Eléggé gusztustalan téma ugyan, de beszélni kell erről is. Lenin egykori kedvenc szavajárása volt, hogy az imperializmus harc a világ újrafelosztásáért, csakhogy ő még annyira sem ismerte a történelmet és a nemzetközi politikai trendeket mint én, aki az átlagosnál tájékozottabbnak tartom magam, de mégiscsak laikus vagyok. Ezért nem látta, hogyha ez csak akkor működhet, ha az „újra felosztók” egymás közötti távolsága földrajzi értelemben eléggé nagy. Ez nem volt meg a két világháború idején, később viszont már a két szuperhatalom kellően nagy távolságban volt egymástól, hogy szovjet és amerikai érdekszférákat hozzon létre. Bár akkoriban is előfordultak a központoktól távol levő országokban, a rendszerek határvidékén háborúk (Korea, Vietnam a legjobb példák), az mégsem állt senkinek az érdekében, hogy ezeket a konfliktusokat tovább eszkalálják.
Egy másik feltétele az érdekszférákra történő felosztása a tárgyalóképesség, hogy a felek találjanak valamilyen közös hangot egymással. Sztálin például úgy érezte, hogy ő meg tud állapodni Hitlerrel, ezért nem számított támadásra, Hitler viszont egy fanatikus küldetéstudatos politikus volt, aki már elveszítette a realitásérzékét, bár Sztálinra is elmondható volt, hogy a hatalma növekedtével egyre inkább ördögi spirálba került, megszállott emberré vált.
Volt egy pár évtizednyi időszak is, amikor egyetlen nagy szuperhatalom létezett az USA, miután a másik összeomlott, viszont még nincs elég történelmi távlatunk ennek az egyébként ellentmondásos időszaknak a megítéléséhez. Mindamellett az ilyen hegemóniák általában rövid életűek szoktak lenni, most is ez történt, mert mások fokozatosan feljöttek.
Trump hatalomra jutásával új helyzet állt elő, a világ legnagyobb katonai hatalmainak (kínai, amerikai és orosz) első számú vezetői „elvtársak lévén” tudnak egymással tárgyalni. Hatalmuk nagyon hasonló alapokra épül, támogatottságuk szendvics szerű, hiszen egy szűk elitcsoport és az alsóbb osztályok népes serege egyaránt támogatja őket, miközben a középosztály körében a népszerűségük igen nagyon alacsony.
Fontos megjegyezni, hogy Trump az elnökségének 0. napján már kinyitott egy tabut, a határok megváltoztathatatlanságának tabuját. Nem azt mondta, hogy Grönlandon növelni kell az amerikai jelenlétet, hanem hogy a szigetet és a Panama-csatornát az USA részévé kell tenni. Egy Pandora-szelencét nyitott ki ezzel, de nem csak ő, hanem Putyin is az ukrajnai invázióval, hiszen ha a határokról lesz megint szó, akkor az elviheti a nemzetközi politikát egy olyan irányba, ahol a nacionalizmus, ami egyébként az utóbbi időben már ismét megtalálta a maga helyét és szerepét, most megint dominánssá válhat, és felülírhat nagyon sok egyéb más gazdasági, szociális, környezetvédelmi, stb. racionális megfontolást.
Az USA számára olyan nagy gondok nincsenek első látásra legalábbis, ha fokozatosan visszavonul a saját kontinensére, akkor különösebben nagy veszteségeket nem is szenvedne el (legfeljebb presztízs és tekintély alapon), bár nagyon fontos, hogy a kontinens földrajzi kategória, itt-ott önkényesen húzott határokkal, ezért politikai hivatkozási alapként nem használható.
Kínai szemmel például felmerül, hogy Fülöp Szigetek, Japán, Dél-Korea esetében mért vannak ott amerikaiak, de ha megnézzük a történelmet a válasz viszonylag egyszerű. Az első ok a némethez hasonlóképpen agresszív japán fasizmus leveréséhez köthető, később pedig a kommunizmus terjedése elleni védekezésül szolgáltak ezek a támaszpontok, legalábbis elvben. Ez európai szemmel többé-kevésbé elfogadható egyfajta magyarázatként, hiszen nálunk is a nyugat-európai országok kifejezett támogatásával jött létre a NATO, bár nem arról van szó, hogy az amerikai gazdasági, politikai és önös katonai érdekek ne játszanának itt szintén meghatározó szerepet. A kínai érvelés megbukik azon a ponton, hogy a kelet-ázsiai országok jelenleg igénylik is az amerikai jelenlétet, ami egyébként egyre inkább kérdéses lesz a közeljövőben, de csak a vak nem látja, hogy ott van a közelükben a hatalmas Kína, ami mint minden feljövő nagyhatalom, terjeszkedő külpolitikát folytat.
Van viszont legalább egy olyan pont, ahol megdőlhet, hogy az ázsiai térséget az USA sorsára hagyná, ez pedig a gazdasági, high-tech szűk keresztmetszetekről szól. Taivan, Dél-Korea olyan jelentős high-tech chipgyártó országok, hogyha kínai befolyás alá kerülnének, az nem csak hatalmas előnyt, de kvázi monopolhelyzetet is biztosítana Kínának a világpiacon. Azzal nem tudom, hogy Trump és kormánya tisztában van-e, hogy az USA csak (az internetes) szolgáltatások terén világhatalom, nagy tételben az ipara alig gyárt bármit is, néhány speciális high-tech termék kivételével, és nem is látszik, hogy ezt a hátrányát bárhogyan lenne képes behozni.
Hasonlóan stratégiai kérdés, hogy ha az oroszok elfoglalják Ukrajna teljes keleti felét, akkor mezőgazdasági termelésben (mellesleg szénben is) meghatározó szuperhatalommá válhatnak, bár ez konkrétan nem Európa számára jelentené a legfőbb gondot, hanem egyes afrikai és ázsiai országoknak, vagy esetleg közvetett módon Európának is a menekülthullámok kezelése miatt.
Felmerülhet a közeljövőben egy újabb szempont is, a globális felmelegedés az északi, hűvösebb területeket fogja felértékelni (Kanada, Grönland, Szibéria illetve a déli féltekén ilyen még Új-Zéland), a déli országok kevésbé lesznek élhetőek, a mezőgazdasági termelés csökkenésével megnőhet a klímamenekültek száma. (Itt a közlegelők problémájának azt a fajta „megoldását” látjuk, hogy amikor a gazdálkodók érzik, hogy elfogyhat a legelő, még jobban legeltetnek, hogy ha majd nem lesz fű, akkor ne az ő tehenük haljon először éhen – ez a fajta gyakorlat pontosan szembemegy a klímaügyben történő megállapodás kísérletekkel.)
Megmondom őszintén, hogy ezen a ponton már az én tudományom csődöt mond, és nem tudnék jóslásokba bocsátkozni, hogy mi történhet, csak az erőviszonyok átrendeződését próbálom értelmezni. Ezzel kapcsolatban fontosnak tartom viszont, hogy mindenféle logika, ami akár az oroszok, kínaiak, amerikaiak biztonsági fenyegetettségére hivatkozva igazolja az agressziót, az számomra röhejes, hiszen épelméjű ember akármilyen nagy katonai erő birtokában sem tervezné ekkora méretű országok megtámadását, ráadásul a nemzetközi gazdaságot sem akarják bedönteni az egyes nagyhatalmak.
Fontos viszont, hogy Trump politikai nézeteit tekintve pontosan ugyanaz a kategória mint Orbán (bár a mögötte álló párt már lehet, hogy sokkal megosztottabb), a sajtó, az egyetemek, a pénzügyi szféra, és általában a fehérgalléros munkakörök az USA-ban hasonló helyzettel nézhetnek majd szembe mint ami nálunk történt. Úgy tűnik, ez a folyamat nem áll meg és lassanként Nyugat-Európára is átterjedhet, eljöhet az egész világon a kvázi-diktatúrák és látszatdemokráciák (oligarchiák, kasztok stb.) ideje.
A TikTok helyzete az USA-ban nagyon jól kifejezi, hogy miről is van szó. Kínában betiltották az amerikai közösségi médiumok használatát, ezért nem lenne semmi meglepő abban, ha az USA ezt most viszonozza, akármilyen nemzetbiztonsági érvekre való hivatkozás nélkül is.
Viszont most nem írom le azokat a legismertebb, sokak által használt közösségi médiumokat és videomegosztók nevét, amiket annyira gyakran kritizálunk akár megalapozottan, akár kevésbé, mert nem akarok nekik reklámot csinálni, de megjegyzem, hogy ezek a TikTokhoz képest professzorok, annyival magasabb értelmi színvonalat képviselnek. A TikTok az elhülyülés egyik utolsó lépcsőfoka, amikor már csak néhány másodperces rövid videókat lehet megosztani, analfabétáknak való, mélyebb ismeretek közlésére sem alkalmas.
Az újfajta kvázi-diktatúrák viszont azt szeretik, ha az emberek nem gondolkodnak és nem is jut el hozzájuk információ csak általuk kontrollált módon, a fogyasztói társadalmat is überelve még egy újabb lépést tesznek a globális elbutulás felé, mert a hatalmukat így tarthatják meg a legegyszerűbb módon.