Ezek csak benyomások persze, azzal kapcsolatban, hogy miközben az elitünk elitjére mutogatunk és őket hibáztatjuk mindenért, az ő farvizükön (szigorúan evezős értelemben véve persze) szépen evickél az a magyar elitréteg, jó módú felső-középosztálybeliek (nem minden rovar bogár azért azt tudjuk), akik nem törik össze magukat azért, hogy egy kicsivel is többet tegyenek hozzá a dolgok állásához.

Kik tartoznak ide? Például régi típusú vezetők állami hivatalokban, akik effektív munkát nem nagyon végeznek, leginkább csak a különféle értekezleteken vannak inkább elemükben. A hosszúkás értekezletek az üzleti szférában nagyrészt kihaltak már vagy lerövidültek, de például a titkárnői beosztás is gyakorlatilag megszűnt és a legtöbb közép- és felsővezető a saját beosztottja is egyben. A modern vezető tehát nem csak „dolgoztat”, hanem ő maga is elég sok effektív munkát végez. Nem tudom, hogy jól látom-e, de ha lenne igazi átjárás az üzleti szféra és az állami intézmények között vezetői szinten, akkor „régi típusú vezetőknek” nem nagyon szabadna már előfordulni, a tapasztalat viszont mást mutat. (Az ún. „politikai meghízottakról” pedig akkor még nem is szóltunk.)

Az üzleti szférát sem érzem teljesen rendben levőnek, amit azzal tudok alátámasztani, hogy a magyar gazdaságban nem nagyon volt mérhető termelékenység növekedés az utóbbi 5-10 évben. Úgy tűnik, mintha az iparban a beruházásokat nem nagyon kellene már a cégeknek kitermelniük, mert EU forrásból úgyis finanszírozhatók, a mezőgazdaság jövedelemtermelő képessége esetében pedig még az iparnál is nagyobb mértékű az EU források nagy aránya. A kisebb cégek szintjén talán még rosszabb a helyzet, mint a nagy és középvállalatok esetében a termelékenységet és az innovációkat tekintve. (Az ún. KKV –k fogalmával is már erős problémáim vannak, hiszen eredetileg kis- és középvállalatokat kellene, hogy jelentsen, de a két kategória eléggé elkülönül nálunk, a kicsikből ritkán lesznek közepes méretű vállalkozások.)

Politikai, közéleti kritikáim is vannak, mert függetlenül attól, hogy bal- vagy jobboldali véleményvezérekről, esetleg szakértőkről van szó, néhány probléma mintha a vakfoltra esnek náluk és sehogy sem akarnák meglátni. Itt van például az ársapkák kérdése: mivel nem a létminimumon élnek mint ahogy a környezetükben senki sem, ezért számukra kevéssé nyilvánvaló dolog, hogy nem lehet az ársapkákat hirtelen megszüntetni anélkül, hogy bevezetnének a pótlásukra valami mást. Az energia és az élelmiszer árai brutális mértékben megnőttek egy éven belül, ami a minimál nyugdíjból vagy segélyből élők számára jóval nagyobb teher, mint akinek mindez csak egy-két tétel a sokféle kiadás között, és volt miből visszavenni. A juttatás formailag sokféle lehet, akár élelmiszerjegyek, speciális üzletek vagy magasabb segélyek, esetleg élelmiszerosztás a rászorulóknak, mindre van példa egyes országokban, a leggazdagabbakat is beleértve,de  éppígy az ársapka is jól jöhet azoknak, akiknek a jövedelme nagyon alacsony szintű, mondhatni alig van nekik.

Politikailag általánosságban véve is elég kevés az ötlet a bal- és jobboldalon egyaránt, remélem persze hogy tévedek ebben, de az energiák nagy része arra megy el, hogy viszonylag egyszerű kérdéseket túlspilázzunk. Az Orbán-kormány külpolitikája például lehet jó vagy kevésbé jó, érdemes talán róla vitatkozni, de az látható, hogy konzisztensen ugyanolyan, legalábbis az ukrajnai háború kezdete óta. Vegyük észre, hogy pontosan ugyanezzel a (helyes vagy helytelen) taktikával álltunk a szankciók megszavazásához is, mint most az új NATO tagjelöltek felvételének elfogadásakor. Vagy bármely hasonló kérdésben, amikor állást kellett foglalnunk. A kormány által képviselt csapásirány teljesen egyértelmű, a többi akár a bal-, akár a jobboldalon is csak szósz vagy mese habbal.

A magyar felsőközép-osztály egy kicsit olyan számomra, mint a volt Szovjetunió kommunista pártjának a titkárai Brezsnyev idejében, megszerezték a jó kis pozíciókat és nyugodtan ültek a babérjaikon. Közben nem csináltak semmit és a rendszer lassanként összeroskadt.

Talán nem a leghelyénvalóbb példa a háborús hasonlat, amikor szinte egy háború árnyékában élünk most is, de azt szokták mondani, hogy a csata kimenetele a frontvonalon dől el, nem a vezérkarban. Nem az lesz végül, amit megterveznek a legfelsőbb szinten, mert az operatív vezetés koncentráltsága, ügyessége és találékonysága (vagy pedig ezek hiánya) lesz döntő az adott helyzetekben.

Persze a magyar felső-középosztályért nem fogok aggódni amiatt sem, mert a környezetszennyezésnek egy igen jelentős része hozzájuk köthető. Könnyen lehet az is, hogy a mesterséges intelligencia átveszi majd a szellemi munkakörök nagy részét pár éven belül és a hozzáadott érték előállításában finoman szólva visszafogott magatartást tanúsító rétegünk is lassanként a süllyesztőbe kerül.