Vakfolt mindaz, ami ott van orrunk előtt nyilvánvaló tényként, mégsem vesszük észre, mert a látásmódunk valamiért nem teszi lehetővé az észlelését. Vakfoltok mindig lesznek a környezeti problémák között, olyanok is, amiket mintha szándékosan nem akarnánk meglátni.

1.Európa kellemes éghajlatát a Golf-áramlatnak köszönheti

Ha Európa térképét ráhelyezzük Észak-Amerikára azonos földrajzi szélességen, akkor látni fogjuk, hogy a legtöbb európai ország az USA északi részére vagy Kanada területére esne, éghajlatunk viszont mégis sokkal kellemesebb ezeknél. Ennek fő oka egy meleg futószalag, amit Golf-áramlatnak hívnak, ez a tény a földrajz és történelemkönyvekben többnyire elsikkad. Mondhatjuk persze, hogy a globális felmelegedés még kedvező is lehet kontinensünk nagyobb része számára, de ez sajnos nem így van, mert a Golf-áramlatnak a csapadékképző és kiegyenlítő hatása egyaránt jelentős. Ez abból is látható, ahogyan az északi sarki jég eltűnése miatt az áramlat egyre inkább meggyengül, ennek folytán az időjárásunk szélsőségesebbé válik, és ami nagyobb baj, hogy sokkal szárazabbá is. Az országos esők nálunk szinte kivétel nélkül az óceán felől érkeznek, és az utóbbi egy-két évben megtapasztalhattuk milyen az, amikor ezek kimaradása miatt száraz évszakok követik egymást. A tenger közelsége önmagában nem garantálja a sok csapadékot sehol sem, például a Szahara nyugati része egészen az Atlanti-óceánig kinyúlik, mert mindig a légáramlás iránya a leginkább meghatározó. Hasonló példa az egyre szárazabbá váló Dél-Kalifornia Spanyolország magasságában. Európa nagy részére igaz, hogy a klímaváltozásra kifejezetten érzékeny területek közé tartozik, és elsődleges érdeke lenne a felmelegedés megállítása. Európának egyébként ezen a téren etikai adóssága is van, hiszen innen indult ki az iparosítás, ami környezetpusztítást és globális szintű éghajlat változásokat okoz a világ minden részén.

2.Nem hisszük el, hogy a szén-dioxid felerősíti az üvegházhatást

Egy láthatatlan gáz, ami csak nagy koncentrációban lehet mérgező, viszont a szódavízben simán megisszuk, ki gondolná ez alapján, hogy az üvegházhatást növelve éghajlatváltozást okoz? (Például biológiaórán a gyerekeket be lehetne vinni egy fűtetlen üvegházba napos időben, a probléma szemléltetésének céljával.) Sokan vannak olyanok, akik csak abban hisznek igazán, ami látható és megfogható, nem véletlen az sem, hogy a vírustagadás és klímaváltozás tagadása gyakran ugyanazokra a csoportokra jellemző. Vagy például, mennyire hihető lehet az, hogy egy olyan mezőgazdaságilag hagyományosan jó adottságú országban mint a miénk is, csökkentenünk kell a húsevést? Vagy az is, hogy az ember mindig telefüstölte a környezetét, de ez sosem okozott különösebb gondot a történelem során, mért lenne ez most olyan szintű probléma, ami semmilyen államhatárral nem állítható meg? Sorolhatnánk ehhez hasonló példákat olyan jelenségek tagadására, amiknek a bekövetkeztét a tudomány már egy jó ideje előrejelzi, viszont az eredményeik népszerűsítésében a kutatók sosem voltak elég jók. A tudósokkal ellentétben a különféle ipari lobbik, főként a fosszilis energia lobbik kampányai nagyon alkalmasak voltak mindig is az emberek elbizonytalanítására. De nem csak őmiattuk, hanem az általános tudományellenesség miatt is már legalább három évtizedet vesztegettünk el a klímaváltozás elleni harcban.

3.Nem a természet semmisülhet meg, hanem az emberi kultúra

Van egy ilyen romantikus felfogás, hogy az ember kiirtja a természet 90%-át ugyan, jaj szegény állatok és növények, kár értük, de a kultúránk mégis túlélhet. A valóság ezzel szemben fordított: a természet képes megújulni és sok nagy fajpusztulást is túlélt már, viszont az emberi kultúránk sokkal sérülékenyebb a külső hatásokra.

Vannak persze olyanok is sokan, akik szinte minden problémát „erőből” akarnak megoldani, a legrátermettebbek túlélésében bízva (a többiekkel meg majd lesz valami). Minden háború és harcias megnyilvánulás az agressziópártiak malmára hajtja a vizet, az orosz-ukrán háború is ide tartozik, ahol könnyen lehet, hogy egy új, különböző regionális háborúkban edződött modern mongol birodalom csíráinak kialakulását látjuk az orosz részről (tálib, csecsen fegyveresekkel, zsoldos katonákkal kiegészülve). Máshol sem sokkal jobb a helyzet: az USA-t belső polgárháborús törésvonalak osztják meg, Kínában és Ázsia nyugati részén is a diktatórikus kormányzás erősödését látjuk. A globális konfliktusok és az általános fegyverkezés a környezetvédelem ügyét háttérbe szoríthatják, és önbeteljesítő jóslatként működve tényleg bekövetkezhet az a helyzet, hogy az önkorlátozás lehetőségét feladva ember embernek farkasa lesz.

4.Nem a „kapitalizmus” a fő bűnös, a hiba inkább az emberi természetben van

Könnyű a kapitalista rendszert vagy a nagy ipari multikat szidni, ami egy nagyon jó taktika a másokra mutogatásra és az egyéni felelősség hárítására. Masszív környezetszennyezés a kommunista rendszerekben is ugyanúgy létezik, és egy nemzeti tulajdonban lévő szaúdi vagy orosz olaj cég hasonló mértékben szennyez mint a nyugati multik, sőt a kisebb cégek is részei a nagy termelési láncoknak. A túlfogyasztási hajlam alapja valójában egy több tízezer éves paleolit beidegződés, onnan ered, hogy a zsákmányt gyorsan el kellett fogyasztani, mert nem lehetett tárolni, szállítgatni. A presztízsfogyasztás pedig az arisztokráciától származik, régen a státuszt a hintók és a paloták fejezték ki, régen is ő életstílusukat próbálták utánozni mások és ma sincs ez másként, a vagyon és fogyasztás nagysága jelenleg is a siker elsődleges értékmérője. Ebből az következtetés vonható le, hogy a változást leginkább az ELITEK életstílusának megváltozása generálhatja.

Ha ismerjük ezeket az alaphibáinkat, akkor van valamennyi esély változtatni rajtuk, különben csak marad a rendszer szidása és másokra való mutogatás. Ha viszont ez a változtatás nem sikerül pár évtizeden belül, azt a civilizációnk nem éli túl. Életmódunk így is, úgy is meg fog változni pár évtizedes távlatban, kérdés csak az lehet, hogy milyen áldozatok árán.

5.Nem értjük a GDP és a „növekedés” jelentését

A közgazdászok leszólása nekem azt is mutatja, hogy sokan nem értik, miről is szól a közgazdaságtan. Amit most GDP növekedésnek nevezünk az más formában régebben is létezett, mert mindenki törekedett arra, hogy lehetőség szerint neki vagy legalább a gyerekeinek az élete egy kicsivel jobb, kényelmesebb vagy biztonságosabb legyen. (A természeti korlátok viszont ennek sokáig határt szabtak.) A „nem növekedés” önmagában értelmetlen, mert nem mondja meg, hogy mit kellene helyette csinálni. Nem csak a túl sok munka vállalása a probléma, hanem az általános semmittevés is, ami ugyanolyan gyakori jelenség. Keressünk egy ideális kort, ahova visszamennénk: Nem fogunk ilyet találni. Ha egy időgéppel visszamennénk bármelyik régebbi korszakba, a mai emberek nagy eséllyel vagy visítva menekülnének, vagy pedig depresszióba esnének az általános nyomor és tudatlanság hatására. Létezett valóban egy korszak, amikor nem volt felhalmozás, a romantikusnak tűnő vadászó-gyűjtögető pattintott kőkor, korunkban viszont már csak a csavargók és hajléktalanok szeretnének ilyenben élni, a legtöbb mai ember egyszerűen nem képes lemondani a biztos szállás és táplálék minimális szintjéről.

6.Nem ismerjük a problémák fontossági sorrendjét

Az üzleti életben már vannak bevett problémaelemző módszerek (pl. Pareto-analízis), hogy először mindig a legfontosabb problémákra kell koncentrálni és úgy haladni a kisebbek felé. Így például környezetszennyezés terén létezik többek között a talajpusztulás is, de ez a legtöbb régióban nem annyira súlyos folyamat vagy pedig leginkább más problémák kísérőjelensége. A legnagyobb karbon kibocsátásokkal kell először foglalkozni: energiatermeléssel, épületek energiaigényével, közlekedéssel, építőiparral, élelmiszer termeléssel, ruhagyártással, sűrűn cserére kerülő fogyasztási cikkekkel, stb., ha ezeken sikerült globális szintű eredményeket elérni, akkor lesz érdemes továbblépni a kevésbé kritikusak felé. A műanyagszennyezés is ott van a súlyos problémák között, nekem is vérzik a szívem mindig, amikor megint kidobok egy flakont vagy zacskót, de vannak még égetőbb problémáink is.

7.A „konzumerizmusban” lépcsők vannak

Valódi „fogyasztói társadalmak” főként az angolszász kultúrákban alakultak ki, náluk legmagasabb a fogyasztás miatti környezetszennyezés szintje, az USA és Nagy-Britannia a leginkább eklatáns példák erre. Egy főre nézve az EU országok és a Balkán átlaga ennek mintegy a fele, Ázsiáé pedig csak a negyede (bár még mindig kétszerese annak, amit a Föld elbír). Ázsia népessége viszont jóval nagyobb, mint a fejlett országoké összesen, például Kína lakossága több mint négyszerese az USA-nak, így mindkét ország környezetterhelése összességében hasonló mértékű. A legnagyobb változásokra tehát az angolszász kultúrájú országokban van szükség, de egyik iparosodott ország sem maradhat ki ebből a folyamatból. Az ipart, energiatermelést és közlekedést is a fejlesztésekkel fokozatosan környezetbarátabbá (zöldebbé) tudjuk tenni, ezektől ne várjunk csodát, de mégiscsak közelít minket a másik oldal felől is a megoldáshoz. Mindez azt jelentené, hogy Magyarország lakosságára viszonylag kisebb mértékű, de mégiscsak elkerülhetetlen áldozatok várnak az életszínvonal tekintetében, amit meg lehet tenni fokozatosan önként, vagy pedig pár év leforgása alatt a természeti kényszerek hatására. Az is egy lehetőség, hogy az egészet humbugnak nevezzük, és nem vagyunk hajlandók semmiféle kompromisszumra: Hogyan fogunk tudni az unokáink szemébe nézni?