Ideo-logikák

Ideo-logikák

Bealudt magyar felső-középosztály?

2023. április 13. - Tamáspatrik

Ezek csak benyomások persze, azzal kapcsolatban, hogy miközben az elitünk elitjére mutogatunk és őket hibáztatjuk mindenért, az ő farvizükön (szigorúan evezős értelemben véve persze) szépen evickél az a magyar elitréteg, jó módú felső-középosztálybeliek (nem minden rovar bogár azért azt tudjuk), akik nem törik össze magukat azért, hogy egy kicsivel is többet tegyenek hozzá a dolgok állásához.

Kik tartoznak ide? Például régi típusú vezetők állami hivatalokban, akik effektív munkát nem nagyon végeznek, leginkább csak a különféle értekezleteken vannak inkább elemükben. A hosszúkás értekezletek az üzleti szférában nagyrészt kihaltak már vagy lerövidültek, de például a titkárnői beosztás is gyakorlatilag megszűnt és a legtöbb közép- és felsővezető a saját beosztottja is egyben. A modern vezető tehát nem csak „dolgoztat”, hanem ő maga is elég sok effektív munkát végez. Nem tudom, hogy jól látom-e, de ha lenne igazi átjárás az üzleti szféra és az állami intézmények között vezetői szinten, akkor „régi típusú vezetőknek” nem nagyon szabadna már előfordulni, a tapasztalat viszont mást mutat. (Az ún. „politikai meghízottakról” pedig akkor még nem is szóltunk.)

Az üzleti szférát sem érzem teljesen rendben levőnek, amit azzal tudok alátámasztani, hogy a magyar gazdaságban nem nagyon volt mérhető termelékenység növekedés az utóbbi 5-10 évben. Úgy tűnik, mintha az iparban a beruházásokat nem nagyon kellene már a cégeknek kitermelniük, mert EU forrásból úgyis finanszírozhatók, a mezőgazdaság jövedelemtermelő képessége esetében pedig még az iparnál is nagyobb mértékű az EU források nagy aránya. A kisebb cégek szintjén talán még rosszabb a helyzet, mint a nagy és középvállalatok esetében a termelékenységet és az innovációkat tekintve. (Az ún. KKV –k fogalmával is már erős problémáim vannak, hiszen eredetileg kis- és középvállalatokat kellene, hogy jelentsen, de a két kategória eléggé elkülönül nálunk, a kicsikből ritkán lesznek közepes méretű vállalkozások.)

Politikai, közéleti kritikáim is vannak, mert függetlenül attól, hogy bal- vagy jobboldali véleményvezérekről, esetleg szakértőkről van szó, néhány probléma mintha a vakfoltra esnek náluk és sehogy sem akarnák meglátni. Itt van például az ársapkák kérdése: mivel nem a létminimumon élnek mint ahogy a környezetükben senki sem, ezért számukra kevéssé nyilvánvaló dolog, hogy nem lehet az ársapkákat hirtelen megszüntetni anélkül, hogy bevezetnének a pótlásukra valami mást. Az energia és az élelmiszer árai brutális mértékben megnőttek egy éven belül, ami a minimál nyugdíjból vagy segélyből élők számára jóval nagyobb teher, mint akinek mindez csak egy-két tétel a sokféle kiadás között, és volt miből visszavenni. A juttatás formailag sokféle lehet, akár élelmiszerjegyek, speciális üzletek vagy magasabb segélyek, esetleg élelmiszerosztás a rászorulóknak, mindre van példa egyes országokban, a leggazdagabbakat is beleértve,de  éppígy az ársapka is jól jöhet azoknak, akiknek a jövedelme nagyon alacsony szintű, mondhatni alig van nekik.

Politikailag általánosságban véve is elég kevés az ötlet a bal- és jobboldalon egyaránt, remélem persze hogy tévedek ebben, de az energiák nagy része arra megy el, hogy viszonylag egyszerű kérdéseket túlspilázzunk. Az Orbán-kormány külpolitikája például lehet jó vagy kevésbé jó, érdemes talán róla vitatkozni, de az látható, hogy konzisztensen ugyanolyan, legalábbis az ukrajnai háború kezdete óta. Vegyük észre, hogy pontosan ugyanezzel a (helyes vagy helytelen) taktikával álltunk a szankciók megszavazásához is, mint most az új NATO tagjelöltek felvételének elfogadásakor. Vagy bármely hasonló kérdésben, amikor állást kellett foglalnunk. A kormány által képviselt csapásirány teljesen egyértelmű, a többi akár a bal-, akár a jobboldalon is csak szósz vagy mese habbal.

A magyar felsőközép-osztály egy kicsit olyan számomra, mint a volt Szovjetunió kommunista pártjának a titkárai Brezsnyev idejében, megszerezték a jó kis pozíciókat és nyugodtan ültek a babérjaikon. Közben nem csináltak semmit és a rendszer lassanként összeroskadt.

Talán nem a leghelyénvalóbb példa a háborús hasonlat, amikor szinte egy háború árnyékában élünk most is, de azt szokták mondani, hogy a csata kimenetele a frontvonalon dől el, nem a vezérkarban. Nem az lesz végül, amit megterveznek a legfelsőbb szinten, mert az operatív vezetés koncentráltsága, ügyessége és találékonysága (vagy pedig ezek hiánya) lesz döntő az adott helyzetekben.

Persze a magyar felső-középosztályért nem fogok aggódni amiatt sem, mert a környezetszennyezésnek egy igen jelentős része hozzájuk köthető. Könnyen lehet az is, hogy a mesterséges intelligencia átveszi majd a szellemi munkakörök nagy részét pár éven belül és a hozzáadott érték előállításában finoman szólva visszafogott magatartást tanúsító rétegünk is lassanként a süllyesztőbe kerül.

A bejegyzés trackback címe:

https://ideo-logic.blog.hu/api/trackback/id/tr2418102008

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MEDVE1978 2023.04.14. 11:47:08

Ezek az osztályos dolgok nekem mindig kicsit homályosak voltak, a marxista narratíva részei. Én azért nem tartom ezeket a valóság jó leírásának, mert a globális kapitalizmus / technikai fejlődés egyik sajátossága az, hogy a korábbi osztályokat "szétrobbantotta" és nagyságrendekkel heterogénebb társadalmat hozott létre.

Korábban mondjuk lehetett arról beszélni, hogy van parasztság, hivatalnokok, katonák, gyári munkások, gyárosok stb. Mára mindegyik terület icipici részekre szakadt. Lehet, hogy a nyugat-magyarországi határ melletti mondjuk gyümölcsöt termelő biogazdaság olyan jól megy, hogy magas életszínvonalat biztosít a benne dolgozóknak, akik egyben tulajdonosai is, míg a keleti határszélen napraforgót termelő és a csőd szélén táncoló cég minimálbért fizet munkásainak, akik nyomorognak.

Ezért én nem hiszek ebben a felső középosztály fogalomban, nem köti össze ezeket az embereket semmi, csak a pillanatnyi anyagi helyzetük, ami egyeseknél gyorsan, másoknál lassabban megváltozhat.

Tamáspatrik 2023.04.16. 21:39:28

@MEDVE1978: Dehogynem, a vagyoni helyzet. A felsőközép mindenhol jómódú, az átlagnál sokkal magasabb a jövedelmi és vagyoni helyzete, gondtalan megélhetés és nem kell takarékoskodnia sem.

alöksz róz 2023.04.17. 21:54:49

"Az üzleti szférát sem érzem teljesen rendben levőnek, amit azzal tudok alátámasztani, hogy a magyar gazdaságban nem nagyon volt mérhető termelékenység növekedés az utóbbi 5-10 évben" - a külföldi tulajdonú cégek belső elszámoló árai okosan vannak kitalálva... (meg az autóipari beszállítói szerződések is).

vezető kritika a magyar cégek vezetésére is áll, mintha leragadtak volna a múlt században. azokról meg ne is beszéljünk, amelyekre a fidesz baráti kör rátette a kezét, nulla kompetenciával.
süti beállítások módosítása