz elnökkel, öt esetben személyesen. Ezenfelül Donald Trump és Joe Biden együttesen 16 elnöki eszmecserét folytatott Putyinnal.

A közép-európai régióból csak Szerbia, Ausztria, Bulgária, Magyarország és Szlovákia vezetői vették fel hivatalosan a kapcsolatot az orosz elnökkel, azonban Putyin társadalmi megítélése jól tükrözi az egyes országok Moszkvához fűződő viszonyát. Jól elkülönülnek a szláv rokonság és a hagyományos geopolitikai partnerség okán oroszbarát érzületű országok, mint például Szerbia, Bulgária, Montenegró, Szlovákia és Észak-Macedónia.

A másik oldalon szerepelnek azok az államok, melyek pragmatikus külpolitikát folytatnak, ezen országok kormányai diplomáciai kapcsolattartásuk során nem ideológia alapon, hanem az ország gazdasági és politikai érdekeit szem előtt tartva válogatják meg partnereiket. Ebbe a csoportba tartozik Ausztria és Magyarország is.

Ezt jól mutatja, hogy Sebastian Kurz kancellár több alkalommal is egyeztetett Putyinnal annak ellenére, hogy az osztrák társadalom 69 százaléka negatívan vélekedik az orosz elnökről. Magyarországon már jobb a helyzet, a magyarok 43 százaléka pozitívan tekint Putyinra. A mai moszkvai találkozót is figyelembe véve Orbán Viktor az elmúlt három évben másodszor tárgyal személyesen az orosz elnökkel, legutóbb 2019 októberében fogadta a budapesti karmelita kolostorban."

a nagy hohohorgász 2022.03.05. 22:40:10

@fidess.hu: miért nem lesz nekünk jobb:))))? a demokrácia nem segít rajtunk? :))) és miért nem??? :))) a demokratikus nyugat miért nem ad ugyanannyi bér kelet európában???? :))))) a demokratikus nyugat miért adja a szarabb termékeket drágább áron kelet európában mint a jobb termékeket nyugaton????? :))) a dobrevné és cseh katka mit ért el 2019 óta a magyar bérek eus felzárkoztatásában???? :))))

várom őszinte tényekkel alátámasztott válaszod :)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

BiG74 Bodri 2022.03.06. 12:06:16

@fidess.hu:
Az elején biztosan nem, és utána sem feltétlenül. Ez egyértelmű. Oroszország része volt az európai vérkeringésnek, egy gazdag ország egy többségében becsülni való néppel. Most szikével lett kivágva, persze hogy fáj. De látható, hogy rosszindulatú, degeneratív tumor kezdett terjeszkedni benne. Sőt egyrésze, már kivetült a világra is.
Megváltozik az életünk.

Ehetetlen Odó 2022.03.06. 14:26:56

Ajjaj... amikor a blogteret is eluralja a kritikátlan amcsi propaganda...

BiG74 Bodri 2022.03.06. 14:48:23

@Ehetetlen Odó:
Miért nem mész Oroszországba? Ott a "jó" propagandát kaphatod orrba szájba!

ulpius66 2022.03.06. 15:10:52

@BiG74 Bodri:

Figyusz!

Nem lenne eccerűbb, ha te húznál Ámerikába.... ott úgyis az ilyen ész és értelemnélküli véglényekre van szükség....

Bandibacsi34 2022.03.06. 15:35:08

1, Ez viszont megint egy kamu érv, hogy ahogyan az amerikaiak is lerohanták Irakot, most az oroszoknak is „joga van” ehhez. Tehát ha valaki más bűnt követ el, akkor én is bűnözhetek. A másik az, hogy ennek a mostani amerikai kormánynak semmi köze nincs Bush-éhoz" Kettős merce!! Ha az oroszok Mexicoban csinaltak volna azt, amit az USA Ujrajnaban ugy lerohantak volna az amerikaiak Mexikot, mint a huzat!! Vagy a nemetek a 2ik világháborúban bazisokat akartak volna telepiteni Iroszagban az angolok beavatkoztak volan!! Mindenki vedi az erdekszferajat!!
2, konzervatív mítosz szerint az USA gyarmatosította Európát és ránk kényszerítette az életformáját " Ez igaz! Ez persze mindig valtozik. 1945-90-ig a kapitalizmust, 1990-20010-ig a liberalis vadkapitalizmust, 2010 utan a PC es Woke kulturat
3, Putyin tettei Dzsingisz Kánt idézik." Igen, kultúrák háborúját idézi fel, például a hunokét a római birodalom ellen, ők is egyedül csak a harc terén jeleskedtek" A hunok kulturája nem volt alavalobb a romaiakenal, csak a letelepedett nepek beolvasztottak mindenkit. Hol van a PC? A szinesboru rapperek kulturaja az alacsonyabb rendű, mint a WASP kultura az USA-ban? Mi ez a kettős merce?
4, Ezek az ukran barbarok taktikajabol vannak. Foglyul ejtettek a civil lakossagot. Meg lett volna az opcio mint a Csehszlovákiában 1968-ban:passziv ellenallas, Putyin kivonul par even belul, vagy nyilt mezon harcolni, de nem. Nekik a varosokba kellett menni mint az ISIS nek!!
5, Senki sem fogja elturni, hogy az ellensegei bekeritsek! Aki onmagat adja fel az nem méltó a tiszteletre!!

parttalan 2022.03.06. 15:55:34

"Ha meg akarjuk érteni most az oroszok álláspontját is az olyan, mint amikor a párkapcsolati erőszak áldozata jól összeverve bemegy a rendőrségre, és azt a választ kapja, hogy jól van, segítünk, de előbb hallgassuk meg a másik fél verzióját."

Helytelen érvelés. Ha az orosz fél álláspontja iránt méltányosságot tanúsítottak volna, az áldozat nem lenne összeverve és nem kellene rendőrségre mennie.

parttalan 2022.03.06. 16:00:15

"A gonoszság fő oka a fekete arany birtoklása, ezen alapul most a Gonosz Birodalma (amit Reagan elnök használt a Szovjetunió megnevezésére annak idején, de akkor nem volt igaza.)"

De bezzeg most az amcsiknak igaza van. Mer' csak.

midnightcoder2 2022.03.06. 16:01:17

@Bandibacsi34: "Ez viszont megint egy kamu érv, hogy ahogyan az amerikaiak is lerohanták Irakot, most az oroszoknak is „joga van” ehhez"

Amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek? Amikor az amcsik csinálták ezt, miért nem volt tele a "független" sajtó az amcsik által szétrombolt házakkal, és általában az iraki propagandaanyaggal? Miért nem nevezték az USA elnökét vérgõzös baromnak, miért nem mondták ki, hogy az USA egy primitív diktatúra ami erõvel igáz le más országokat? A derék demokratikus EU miért nem rendelt el szankciókat az USA ellen? Nem az a kérdés, hogy Putyinék miért kapták ezt a nyakukba, a kérdés az, hogy az USA miért nem? A kettõs mérce a probléma ezzel.

2. Igazából ebbõl csak a 2010 utáni rész igaz. Liberális vadkapitalizmus, sõt alapvetõen liberalizmus az EU-ban 45 óta nemigen volt. Inkább afféle lájtos szocializmust épít mindenki. Liberalizmus mindig is csak az USA-ban volt. Sajnos már ott is egyre kevésbé.

3. Ez a minden kultúra egyenrangú dolog is ordas marhaság. És szépen mutatja, hogy a balliberálisok gyökereit nem a liberálisok, hanem a kommunisták között kell keresni.

midnightcoder2 2022.03.06. 16:17:05

"Ha meg akarjuk érteni most az oroszok álláspontját is az olyan, mint amikor a párkapcsolati erőszak áldozata jól összeverve bemegy a rendőrségre, és azt a választ kapja, hogy jól van, segítünk, de előbb hallgassuk meg a másik fél verzióját."

Volt egyszer egy házaspár. Apuka-anyuka alkesz. Voltak gyerekeik is, nem túl okosak mert anyuka terhesen is ivott mint a gödény és cigizett is közben rendesen. Egy vályogházat béreltek, ami kezdetben jól nézett ki, de aztán szépen felverte a gaz az udvart, a gyerekek feldobálták a cipõjüket a tetõre, a tapasztással nem törõdött senki, ahogy a kerítéssel sem. A három helységbõl az elsõben laktak, a másodikat konyhának használták, a harmadikat pedig szeméttárolónak. Amikor elköltöztek, úgy nagyjából derékig ért a szobában a szemét, közte fekália is. A melléképületeket szintén hasonló módon használták ki.

Így éldegélt a kis család, apuka dolgozott, anyuka mosott és ivott ha épp volt mit, és a gyerekekkel üvöltözött ha épp nem voltak iskolában. Hónap elején nagy volt a dáridó, a hasonszõrû alkoholistákkal, aztán az élet visszatért a rendes kerékvágásba, majd a hónap végén a nõ elküldte a gyerekeket kölcsönkérni.

Amikor a dolgok a rendes kerékvágásban mentek, akkor az este úgy kezdõdött, hogy leültek kettesben az asztal elé egy kannásbor társaságában. A férfi csendes részeg volt, csak ivott mint a ló, míg az asszony a piától egyre agresszívebb lett. Elõbb a gyerekeket kergette, akiknek viszont már nagy gyakorlatuk volt a családvédelemben, azaz hogy eltûnjenek az anyjuk elõl ilyenkor. Aztán, amikor a nõ vérében a kannásbor elérte a kritikus szintet, a férfiba is belekötött. Lehetett hallani, ahogy a férj hátán döngenek az ütések, hallani lehetett amint a nõ ordibál, amit csak néha szakított meg a férje: haggyá mán! Ez így eltartott úgy egy fél órát, aztán a csávóban is elszakadt a cérna és jól eldöngette az asszonyt, aki kimenekült az utcára. A férj egyszer még a TV-t utána vágta. Aztán az utcán folyt az ordítozás, míg valaki kihívta a rendõröket. Azoknak nem volt ismeretlen a cím, igazából a rendõrautó már magától odatalált volna a házhoz, mint a K.I.T.T. a Knight Riderbõl. Szóval megérkeztek a rendõrök és véget vetettek a zenének. Másnap estig...

Ja, végül is valóban a férfi volt a hibás. Elvégre õ vette el ezt a nõt...

BiG74 Bodri 2022.03.06. 16:26:47

Mi van ruszki orkok, ennyire futja csak? Ja, itt még nem lőhettek, csak hazudozhattok. De azt nyugodtan, mert nem vagytok törölve, tiltva, kussoltatva. Hajrá! A net sokáig megőrzi nyomaitokat.

parttalan 2022.03.06. 16:30:16

"(Ez viszont megint egy kamu érv, hogy ahogyan az amerikaiak is lerohanták Irakot, most az oroszoknak is „joga van” ehhez. Tehát ha valaki más bűnt követ el, akkor én is bűnözhetek."

A nyugati világ mostani felháborodása akkor lenne hiteles, ha George W Busht (ne menjünk visszább) a hágai nemzetközi bíróság elítélte volna és sitten rohadna, az EU pedig minden kapcsolatot megszakított volna az USÁ-val az iraki bevonulás után. Emellett a Hamasz, a Gáza-övezet vezetői és a másik oldalról Benjamin Netanjahu ugyancsak népirtás és háborús bűntettek elkövetése miatt, utóbbi pluszban Palesztina megszállás alatt tartásáért és az ott folyó izraeli terjeszkedés miatt szintén már rég börtönben ülne. Amit Izrael művel Palesztinában, az a nemzetközi jog durva megsértése.

Permanens nemzetközi jogsértést jelenleg két ország folytat: Oroszország és Izrael. A ruszkik a Krím elcsatolásával kezdték és a mostani ukrajnai invázióval folytatják. Izrael az 1967-es háború óta tart megszállás alatt olyan - addig állammá nem szervezett - területeket, melyeket az ENSZ Palesztinát felosztó 1947. évi határozata nem neki ítélt.

nemecsekerno_007 2022.03.06. 18:27:30

Indiát kérdezted már arról, hogy mi a véleménye a Gonosz Birodalmáról, kedves szerző.

Túl sok amerika szuperhősös filmet nézel.

De mondhatnám a Monroe-elvet is, keress rá, hogy van oroszul.

Camelotr 2022.03.06. 18:28:46

Remélem a blog írója megmarad írónak és soka nem kerül döntéshozatali helyzetbe.

nemecsekerno_007 2022.03.06. 18:32:37

@BiG74 Bodri:

A nap kérdése:

Hány Bitcoint-t ér egy halott szláv?

gtri 2022.03.06. 18:44:51

Tudathasadása van a fideszeseknek. Október 23-án amikor majd ünneplitek az 1956-os felkelést, akkor is az lesz a szöveg, hogy:
"Tulajdonképpen az USA próbálta kiszakítani Magyarországot az orosz érdekszférából és az oroszoknak igazuk volt, hogy keményen
helyretették a felkelőket."

Vagy a mi ellenállásunk jogos ellenállás volt? Annak ellenére, hogy Jaltában szépen el lettek rendezve az érdekszférák?
Akkoriban nem volt jogos az oroszok igénye a magyar területekre, hogy a NATO ne kerülhessen közel az orosz határhoz? Akkoriban nem kellett volna megértést tanúsítani az orosz biztonsági igények iránt? :)

Na, majd októberben meghallgatom, hogy aktuálisan hősök vagy az USA által felbújtott bűnözők voltak-e az 56-osok a fidesz szerint. :)

Motorogre 2022.03.06. 19:02:44

Mindenkinek igaza van mindenben - mert hihetetlen hogy a sajtó mennyire bulvárosodik a háború kapcsán is (most mondja a királyi tévéhírapó: az ukrán menekült úgy érkezett hazánkba hogy lemerült a mobilja !!) . Azaz egyikünknek sincs releváns információja a háború menetéről, kiterjedéséről . Az esélyekről lehet: az oroszok győzni fognak ... a világ vajon túléli-e? Ez itt a kérdés.
Az előzményekről, okokról már jobban informáltak vagyunk:
a) a kubai válság megmutatta, az USA se t tűrte hogy atomfegyverek kerüljenek a kertje alá,
b) az ukránok 400 éve maguk kérték hogy az orosz birodalom részei lehessenek, most jelengős az orosz népesség, rokon-nép, kölcsönösen érthető nyelv, közös kultúra ... Ok, Belgium se része Fr-nek.
c) az orosz nép megértette: fel kell áldozni az életszinvonalból azért, hogy soha többé ne taposshassa idegen katona csizmája a hazájukat ,
d) az ukránok csak hadisegélyt kaptak (amit elloptak) , a gazdaság már évtizede csődben van, pedig vannak erőforrásaik (szén, acél, termőföld stb) - az állam nem működik.
e) ezt az USA kihasználta , bujtogatta őket ... hiba volt ebbe a játékba belemenni.

Amit nem érthetünk: miért akarja az USA kiírni a világgazdaságból Oroszországot ?? Európa nem akarja , a németek jó gazdasági partnerséget vittek régóta.
Amikor kommunista ország volt és a magánvagyon államosítását hirdette (fennhangon) - akkor érthető hogy a társadalmakat irányító tőkése a Gonosz Birodalmának nevezték. De most már ők is szabadpiaci gazdaság .. beruházhi, kereskedni, közösen fejlődni (ejtsd: profit ) kellene.

A fegyver-raktárakat meg ki lehet üríteni pl. Észak Koreában ...

gtri 2022.03.06. 19:19:57

""@Motorogre:

"Amit nem érthetünk: miért akarja az USA kiírni a világgazdaságból Oroszországot ?? Európa nem akarja , a németek jó gazdasági partnerséget vittek régóta."

Ezt vágta most sutba Oroszország.A német külügyminiszter tárgyalt Szergej Lavrovval a háború előtt. A német miniszterelnök tárgyalt Putyinnal a háború előtt. Most a német külügyminiszter úgy nyilatkozott azokról a tárgyalásokról, hogy "jéghidegen az arcunkba hazudtak".
A német politika ennek hatására megváltozott. 100 milliárd eurós külön alapot állítanak fel a német hadsereg felfegyverzésére és ezentúl a GDP 2%-át költik minden évben a hadseregre.
Oroszország bizonyította, hogy kész megtámadni más államot. Ideje megfelelő módon felkészülni, ha hasonló gondolatai lennének a többi szomszédjával kapcsolatban. Érdemes lesz figyelni ez egyes szomszédok katonai költségvetésének alakulását a következő pár évben. Nem fog egyik ország sem csökkenteni, sőt, mindenhol növelés lesz. Nem bízik már senki Oroszországban.

MEDVE1978 2022.03.06. 19:43:35

Az a baj, hogy mellé megy. Ez nem ideológiai szembenállás, nem autokrácia kontra liberális demokrácia kérdéskör. Az oroszok egyfajta csapdahelyzetben vannak, nagyon régóta talán először, amiből nem nagyon látni a kiutat. Ez egy demográfiai/gazdasági csapdahelyzet. A demográfiai oldala a legegyszerűbb: a Szovjetúnió megszűnése óta természetes fogyás van Oroszországban, egyre drasztikusabban, kb. 1,5-ös fejenkénti gyerekszámot elérve úgy, hogy főként nem a szép kékszemű oroszok, hanem a kisebbségek (muzulmánok, távol-keletiek) szaporodnak. Mind a gazdasági növekedés, mind a katonai erő fenntartása szempontjából nagyon előnyös, ha van stagnáló vagy emelkedő lélekszám. Az oroszok lélekszáma most kb. 1990-es szinten van, de a népesség immár gyorsan csökken. Gazdaságilag nem nagyon sikerült villantani. Az ország szinte mindent elveszített, az energiahordozókon, azokhoz kapcsolódó technológián, valamint a fegyvereken kívül gyakorlatilag nincsen értelmes exportcikke vagy gazdasági cikke. A társadalmi különbségek óriásiak. Emellett meg kell nézni a párhuzamos modelleket. Ott van a nyugat a saját stagnáló modelljével, ami lényegében egy csökkenő, stagnáló társadalmon alapul, több helyen bevándorlók importálásával. Ennek hosszútávú sikere minimum kérdéses, de 20-30 évig még stabilan képes tartani a nyugatot vezető pozícióban a világban. A másik nagy szomszédos modell a kínai, ami ugye extrém sikeres, lényegében a magát átmentő kínai kommunista párttal, autokráciával, digitális cenzúrával stb. Bár a kínai modell is nehézségekkel néz szembe 20-30 év múlva demográfiai okokból, ezek még nem olyan mértékűek, hogy nagy problémát jelentenének, másrészt addig még ott van ez az időszak arra, hogy pozíciókat építsenek ki a világban, amit meg is tesznek. A pénzük gyakorlatilag szinte végtelen. India és az arab országok továbbra is növekvő népességgel állnak, zömében a gazdaságuk is nő.
Ez azt jelenti, hogy a környező modellek valamilyen szempontból mind sikeresebbek. Adott tehát egy rendszer, ami lényegében nem képes a belső szociális feszültségeket csökkenteni és versenyképtelen az őt körbevevő modellekkel szemben. Az oroszokat ma egyetlen egy dolog tartja már csak versenyben, a nukleáris fegyverek. Egyébiránt már simán beavatkozott volna a NATO Ukrajnában.
Oroszországot tehát főként ez fenyegeti: Putyin a belső feszültségeken - amit a társadalmi jólét nem megfelelő növekedése és a kontraszt a környékbeli sikeres államokkal okoz - csak egyre nagyobb elnyomással képes úrrá lenni. Ezzel szemben ő szeretné azt hinni és elhitetni, hogy Oroszország továbbra is nagyhatalom (erre utal a szíriai kaland is). A probléma az, hogy 2020 van és nem 1945. Az orosz anyák immár nem 6 gyereket szülnek, akik mennek katonának és meghalnak Sztálinért és a hazáért, hanem egyet, akit nem engednek a frontra. Megváltozott a háború is, a propaganda óriási szerepet kap (legkésőbb már a vietnami háború óta).

Orosz szempontból az a csapdahelyzet, hogy gyors fejlesztési lehetőség, amihez elég pénz van, a népet eléggé felemelné és Putyinék is uralomban maradhatnának nem nagyon van. A rendszer így viszont egyre sikertelenebb, a szociális feszültségek egyre magasabbak, csak egyre nagyobb elnyomással fenntartható. Természetesen a rendszert kívülről is "támadják", az USA és a nyugat szeretné szétszedni, hogy egy Jelcinhez hasonló gyengébb ember kerülhessen pozícióba. Ezért Putyinnak más szelep kell. Megpróbálja fenntartani az orosz nagyhatalom képét, ezt most az ukránok szívják meg. Az ukrán helyzet gyakorlatilag egy dominó: 2014 előtt az ukránok próbafúrásokat végeztek a Fekete-tengerben és jelentős gáztartalékra bukkantak (www.atlanticcouncil.org/blogs/ukrainealert/why-the-black-sea-could-emerge-as-the-worlds-next-great-energy-battleground/).
Elkezdték tervezgetni, hogy kinyerik ezt a gázt és tárgyalni kezdtek nyugati partnerekkel is, de mivel ezek a gázmezők főként a Krím környékén vannak, ezért a 2014-es megszállás véget vetett ennek. Egyértelmű, hogy az oroszok korábban is a gázzal próbálták kordában tartani az ukránokat és politikai nyomást gyakorolni rájuk (emlékezhetünk a pár évvel ezelőtti esetekre, amikor a Gazprom elzárta az Ukrajnának menő gázt, az ukránok meg kivették a Barátság vezetékből a nyugatra szánt mennyiségből levéve). Itt ugye ez volt az egyik érdemi fejlemény, a másik az, hogy az oroszok körbeépítették Ukrajnát: megépült a Nordstream 2, illetve délről a Turkish Stream is. Tehát az oroszok azt lépték, hogy kivették a transzfert, tehát Ukrajna túlélési lehetőségét és bevételi forrását a rendszerből, ezzel erősítve az ukrán függést. Amikor Ukrajna ebből megpróbált volna kitörni, elfoglalták a Krímet, ezzel döntően elvágva a tengeri kinyerés lehetőségét. Az ukránok a Krímben tudtak visszavágni, amit meg is tettek, elzárták az odavezető vízcsatornát. A Krímben nagyon kevés forrás van. Ezzel óriási károkat okoztak a krími gazdaságnak. Éppen ezért volt az oroszok első lépése a Krímmel szemben fennálló Ukrán haderő megsemmisítése.

MEDVE1978 2022.03.06. 19:48:33

Folyt: Oroszország szempontjából tehát Ukrajna a befolyási övezet része, ahol lényegében oroszok élnek, akik hülye okokból (pl: jólét) külön akarnak élni. A befolyási övezetben való létezésük azonban elsőrendű orosz érdek, főként a puffer szerep miatt (ha Ukrajna NATO tag, akkor egy ellenséges támadás pikk-pakk ott van Moszkvában), másrészt egyszerűen a nagyságuk miatt (40 milliós népesség, valamint viszonylag nagy terület), harmadrészt a stratéigai fekvés miatt (védelmi vonal a Kárpátoknál, illetve kikötők a Fekete-tengernél).

Kyria 2022.03.06. 20:29:19

@MEDVE1978: Nagyon lényegretörő+logikus összefoglaló.

gigabursch 2022.03.06. 20:42:03

@ulpius66:
Vagy Ukrajnába. Ott most minden golyófogónak örülnek.

@MEDVE1978:
S ehhez most hozzájön az amúgy is terméketlen ukrán lakosság (1.2-es fertilitás!) szaporodni képes részének
- menekülése
- frontszolgálata.
Ez az ukrán élettér kiseprése.
Cui prodest?

Billy Hill 2022.03.06. 20:46:43

@gtri: "Érdemes lesz figyelni ez egyes szomszédok katonai költségvetésének alakulását a következő pár évben." Akkor talán lekerül az a fanyalgás is az asztalról, hogy "Magyarország miért fegyverkezik, csak nem háborúzni akar...?" Nem, nem akar, hanem "para bellum" ugye.

Billy Hill 2022.03.06. 20:47:33

@gigabursch: Cui prodest - nem tudom, de ha választanom kellene most EUR vagy USD vásárlása mellett, akkor épp utóbbi felé billenne a mérlegem...

Muhammad Balfas 2022.03.06. 21:36:22

@MEDVE1978: Viszont az oroszok sokkal eredményesebben integrálják kisebbségeiket saját magukhoz.(Lásd pl. az orosz seregben harcoló csecsenek.), míg nyugaton egyre inkább zárványokat hoznak létre a zömmel muszlim bevándorlók. Ezzel a problémával például Merkel már a 2015-ös migránsválság előtt foglalkozott egy beszédében. Nyugaton már középtávon az államiság kerül veszélybe emiatt.

Muhammad Balfas 2022.03.06. 21:53:43

@Billy Hill: Pontosan. “Si vis pacem, para belllum!”

white999 2022.03.06. 22:49:47

Csak azt nem értem a sok okos aki itt osztja az észt, miért nem migrál már Oroszországba!A A lehetőségek és a jólét országába, minket meg hagyhatnának itt elvegetálni a rothadó nyugatban.

BiG74 Bodri 2022.03.06. 22:56:46

@white999:
Ráadásul sokkal jobban is tudnának integrálódni, mivel azt a ruszki nagyon finoman oldja meg.

BiG74 Bodri 2022.03.06. 23:06:23

Az is felejtős persze, hogy maga az orosz nép is jól meg van vezetve, mert hát ez nem is háború. Nem is ölik az oroszokat, csak az ukránok egymást. És persze az is felejtős, hogy megpróbálta befenyíteni Svédországgot és a finneket is.
Az is felejtős, hogy kubai válságnál a hidegháború leghidegebb részét éltük, most pedig Oroszország integrált békés? része volt a világnak. Az is felejtős, hogy láthatóan hosszú hónapok óta hazudozott putyin a felelősségteljes tárgyalásról, mikor már a háborút készítette elő.
Az már csak hab a tortán, hogy valamelyik hülye még azzal is előjön, hogy négyszáz éve még mást kértek az ukránok.
Azta, mennyi tiszta, jóeszű magyar ember!

birkamenet 2022.03.07. 00:20:32

@a nagy hohohorgász: "a demokratikus nyugat miért nem ad ugyanannyi bér kelet európában???? "

Mert a demokratiku Nyugaton a magadfajta semmihez sem értö, mindent csal elkúró, csak a szoc.segélyre ácsingózó népeket nem fogják a nyugati életszinvonal kárára finanszirozni.

Ha nem tetszik a rendszer, akkor vándorolj ki a ruszki hazdádba és állj be ott bérmunkásnak. ott legalább pont azt kapod majd amit megérdemlesz.

birkamenet 2022.03.07. 00:22:58

@Muhammad Balfas: "Viszont az oroszok sokkal eredményesebben integrálják kisebbségeiket saját magukhoz.(Lásd pl. az orosz seregben harcoló csecsenek.),"

Megjött A NAP HÜLYÉJE!

Te bulgár birka, te tényleg a leghüllyébbje vagy a világnak, hogy még hirdeted is, hogy a ruszkik komplett szövetségben vannak egy terrorista vezetésü állammal.

Boldeone2 2022.03.07. 00:29:08

@MEDVE1978:
Kitűnően leírtad a helyzetet!
Èn három fő okot látok Ukrajna lerohanására :

1. Putyin èszlelte, hogy Ukrajna egyre erősebb , egyre jobban közeledik a nyugathoz. 7-8 èv alatt túljutottak annak gazdasági hatásain , hogy kiesett az ország azon rèsze, ahol a legfejlettebb ipari volt , a nyugati rèsz megerősödött , főkènt Kijev, Lviv IT - központok lettek Ukrajnát elleptèk a digitális nomádok, a turisták nyugati szerencsevadászok.
Egy pár èv mèg - bèkès körülmènyek között - Ukrajna felfutott volna gazdaságilag ,egy EU- csatkozás perspektívájával, az olcsó , dolgos munkaerejèvel . Ha pedig Ukrajnának sikerülne - egy viszonylag nagy ès nem túl gazdag országnak- kitörni a posztszovjet átokból- mint ahogy a Baltikum országainak sikerült minden mutatóban megverni Oroszországot - akkor az bizonyságul szolgálna az átlag orosznak is , hogy mekkora tèvút az orosz társadalmi- gazdasági modell, illetve a szegèny " Eurázsiai Unió " országainak is, akik kènyszerből vannak Oroszország mellett...
Putyin az utolsó pillanatban avatkozott közbe ebbe a már elindult folyamatba a háború indításával.

2. Ukrajna megtámadásában mèg van egy másik erős - szemèlyes motiváció is szerintem: Ukrajna politikai rendszere lassan , de fejlődik ,demokratizálódik, az előző elnökhöz kèpest egy sokkal pragmatikusabb , liberálisabb elnök került hatalomra , egy fiatalabb generáció , aki nem engedelmeskedik a külső kènyszererőnek , a tekintèlynek, a hatalomnak , egy autokrata diktátumainak . Zelenszkij 40 èves , egy teljesen más gereráció mint Putyin , aki 70 lesz idèn ...
Putyin egy fiatal , bátor , liberális szemlèletű politikai ellenfelet kapott , akit nem tud megtörni hatalommal vagy fenyegetèssel ez lehet az egyik legfőbb szemèlyes indítèka hogy megölje. Rettentően gyűlölheti Zelenszkijt, ezért áldoz be annyi emberèletet , oroszt is , hogy elkaphassa , megszègyenítse, majd aláírasson vele egy megalázó diktátumot. Ha ez nem megy, megöleti...

3. Ok: Ukrajna , habár nem túl gazdag ország , de stratègiai fekvèsű , a "Birodalom" dèlnyugati rèsze , ahol a Fekete - tenger utat nyit dèlre, meg ahol többè- kevèsbè még jó èghajlat van , ha a Kaukázus keskeny sávját most nem számítjuk
Hiába hatalmas ország Oroszország , de sok helyen 7-8 hónap a tèl , 2-3 hónapot alig süt a nap , nem kedvező adottságok az emberi èlet szempontjából. Pl Norilsk ahol vannak a nagy színesfèm bányák , szinte apokaliptikus hely . Szibèriában meg az úthálózat sincs kièlpítve . Pl Norliskot nem köti össze semmilyen út Oroszország belső területeivel
Ukrajna nagyon kellene nekik , mert az a legèrtèkesebb fekvèsű terület a volt Orosz Birodalom , SZU utódállamai közül

gtri 2022.03.07. 00:50:53

@Billy Hill:
Azt hiszem a szomszédaink is figyelik a magyar hadsereg fejlesztését. Szerintem készülnek/megvannak a tervek és beszerzési lista ami majd a Leopardok elleni harchoz kell. Együtt fejlődik a közép-európai régió! :)

Bandibacsi34 2022.03.07. 01:28:17

@gtri: Ezt a Drabik elmondja: Az USA le ajarja valasztani Németországot Oroszországrol, nehogy egy hatalmas ipari es nyersanyag komplexum johessen letre! (mar 1914 ota terv) Mellesleg ha Oroszországot is megszerezne Kinat korbe tudna keriteni. @Motorogre: Az akkori Ukrajna 400 eve joval kisebb volt a mainal:Krim: tatarok laktak, Kelet-Ukrajnat szinten, Nyugat-Ukrajna Ruthenia(Galicia) volt. Az eszaki resz meg orosz(csak Kiev mar lehanyatlott) Kinek az erdeke a fegyvereladas?? Ez szerintem 1000 forintos kerdrs, nem 1 milliós.. @Boldeone2: Vannak ebben igazsagok. A legfontosabb viszont, hogy a hulye Lenin meg Hruscsov miatt(+Sztalin sme figyelt erre) tul nagyra szabtak Ukrajnat. Joval erosebb lett, mint az oroszokon kívül barki. Gazdaságilag(de főleg moralisan: maffia, korrupcio, oligarchiszmus) nagyon rosszul alltak, csak jopar eve millio szamra ozonlottek Nyugatra, es ugy lattak otthon fillerekert lehet befektetni a nyugaton megkeresett penzt. Zelenszky: termeszetesen az a generacio, aki mar joletben nott fel(foleg a kozeposztaly) hatalmas pofaval, mert se a szulei, se a tanarai, se a rensorok nem b.. tak le neki sohasem egy saller, mint Putyinnak boven. Azert most egy hatalmas penzugy-propaganda stb ero all mögötte, Putyin ezen akar ütni, Zelenszky csak egy barmikor kicserelhető arc. Mas: A Leopardok sz. rt sem ernek, inkabb torok dront kellett volna venni, de OV most ezzel a nemeteknek nyalt be. A tank az nem er lof. szt sem manapsag, helyette dron, dronvadasz, legvedelmi raketa meg tuzerseg kellene.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.03.07. 07:21:18

@Bandibacsi34: "Az USA le ajarja valasztani Németországot Oroszországrol, nehogy egy hatalmas ipari es nyersanyag komplexum johessen letre! (mar 1914 ota terv) Mellesleg ha Oroszországot is megszerezne Kinat korbe tudna keriteni"

Ekkora baromságot régen olvastam.

BiG74 Bodri 2022.03.07. 07:33:34

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Iszonyat nagy "érdekességeket" tudnak összehozni!

Wildhunt 2022.03.07. 08:15:59

@MEDVE1978: a kommented már megint jobb mint a bejegyzés :D

Serény Vélemény 2022.03.07. 08:26:22

Dejó, hogy véget ért hivatalosan is a covid járvány, mert így mindenki átválthat vírus szakértőből háborús szakértővé!

Történet szerint a szomszéd falu tanyarészén elszállásoltak ideiglenesen egy nigériai csávót, aki egyébként Ukrajnában tanult egyetemen. Azt mesélte, hogy teljesen meglepte, hogy Magyarországon nincs rasszizmus, ugyanis Ukrajnában, a csodálatos európai Ukrajnában - amikor bement egy vendéglőbe, akkor senki nem ült mellé, és még csak úgy sem ültek, hogy elé, csak és kizárólag mögé. Hogy még látniuk se kelljen.

mik vannak... Most higgyek egy csávónak, aki onnan jött, vagy inkább higgyek az agymosodának?

a nagy hohohorgász 2022.03.07. 09:11:12

@BiG74 Bodri: te az a Bodri kutyus vagy akit qurcsany adott putyinkanak?????

Motorogre 2022.03.07. 10:57:18

@gtri: a német kapcsolat most partikuláris ügy, a gáz most is áramlik hozzájuk.
Általánosságban kérdeztem - a szabad világ miért nem kereskedik az oroszokkal , kölcsönös előnyök alapján ? Ha minden országot embargó alá vonnának, aki hazudik vagy háborúzik, visszajutnánk a kőkorszakba ... gondolj csak pl. a kínai tengeri fuvarkapacitás ügyre.

Sok országnak nincs történelmi oka ilyen gyűlöletre , persze a vodkát kidobálni a szupermarketből régi hagyomány ... pl. az USA polgárháború idején a nagy kikötőket orosz (cári) hadihajók blokkolták hogy angol beavatkozás (akiket az elveszett gyarmat és felemelkedő új hatalom igencsak zavart... ezt Churchill se tudta átlépni) elől. Vagy az ukrán konfliktus kettős: az orosz biztonsági igény és az USA palagáz eladási óhaj szerelemgyereke ?
Európa mindenképp veszít .

Az USA létezését is pic

GyMasa 2022.03.07. 11:29:46

@Motorogre:
"Amit nem érthetünk: miért akarja az USA kiírni a világgazdaságból Oroszországot ??"
Kehet, hogy nem Oroszországot akarja meggyengíteni, hanem az EU-t...
Merugye azok a szankciók nekünk ie fájnak.
Ma reggel 2.029 EUR volt egy liter benzin.
Egy hét alatt kb 40 centet drágult.

BiG74 Bodri 2022.03.07. 12:40:59

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Hát 1942 -ben a németek nagyon akarták, hogy speciális hadműveletekkel létrehozzanak egy német-orosz komplexumot a már jól működő német-lengyel komlexum mellé, de az oroszok demokratikusan leszevaztákőket.

Motorogre 2022.03.07. 14:14:17

@GyMasa: Igen, kétségtelen hogy az EU gazdasági gyengítése is amerikai cél. Bár az EU egyre inkább gyengül magától is .. ezt tovább gyorsítaná a drága palagáz, a világpiaci versenyképessége végleg eltűnne (talán a brexit is ezért volt .. .elhagyták a dekadens uniót).

De az európia történelmet századok óta átitatja az angol-orosz ellentét , főleg hegemóniát féltő angolok részéről. Ennek lenne angolszász (azaz usa) folytatása ?

parttalan 2022.03.07. 16:10:14

@MEDVE1978: Akármi is lesz a vége, a Krímtől északra fekvő térséget meg fogják tartani a ruszkik, onnan senki nem picsázza már ki őket. Minthogy stratégiai okokból a Donbass és a Krím közötti is korridort képeznek és elfoglalásuk után egyéb fekete-tenger menti térségeket is megtartanak maguknak, egészen Odesszáig vagy még tovább is. A tengermenti védernyő létesítésével meggátolják a NATO-nak az ukránoknak való tenger felőli esetleges segítségnyújtását, tűzerőnek és atomfegyvereknek a térségbe történő elhelyezését.

parttalan 2022.03.07. 16:20:02

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Mondjuk a másik komentjében leoroszoszta az ukránokat, de ne zavarjon. Meg hát a tisztánlátás kedvéért ő is figyelembe veszi az orosz érdekeket, amikre sokan - itt nézz magadba - nem hajlandók tudomást venni. Pedig végső soron azok miatt, pontosabban az azokra való fittyhányás miatt van most háború.

gigabursch 2022.03.07. 17:30:29

@parttalan:
A Duna torkolatánál, Izmail térségben van még egy kis ficakja Ukrajnának.
Itt, hajós ismerőseim elmondása szerint kb. 40% orosz, bő 25% román, bő 25% bolgár, a maradék egy része ukrán.
Ugyanerre Réni pl absz román többségű város.
Sokat játsszák az agyukat az ukránok, az UDP-ből RDP lessz.

gigabursch 2022.03.08. 07:51:13

Olvasom a híreket.
A barom ukránok addig b.szogatják Izraelt, amíg ki nem adják ott a parancsot az összes zsidó kézben lévő sajtónak (a komplementer halmaz felsorolása egyszerűbb), hogy: "OK, eddig védtétek Ukrajnát, mert ez volt az elvárás, innentől kezdve viszont Ukrajna már a 'minuszos hirek' kategóriába fog tartozni!"

GyMasa 2022.03.08. 10:32:20

@Motorogre:
"Ennek lenne angolszász (azaz usa) folytatása ?"
Hát, az angolok elég messze vannak jelenleg a "világhatalom" kategóriától...

Motorogre 2022.03.08. 20:05:04

@GyMasa: igen, így értettem: az USA folytatja azt az arrogáns birodalmi magatartást, amit korábban a brittek csináltak.
Ha már említed: a hanyatló birodalmak (akár a haldokló elefántok) veszélyesek, most az usa kapkod mert már kétségtelen: Kína több tekintetben új és méltó vetélytársa lett, aki bírja anyagilag is.
Az angolok már átérezhették (ha képesek rá) milyen érzés lelépni a dobogó felső fokáról és elkullogni a backstage-be. Már a II. V.H-ban is tapintható volt alárendelt szerepük (Churchhill,. de akár Montgomery is) - a pop fővárosa nem elég a boldogsághoz. Most meg a brexit - mondom, kapkodnak fejetlenül.

Tamáspatrik 2022.03.11. 20:55:01

@parttalan: Ez helytelen érvelés. Ha valaki nekem visszaszól tiszteletlenül, azt nem fogom agyba-főbe verni. Ez a régi szokásrend, annak már vége, a magyar törvények szerint, a civilizált törvények szerint. Putyinnál esetleg még nem.
Jani, mért szúrtad bele a bicskád? - Anyázott.
Na ez a "kultúra".

Tamáspatrik 2022.03.11. 20:56:55

@parttalan: Ez nem a háború nem Amerikáról szól, vedd már észre. Nagyon nyakatekert érveléssel lehet őket belekeverni. Persze a világon mindent meg lehet magyarázni, az egész jogász szakma ebből él. :)))

Tamáspatrik 2022.03.11. 20:59:35

@midnightcoder2: Akkor Ukrajna az, ahol egekig ért a fekália és Putyin most rendet csinál?És úgy csinál rendet, hogy porig lövi Ukrajnát? Ha a fű se nő, akkor rend lesz. :)))

Tamáspatrik 2022.03.11. 21:01:48

@midnightcoder2: Nincs ilyen, hogy "amcsik rohanták le Irakot". Kétszer rohanták le, két konzervatív Bush kormány csinálta. A mostani amcsi kormánynak ehhez nincs köze.
Magyarországot is lerohanták a törökök, de mégsem haragszunk rájuk. Vagy lehet, hogy te igen.
Az oroszok hányszor rohantak le minket az elmúlt 200 évben? Ezt nem emlegeti senki?

Tamáspatrik 2022.03.11. 21:03:46

@Camelotr: "Remélem a blog írója megmarad írónak és soka nem kerül döntéshozatali helyzetbe." Na ez jó érv, elfogadom. :)) Elismerem, hogy a döntés hozás egy más szint, ott más dolgokat is figyelembe kell venni. A gonoszság mégis gonoszság ennek ellenére. L. Hitler és Sztálin, nekik sincs mentségük.

Tamáspatrik 2022.03.11. 21:13:37

@MEDVE1978: Sok mindennel egyetértek: "Adott tehát egy rendszer, ami lényegében nem képes a belső szociális feszültségeket csökkenteni és versenyképtelen az őt körbevevő modellekkel szemben" Oroszország leírása társadalmi szempontból valami ilyen lehet. Nagyon köszi, ez a hsz. külön cikket érdekelne.
Amivel nem értek egyet:
"Az oroszokat ma egyetlen egy dolog tartja már csak versenyben, a nukleáris fegyverek. Egyébiránt már simán beavatkozott volna a NATO Ukrajnában." Még Irakkal és Afganisztánnal se bírt el a NATO, nem akar senki végtelen konfliktusokat.
"Természetesen a rendszert kívülről is "támadják", az USA és a nyugat szeretné szétszedni"
Ellenkezőleg. Épp az a baj, hogy a kutyát se érdekelte mi megy az oroszoknál, másrészt reménytelen lett volna bármilyen befolyásolás. (Nem egy kis banánköztársaság.) A németek úgy voltak vele, hogy jól boltolunk velük, földgáz, olaj és ásványkincsek, a több minket nem érdekel.
"Oroszország szempontjából tehát Ukrajna a befolyási övezet része, ahol lényegében oroszok élnek, akik hülye okokból (pl: jólét) külön akarnak élni." Az orosz életszínvonal sokkal magasabb minta az Ukrán, a GDP különbséget érdemes megnézni, mindez az olaj lelőhelyek miatt alakult ki. Ez a "befolyási övezet" szöveget én nem fogadom el. Mindenki szeretné növelni a befolyási övezetét, de van, aki meg is teheti vagy úgy gondolja, hogy büntetlenül megteheti.

Tamáspatrik 2022.03.11. 21:17:34

@Boldeone2: "Putyin èszlelte, hogy Ukrajna egyre erősebb , egyre jobban közeledik a nyugathoz." A GDP növekedés nem ezt mutatja, Ukrajna a háború előtt is Európa egyik legszegényebb országa volt, nem tudott fejlődni a belső maffiaviszonyok miatt, ezen Zelenszkij sem tudott segíteni.

Tamáspatrik 2022.03.11. 21:18:41

@Bandibacsi34: Mondja már ki valaki, hogy Drábik elmebeteg, nem lehet komolyan venni amiket ír.

Tamáspatrik 2022.03.11. 21:20:23

@Serény Vélemény: Ukrajna egy nagyon fejletlen ország, de ez nem jogosítja fel Putyint semmire. A kettő nem függ össze.

Tamáspatrik 2022.03.11. 21:21:31

@GyMasa: Ezt mondom, hogy akinél az alapdogma, hogy az USA minden baj alapja, semmilyen hatásra nem fog ezen változtatni. Csak egyre bonyolultabb magyarázatot keres. :)))

Tamáspatrik 2022.03.11. 21:23:47

@Motorogre: "kétségtelen hogy az EU gazdasági gyengítése is amerikai cél" Mitől lenne ez kétségtelen? Valójában városi legenda kategória.
Brit-orosz ellentét? Az utóbbi két világháborúban szövetségesek voltak. Sőt már a napóleoni háborúk idején is. Ugyan már....

Camelotr 2022.03.11. 21:32:02

@Tamáspatrik:

Az egy dolog. De az ítélethozatalnak csak abszolút szemszögből van értelme. Ha van ilyen Szemszög, akkor az majd ítél. Ha nincs, akkor viszont értelmetlen minden, így az ítélkezés is.

Én a politikában épp hogy az ítélkezést utálom. Sokkal többre becsülöm a realitásérzetet.

Motorogre 2022.03.11. 22:48:38

@Tamáspatrik: A gazdasági fölényszerzés kétségtelen kusza szálakból körvonalazódik, a legismertebb az energetikai üzletág. A francia parfümipar valszin nincs ilyen nyomás alatt.

Az angol-orosz feszültség: a II VH-ban kényszer-bajtársak voltak, a helyzetet a Fultoni Beszéd hamar tisztázta (de már 45-ben Churchill olyan javaslatokat tett az USA vezetői felé, hogy azonnal támadják meg a SZu-t). Érdekes lehet az angolok balkáni politikájának nyomonkövetése is - minden lépés az orosz befolyás csökkentésére irányult stb .

Motorogre 2022.03.11. 22:56:23

@MEDVE1978: Köszönjük, alapos összefoglaló ! Ott a pont !

Érdekelne az orosz államcsőd kapcsán is egy hasonló alapos írás. Nehéz elképzelni hogy egy hatalmas ország, amiben ásványkincs, ötvözőanyagok, szénhidrogének stb. bőségben vannak, a 2014-es szankcióknak köszönhetően alaposan megerősödött a mezőgazdaság (már nagy exportőrök India, Kína irányába)... azaz banánon kívül mindenük megvan. Hogy mennének csődbe.. legfeljebb bezárkóznak (kényszerből) s picit szürkébb lesz a árukínálat. A nacsalnyikok meg úgyis megvásárolják Svájcon keresztül ...

MEDVE1978 2022.03.12. 10:34:44

@Tamáspatrik:
"Egyébiránt már simán beavatkozott volna a NATO Ukrajnában." Még Irakkal és Afganisztánnal se bírt el a NATO, nem akar senki végtelen konfliktusokat."

A lényeg az, hogy itt pontosan fordított a helyzet. Mind Irakban, mind pedig Afganisztánban egy nagy létszámú potenciális haderő kisebb-nagyobb (a megszállás alatt egyre inkább növekvő) lakossági támogatással állt szemben egy profi, viszonylag kis létszámú megszálló haderővel. Jeleneleg a lakossági támogatású, nagy létszámú "mílicia" Ukrajnában pontosan az ukránok, így egy esetleges beavatkozás során a nyugat mellett állna, ugyanis itt az oroszok az agresszorok, akik még közvetlen nyugati támogatás nem léte ellenére sem tudtak mindezidáig győzelmet aratni. A nyugatnak egy nem nukleáris konfliktus esetében elegendő lenne lezárnia a Fekete-tengert, illetve bevetni a légierejét, ami az oroszokénál jobb és összességében erősebb. Nem szabad elfelejteni, hogy a viszonylag fogatlan Európa mellett a NATO tagja egy elég erős Törökország is, ami szintén számos helyen van érdekellentétben az oroszokkal. Egy hagyományos háborús támogatás esetében elegendő lenne Ukrajnában kialakítani a NATO-nak a légifölényt, szárazföldön fegyverekkel ellátni Ukrajnát és blokkolni a Fekete-tengert, az oroszok nem nagyon tudnának mit csinálni. Az orosz offenzíva eddigi előrehaladása így is elég "rossz", hogy nincs érdemi nyugati támogatás. Fontos, hogy itt nincs szó Oroszország legyőzéséről vagy "megszállásáról", csak Ukrajna megvédéséről. Az oroszok tényleges legyőzése nyilván ettől sokkal eltérőbb, brutál feladat lenne.

Tamáspatrik 2022.03.20. 10:09:45

@Motorogre: Az a bizonyos "a Fultoni Beszéd". Akkor kezdték a világ szemét felnyitni, hogy mit is csinálnak az oroszok. Hogy a kommunista rendszer másképp működik. Eszük ágában sincs kivonulni a megszállt országokból, a saját rendszerüket építik ki oly módon, hogy az ellenzéket fokozatosan kinyírják, a lakosság nagy részét rabszolga munkára hajtják. 40 évvel visszavetették például a mi fejlődésünket is.

Tamáspatrik 2022.03.20. 10:13:14

@Camelotr: Ez egy nagyon érdekes kérdés és nincs rá recept, hogy mi van, ha a reálpolitika és az etika összeütközésbe kerül.
Én azt mondom, hogy lehet egy etikai megállapítás, pl. Putyin és Dzsingisz kán között nincs nagy különbség, és lehet egy ettől teljesen független reálpolitika döntés, hogy semlegesek akarunk maradni ebben a konfliktusban.

Camelotr 2022.03.20. 10:31:41

@Tamáspatrik:

Valójában jelenleg az etika és a reálpolitika csak látszólagos ellentmondás. Az élő etika célja ez élet, az érték megóvása, gyarapítása.

Álljunk bele egy háborúba az ukránok oldalán, mondván, hogy ők az áldozatok? (most attól tekintsünk el, hogy a háborút megelőzően ők voltak az agresszorok és a kisebbségeik az áldozatok) Mi lehet itt a célunk? Megóvunk pár ezer, tízezer, esetleg százezer civil életét, otthonait, egy esetlegesen felbátorodó orosz katonaállamot megregulázhatunk, Putyint megbuktathatjuk. Mi történik ha ezt megtesszük? 90% valószínűséggel 3. világháború kezdődik. Az atomháború első órájában 100-300.000.000 áldozattal számolhatunk, amit jó eséllyel követ egy sokéves öldöklés, éhezés, kultúra hanyatlása, hovatovább ha esetleg igaza van a tudósok egy csoportjának, az atomtél mindenkivel végez 5 éven belül.

Namost akkor ha az etika az élet, az értékek megóvására irányul, akkor vajon több ember élete, vagy kevesebb ember élete nagyobb érték? Igen, ez kauzális. Ha 5 ember kell feláldoznod, hogy 1-et megments, nem mentheted meg azt az egyet.

Ez ilyen.

Az ÉLŐ etika nincs összetűzésben ma egy reálpolitikai megközelítéssel. Ami összetűz vele, az a megmerevedett ideológiai lapú "etika". Aminek előírásai, elvárásai, törvényei vannak. Amit nem érdekel hány ember hal meg, csak a "rönd legyön mög".

:-/

Tamáspatrik 2022.03.20. 11:52:32

@Camelotr: Ez nem ennyire fekete-fehér kérdés. A támogatásnak sokféle árnyalata lehetséges. Itt van az a kérdés is, hogy jogos-e fegyvert küldeni az ukránoknak. Ha egyik ország sem küld fegyvert, akkor Ukrajnát hamar elfoglalják az oroszok, emiatt nagyon sok ország küldött. Mások különféle egyéb felszereléssel támogatták őket. A teljes semlegesség azt jelentené, hogy nem veszünk részt semmilyen támogató akcióban.
Az oroszok gazdasági elszigetelése ugyanennek a kérdésnek a másik oldala, ott nem az ukránok támogatása, hanem az oroszok büntetése a cél. Kérdéses ott is a szankciók köre.
Nem kell világháborúval érvelni, mert ezt nyilvánvalóan mindenki el akarja kerülni.
Viszont ha támogatjuk az oroszok szövetségeseit a szerbeket, a szerbek területi követeléseit is beleértve, akkor mi is növelhetjük a háborús feszültséget.
Az hogy ezekről a kérdésekről ne beszélgessünk nyilvánosan, amire a kormány felszólított az nálam a demagógia kategóriája. Azt ki kell mondani, hogy Oroszország itt egyértelműen agresszor, a háború indításának célja a terjeszkedés, a többi csak mondvacsinált ok volt. Ebből nem következik az, hogy támogatnunk kell az ukránokat vagy milyen módon. Itt a menekültkérdés is játszik, nem is kis mértékben.
Az etika évezredek óta változatlan, de való igaz, hogy a döntési helyzetekben folyton sérül.

Camelotr 2022.03.20. 14:52:35

@Tamáspatrik:

"Itt van az a kérdés is, hogy jogos-e fegyvert küldeni az ukránoknak. "

Nem az a kérdés, hogy jogos vagy nem jogos. Erre nézve a jog nem ad útmutatást. Az a kérdés, hogy etikus avagy sem, esetleg előre mutató avagy sem. Abba egyetértünk, hogy a háborús kirobbantója, Oroszország. Mint ilyen ebben a háborúban agresszor. Minden bizonnyal a motivációja is inkább gazdasági/hatalmi, semmint biztonságpolitikai. Ha párhuzamot kellene állítanom, akkor pont annyira "biztonságpolitika", mint amennyire az USA nyomulása "emberjogi". Csak ugye egyik sem tudja otthon eladni azt, hogy "hát gyerekek odamegyünk adófizető pénzből és széjjelbombázunk mindenkit, hogy aztán egyes érdekeltségeink ezáltal pozícióba juthassanak". Mert hát ez szarul hangzik. Helyette megy a mismásolás. És hát ugye ha valami, EZ biztosan nem etikus. Ha már itt tartunk ennek a konfliktusnak a katonai fejezetét nyitotta meg Oroszország. Azt megelőzte egy félkatonai, gazdasági nyomulás. Na ott már több szereplő is játszott... de ez még szerintem nem vitatható meg sikeresen. Túl közel vagyunk az eseményekhez és a háborús irracionalitás amúgy is felülír mindent.

Hogy a konkrét kérdésre reflektáljak: nem az a kérdés, hogy jogos-e fegyvert küldeni, hanem hogy etikus-e. Ez a háború a legtöbb katonai elemző szerint Oroszország győzelmével fog zárulni. Ennek két oka van: Oroszország katonailag számottevőleg erősebb, illetve az, hogy a vereség minden bizonnyal Putyin politikai karrierjének a végét jelentené. Innentől nem az a kérdés szerintem, hogy győz-e, hanem hogy mekkora áldozatokkal ját a győzelme mindkét oldalon, illetve hogy az odavezető úton milyen globális kockázatokkal kell szembenézni.

Előttem nem kétséges, hogy Oroszország addig fogja növelni a katonai nyomást, ameddig kell a győzelme érdekében. Ez pedig egyre durvább és egyre pusztítóbb fegyverek felhasználását jelenti. Ez azon felül, hogy ukrán civilek tömegeinek az életébe kerül, hihetetlen nagy globális kockázatot hordoz: vajon hogy reagálna a Nyugat, jelesül az USA közvéleménye egy esetleges tömegpusztító fegyver bevetésére. Nem hiszed hogy beveti Putyin? És a Krím annekcióját gondoltad volna? Ukrajna teljes frontos letámadását gondoltad volna? Hidd el: ha a Nyugat azt gondolja, hogy Putyin úgysem vet be ilyen eszközt, akkor téved. Ha a hagyományos harcászat nem vezet sikerre, lesz majd vegyi, esetleg taktikai atomcsapás. És egy ilyenre adott Nyugati reakció simán elhozza a 3. világháborút. Ez nem ijesztgetés. A nyugati világ atom arzenálja defcon 2-ben van. Oroszországé is készültségben áll. Ilyen meleg helyzet még a kubai rakétaválság idején sem volt.

Mindezek alapján én azt gondolom, hogy jelenleg nem fegyvert kellene küldeni az ukránoknak, hanem tollat meg papírt és amilyen gyorsan csak lehet, le kellene zárni ezt a konfliktust.

A békét kell megnyerni, nem a háborút. Ott ugyanis a Nyugat SOKKAL erősebb mint Oroszország.

Camelotr 2022.03.20. 14:57:04

@Tamáspatrik:

"Nem kell világháborúval érvelni, mert ezt nyilvánvalóan mindenki el akarja kerülni."

Hűha... ez igen ütős érv... de sajnos elégtelen ahhoz, hogy kihagyhassuk a számításból. Patrik. Az Oroszok ha megszorítják őket, be fogják vetni a tömegpusztító fegyvereiket. És ha erre a NATO válaszcsapást mér rájuk, ki fogják lőni a rakétáikat. Ezek a dolgok óriási lendületi energiát hordoznak magukkal és messze nem racionálisan működnek. Meggyőződésesen vallom a konfliktus első napja óta, hogy egyetlen paraszthajszálra vagyunk a teljes pusztulástól.

Motorogre 2022.03.20. 19:08:56

@Tamáspatrik: a lényeghez közeledsz... a kérdésem az volt: ha az oroszok már lemondtak a kommenizmusról, kivonultak amit elfoglaltak, akkor miért nem tud a világ normálisan kereskedni velük, s békén hagyni őket - mindenki jól járna, nem ?
süti beállítások módosítása