Egy ilyen című könyv bestseller is lehetne, hiszen a magányosság már az egyik leggyakoribb és leggyorsabban terjedő civilizációs népbetegségünké vált.

1.A régebbi korokban nem volt annyi magányos ember mint manapság, sőt akár 10-20 évvel ezelőtt sem. Ennek egyik oka nyilvánvalóan az lehet, hogy az emberek nincsenek annyira egymásra utalva. Például régen létezett a többgenerációs nagycsalád, ami mostanában már igen ritka, mert az együttélés nem anyagi értelemben vett szükségszerűség többé, gondoljunk csak arra, hogy régen nem nagyon volt még nyugdíj sem. A házasságok stabilitását is biztosította az, hogy a férfinak volt inkább munkahelye és magasabb jövedelme, a nők inkább a háztartásban dolgoztak.

2.Egy másik oka a magányosság terjedésének egy újabb fejlemény, a kultúránk atomizáló természete. Rengetegféle információforrásból válogathatunk, de ez az információ zuhatag úgy tűnik, hogy rontja azt a készségünket, hogy építsük a kapcsolatainkat egymással. Ennek a problémának a működésmódját szerintem még nem is ismerjük elég alaposan.

3.Az is egyértelmű, hogy az egyéni szociális igényeink eltérhetnek, az extrovertált típusú jobban társaságba vágyik, az introvertált pedig jobban igényli az elvonulást. Ebből viszont nem következik, hogy az extrovertált ember hamarabb fogja magányosnak érezni magát, sőt inkább az, hogy az introvertált stratégia fog egy idő után inkább visszaütni. Nem is biztos, hogy annyira nagy jelentősége van annak, hogy ki mennyire tart a magánytól vagy igényli az egyedüllétet.

4.Nyilvánvalóan – állandóan ezt a szót használom, hiszen azt próbálom összefoglalni, amit már többé-kevésbé tudunk,- létezik az ellenkező előjelű probléma is. Ennek a problémának még nincs frappáns neve, valószínűleg mert régen nem is létezett az a fajta helyzet, amikor az emberek úgy érezték, hogy túl kevés az „énidő”. (Hiszen a túlélésről szóltak a mindennapjaik.) A kisgyerekesek gyakran járnak ebben a cipőben, nagycsaládosoknál is gyakori helyzet, ezen kívül még az ún. nagyon elfoglalt emberekre jellemző, akik ezerrel pörögnek akár mert munkamániásak, akár inkább amiatt, mert nagyon népszerűek és a közösség folyton igényli az aktivitásukat. Ez a fajta probléma egyre ritkább, mert kevesebb a gyerek, csökken a ledolgozott munkaórák száma és a társadalmak öregednek.

5.A magányosság érzete rendszerint szorongást vált ki belőlünk, ami egy teljesen természetes fiziológiai reakció, hiszen sok ezer éven keresztül, aki magára maradt és a közösségből valamilyen módon kikerült, a túlélési esélyei a nullára csökkentek. Ez is nyilvan ott van még a tudatunk mélyén. Ezen kívül az ilyen helyzet azt is sugallja, hogy valamiért nem vagyunk elég jók, nem kellünk és az unalom is fenyeget minket. Mindezt nem árt tudatosítani, hogy a magányos éleszakaszokkal, amik a legtöbbünk életében bekövetkeznek meg tudjunk küzdeni, ne uraljon le minket teljesen az élethelyzetünk.

6.Azt is fontos észben tartani, hogy a magányos élethelyzetnél létezik rosszabb is, mindenekellőtt ilyen az elnyomó kapcsolat. Például gyakori volt az, hogy a kapcsolatban a férfi, aki eleve idősebb volt, gyorsabban öregedett meg, és a felesége visszaélve az egyre kiszolgáltatott helyzetével, gyakorlatilag terrorizálta őt, szerintem mindenki hallott ilyenről vagy látott is ilyen eseteket. Általában is igaz az, hogy aki magányos, tudnia kell, hogy kerülhet rosszabb helyzetekbe, de a saját aktivitása ereményeként képes pozitív iránnyú változásokat is elérni, akár a belső érzéseit, akár a külső körülményeit tekintve.

7.A magányosság kicsit önmagát erősítő helyzet, hiszen az ember képes egyre inkább befelé fordulóvá válni és romlanak a szociális készségei egy idő után, rögeszméssé válik attól, hogy nem cseréli ki időnként másokkal a gondolatait.

8.A magányosság legtöbb esetben egyéni döntés is, mert Woody Allan mondása, hogy „Nem lépek be olyan klubba, ami hajlandó lenne engem felvenni” - valójában nem vicc, hanem sokan amiatt kerülünk el bizonyos embereket, mert nem szeretjük a társaságukat, nem azért, mert az illető ne lenne képes minket elfogadni. Lehetnek olyan emberek, akik nagyon sokat panaszkodnak, általában negatív felfogásúak, vagy nehezen találjuk meg velük a közös témát. Ezen a ponton kellene valami invenció, hogy mondjuk két szomszéd hogyan lehet jó társasága egymásnak.Nyilván akkor vannak spontán közös témák, ha mindketten javítgatnak, kertészkednek vagy horgásznak stb. Ez azonban manapság már kertes házban sem természetes.

9.Cirókaigény. Ez is egy létező igény, amit a gyerekkorunkból hozunk, de azért nem létfontosságú szükséglet. Az érzelmi szükségleteink ennél sokkal tágabb körűek és fontosabbak.

10. Nincs magány, ha nincs egó. A buddhizmus tanítja azt, hogy ha sok a problémád, legjobban úgy tudod ezeket megoldani, ha eltünteted az egót, aki mindenhol csak a problémákat látja azáltal, kiüríted a tudatod. Az egoizmus annyira jellemző a korunk emberére, hogy nem is lehet csodálkozni rajta, ha folyton szorongunk, hogy valami nem lesz rendben. Tehát minden olyan tevékenység, ami képes megszabadítani minket legalább időlegesen az egó börtönéből, a magányosság érzetét is megszünteti egy időre. Néhány közismert példa:

a, Mindenféle játék, ha nem okoz feszültséget,

b, Kreatív tevékenységek, amikben elmerülünk,

c, Művészet pl. könyvek, filmek, de csak abban az esetben, ha nem a kommerszet választjuk, hanem olyat, amiben van valódi személyes mondanivaló. A szereplők lehetnek hozzánk hasonló helyzetben, vagy pedig érezhetjük úgy, hogy mi is lehetnénk hasonló helyzetben, emiatt mindenképp elgondolkodtató alkotásokról van szó,

d, Önképzés, tanulás (ezek egyben kommunikatív tevékenységek is),

e, Harmonizáló gyakorlatok

f,Kimozdulás a természetbe. A mozgás általánosságban is jó, de a környezetváltozás, az új ingetek is sokat segítenek,

g,Pakolás, rendrakás

h,Edzés, például a súlyzós gyakorlatok

i,Vallás gyakorlása

11.A politikusok is törekednek az egyének magányosságának a kihasználására. Bevonzza az embereket, amikor azt sugallják nekik, hogy ők fogják irányítani a történelem menetét. Azt viszont egy kezemen meg tudnám számolni, hogy az utóbbi mintegy kétszáz évben a felbuzdulások hatására mennyi pozitív fordulat történt, és ennél mennyivel több negatív. A harmadik kategória az volt, mint például a rendszerváltás, amikor gyakorlatilag semmi jelentősége nem volt annak, hogy az egyének mennyire aktivizálták magukat a politikusok hatására. A fanatikus politizálás egyértelműen pótcselekvés, a magány egyik indikátora lehet.

12.A netezés is lehet a pótcselekvés egyik formája, az FB is sok esetben ilyen. Az viszont érdekes, hogy még a vicces videókból is lehet olykor valamit tanulni.

13.A felsorolt dolgok egytől egyig arra valók, hogy a magányosság problémáját valahogy kezelhessük, de a problémát magát nem szüntetik meg. A mélyebb megértéshez szerintem a HASZNOSSÁG kérdését érdemes fókuszba állítani. Ugyanis minden emberi kapcsolat voltaképp cserebere, arról szól, hogy mit tudunk kínálni egymásnak. Konkrét példa erre, amikor egy osztálytalálkozón a méhész a herékről beszélt, a méhek ősszel kiteszik őket a kaptárból. Akkor még nevettünk ezen, de később többek párkapcsolata alakult úgy, hogy a gyerekek felnevelése után nem volt közös cél és nem sikerült a házasságot igazán megújítani, emiatt gyakoriak ötven éves kor felett is a válások. A hasznosság kérdése tehát úgy is felmerül, hogy mik azok a tulajdonságaim, amik egy párkapcsolatban vagy egy közösség számára egyértelműen hasznosak, de ezt mégsem tudtam megfelelően bizonyítani, kommunikálni? (A társadalmunk egyértelműen pazarlóan bánik az emberek tehetségével és erőforrásaival.)

14.A munkanélküliség is nyilván erősítheti a magányérzést. Egy munkahelyen mindig vannak közös témák egymással (pl. időjárás, a cég helyzete, közérdekű események, stb). Emiatt sem jó a home office, mert a munkahely szociális jellege elvész. Mivel tudjuk azt, hogy manapság nem nagyon hal senki éhen Magyarországon akkor sem, ha nincs állása (legfeljebb a minőségi táplálkozása és a megfelelő egészségügyi ellátása kerülhet veszélybe), emiatt még az ingyenes szociális tevékenység is jobb mint az elszigetelődés, és megelőzheti a depressziót.

15.Aktívan kell keresni a különféle közösségeket (a virtuális nem pótolja az élő kommunikációt), ami nem mindig könnyű és érdemes ezt is átgondolni, hogy hol találunk hasonló érdeklődésű embereket.

16.A barátokat inkább elsodorhatja az idő, a körülmények és a felfogásunk változása, bár ennek is megvan a saját művészete, hogyan kell a kapcsolatokat ápolni. A családi szálak általában erősebbek, de ez sem törvényszerű, például a gyereknevelés során elkövetett hibák is gyakran úgy ütnek vissza, hogy a szülőt a gyereke nem keresi. A magányosság legjobb gyógymódja a megelőzés: felvenni a telefont és aktívan keresni ismerősöket, barátokat mindenféle együttérzés és segítség elvárása nélkül (ez manapság igen ritka, mindenkinek megvannak a saját problémái).

17.A magányosságnak több szintje van, lehetünk kicsit vagy nagyon magányosak, létezik szellemi magány (amikor nem értik meg a gondolatainkat) és lelki magány is (érzelmi sivatag). Érdemes az időt felhasználni, hogy az okokat jobban tudatosítsuk. Kommunikáljunk felkészültebben, hogy érdekes embernek tartsanak minket. Emellett céltudatos cselekvéssel is megszüntethetjük a probléma forrását.

Nyilván a leírtak nagy része közismert, akár közhelyesnek is tűnhet, mindenesetre a magányosság egy sokakat érintő probléma, aminek többféle irányú kezelés és megoldása is lehetséges az egyén szintjén. Az igazi kérdés számomra az, hogy mi az egyes tényezők súlya, és ezek hogyan gondolhatók tovább, hogy a „magányosság járványt” visszaszoríthassuk?