A 7-10 éves gazdasági ciklusok léte eléggé közismertnek mondható, Magyarország esetében ezek elég jól el is különíthetőek. A magyar gazdasági ciklusok együtt mozognak a közép-európai régióval, nagyrészt a nyugat-európai, főleg a német gazdasággal is. A világgazdaságban történő változások nálunk is megjelennek valamilyen módon, azonban a kelet-ázsiai vagy akár dél-amerikai országok ciklusai már teljesen különböznek a miénktől.

A gazdaság fejlődése alapvetően kétféle ciklusban történik, az egyik az egyenletesen bővülő, amikor növekednek a beruházások, bővül a fogyasztás, alacsony a munkanélküliség és folyamatos GDP növekedés mérhető. A másik fajta ciklusban viharfelhők tornyosulnak, válságjelenségek lépnek fel és visszaeséseket tapasztalunk, ezek az átalakulási periódusok. Az átalakulási ciklus végén a GDP lényegében ugyanannyi lesz mint a ciklus elején, az életszínvonal éveken át stagnál, ez az ára annak, hogy megtanuljunk bizonyos leckéket és ne kövessünk el néhány alapvető hibát.

Így például nálunk a rendszerváltás során 1997-re haladtuk csak meg az 1990-es szintet. Előtte mi is elkövettük azt a hibát, hogy megmaradt a nagyvállalatok esetében az állami (gyakorlatilag gazdátlan) tulajdon, amit a rendszerváltáskor hirtelen le kellett bontani, és ezt csak komoly áldozatok árán sikerült megoldani. (Anélkül, hogy belemennénk ennek mélyebb taglalásába nem mellékes szempont az sem, egy birodalom munkamegosztási rendszere omlott össze pár év alatt).

1997 és 2007 között egy újfajta gazdasági szerkezetben egyenletes bővülésről lehet beszélni, bár 2002 után a baloldali kormányok ezt túlpörgették a gazdasági egyensúly rovására, 1-2%-os bővülési többlet miatt hatalmas államháztartási hiányt hoztak össze. Ráadásul nálunk már 2006-ban látszott az a tendencia, hogy a gazdaságunkat kiszolgáltattuk a pénzügyi befektetőknek és a pénz folyamatosan kiáramlott az országból. A pénzügyi szféra túlburjánzása világgazdasági szinten csak 2008-ban vált nyilvánvalóvá, és okozott hirtelen egy világméretű gazdasági visszaesést. A stabilizálódás eltartott 2013-ig, amikor az európai országok többségéhez hasonlóan nálunk is egy újabb növekedési ciklus vette kezdetét. Nálunk többek között piacvédő intézkedésekre volt szükség, a nemzeti tőke és a helyi vállalkozások erősítésére a globalizáció hatásaival szemben, amellett, hogy a nagy multi cégek továbbra is meghatározók maradtak.

Ez a stabil és robusztus fejlődési időszak 2020-ig tartott, amikorra nyilvánvalóvá váltak a gazdasági növekedés természeti korlátai. Az első ilyen korlátot a világjárvány mutatta meg, az emberi civilizáció túlterjeszkedését a természet rovására, miközben a tömegturizmus is elősegítette a kórokozók gyors elterjedését. A valós gazdasági visszaesés nagyobb volt, mint amit a számok mutattak, mert a kormányok pénz nyomtatásával hoztak létre fedezetlen többletjövedelmeket, ami alaposan felpörgette az inflációt. Naiv módon hittek a piacok a zöld energia gyors térhódításában és a gyors átállásra a fosszilis energiahordozókról, miközben egyre több természeti katasztrófa is mutatja a jelenlegi fogyasztás centrikus életmódunk fenntarthatatlanságát. Európában minderre még rátett egy lapáttal az orosz-ukrán háború is energiakrízist okozva, a válságjelenségek ezért most Európában a legerősebbek. Senkinek nincsenek illúzió az iránt, hogy az idei év végétől úgy két éven keresztül is visszaesésre, jó esetben stagnálásra lehet számítani.

A világ nagy részén azonban nem sokkal jobb a helyzet, mint nálunk. A kínai gazdasági növekedés is lassul és úgy járhatnak mint Japán, ahol először ingatlanpiaci válságként jelentek meg a gazdaság szerkezeti gyengeségei, azonban a gazdasági növekedésük hirtelen kifulladt. Ugyanez várható a szintén öregedő népességű Kínában is, és a katonai szuperhatalommá válásuk sem tud javítani ezen a helyzeten. A világgazdaság motorjának szerepe fokozatosan átkerülhet Ázsia délkeleti vagy déli részébe.

Az USA-ban a vagyoni különbségek nagyon kiéleződtek, a belső megosztottság szinte polgárháborús viszonyokat hozott létre.  A dinamikusan fejlődő déli és nyugati régiók, elsősorban Texas és Kalifornia egy idő után leválhatnak a többitől, az USA darabokra szakadása is egy valós opció pár évtizeden belül. Amellett, hogy a klímaváltozás hatására az USA és Kína esetében is egész régiók lakossága települhet át fokozatosan a kedvezőbb éghajlatú területekre.

A nagy olajexportőrök kivételével szinte minden ország megsínyli majd az energia- és élelmiszerárak robbanásszerű növekedését, a klímaváltozás katasztrofális hatásairól nem is beszélve.

Senki nem tudja még megmondani pontosan, hogy milyen változásokat hoz majd a mostani gazdasági ciklus, aki ezt előre tudná jelezni, az biztosan Nobel-díjat kapna. Az eléggé biztosnak látszik, hogy Európa országai még egy orosz-ukrán békekötés után is kényszerítve érzik majd magukat, hogy az energiafüggésüket csökkenteni tudják. Magyarországon is hasonló változásokra lehet számítani, mint egész Európában. Átalakulhat a nagyüzemi mezőgazdaság illetve az élelmiszer termelésünk módja és szerkezete. A régi típusú, energetikailag korszerűtlen házakban egyre kevesebben laknak majd, sokan költöznek energiatakarékos épületekbe. Az ipari tömegtermelés volumene csökkenhet, egyébként is egyre nehezebb lesz találni szakképzett munkaerőt. A személyautót ritkábban használjuk majd és a tömegközlekedés szerepe ismét növekedhet. A fogyasztásunk szerkezete is remélhetőleg megváltozik, a válság rákényszeríthet minket a környezetromboló pazarlások csökkentésére. Ha létrejön egy újfajta gazdasági szerkezet pár év múlva, akkor a GDP növekedése alighanem továbbra is alacsony szintű maradhat, azonban ez másodlagos szempont lesz az életminőségünkhöz képest, amit többek között a természeti környezetünk állapota mutat majd meg.