Sokféle módon szólhatott a szavazás az emberek szabadságvágyának a kifejezéséről. A szabadság negatív megfogalmazása, hogy mindenki azt csinál, amit akar, ami nyilvánvalóan komoly zűrzavart idéz elő, a pozitív értelmezés viszont valami olyasmi, hogy kiállni azért, hogy mások tiszteletben tartsák az autonóm létezésünk kereteit. Csakhogy a szabadságot nagyon sokféleképpen lehet értelmezni, lehet szó például a „nemzet szabadságáról” is, de különféle konkrét települések, közösségek és egyének mozgásteréről, lehetőségeiről is. (A „szabadság” fogalma nagyon messzire vezet, egy közbevetett megjegyzés, hogy az mindig önkéntes áldozat, amikor valamilyen cél érdekében lemondunk szabadságunk egy jó részéről például a gyermeknevelés, vagy akár házasság esetében.)

Nem volt tisztességes lépés a kormánypárt részéről az önkormányzati választás és az európai parlamenti összevonása, mert az előbbi az utóbbi árnyékába került. Emellett gyakorlatilag mindenkinek gondot jelentett, hogy a sokféle szavazólapról kellett választani pártokat vagy személyeket, nyilvánvalóan lehetetlen volt ennyi szinttel rendesen képbe kerülni.

A szabadság egyik fajta kinyilvánítása volt az önkormányzatiság iránti határozott igény, hiszen voltak bőven olyan települések, ahol annak ellenére leszavazták a fideszes jelölteket, hogy tudták, hogy így a következő öt éves ciklusban jóval kevesebb pályázati pénzt fognak kapni. Eléggé jelentős a nem fideszes vezetésű önkormányzatok száma, általában a nem annyira szegény települések között találhatók ilyenek. A legtöbb esetben ezeket is konzervatív felfogású politikusok vezetik, rendszerint olyanok, akik nem fogadták el azt a fajta kézi vezérlési törekvést, ami a Fidesz magasabb szintjét jellemzi.

Az önkormányzatihoz képest egy másik fajta szabadságvágy kifejezése volt most az állam által tolt oligarchák és pártkatonák elleni protest-szavazatok nagy száma, amit Magyar Péter mozgalma tudott legsikeresebben becsatornázni. A Fidesz eléggé sikeresen leépítette eddig a többi jobboldali pártot, a Mi Hazánk kivételével, ami kicsit szókimondóbb, de politikai irányvonalát tekintve nem nagyon különbözik tőle. A komoly politikai elemzők ezt nyilván alaposan ki fogják tárgyalni, hogy a lengyelekhez hasonlóan nálunk is szükség van egy erős mérsékelt jobboldali pártra, ami valós kormányzati alternatívát kínál a radikálisok korrupt, parancsuralmi rendszerével szemben. Lehetséges, hogy a Tisza Párt képes lesz ezt az alternatívát megteremteni, ez még egyelőre nyitott kérdés. (A szokásos karaktergyilkosság úgy tűnik, kudarcot vallott, ahhoz túl gyorsan jöttek fel.)

A pártok szerinti megoszlás alapján a régiónkban közel 50-50% a radikális jobboldal és a mérsékelt politikát folytató (jobb és baloldali) pártok között a szavazatok megoszlása. Hogy ez nálunk nem úgy van mint a szlovákoknál vagy a lengyeleknél, hanem 12-9-es arány jött ki az EU választásokon, ez jól jelzi az állami propaganda súlyát. Orbán kampányának hatására sokan elmentek szavazni ismét amiatt, mert úgy érezték, hogy „veszélyben a haza”. Úgy tudták, hogy ez a választás is (mint eddig mindegyik) a leginkább sorsdöntő, holott egyáltalán nem volt az, nem volt igazán komoly tétje.

Az világos, hogy a szélsőjobb nálunk is egy feudális világot hozna vissza egyre inkább, ahol egy szűkkörű arisztokrata réteghez kerül a vagyon és a hatalom túlnyomó része, - ez az amit az átlagosnál tájékozottabb és képzettebb állampolgárok már nem hajlandóak elfogadni.

Jelen állás szerint Orbán szénája nem áll jól Európában, bár megszoktuk, hogy az ilyen helyzetekből is valahogy jól tud kijönni. Az a Leyen, akit fő ellenségként kiplakátolt, úgy tűnik, hogy most erős pozícióba kerülhet, mert pártja megnyerte a választást és nem fog feltétlenül rászorulni a 11 fideszes képviselő támogatására. Vajon melyik pártcsaládba fog bekerülni Orbán csapata, miután ismét elmaradt a szélsőjobb nagy áttörése, hol látják majd szívesen?

Az is előfordulhat a közeljövőben, hogy országunk de facto nem lesz a NATO tagja, hiszen az orosz irányban történő elkötelezettségünk a tagságunkat egyre inkább lehetetlenné teszi.

Az sem kizárt, hogy de facto nem leszünk az EU rendes tagja sem, nem kapunk szerepet sem a parlamentben, sem a bizottságokban, a támogatások egy részét visszatartják, esetleg még bizonyos esetekben a szavazati jogunkat is megvonják. Jelenleg az Ázsiai Unió felé közeledünk, volt már egy ehhez hasonló nem túl régen, azt Szovjetuniónak hívták.

Nem tudjuk, hogy meddig tudja még eladni Orbán a „békepártiságát”, amikor például balkáni konfliktusokban egyáltalán nem az, mindenhol élezi a konfliktusokat, nem pedig a kompromisszumok híve. (Az egyértelmű, hogy minden épeszű magyar politikai vezető amellett van, hogy kimaradjunk az oroszokkal szembeni konfliktus kiélezéséből, csupán Orbán hangoztatja ezt messze a legnagyobb elánnal.)

Mindez persze csupán egyfajta értelmezés és mindenki a saját szája íze szerint fogja értelmezni a választási eredményeket, hogy úgy érezze, hogy neki lett igaza.

Viszont ha a következő esedékes választás eredményét kellene megtippelnem, akkor azt mondanám, hogy két év múlva vagy elmarad, vagy pedig minden valamennyire esélyes ellenzéki politikus indulását kizárják, nem akar majd a kormány semmilyen kockázatot vállalni, ennek folytán akár orosz/belorusz típusú kimenet is lehetséges.

2022-ben az orosz-ukrán háború kitörését követő hónapokban Orbán igen meggyőző stílusban lépett fel a béke elkötelezett védelmezőjeként és az akkor egységesnek mondható ellenzék nem értette, honnan jött a derült égből az a nagy vereség. Most pontosan ugyanezt a trükköt próbálja eladni a szavazópolgároknak, az eredményesség egy hét múlva kvantitatív módon lesz mérhető. Mivel a Margitszigeten sok ezer ember előtt elmondott beszéde nem csak arra lehet alkalmas, hogy a híveket mozgósítsa hanem arra is, hogy az ellene szavazókat elbizonytalanítsa, ezért, kizárólag ebből az okból érdemes rávilágítani arra, hogy hol lóg ki az a bizonyos lóláb, azaz a patás a szavak közül. (Minthogy minden indulatokra építő demagógia csakis ördögi lehet.)

Sokaknak kínszenvedés lenne egy ilyen stílusú beszédet hallgatni, de el is olvashatjuk pár perc alatt a miniszterelnöki portálon. Ajánlom, mert tanulságos.

Igen egzaltált stílusú beszéd, szinte az eszelősség határáig elmegy. Fanatizálja a hallgatóságát. Az elmondottaknak úgy a 70-80%-ával együtt is lehet érteni, a profi demagógia mindig úgy működik, hogy frappánsan megfogalmaz olyan gondolatokat, amikkel a legtöbben teljes mértékben egyetértünk, viszont hozzátesz olyan félmondatokat, amik erős csúsztatások, leegyszerűsítések, akár még a rágalmak kategóriájába is eshetnek.

1.A „békeharc” paradox kategóriája jut az eszünkbe, és itt is a stílus és a tartalom szöges ellentétben áll egymással. Mozgósító célú beszédről van szó mindenképpen, ez a politikai stílus nem elsimítani akarja az ellentéteket, hanem kiélezni, egyébként is jellemző rá, hogy folyamatosan szítja a feszültségeket igen manipulatív módon, erre sok példát lehetne hozni bel- és külpolitikában egyaránt.

2.A legnagyobb csúsztatás, hogy az Európai Uniót olyan szervezetként próbálja beállítani, ami katonákat küldene Ukrajnába. Az EU-nak természetesen ilyen jogosítványai nincsenek és soha nem is voltak, az ilyen jellegű döntések az egyes tagállamok hatáskörébe eshetnek. Láttam olyan politikai hirdetést, hogy „Anglia háborúpárti”, holott egyrészt ilyen ország nincs is, másrészt az Egyesült Királyság már rég nem tagja az EU-nak. Az EU parlamenti választásoknak nincs lényeges hatása az orosz-ukrán háborúra, annál is inkább mert az állam- és kormányfők a javaslatokat bármikor megvétózhatják (ezt is tette a kormányunk bizonyos esetekben).

3.Az ellenfelet a földbe döngölni és megsemmisíteni, ez nem a demokráciák jellemzője, sokkal inkább az autokráciáké. Egy belorusz elnök szokott csak azzal dicsekedni Európában, hogy szinte minden szavazó őt támogatja, a túl nagy siker mindig gyanús. Természetesen nem igaz, hogy a többi párt háborúba akarja vinni az országot, bár ha folyton-folyvást ezt hallja az egyszeri választópolgár, akkor egy idő után hajlamos elhinni. Ez tipikusan a „ki tudja, a mostani rosszat legalább ismerjük” jellegű kishitű magatartás kategóriája.

4.A Nyugat részei vagyunk. A magyar életszínvonal elérte a portugálokét és meghaladja a görögökét, gazdasági és kulturális értelemben is egyértelműen részei vagyunk az általunk annyit kritizált „nyugatnak”. Nem törvényszerű, hogy a németekhez és az osztrákokhoz kell viszonyítanunk magunkat, ott vannak például a csehek vagy a szlovénok, akik semmi különöset nem csináltak, nincs náluk kultúrharc és mégis elérték mára a spanyol életszínvonalat. A „nyugattal” szembeni kritika ergó mindig ránk is vonatkozik.

5.A brüsszeli bürokrácia megszüntetése lényegében az EU szervezetének megszüntetését jelentené. Nem először céloz erre Orbán, sőt a politikájával szisztematikusan törekszik is rá. Nagy szervezetről van szó, ami tényleg bürokratikus működésű és talán unalmas is, de nincs és jelenleg nem is lehet működőképes ésszerű alternatívája.

6.Sorolhatnánk tovább a csúsztatásokat, amik más politikai szereplők lejáratásáról szólnak, de ezek teljesen közismertek. Az önkormányzati választásokról nem esett most szó, de remélem, hogyha az én lakóhelyemen netán a baloldal nyer, akkor nem fogja megtámadni a szomszéd településeket... Ugye milyen bizarr ez az egész?

Gyakorlati kérdésekről nincs szó a magasröptű beszédben. Például arról, hogy mi lesz akkor, ha az ukrán hadsereg netán kapitulál, vajon hagyni fogja a többi európai ország, hogy az orosz hadsereg Ukrajna teljes területét megszállja? Különösen érdekes lesz a lengyelek, románok, baltiak és más, az oroszok szomszédságába kerülő országok reakciója.

Arról sem esik említés, hogy az orosz és belorusz csapatokat kizárták gyakorlatilag az összes jelentős sporteseményről, a foci EB-n sem vehettek részt már a selejtező szakaszban sem. Kétséges az is, hogy lesznek-e egyéni indulóik a párizsi olimpián. Érdekes módon nem nagyon ágált senki ez ellen a döntés ellen, valahol mindenki jogosnak érezte.

Sajnos úgy tűnik, hogy a történelmileg jól bevált orbáni propaganda továbbra is működőképes, nem látni azt a hangulatot, ami aktívan ellene fordulna, felháborodna ettől a hangnemtől, esetleg lehurrogná. Egyre nagyobb felhatalmazást kér és teljesen szabad kezet is a választópolgáraitól, és jelenleg nem látszik semmi jele sem annak, hogy ezt ne kapná meg június 9-én. (Nevezhetném ezt a mentalitást másként is, sokkal durvább szavakkal, de nem vagyok az a harcos típus, amilyen például Magyar Péter.) Ilyenkor a vesztésre álló csapat hívei azt szokták mondani, hogy „Ébresztő!” Csak sajnos ez nem játék, sokkal komolyabb tétek vannak, a választópolgárok pedig nem akarnak felébredni. De hátha vannak, akik mégis.

Szerintem érdemes erre egy kísérletet tenni, mert kampánytémaként feljött a szélsőjobb részéről, hogy például az EB elnökének von der Leyennek a vakcinabeszerzése teljesen szabálytalan volt. Az EU ügyészsége indított is eljárást feljelentés alapján, valószínűleg elmarasztaló ítélet is fog születni, hiszen az eljárás valóban szabálytalan volt, viszont – ahhoz tudnám hasonlítani, hogy adott esetben úgy döntök, hogy átlépem a záróvonalat, de nem okozok balesetveszélyt, sőt akár még lehetséges balesetet is előzök meg ezzel. Ilyen alapon von der Leyent valószínűleg nem fogják teljesen elmeszelni amiatt, mert önkényesen járt el, hiszen a döntése inkább jó volt mint rossz.

Szorítkozzunk a tényekre és hagyjuk a feltételezéseket. A döntéshozók, a politikai vezetők a járványkezelés során azokra az információkra támaszkodtak, amik elérhetők voltak és nem pedig azokra, amik az adott pillanatban nem léteztek, vagy csak különféle homályos feltevések szintjén.

Az is fontos, hogy a döntéshozó inkább pesszimista kell, hogy legyen, például akkor is evakuáltathat egy települést, ha csak van egy kis esélye, hogy súlyos természeti csapás érheti, vagy elrendelheti a biztonsági öv használatát akkor is, ha nagyon ritka esetben kell csak, hogy a funkcióját betöltse.

A „mi lett volna ha” forgatókönyvekkel sem sokra megyünk, bár azt elég pontosan lehet tudni, hogy mit okozott a járvány terjedése azokban a városokban, ahol nem hoztak ellenintézkedéseket. (L. 2020, Milánó.)

2021-ben miközben ment a vita nálunk és sokfelé, hogy kell-e vakcina vagy nem, a világ sok országának legnagyobb gondja épp az volt, hogy nem jutottak hozzá a védőoltásokhoz, mert a gazdag országok felvásárolták előlük.

Kis vakcinatörténet: Ringbe szállt a kínai Sinopharm, az orosz Szputnyik valamint az Astro-Zeneca és mások is, ezek azonban eléggé hamar kiestek a versenyből. Nem voltak elég hatásosak és/vagy több komoly mellékhatásuk volt, de leginkább amiatt, mert emlékeztető oltásra sem voltak alkalmasak, így lényegében két versenyző maradt a porondon. Ezek megint csak tények.

A Pfizer és a Moderna amerikai gyártók termékei ugyanolyan elven működnek és lényegében ugyanolyan mellékhatásokat váltva ki. A Moderna a magasabb hatóanyagtartalma miatt valamivel hatásosabb, azonban a gyártási kapacitása is kisebb mint a Pfizeré volt. Most azt a céget támadják leginkább a szélsőjobberek a Pfizert, amelyik a legnagyobb lehetőséget biztosította az oltásokhoz. Tehát az kapja az ütéseket, amelyik a lehető legtöbbet tette a járvány elleni küzdelemben - nem mellesleg Karikó Katalin jóvoltából, aki nem érdemtelenül kapott Nobel-díjat.

Az is tény, hogy vannak, vagy inkább lehetnek ezeknek az oltásoknak is komoly mellékhatásaik, de ez gyakorlatilag minden gyógyszerre hasonló mértékben igaz, emiatt a gyártók hosszú listát mellékelnek a lehetséges mellékhatásokról, és előfordul olykor az is, hogy az elhanyagolhatónak tűnő mellékhatás valószínűségét a gyártók alábecsülik. A tiszta víznek gyakorlatilag nincs mellékhatása, viszont hatása se nagyon a betegségekre. Emellett még azt is ténynek lehet tekinteni, hogy az összes alternatív szer, ami felmerült a sajtóban mind kamunak bizonyult és teljesen hatástalannak a COVID megelőzésében és kezelésében.

Az is tény, hogy a legjobb oltások is csak pár hónapos, átmeneti védelmet adtak, viszont az időtényező ez esetben sokat számít, és segített abban, hogy az emberi szervezet is lassanként kezdjen hozzászokni a vírushoz, bár ez már egy kicsit spekulatívnak mondható állítás. Mindenesetre jelenleg úgy tűnik, mintha a COVID napjainkra gyakorlatilag ugyanolyan vírus lett mint a többi.

Még egy tényező, ami nem mellékes, hogy az oltás a legtöbb esetben önkéntes alapon történt. Nem is volt szükség arra, hogy mindenkit beoltsanak, és konszenzus van azon a téren is, hogy mindenki el is fogadja mások ezzel kapcsolatos döntését minden gond nélkül. Viszont volt legalább döntési helyzet, és ez nem mellékes tényező. Egyértelmű, hogy kellenek oltatlanok is nagy számban, a különféle hatások is így jobban láthatók.

A szélsőjobberek azonban csak szervezetünk természetes védelemében hisznek, általában a szociál darwinizmus hívei, „az erősebb úgyis túlél” alapon. Van ebben is valamennyi igazság, de ez a járványok esetében egyáltalán nem biztos, hogy így van, sőt nem is bizonyítható (hiszen egy önmagát indokló állításról van szó). Ugyanezt a cirkuszt mindig eljátsszák, amikor oltásról van szó, a H1N1 közismert nevén madárinfluenza esetében is ezt láthattuk. Ezzel együtt a véleményük és álláspontjuk vállalható lehet adott esetekben, hiszen egyéni döntésekről van szó, viszont az is egyértelmű, hogy teljesen inkompetensek a járványok megítélésében. Olyan „szakértőket” hallgatnak, akik ahelyett, hogy a terület valódi szakértőivel vitatkoznának, a laikusokat hülyítik.

A gyermekek kötelező védőoltásainak esetében valóban felmerülhet sok kérdés, a szakértők esetleg felülvizsgálhatják a jelenlegi gyakorlatokat és változtatásokat javasolhatnak, de ez még önmagában nem elégséges alap arra, hogy megtagadják a gyermekek oltását (jogos alap lehet mondjuk az egyéni érzékenység.) Ismerik-e ők például a TBC történetét és a járványos gyermekbénulásét?

Az is egy szempont, hogy lehet ugyan beperelni a különféle gyártókat, kártérítést is lehet kapni, de ennek csak az lesz az eredménye, hogy a gyógyszerek árai emelkedni fognak, és másokkal fogják kifizettetni. (Esetleg az új gyógyszerek fejlesztése is leállhat a nagy kockázatok miatt.) Éppúgy terítik el a gyártók is a költségeiket, ahogyan a gyógyszerészek is a vényköteles termékek alacsony haszonkulcsát azzal kompenzálják, hogy a nem vénykötesekre magasabb árrést tesznek.

Rengeteg etikai kérdés, életmódbeli és filozofikus kérdés merülhet fel a gyógyszerekkel, vakcinákkal kapcsolatban, azonban ezeknek a megfogalmazására az indulatos és harcias szélsőjobb alkatilag képtelen. A COVID vakcina és a a járványkezelés például formailag hasonló a „váltóállító dilemmához”. Az is jól látható például, hogy a fiatalok hoztak áldozatokat az idősebb generációk érdekében, ami megint nem magától értetődő, a gyerekek szociális kapcsolatai és oktatásuk színvonala volt az egyik ára annak a járványkezelésnek, amire – és ez sem véletlen,- gyakorlatilag minden európai ország nagyon hasonló eszközöket használt.

Lehetne beszélni többek között még a kínai járványkezelés módjáról, ami sokkal szigorúbb mint az európai és arról is, hogy a vírus nagy valószínűséggel kínai laborból szabadult ki. Kína azonban most politikai okokból egy kicsit tabutéma, nem fér bele semmiképpen a szélsőjobb nyugatellenességébe.

Amiről még beszélni kellene az a magyar kormány lélegeztetőkép beszerzése volt, ami nem csak szabálytalan, hanem egyértelműen hibás döntés is volt. Adófizető milliárdokat költöttünk el drága és gagyi berendezésekre amiatt, mert aki beszerezte őket, nem volt tisztában a lélegeztetőgép pontos fogalmával. A különbség itt abban van, hogy Brüsszelben megtörtént a feljelentés, még nálunk elmarad a felelősségre vonás – ami nagyon tipikus eset és a hazai etikai normák alacsony szintjét mutatja.

Elvileg nincs nagy tétje számunkra az EU választásnak, hiszen a súlyunk lakosságarányos, ennél fogva eléggé kicsi a szervezetben. Ennél is fontosabb, hogy most az Európai Parlamentet választjuk meg, viszont az Európa Tanács nélkül, ami az egyes államok miniszteri szintű képviselőit jelenti, a Parlament nem nagyon képes lényeges döntéseket hozni. Ennélfogva nálunk leginkább a választások szimbolikus jelentősége a fontosabb, a szavazatok megoszlása talán leginkább egy visszajelzés lehet a kormányunk politikájának a támogatásával kapcsolatban.

 Nemzetállamok Európája

 Mivel a végső döntéshozó az Európa Tanács, ez is bizonyítja, hogy a jelenlegi rendszer lényegében nemzetállamok Európája, például a közös határozatokat csak egyhangúlag hozhatják meg a tagállamok illetve a minősített többség elve is gyakran érvényesül. Nagyon kicsi az esély arra, hogy a rengetegféle nemzetállami érdeket felvállalni próbáló Unió elmozduljon a jelenleginél nagyobb politikai egység felé, gyakorlatilag semmi nem mutat ebbe az irányba.

 EU szkeptikusok nem csinálnak semmit az EP-ben?

 Én legalábbis nem tudok róla, hogy tevékenyen hozzájárultak volna az EU működéséhez. (A Fidesz lehetséges, hogy nem is annyira EU szkeptikus a színfalak mögött, mint amennyire a kormányzati propaganda mutatja, ez egyfajta kettős beszéd is lehet.) Nagyon konzervatív párt eleve nem is támogathatja az EU szervezetét, mert a hagyományban nem létező fogalomról van szó és számukra csak az valódi, ami valamilyen módon a hagyományban gyökerezik. (Ha pedig EU nem létezhet, akkor csak valamilyen háttérhatalom hozhatta létre.) Mivel a nacionalizmusnak ez a fajta államszövetség mindenképp határt szab, emiatt sem lehet más céljuk, mint az EU politikai szervezeteinek megszüntetése, és pénzosztogató, adminisztratív szereppé degradálása.

Mit vár a Fidesz a törzsszavazóitól?

Nagyon fontos, hogy a fő szavazóbázisát érzelmileg azonosuló szavazók jelentik, a propaganda érzelmi alapú mozgósításra épít. A hatás az érzelmekre mindig fontos tényező, és azt lehet mondani, hogy az ellenzék eddig nem nagyon volt erre képes, és talán Magyar Péter az első, aki képes érzelmi töltetet is adni a mondanivalójának.

A Fidesz törzsszavazóiról ennek ellenére nem lehetne azt mondani, hogy a magatartásuk ne lenne racionális. A „mozgósítás” valódi jelentése, hogy most a vezér azt kéri tőlük, hogy fejezzék ki a hálájukat azáltal, hogy leadják rá a szavazatukat. A hála kifejezése egyébként lehet egy teljesen rendben levő kérés is, de emellett még félelemkeltés is legalább annyira hangsúlyos a kampány során. Egy vezérelvű rendszerben mindkét fajta ösztönző jól is működik, feltéve persze, hogy a morál is megfelelő. A béke és háború kérdésére nem is érdemes külön kitérni, mert itt is az a helyzet, hogy logika helyett az érzelmi befolyásolás a meghatározó, holott nem kérdéses, hogy esetleges katonai konfliktusban országunk semlegessége abszolút kívánatos, és egyben kivitelezhető lépés is lenne, nem is mi lennénk az egyetlen ebben a sorban.

Új szövetségi rendszerbe kerültünk

De Jure ugyan nem, de facto azonban el lehet mondani, hogy csatlakoztunk Szerbiához az orosz-kínai tengely támogatásában. Gazdasági téren, politikailag és az információk megosztása terén megerősödött ez az irány, a keleti orientáció ma már meghatározóbb számunkra mint az európai politikai szövetség, ami egyre inkább már csak a papírokon létezik. Az Orbán-rendszer jellege, felépítése alapján mindig jobban megtalálta a közös hangot a kelet-európai diktátorokkal mint az európai demokráciákkal.

Európa: kulturális kérdés is

Nagyon kevesen tudjuk, hogy mit jelent az európai kultúra, egyszerűen mert hozzászoktunk. Egyébként címszavakban elég jól összefoglalható. Görög racionalitás, római jog, keresztény valláson alapuló etika, humanizmus, felvilágosodás, romantika, kifinomult ízlés, versengő nemzetek, versengő eszmék, demokrácia, szociális érzékenység, szólásszabadság, a magánélet védelme stb., ezek más földrészeken általában nem ennyire jellemző értékek. Nagyjából az iskolázottság függvénye, hogy kinek mit mondanak ezek a fogalmak és mennyire fontosak a számára.

Nyilván én magam elfogult vagyok, hiszen sokan jól elvannak a hagyomány világában és az ennek megfelelő életmódban is. Amellett persze, hogy az egyik lábbal Európában, másik lábbal keleti szövetségekben lenni, ez országunk számára kézzelfogható gazdasági előnyökkel is járhat.

A kontrollálatlan magyar állam sokat költ

Hatalmas összegeket költ az állam stratégiai célokkal, presztízsberuházásokra és a kedvenc vállalkozói körének megerősítésére is, és mivel ezen a téren az EU némi kontrollt jelent (pénzek elszámolása, versenyfelügyelet, jogállamiság számonkérése stb.), ez a kormányunkat nyilván mindig zavarni fogja. Belső kontrollja azonban nem nagyon van a pénzek elköltésének. Az is érdekes kérdés, hogy habár a tanárok fizetésemelését az EU megtámogatja, ez viszont pénzügyi értelemben egyáltalán nincs rendben. Mi történne akkor, ha a következő évben az EU nem adná meg a támogatást, akkor a tanárok fizetését lecsökkentenék? Nyilvánvaló, hogy az EU pénzekkel nem béreket, sokkal inkább projekteket kell finanszírozni meghatározott célokkal.

Tét nélküli önkormányzati választások?

Az önkormányzati választások egy kicsit háttérbe szorultak, igazából nem volt tisztességes lépés a kétféle, teljesen eltérő célú és logikájú választást összevonni (nincs is erre ésszerű indok). A települési önkormányzatok esetében a vezetőség személyi összetétele, illetve hogy a munkájukkal a lakosság mennyire elégedett, az elvben fontosabb lehet mint a pártszimpátiák. Valójában viszont a Fidesz számára nem létezik ilyen, hogy „önkormányzatiság”, mert egy hierarchikus, katonás módon szervezett döntési rendszerben gondolkodnak. Ebben a logikai rendszerben a legfontosabb a párthűség, mivel fent dől el az leginkább, hogy ki kaphat pénzt és mire költheti. (Szerencsére nem mindig ez a logika érvényesül, különféle okokból kifolyólag.)

Megszorítások a választások után

Az is nyilvánvaló, hogy a költségvetés bevételeit növelni kell és a választások után a lakosság sem maradhat ki a sorból. Energiaárak emelése, adóemelések, támogatások megvonása és sok minden terítékre kerülhet, főként olyasmi, amit eddig a választásokra való tekintettel halasztott el a kormány. Ez nálunk minden választás után rendre megtörténik.

A sorkatonaság kérdése

Mivel az egyes államok növekvő fenyegetettséget érzékelnek, ezért a fegyverkezés Európában is egyre nagyobb mértékű lesz, ami sajnos egy öngerjesztő folyamat, hiszen mások ezt fenyegetésként érzékelhetik. A hadiipar felpörgetése mellett az egyes államok valószínűleg növelni akarják majd a katonai szolgálatot teljesítők számát, ami nálunk is várható lesz, ha nem sorkatonasággal, akkor majd különféle kedvezményeket biztosítva. Egy teljesen rossz példa erre, ha a katonai szolgálat plusz pontokat jelent az egyetemi felvételin, hiszen a ponthatár éppen arra való lenne, hogy kiszűrje azokat, akik számára az adott egyetemen a nappali tagozatos oktatás nem testhezálló és nincs meg a megfelelő affinitásuk hozzá.

Nem nagyon tudjuk, hogy milyen lehet harmóniában létezni a természettel, hiszen gyakorlatilag már nincs olyan emberi kultúra bolygónkon, amelyik úgy él vagy legalább tudna erről mesélni. Sok ezer éve már megváltozott ez a helyzet, aminek a fő oka, hogy a természetben túl kevés élelem van nagyobb létszámú csoportok eltartásához, és az is csak folyamatos vándorlással volt megszerezhető. A kulturális alkotások egy ilyen közegben könnyen elvesztek, de az jól látszik, hogy a természet az ember számára leginkább valamiféle adottság volt, és nem mindig kellemes közeg, ami nagyon távol állt a mai ember többnyire giccses természetkultuszától.

A régi korok embere is tisztelt bizonyos hegyeket, de eszébe sem jutott, hogy megmássza, a folyó a létfenntartását jelentette, de például a vízesést valószínűleg nem látták különösebben szépnek, legalábbis nem tudunk róla, hogy annak látták volna. Színeket sem láttak még annyi fajtát mint korunkban, például az ókori görögöknek a kék és a szürke színre nem volt még külön szavuk, mert valószínűleg nem volt ennek különösebb jelentősége. (A kutyák esete is tanulságos lehet, például nem érzékelik a zöld színt, mert nem ad nekik több információt, ellenben a sárgát már annál inkább, hiszen az sok esetben egy hirtelen felbukkanó prédaállat színe is.) Manapság a látható spektrum szélesebb tartományát tudjuk érzékelni, vagy inkább nevekkel jelölni, de használunk olyan eszközöket is, mint az éjjel látó infrakamerákat, amelyek a színlátó képességünket képesek még inkább kiterjeszteni.

A régi korok földműveseinek nem nagyon volt idejük például a naplementében gyönyörködni, mert azt jelentette számukra, hogy sietni kell a munkákkal mielőtt leszáll az est. Csak az utóbbi évszázadokban, a városi polgárság felfutásának a korában alakult ki a romantikus természetkultusz, hiszen a füstös-poros városban falak közé zárt ember vágyódni kezdett a természetbe, ahol több napfény és jó levegő várt rá. Azonban ez a fajta „természet”, már távolról sem az, ami eredetileg volt, ami iránt a korunk embere vágyakozik, az a veszélyektől (például nagy ragadozóktól) megtisztított terület, jól látható, kitaposott és kijelölt ösvényekkel, és a klímája is számára kellemes legyen. Magyarországon nagyon kevés olyan hely van, ami őrzi az eredeti állapotát (például „őserdők”), és ahol turisták járnak, nyilvánvalóan annak a helynek a biodiverzitása egyrészt lecsökken, másrészt pedig el fog térni az eredeti állapottól a bolygatás következtében, például mert kevesebb az aljnövényzet és a bozótos. Ennél is nagyobb problémát jelent, amikor az emberek olyan fákat telepítetek be mint az akác és a nyárfa vagy olykor a fenyőerdő is ilyen nálunk, amelyeknek inkább gazdasági értéke van, biodiverzitása egy kukorica tábláéhoz hasonló, de még egy monokulturális, telepített tölgyerdő sem jelent lényeges különbséget. A lápok és mocsarak, vagy füves puszták se nagyon tartoznak a modern ember „természetfogalmába”, ezek nagy részének helyén már szántóföldek találhatók. Igaz, hogy amikor ezeket megszüntették még nem tudták, hogy a biodiverzitás és a szénmegkötés szempontjából egyaránt nagy jelentőségük van.

A mai ember természetfogalma körülbelül olyan, mint amikor állatokra gondolva a cuki, barátságos emlősállatok és madarak jutnak először az eszébe, de például az ízeltlábúakra kevesen asszociálnak, holott az utóbbiak fajgazdasága sokkal nagyobb veszélybe került az emberi tevékenység miatt.Jól láthatóan kezd már visszaütni az, hogy az ember azt hitte, hogy uralma alá hajthatja a természetet (a 19. és 20. század gondolkodói között is lényegében közmegegyezés volt ebben a kérdésben). A természet erre különféle változásokkal reagál, például egyes vidékek elsivatagosodnak, a természeti katasztrófák (áradások, szélviharok, erdőtüzek stb.) gyakorisága megnövekszik, újfajta kártevők és kórokozók is terjednek az emberi tevékenységek következtében, leginkább persze amiatt, amilyen durván és körültekintés nélkül avatkoztunk bele a természet rendjébe. 

A természettel való kapcsolat alapján nagyon sokfélék vagyunk, és ez így rendben is van. Az egyik véglet csak a természet közelében érzi jól magát, és ott szeret élni, a másik véglet pedig ki nem állhatja és távolról elkerüli. Ettől függetlenül a természetes környezetünk legnagyobb pusztítói szinte kivétel nélkül azok, akikek elég sok pénzük és lehetőségük van erre, tehát akár közvetlenül irtják, akár közvetve finanszírozzák a természetet pusztító tevékenységeket. Akinek hatalmában áll, az szinte kivétel nélkül vissza is él a valójában látszólagos hatalmával.

A szélsőségektől eltekintve az ember és természet viszonyát szerintem manapság egy jó értelemben vett polgári szemlélet határozhatja meg leginkább, a múltba nem lehet már visszamenni. Ez azt jelenti, hogy az ember nem teljes mértékben része a természetnek (például kocka alakú házakat is épít, egyenes vonalakban gondolkozik amik a természetben nem fordulnak elő). Az ember viszont borzasztó szerénységgel és alázattal kell, hogy viszonyuljon a természet egészéhez, nem uralom kérdéséről van itt szó, hanem inkább együttélésről. Vannak persze olyan természeti jelenségek is, amelyek az ember által használt energiák tartományainak jóval fölötte állnak, ezeket befolyásolni nem, legfeljebb előrejelezni vagyunk képesek, mint az időjárás, a naptevékenység, földrengések és vulkánok kitörése. Ezek a jelenségek is mutatják, hogy az emberiség mennyire korlátozottabb, törékenyebb térben él a természet világához képest, az alkalmazkodásunk mindenképp kulcsfontosságú.

Egy filozófikus gondolat, ami voltaképp az atomfizikából ered, hogy semmilyen jelenség „nem létezik” addig, vagy legalábbis nem az általunk megismerhető formákban, amíg tudatosan rá nem tekintünk. Tehát ami szép az attól szép, vagy főleg attól, hogy értékelik a szépségét és egyediségét. Az ember és a természet kapcsolata is ehhez hasonló, az ember képes átélni a természet sokféle szépségét, aminek persze lenne egy olyan feltétele is, hogy elhagyja maga mögött a rohanó, fogyasztó , turistáskodó kis egóját és képes legyen lelassulva belemerülni a természet ezer arcú világába. A legtöbben sajnos nem nagyon vagyunk képesek erre, túllépni a hétköznapi kis világunkhoz tartozó, közhelyes szavainkkal leírható romantikus természetfelfogáson.

A mémek terjedése és fennmaradása nem annyira attól függ, hogy mennyire hasznosak és helytállóak, hanem hogy az emberek mennyire hisznek bennük. Richard Dawkins vezette be a mém fogalmát, amik a génekhez hasonlóan terjednek el az emberi közösségekben, viszont szellemi termékekről van szó, gondolatokról, magatartásformákról, és ezek nem feltétlenül vicces rajzok vagy videók, sőt. Viszont egyértelműen több az ártalmas köztük mint a hasznos, politikai oldaltól függetlenül, és nem mellesleg többet mondanak az őket terjesztő illetők szellemi szintjéről mint magáról a valóságról.

Ha a konzervatív jobboldalt nézzük, akkor láthatóan nagyon becsontosodott dogmáik vannak, és lassan mozdulnak a változásokra. Az összeesküvés-elméletek is korunk tipikus mémjei, bár van némi igazságtartalmuk, de egy az egyben véve, mégis csak az őket vallók lelki és szellemi színvonalát, vagyis annak hiányát mutatják meg. A hívők valójában az etikai felelősséget hárítják és ki akarnak bújni a szabályok alól, mert hiszen a másik oldal olyan velejéig gonosz – állítják. Nemrég egy vastag homlokcsontú NER-es megmondóember állította azt, hogy a politika életünk új sztárszereplője önmagában nem is annyira érdekes, inkább az számít, hogy kik állnak mögötte, - ez pont arról árulkodik, hogy abban a világban ahol ő él, személyes felelősség nem létező fogalom, mindenre apuci engedélyét kell kérni.

No gender, no war, no migration. Egy ideális világban persze ezek nem léteznek, de mivel világunk távolról sem ideális mondható, manapság politikai demagógia eszközeivé váltak. A gender témában a fő csúsztatás, hogy ránk akarnak erőszakolni bizonyos dolgokat, ami amiatt sem igaz, mert az EU országok is megosztottak ebben a kérdésben, például az olaszok álláspontja a miénkhez hasonló. Ugyanez igaz az orosz-ukrán háborúra, amelynek legnagyobb támogatóit pont az EU-n kívül kell keresni, az amerikaiak és a britek azok, az EU-n belül leginkább csak barátaink, a lengyelek támogatják teljes mellszélességgel, mivel a történelmi tapasztalataik miatt tartanak az oroszoktól. A migráció ismét bonyolult kérdés, annyiféle állásponttal ahány ország, és rendszerint valamilyen kompromisszumos döntés valósul meg. (Az EU esetében az egység hiánya és a cselekvőképtelenség nagyobb problémák mint az állítólagos diktatórikus stílus.) Ezeknek a konzervatív jelszavaknak a folyamatos sulykolása viszont szükséges lehet egy feudális társadalom építéséhez, ahol a szegény alpolgár (lefokozott polgár) sír, hogy jaj, csak a családomat hagyják békén, a kis biztonságunkért semmilyen ár nem túl sok. Ez a törzsközönség kajálja be leginkább a mémeket, de rajtuk kívül van még egy kisebb, de elszántabb csoport, a Harcosok Klubja, akik ugye nagyon szeretnének harcolni, de a mai világunkban erre kevés lehetőségük van, mert majdnem minden az együttműködésről szól.

A politikailag liberális baloldalnak egy jelentős része persze hasonlóan sötét és belterjes világban él, bár ha rájuk mutogatunk, az megint egy olyan trükk, amit régen csak a grundon lehetett eladni a focipályán, hogy ha nem kellünk, akkor majd jönnek ezek. Mindkét oldal mond jó dolgokat is, vagy olyasmit amiről nem könnyű eldönteni, hogy jó vagy rossz. Például az amerikai egyetemeken a palesztinokért való tüntetés Izrael ellen önmagában véve nyilvánvalóan nem antiszemitizmus, inkább egy agresszor túlkapásait és a háború további eszkalációját helyteleníti. (Ezzel csak azt akarom mondani, hogy néha próbáljuk függetleníteni magunkat attól, amit a számunkra politikailag szimpatikusabb oldal szószólói mondanak.) Az USA nyilván Izrael egyik fő támogatója, bár a tüntetők (de lehet hogy az amerikai kormányzat sem) nem tudják még, hogy az USA lehetőségei mennyire korlátozottak, már régóta nem az a domináns szuperhatalom, mint ami egykor volt.

Mehetnénk sorban a baloldali agyrémeken, például ha BLM-et komolyan vennék és azt akarnánk, hogy az afrikai származású srácok élete valóban számítson, akkor többet kellene tennünk a rájuk leselkedő potenciális veszélyekkel szemben, hogy elkerülhessék a bűnözés, drogok, munkanélküliség és alacsony képzettség csapdahelyzetét.

Lehetne ugyanígy folytatni a többivel, például a szexuális zaklatás is egy erősen megosztó téma. (Amiatt is, mert nem pont ugyanazok a normák voltak mondjuk húsz éve mint most, az illetők mért nem akkor tiltakoztak.). A kedvencem pedig a gyarmatosítás és a rabszolgaság, ezeket minden baloldali értelmiséginek hivatalból el kell ítélnie, leírni pár mondatban, hogy milyen rettenetesek voltak. Az egyik, amiről elfeledkeznek, hogy az emberiség egészének élete mai szemmel nézve am-blokk rettenetes volt, évezredeken át az emberi élet nem sokat ért, a legtöbben a szolgaság különféle szintjein tengődtek, végtelen sok példát lehetne erre hozni. A másik, hogy a gyarmatosítás korszakának már régesrég vége, viszont a legtöbb volt gyarmat még mindig elmaradott országnak számít, aminek egyszerű földrajzi okai vannak, tulajdonképpen az egyenlítőhöz közeli fekvés. A volt gyarmattartók esetében is érvényes ez a tendencia, hogy tendenciáját tekintve mennél közelebb van egy ország vagy egy országrész az egyenlítőhöz, annál alacsonyabb az egy főre jutó GDP, nagyobb a korrupció és fejletlenebb az intézményrendszer. Ennek az okai valószínűleg összetettek. Lényegét tekintve viszont nem érzékelik még a baloldali progresszívak sem, hogy az USA dominenciájának vége már, Kína vezetésével egy hasonlóan erős tömb van formálódóban.

Kína feljövő ország, dinamikusabb és egységesebb, népessége ötszöröse az USA-nak, a jelenlegi egyensúlyt csak az biztosítja, hogy míg Kína erős szövetségese csupán Oroszország, Észak-Korea és Irán, viszont a többi ország eléggé jelentéktelen, az USA-nak ma még sokkal több stabil és erős szövetségese van Amerikában, Kelet-Ázsiában és persze Európában is.

A „sárga veszedelem” azonban még nem érte el a magyar társadalom ingerküszöbét, aminek egyik fő okai mint láthatjuk, a becsontosodott mémek, a másik pedig az, hogy számunkra ok még teljesen ismeretlen hatalomról van szó. Egyetlen komoly Kína ellenes tüntetés sem történt még, nem mintha nem lenne rá elég ok, de egyszerűen azért mert nálunk nem értik még az értelmiségiek sem a magyar kormány külpolitikai (és belpolitikai) szándékait, nem tudják megfelelően olvasni és értelmezni azt, amit látunk. Pedig ez nem annyira bonyolult, eléggé egyértelmű és baljós kép rajzolódik ki számunkra.

Érdemes visszatekinteni arra az időre, amikor a rendszerváltozás után beözönlött hozzánk az amerikai tőke. Megjelentek az amcsi gyorséttermek, többek között a Pepsi, Coca, Procter, sőt az Opel gyár is ide sorolható. A németek mellett főleg ők voltak azok, akik sok magasan képzett fiatalt alkalmazva teljesen újszerű munkakultúrát honosítottak meg. (Később jöttek többek között japánok és koreaiak is, és ez is működött nálunk.) A magyar gazdaság termelékenységének felfutása összefügg a fejlett technológiával, de emellett még a munkakultúra javulásával is. Össze nem lehetett hasonlítani egy régi állami nagyváléalatot egy korszerű nyugatival. Ami nálunk történt az utóbbi időkben, hogy az amerikai tőke nagy részét a kormányzatunk kiszorította (ők is valószínűleg érzékelték, hogy kevésbé barátságos országról van szó és kivonták a pénzeket), a német tőke kiszorítása pedig most van folyamatban, néhány nagy autógyár kivételével. (Ne felejtsük el persze azt sem, hogy a mélyen konzervatív ember számára az Egyesült Államok nem létezhet, hiszen a történelemben sose volt ilyen, ergó csak valamiféle szabadkőműves ármányként van szó, a politikusok az ő bábjaik.)

De vajon mit adnak majd nekünk a kínaiak? Jelenleg nem látszanak az új kínai gyárakból fakadó gazdasági előnyök, gyakorlatilag semmilyen, eltekintve attól, hogy a nagy NER-es építőipari cégek jól fognak járni a túlárazott beruházásokkal. Az óriási infrastrukturális projektek kínai finanszírozással tudnak megépülni, ami eladósodást von maga után. Mindez az orosz tőkével (Paks 2) és az arab finanszírozással („maxi Dubaj”) együtt, egy idő után teljesen megváltoztathatja az államadósság szerkezetét. A politikai irányvonal jól látható: kelet felé, kifelé az EU-ból.

Érdekes felvetés, hogy létezhet-e számunkra olyan lehetőség, ami egyben diplomáciai és gazdasági nyereség is lehetne, hogy közvetítői szerepbe kerüljünk nyugat és kelet között? Érdemes megnézni, mik voltak azok az országok, akinek ez sikerült. Ilyen volt például Helsinki záróokmány esete 1975-ben, ami nagyjából lezárta a hidegháborút, előzőleg Bécsben a Salt 1 megállapodás, ezenkívül még Genfben is történtek még jelentősebb megállapodások a nagyhatalmak között. Minden esetben olyan államokról volt szó, azok voltak alkalmasak közvetítői szerepre, amelynek politikája népszerű és elfogadható volt nyugaton és keleten egyaránt. A magyar politika viszont nem ilyen, hanem nagyon is harcias és megosztó. Így például egy orosz-ukrán béketárgyalás történhetne mondjuk Indiában, vagy talán még Törökországban, nálunk viszont aligha. A közvetítői szerep jelenleg porhintés, éppen amiatt, mert a magyar kormány értékmentes politizálást hirdet, ez azonban szörnyű, mert azt jelenti, hogy bármilyen aljas diktatúrával hajlandó szövetségre lépni. Az agresszív politikát folytató államot a többiek előbb vagy utóbb igyekeznek elszigetelni, politikai karanténba zárni.

Az USA és Kína közötti politika fő különbsége, hogy az USA-ban létezik nyilvánosság, az egész gyakorlatilag transzparens, olykor még az államtitkokat is kiszivárogtatják. Kínában viszont csak az állampárt dönthet mindenről, a tüntetéseket és tiltakozásokat megtorolják és mindent tudnak titkosítani, egyszerűen mert a kínai nem világnyelv az angollal ellentétben. Az amerikaiak híresek arról, hogy mindenkit lehallgatnak, visszaélve a technológiai fejlettségükkel. Most már a kínaiak is képesek lehallgatni és megfigyelni mindenkit, azonban amíg az USA-ban ez inkább csak elvi probléma, nincs különösebb tétje az állampolgár szintjén (például nem fog emiatt kettétörni a karrierje, mert információt tudnak meg róla), Kínában viszont egész más a felfogás, mások a hatalom motivációi, hiszen egy kommunista országról van szól. Nem kell az ördögöt a falra, valóban szükségtelen, de ez valójában egy buta mondás, hiszen éppúgy megjelenik anélkül is, legfeljebb váratlan lesz.

Csapjunk a közepébe: A telefonfüggőség és a netfüggőség lényegében ugyanúgy működik mint bármiféle egyéb függőségünk, ezért érdemes levonni a tanulságot, hogyan tudunk megküzdeni másfajta, járványossá vált függőségeinkkel. (L. alkoholizmus, a dohányzás, kábítószer, az elhízás, a vásárlási mánia, a rákattanás a politikai demagógiára stb.) Az emberi psziché jellemvonása, hogy könnyen függőségek rabjává válhat, fanatizálható, bár nyilván az egyéni hajlamok mértéke és iránya nagyon különbözhet.

Van egy olyan közkeletű, gyakran visszatérő félig tudományos toposz, hogy a gyerekekre a legnagyobb káros hatást a telefonfüggőség jelenti. Ebben az állításban nyilvánvalóan van sok igazság, de nincs pontosan behatárolva, hogy a káros hatások pontosan mit jelentenek. Ez azért lehet gond, mert nem biztos, hogy például a gyengébb tanulmányi eredmények fő oka a telefonfüggőség, lehet hogy az oktatási rendszerünk is gyengébb lett, vagy egyéb kulturális hatások is játszanak, aminek csak része a rákattanás az okostelefonokra. Emiatt nem biztos, hogy teljesen kielégítő megoldás lesz minden esetben az, ha letiltjuk vagy korlátozzuk a gyerekek telefonhasználatát.

Az ilyen toposzok vagy tudományos közhelyek úgy jönnek létre, hogy egy amerikai kutató feltűnésvágyból hajtva ír egy félig sem tudományos könyvet arról, hogy mért kerültek tévútra a mai fiatalok, annyira meggyőzően teszi, hogy eléri ezzel az annyira áhított rivaldafényt.

A valódi tudományos módszer nagy vonalakban a következő lépéseket jelenti. Ha a kutatónak van egy meglátása, azt először is nem csak az általa jól ismert USA-ra és azon belül is a középosztályra korlátozná, hanem kicsit alaposabban körülnézne a világ más részein is. (A legtöbb amerikai már ezen a ponton elbukik.) Az igazi tudós mentalitás az, amikor van egy feltevés, amit a kutató próbára tesz különféle kísérletekkel és adatgyűjtésekkel, és közben legalább pár pillanatra teljesen személytelenné válva (objektív módon!) ítéli meg, hogy az adatok alátámasztják-e az állításait. Két lehetőség van csak ilyenkor: igen vagy nem. Ha talál komoly megerősítéseket, akkor megnézi alaposan más kutatók eredményeit, átgondolja megint az elméletet és újabb próbáknak veti alá. Ha az elmélet ismét megerősítést nyer, akkor megkérdez más szakmabelieket, és egy konferencián vitára bocsátja a gondolatait, és ha még mindig megállják a helyüket, akkor óvatosan kimondja, hogy bizonyos valószínűséggel érvényes lehet az általa felfedezett hatás. Ezzel párhuzamosan megkéri a tudományos közösséget, hogy alaposabb próbáknak vesse alá amit gondol, eltérő körülmények között, hogy látni lehessen a határokat, amik között az elmélete helytálló. Az újabb megerősítések a valószínűség magasabb szintjét jelentik, semmi többet ennél.

Mivel manapság sokan hajlamosak rá, hogy a fenti folyamat több lépését is kihagyják vagy elmismásolják, ezért a valódi tudományosság helyett a szélhámosságnak jut egyre nagyobb terep, és a kutató társak kritikai megjegyzéseit elnyomja a laikusok tapsa, akik azt hallják, amit hallani szerettek volna.

Így például az az állítás, hogy a közösségi média növeli a szuicid hajlamokat, nagy valószínűséggel nem igaz, éppúgy nem igazolható, mint az a közkeletű vélekedés, hogy a politikai polarizáció fő forrása lenne. (A leginkább radikalizálódott csoporthoz tartozók egy része adott esetben orosz vagy épp a magyar közmédia törzsközönsége, akik közül sokan egyáltalán nem tájékozódnak a netről, sőt sehonnan máshonnan.) Más káros hatásai azonban egész biztosan vannak a telefon, internet vagy tévéfüggőségnek, csak tisztázni kell, hogy pontosan mik ezek a hatások, erre való a tudományos módszer és az a rengeteg szakember az egész világon, aki képes mélyebb kutatásokat folytatni.

Az jól látható, hogy lényegében képernyő függőségről van szó, a forma majdnem mindegy, a net és a telefon több lehetőséget kínál ugyan mint a tévé, de lényeges különbség leginkább abban van, hogy az idősebbek a tévét nézik inkább és közöttük kevesebben vannak, akik neteznek. A tévéfüggőség ugyanúgy káros lehet, és ebben nem is állunk jól, mert átlagban öt órát tévézünk, ami sajnálatos módon Európa élmezőnyében van. Úgy látom, hogy a középgeneráció inkább netezni szokott laptopokon, a fiatalok pedig a telefonon teszik ugyanezt, nagy különbségeket nem látok, és hogy melyik fajta szórakozás milyen szempontból a legkárosabb, azt nem tudja senki.

Ha meg akarjuk érteni, hogy egy társadalmi szintű kulturális járványt hogyan lehet leküzdeni, akkor érdemes megnézni például az alkoholizmus történetét. Régen kevés volt az alkoholista, a legtöbb embernek nem nagyon volt pénze sem rá, viszont a fokozódó jómód miatt a szesz relatíve olcsóbbá vált és így az alkoholfogyasztás is növekedett, nálunk például egészen az 1990-es évekig. Az alkoholfogyasztás régebben inkább kulturális kódokat jelentett, például jelentése volt annak is, hogy megkínálták egymást egy rövid itallal, de ezek a kódok változnak (például a telefonon folytatott csevegés is lehet napjaink kulturális kódja). Az alkoholfogyasztás nálunk évtizedek óta csökkenő tendenciát mutat és feltételezhető, hogy az alkoholizmus is hasonló arányban csökkenhet. Egyes országokban, például az USA-ban vagy később a Szovjetunióban megpróbálták betiltani vagy erősen legalább korlátozni a szesz árusítását, ami minden esetben sikertelennek bizonyult, és alighanem a mobiltelefonhasználat betiltása is hasonlóan elvetélt ötlet lenne, ugyanis a tiltás nem szünteti meg a mögöttes okokat, amik miatt az adott szokás kialakult. A negatív kampányok hibája, hogy sosem mondják meg, hogy mit ajánlanak helyette. A névtelen alkoholisták klubjai például megteszik ezt a lépést is, kétféle ajánlatuk is van az alkoholizmussal szemben, az egyik a közösség megtartó ereje, a másik egy olyan fölöttes, jó szándékú hatalomban való hit, ami meghaladja a korlátolt emberi képességeinket.

A gyerekek mobilhasználatának korlátozása nagyon széllel szembe megy, ezért alaposan át kell gondolni, kapásból tudok két-három okot, ami miatt nehéz. Az egyik, hogy a sok családban a gyereket már kiskorában odaültetik a tévé elé, mert úgy jól elvan, és ez már önmagában sajnos képernyő függőséget okoz. A másik, hogy úgyis megpróbálja utánozni a szüleit, és azt követi, amilyen példát a szülők mutatnak. A harmadik a kivitelezhetőség kérdése, például elhatározhatnánk, hogy a szexualitás 18 év alatt tilos, ami nem biztos, hogy annyira rossz ötlet lenne (sőt van, ahol meg is valósították) de nehéz lenne betartatni és társadalmi szokásokkal is eléggé szembemegy. A nethasználat korlátozása sokféle módon lehetséges, Kubában például nem is nagyon van internet, de az emberek mégis megveszik a legutóbbi hét fontosabb netes tartalmait. (Érdemes lenne Kuba társadalmát alaposabban felmérni, hogy a kevesebb netezés tényleg jó hatású-e. Lehetne más hasonló országokat is megnézni, például Észak-Koreát.)

Mindez nem jelenti azt, hogy nincs értelme korlátozni vagy korhatár függővé tenni például a közösségi médiumok elérhetőségét a gyerekek számára. Viszont ezt érdemes alaposabban átgondolni, és a társadalmi normák változása nélkül ne várjuk eredményt, az alkoholfogyasztás esetében is a társadalmi normák változása hozott fordulatot, nem a tiltások. Én nem hiszek abban, hogy a telefon nyomkodása több lenne pótcselekvésnél, régebben például sokan keresztrejtvényt fejtettek, bandáztak a sarkon (valós interakciók nélkül), kártyáztak, kötögettek vagy ittak a kocsmában, most éppen a „virtuális kocsmákat” látogatják. Ezzel szemben ami lehetne: motivációk, feladatok, célok, színes programok, valódi közösség élet, történetmesélés, természetjárás, kertészkedés, élő beszélgetések, könyvolvasás, néptánc, és még sok egyéb tevékenység létezik, ami sokkal aktívabb és jobban leköti az ember vagy az ember gyerekének a figyelmét, mint az okostelefon vagy általában a képernyő nézegetése.

1.Nem lehet már tagadni

Mindig lesznek, akik tagadják azt is, amit mindennapos tapasztalataink is alátámasztanak, egyszerűen mert minden területen vannak afféle megrögzött tagadók. A klímánk változásának a ténye önmagában lehetne teljesen természetes folyamat, a gyorsasága viszont azt mutatja, hogy már biztosan nem az, sőt felül is múlja a klímamodellek előrejelzéseit, jelenleg tehát úgy tűnik, hogy a kutatók még túl optimisták is voltak a valósághoz képest. A klímaváltozás nem csak azt jelenti, hogy melegszik a bolygónk, bár ez önmagában is nagyon aggasztó. Európa légkörzése jól látható módon megváltozott, az egyik markáns hatás a közkedvelt nevén Golf-áramlat meggyengülése, a másik a sarkvidéki futóáramlás lelassulása, behullámzása. Hozzá kell szoktatnunk magunkat ahhoz, hogy Európa kellemes, stabilnak mondható éghajlatában egyre gyakoribbá válnak az adott évszakra kevéssé jellemző szélsőséges időjárások. A nyugat-keleti áramlás helyett gyakoribb lehet az észak-déli, az USA-ban tapasztalhatóhoz kezdhet hasonlítani a kontinensünk éghajlata. Az északi légáramlás nyilván hideg, a déli pedig forró (és poros) levegőt szállít, mivel a nyugat-keleti áramlatok már nem képesek kiegyensúlyozni a klímánkat a megszokott módon. Lassan elfeledkezhetünk az olyan jelenségekről mint a fagyos szentek (ami az északi sarki jégtakaró olvadásához köthető) vagy Medárd néven jegyzett nyári monszun időjárás, amik persze létrejöhetnek ugyan, de az évnek egészen más periódusaiban mint eddig. A szélsőséges időjárás főleg az őshonos növényeink rügyfakadását és virágzását érintheti hátrányos módon, valamint a mezőgazdasági termelést is kiszámíthatatlanabbá teszi.

2.Erre lenne képes a jobboldali konzervatív felfogású

Kérdés, hogy mi az, ami elvárható lenne a különféle felfogású emberektől. A fanatikus szélsőségesektől nyilván semmi, hiszen kalapács van a kezében és mindenhol csak szöget lát, nagyon beszűkült felfogású. Az emberek többsége szerencsére nem ilyen, bár senkinek nem könnyű kivonnia magát a politikai demagógia, a bulvár és más egyéb erős médiahatások alól. Egy konzervatív felfogású egyén is nagyon sokat tud tenni, ha komolyan veszi a klímakérdést. Például igyekszik megszabadulni a műanyagokról, hiszen jellemzően természetes anyagok használatára törekszik (például egy házépítés során is lehet a hagyományra is támaszkodni), az évszaknak megtermelő helyi terményeket fogyaszthat, stb. A legeltetés, megfelelő legelő gazdálkodás is jó, mert hasonló mennyiségű szerves anyagot hagy a talajban mint az erdők. Fontos azonban, hogy  például organikus mezőgazdasági művelés során vegyszert takarítunk meg, de ha emiatt jóval több talajművelésre van szükség (ami gyakran megtörténik), akkor végeredményben nem nyertünk semmit. Az elektromos hulladékforrásnak alkalmas különféle kütyüket a konzervatív ember szerencsére kevésbé fogja gyűjteni, ezzel szemben nehezebben tudja csökkenti a húsfogyasztását, vagy hajlamos arra, hogy nagy terepjárókkal szaladgáljon egész nap, - legalábbis ezek a konzervatív életmódhoz kötődő sztereotípiák.

3.Erre lenne képes a baloldali

A kevésbé konzervatív, az újdonságokhoz jobban vonzódó emberek előnye, hogy a gondolkodásuk rugalmasabb lehet, mivel nem annyira múlt-orientáltak, ezért a változásokat is hamarabb észreveszik. A technika újdonságaira is vonatkozik ez, őket például kevésbé zavarja, hogy a szélerőmű úgymond „tájidegen”, ha az jobban környezetbarát mint mondjuk egy gázerőmű. A baloldaliakat valószínűleg jobban vonzza a városi életmód mint a falusias környezet, és a város lehet adott esetben energiatakarékosabb is a lakosságszámhoz viszonyítva, például a tömegközlekedés nagyobb lehetőségei miatt is. A politikai baloldalhoz kicsivel közelebb állók egy szerintem inkább hajlandók változtatni a szokásaikon mint a megrögzött konzervatívok, ha ezzel csökkenthetik a környezeti ártalmakat, többek között nem ragaszkodnak annyira a frissen nyírt gyephez sem. Másrészt rájuk inkább jellemző lehet a technokrata szemléletmód, azaz túlságosan bíznak abban, hogy a technikai fejlődés majd megoldja a környezetvédelmi problémákat.

4.A fogyasztó mint "olyan"

Jelen állás szerint modern technikai eljárásokra mindenképp szükség van ahhoz, hogy fokozatosan lelassítsuk és megállítsuk a klímaváltozást, viszont önmagában ez nem lesz elég. Egyre többen mondják ki és kezdik belátni, hogy a fogyasztási szokásainkat is meg kell változtatni, aminek vannak is már apró jeleik. A németek például kevesebb húst fogyasztanak, és általánosságban véve is kezd csökkenni számos termék iránti kereslet, aminek a mellékhatása, hogy csökkentheti a munkahelyek számát és az államok adóbevételeit is, de legyen ez inkább a politikusok gondja, azért választottuk őket, hogy a társadalmi problémákat kezeljék valamilyen módon. A virtuális világ azonban ettől függetlenül továbbra is óriási energiafogyasztó és hulladéktermelő marad, sőt még inkább azzá válik, ezért itt határt kellene szabni valahogy a nagy tárolóhely kapacitást igénylő videók és az AI használatának.

5.Mi a helyzet a nagyvállalatokkal?

A különféle politikai oldalakban közösnek mondható a nagyvállalatok iránt ellenszenv, mert ugye ami kicsi az kezelhető, ami nagy az pedig félelmetes, mert ki tudja hogy a hatalmát mire fogja használni. Azt is gondolhatjuk, hogy régen nem voltak nagy cégek és környezeti problémák sem annyira voltak, viszont a világ nem ilyen faék egyszerű logikák menténk működik. Eleve ellentmond ennek az a gyakorlati tapasztalat, hogy a nagy cégeket utálók sem használják kevésbé ezeknek a termékeit. Emellett valahogy a mindennapos gyakorlat se nagyon igazolja vissza a legnagyobb félelmeinket, amik lehetnek sok esetben inkább csalódások, vagy másik szemszögből nézve extrém elvárások akár a cégekkel, akár azok egyes termékeivel szemben. (A biológus azt várná el, hogy egy vállalat, különösen egy nagyvállalat agresszív közeg a markáns csoportérdekek miatt, de a legtöbb esetben mégsem az, mert a vevőközpontú felfogás túlmegy a vállalat keretei által diktált csoportlogikán.) Nagy nyugati techcégeket, olajkitermelő, élelmiszeripari, vegyipari és gyógyszergyártó multikat szokás leginkább utálni, azonban itt kimarad az fajta a szempont, hogy állami nagyvállalatok is voltak a múltban és vannak most is, amik egyrészt szintén hatalmasra nőttek, viszont a lehetőségeik az állami hátszél miatt még nagyobbak is lehetnek bizonyos esetekben.

Léteznek többek között például Szaúd-arábiai vagy kínai nagy cégek is, amelyek háttere jóval átláthatatlanabb és korruptabb is mint a jelenleg közismert márkáké, és ezek megtehetik azt, amit a nyugatiak ritkábban, hogy dömpinget alkalmaznak. Ez azt jelenti, hogy rejtett állami támogatásokkal képesek letarolni egy adott piacot (akár autóipar, akár futárszolgálat, akár bármilyen területen), majd a versenytársakat kiszorítva besöpörni a hasznot. Ezzel együtt szükséges a különféle nagy cégekre szabályozásokat alkotni, monopolista törekvéseiket megakadályozni és figyelni arra, hogy ne tudjanak visszaélni az erőfölényükkel. Tény viszont az is, hogy sok esetben a nagy cégeknél van meg az a tőke és tudás, amivel környezetvédelmi innovációkra is képesek, és ha van versenyhelyzet és ösztönző közeg, akkor valószínűleg fognak is bevezetni ilyeneket.

6.Mit tesz a politika?

Nyilvánvalóan nagyon keveset, például kampányidőszakban odahat, hogy a benzin és a gázolaj ára kicsit csökkenjen, és a legtöbbünkben mélyen ott van az a „paraszt, aki könnyen vakítható”, mert például azt nem nézzük, hogy egy ilyen lépés a nagyvállalatoknak kedvez, akik kiszoríthatják a kicsiket. (Egy nagy cégnek van sok más jövedelemforrása, így a benzineladása akár még veszteséges is lehet, egy kisvállalkozás viszont ezt nem engedheti meg magának.) Az viszont fontos, hogy a politika mindig kézzelfogható választói igényeket elégít ki, és nem tud nagyon előreszaladni a közfelfogáshoz képest, a zöldmozgalmak erre a kísérletre rá is fáztak rendesen. Csak ahol van megfelelő állampolgári igény a „zöldítésekre”, ahol hajlandóak az emberek kisebb fajta áldozatokat hozni, ott kap csak politikai támogatást a környezetvédelem, egyszerű belátni, hogy különben mindig csak mismásolni fog. (Éppúgy mint azok a cégek, akik „zöldre festik” a termékeiket, de csak a fogyasztóik lelkiismeretét szeretnék megnyugtatni.)

7.A politikai felfogások feletti együttműködés

Van nagyon sok közös pont a természetvédelem területén, amelyek politikai felfogástól függetlenek és ezekre nyugodtan építhetnénk is. Például a legtöbben kedvelik a természetet, a természetes élőhelyeket, az erdőket vagy általában a „zöldövezeti” körülményeket. Már most el kellene kezdeni azokat a fákat ültetni, amik majd pár év, évtized múlva felváltják azokat a fajokat, amik nem bírják a klímaváltozást. A vízellátás biztosítása, az élővizek léte hasonlóképpen mindenkinek fontos, erre is áldozni kellene és forrásokat elkülöníteni, hogy ne kelljen a közeljövőben száraz sztyeppéken, gyakori porviharok közepette élnünk. Amúgy pedig ez az egész környzetvédelem téma egy nagy közös gondolkodás, még senki nem elég okos ezekben a kérdésekben, napról-napra bővül a szakértők tudása is, és a közfelfogásnak is sajnos időt kell adni, hogy megváltozzon. (Kérdéses persze, hogy mennyi idő van rá.)

Nagyon érdekesek a gazdasági tendenciák mostanában, annyira gyorsan változnak, hogy még a szakértők sem érték utol magukat rendesen. Érdemes összegezni az utóbbi évek tendenciáit, aztán megnézni, hogy milyen kép rajzolódik ki mindebből.

1.Úgy lettünk „fejlett ország”, hogy közben paradox módon csökkent a GDP. Az utóbbi két évben nagyon magas volt az infláció nálunk az eurózónához képest, amint a forint árfolyam változása nem követett. A forint tehát 30-40%-ban reálértékben felértékelődött, kicsit meg is drágultunk emiatt. Mivel a gazdaságban néhány százalékos árcsökkentésekre is rámennek, az emelkedő fizetések miatt sok tevékenység már nem gazdaságos nálunk, főként mivel a termelékenység eleve nem túl magas szintű.

2.A nálunk levő nagy autóipari cégeket ez a tendencia lényegében nem érinti. Borzasztó szerencsés helyzetben vagyunk olyan szempontból, hogy nálunk a nagy brand neveket gyártják, Audi, Mercedes és jön hozzájuk még a BMW is (a közismert „három ok”, ami miatt az EU tagjai maradhatunk hosszabb távon is). Egyrészt ezeknél a cégeknél a profitráta jóval magasabb az ipari átlagnál, és a dolgozóikat is jobban meg tudják fizetni emiatt. Másrészt mivel hosszú idő alatt felépített brand nevekről van szó, a kínai gyártók nem lehetnek a versenytársaik, a vevők lényegében a státusz szimbólumot képviselő brand nevekért fizetnek. Mivel növekszik a dollármilliomosok száma az Európán kívüli országokban, ezért az ilyen kocsik felvevőpiaca is egyre nagyobb lehet, azt is tekintetbe véve, hogy egyes márkák legendás tartóssága már a múlté. (Európában a forgalomban levő kocsik összmennyisége lehet, hogy fokozatosan csökkenni is fog a nagyobb környezettudatosság és a tömegközlekedés fejlesztésének együttes hatására.)

3.Akik bajba kerülhetnek inkább a Suzuki vagy a nagy közép-európai gyártócégek közül többen is, például a Škoda és Volkswagen, mert ők már egy pályára kerülhetnek pár éven belül a kínaiakkal, és nem biztos, hogy bírni fogják az erős versenyt. Akiknél még gondok jelentkeznek azok az autóipari cégek albeszállítói és más feldolgozóipari, elektronikában utazó kisebb cégek. A nagy kérdés, hogy magyar ipari középvállalatok hogyan fognak tudni profilt váltani és bekapcsolódni az újonnan feljövő nagy cégekhez. Szerintem ere jelenleg kicsi esély van arra, hogy a kicsit elkényelmesedett cégeink a új küszöböket megugorják, de még az állam nem érzékeli ezt a fajta problémát. (Lehetne újonnan felfutó iparágakban, például a fegyvergyártási, környezetvédelmi, távközlési stb. megrendelésekbe bevonni őket, és az átállást államilag is megtámogatni.) Az új akkumulátorgyárak és autógyárak annyira megtolhatják a GDP növekedését, hogy az elfedheti nálunk a középméretű vállalatok problémáit.

4.Funkcionális analfabéták (a lakosság akár 20%-a is lehet ez), nem tudnak dolgozni modern cégeknél. Akit nem tanított meg az oktatási rendszerünk olvasni, számolni, írni, azoknak esélyük sem lesz dolgozni ezeknél a cégeknél, ők jelenleg is kibuknak a munkafelvételi rostán. A modern cégeknél a leírt utasításokat kell tudni megérteni, beállított paramétereket figyelni, mivel fontos a munkafegyelem és a minőség érzékenység. Annál is nagyobb gond, hogy akiknek a képességeik jobbak, de lehúzza őket az adott közeg, például egy kis zsákfaluban laknak a nagyobb ipari központoktól távol, a gyenge szintű tömegközlekedés miatt nem fognak tudni eljutni a komolyabb cégekhez. Az iparfejlesztésünk és a közlekedésünk fejlesztése egyaránt nagyon centralizált, hatalmas térségek maradnak ki belőle. Még szállások biztosításával is lehetne a helyzetet orvosolni, azonban a szállásokat nem ők foglalják el, hanem a képzettnek és motiváltabbnak is mondható ázsiai vendégmunkások.

5.Demográfiailag is öregszik a népesség, idősebb korban kevesen tudnak új feladatokat elsajátítani. A fiatalok nagy része pedig inkább kimegy külföldre, ahol jobbak a lehetőségei és a közeg is sok esetben barátságosabb.

6.Ehhez még hozzáadódik az, hogy kényelmesebbé válunk és ez a munkamentalitásunkra is igaz, főként persze a fiatalabb generációk esetében. Sokak számára a sori összeszerelő munka például már nem annyira vonzó, kényelmesebb és jobban fizető állásokra vágynak. A munkamorált a tapasztalatok szerint tovább rontja az, hogy a kisgyereket nevelő nők gyakorlatilag olyan munkabeosztást választhatnak, amilyet akarnak (a törvény garantálja ezt idén január 1-től ), aminek a többiek isszák meg a levét olyan munkahelyeken, ahol sok a női dolgozó. Eljutottunk oda, ahová a németek és angolok már úgy ötven éve eljutottak, hogy a kevésbé vonzó munkahelyekre nagyrészt külföldi munkavállalókat kell majd felvennünk.

7.A külföldi munkavállalással van egy olyan gond, hogy a magyar kormányfő annyira kongatja folyton a vészharangot a bevándorlás miatt (a menekültválság idején igaza is volt ebben, de azóta sem tud leállni, összemosva a menekültet, a bevándorlót és a külföldi munkavállalókat), hogy nálunk a külföldi munkavállalást sok minden nehezíti, főleg adminisztratív oldalon, de a lakosság bizalmatlansága is közrejátszik. Az már látható, hogy ukránok és szerbek számára már nem vagyunk annyira vonzó pálya, leginkább a kelet-ázsiaiakra tudunk majd számítani, bár ki tudja hogy alakul ez majd hosszútávon. Alighanem több százezernyi külföldi munkavállalóra lenne szükség a következő évtizedekben még a jelenlegi gazdasági szint mellett is.

8.Nem kérdéses, hogy szükség van az elektromos autók gyártására Európában, ami stratégiai jelentőségi lépés is, mert mi lesz, ha egyszer Oroszország, Irán és Szaúd-Arábia összefog és esetleg úgy dönt, hogy nem ad több olajat Európának? Az amerikai kontinens tudná az önellátását biztosítani valahogyan, Európa azonban nem, ami szintén fontos szempont lehetett az elektromos autók bevezetésekor. A sűrűn lakott városközpontokba egyébként nem is való a levegőt jobban szennyező hagyományos üzemű autó, a teherszállítást pedig alighanem a hidrogénhajtás fejlesztésével lehetne függetleníteni a kőolaj szállítmányoktól. Nem véletlen, hogy minden nagy autógyártó cég leginkább az elektromos meghajtású kocsikat fejleszti jelenleg.

9.A magyar kormány valószínűleg helyesen érzett rá arra, hogy az akkumulátorgyártást és a hozzá kapcsolódó iparágakat támogatni kell, de általános vélemény, hogy ezt erősen túltolták. Először jöttek a koreai cégek, őket követik a kínaiak, ez utóbbi már nyilvánvalóan sokkal inkább politikai szempontok vezérelte döntés volt. Papíron jól fog kinézni a nagy GDP növekedés, viszont a technológia, szakértelem, a munkaerő nagy része, szinte minden a Ázsiából jön hozzá, a magyar állam leginkább csak az infrastruktúrát és a területet fogja biztosítani. A gazdasági haszonnak csak aránylag kis része marad itt az országban, egyébként ugyanez érvényes a nagy német autógyári beruházások esetében, és nem véletlen, hogy Szlovákia gazdasága, ami még inkább a külföldi autóiparra épült, dinamikus felívelést követően már évek óta csak stagnál.

10.Ne áltassuk magunkat azzal sem, hogy a nagy cégek ne azért jönnének hozzánk, mert nálunk a környezetvédelmi előírások kevésbé szigorúak és a több a kiskapu is. Nagy a veszélye annak, és már vannak is szórványos jelei, hogy káros vegyik anyagok kerülhetnek a környezetbe. Ezenkívül a gyárak jelentős része az klímaváltozás miatt egyre nagyobb szárazsággal küzdő alföldi régióban fog működni, az ipar vízigénye ezen a helyzeten tovább ronthat. (Ha nagy a légszárazság, akkor a víz egyenleg negatív lehet, mert a levegőbe kerülő vízpárából nem lesz nálunk eső.)

11.Politikailag viszont hasznos is lehet akár, hogy a kínai akkugyárak terméke a német kocsikba kerül (a kínai kocsik mellett) hazánk területén. A termelés globalizáltsága segíthet abban, hogy a feszült viszony az EU és Kína között tárgyalásos úton rendeződjön. A német autógyárnak még mindig kisebb kockázatot jelent hozzánk beruházni mint valamilyen afrikai vagy ázsiai országba, ahol nagyobb a politikai bizonytalanság. Kormányunk nemzetközi alkupozíciója is jobb, ha nagy termelőcégek működnek nálunk, és mindig számíthat is a cégek lobbierejére valamint a kínai és német kormány támogatására is bizonyos ügyekben.

12.Nem használjuk ki megfelelően a magyar gazdaság sokoldalúságát. Turizmus, élelmiszeripar, mezőgazdaság, informatika, megújuló energiaforrások, épületek korszerűsítése, hogy csak néhány területet említsek. Úgy tűnik, hogy túlságosan sulykoltuk az utóbbi időben az iparfejlesztést és ezekre a területekre kevés figyelem jut, nem nagyon lehet beszélni fejlesztési koncepciókról sem. (Például jól járt Tokaj-Hegyalja vagy Debrecen, akik rengeteg pénzt kaptak és kapnak, különféle politikai okokból.) A gazdaságirányításunk valahogy olyan, hogy nagy kiemelt projektekre tud inkább figyelni és oda allokálni a pénzeket, a tűzhöz közel állóknak jut mindig a legtöbb, de a befektetések hatékonysága ily módon nyilvánvalóan csorbát szenved, ez politikai nézetektől és elfogultságoktól mentesen is megállapítható.

A kínai nacionalizmus kreálmánya „Kína megalázásának évszázada”, amely a 19.század közepétől a 20.század közepéig terjedő időszakra esik. Kicsit alaposabban megnézve sok minden történt ebben az időben, de hogy ki kit alázott meg, ha egyáltalában történt ilyesmi, az nem annyira egyértelmű. 

A visszatekintést onnan is indíthatjuk, hogy a mai Kína keleti része a történelem során gyakorlatilag mindig viszonylag sűrűn lakott területnek számított, a Himalájából érkező folyók és a szelek szárnyán érkező finom, tápanyagban gazdag por a mezőgazdaság számára egyedülállóan jó feltételeket jelentett, alig volt ehhez hasonló a világ más részein. A hatalmas népességű és területű ország leigázása gyakorlatilag lehetetlen küldetés volt, a mongolok egyszer ugyan elfoglalták, de abban az esetben a hódítók váltak kínaivá.

Az még inkább köztudott, hogy mivel Kínában minden megvolt, amire a gazdaságnak szüksége van, nagyon könnyen be tudott zárkózni sok évszázadon keresztül, igazából nem nagyon érdekelték őket más országok, főként mivel kopár szteppék, nagy hegyek és dzsungelek vették őket körül szinte minden oldalról.

Egy ilyen szendergésből ébresztették fel a már akkor is fejlett ipari kultúrával rendelkező, de a modernizációban lemaradt kínaiakat a 19.század derekán. Tény, hogy a brit, francia, amerikai, japán, orosz hatalmak többször beavatkoztak Kína belpolitikájába, csatákat vívtak meg, egyes városokban kereskedelmi vagy katonai támaszpontokat is létrehoztak és viszonylag kis területeket megszállva is tartottak. Azt viszont ne felejtsük el, hogy Kína akkoriban 10 millió négyzetkilométernél is nagyobb ország volt, Mongólia is sokáig hozzájuk tartozott, ezzel szemben a csetepaték az ország viszonylag kis területeire koncentrálódtak. A vidéki mezőgazdasági népesség például nem is nagyon tudott ezekről, csak élte az életét. Belső harcok, polgárháborúk okoztak inkább nagyobb veszteségeket, de ilyenek már régebben is előfordultak a kínai történelemben, nem feltétlenül a nyugati befolyásnak tulajdoníthatók.

A nyugati hatalmak leginkább az ország kereskedelmi nyitottságát erőltették, és inkább szigeteken, kikötőkben vetették meg a lábukat, esélyük nem is lehetett másra. (Kína a tengeri flottája végig gyenge maradt, a szárazföldi hadseregét viszont könnyebben modernizálta.)

Ezzel szemben az oroszok (Szovjetunió néven) el tudtak területeket csatolni északon és volt egy igen jelentős japán terjeszkedés az 1930-as években, amikor a fasiszta rendszer nagy darabokat hasított ki Kína belsejéből is. Az első világháború után az európai országok nem is számíthattak már jelentős tényezőnek Kelet-Ázsiában.

Nézzük meg viszont mi történt, miután Mao kommunista hadserege győzött a polgárháborúban?

Véget ért a „nagy megaláztatás” korszaka, hiszen Japánt már leverték az amerikaiak, Mandzsúriában pedig az orosz hadsereg. Mao egy Sztálinhoz teljesen hasonló figura volt a történelemben, például abban is, hogy Kínában is megtörtént egy olyan éhínség, ami az ukrajnaihoz hasonló módon több tízmillió ember halálát okozta, és leginkább a mezőgazdaság erőszakos kollektivizálásával és a beszolgáltatási rendszerrel függ össze. A „nagy ugrás” és a „kulturális forradalom” kampányok iszonyatos károkat okoztak az ország gazdaságában és szellemi életében egyaránt. Mao elnököt ma mindezek ellenére gyakorlatilag szentként tiszteli a mai kínai rendszer.

Nem értem különben, hogy egy kommunista rendszernek hogy lehet szövetségese a kommunizmustól sokat szenvedett, a kommunizmust elítélő ország.

Kína megszállta Tibetet és lényegében betiltotta a tibeti vallást, templomokat dúltak fel, a vallásukhoz ragaszkodók közül sokakat átnevelő táborokba küldtek.

A koreai háborúban milliónál több kínai vett részt az északiak oldalán, aminek eredményeként az egyesült Korea északi része megmaradt kommunista uralom alatt. A világ egyik legelnyomóbb és legveszélyesebb rendszerét hozták létre, ami a kínai és orosz támogatás révén tud fennmaradni mind a mai napig.

Oroszországtól délre létrejöttek független közép-ázsiai országok a Szovjetunió felbomlása után, Kína azonban az észak-nyugati ujgur területet továbbra is megszállás alatt tartja, valódi autonómia biztosítása nélkül. (A „megaláztatás” évszázadaiban olykor léteztek még autonóm tartományok, de ma már a kommunista párt mindent központosított.)

Kína Indiával is háborúzott a Himalája egyes területeiért, és el is foglalta ezeket.

Azt is érdemes megjegyezni, hogy visszakapták a britektől Hong-Kongot, aminek gazdasági fejlettsége már régebben is jelentős húzóereje volt a keleti országrész fejlesztésének.

Szárazföldön mindig erős volt Kína, (bár Vietnam vissza tudta verni őket), a tengeri flottájuk szorul fejlesztésre és fejlesztik is teljes erővel, hogy a tengeri terjeszkedést is meg tudják kezdeni. (Ennek kiegészítő megoldása a „selyemút” politikája, ahol nyugat felé igyekeznek támaszpontokat kialakítani.) Erős flottával visszafoglalhatják Tajvant, és még számos sziget megcélozható a Csendes Óceánon, ennek nem is nagyon fogja tudni útját állni a belső ellentétek mentén meghasadt, saját problémáival foglalkozó USA vezette szövetség. A Fülöp-Szigetek, Dél-Korea, Japán, Ausztrália sem lesznek többé biztonságban.

Abszolút szuperhatalomról beszélünk tehát a mai Kína esetében, amely nagy erővel fejleszti a hadseregét és építi ki a gazdasági, politikai támaszpontjait a világ különféle részein.Kína „megaláztatása” tehát ideológiai kreálmány, ami erősíti a bosszúvágy révén a harci szellemet, de valós alapja alig van. A kínaiak magukat alázták meg azzal, hogy évszázadokra teljesen bezárkóztak, egymás ellen harcoltak véres polgárháborúban, vagy éppen a kínai kommunista párt próbálta az akaratát rákényszeríteni a népre, ami Mao halála után, 1978-ban ért csak véget, és váltotta fel egy hibrid modell, ami a kapitalista és a kommunista rendszer valamiféle ötvözete, de az idők során ez is változik.

Ugyanúgy félremagyarázzák a kínaiak a Szovjetunió bukását is, ami valójában nem a nyugati propaganda hatása volt, hanem a belső gazdasági problémák eredője. A 70-es évek válságát követően a nyugati országok képesek voltak gazdaságilag alkalmazkodni és modernizálni, ami a „keleti blokkban” nem sikerült, és egyre nagyobb lett a különbség a keleti és nyugati életszínvonal között, emiatt a marxista ideológia sem volt már működőképes. A keleti blokk összeomlásához jelentősen hozzájárult az is, hogy a kommunista elit velejéig korrupt volt. A "nyugati propagandával" viszont megideologizálható az a törekvés, mért van szükség az internet cenzúrázására, ami valójában nem több mint a kommunisták egyik hatalmi eszköze.

Az ideológiai agymosás, ami Kínában megy a tömegek körében talán népszerű lehet és jól mozgósítja a társadalmat, ezen kívül elfogadhatóvá teszi a kíméletlen versenyt és az önkizsákmányolást, viszont ezzel összefüggésben nagyon sok tehetséges kínai tudós és művész hagyta el az országot, mert nem érezte már ott magát biztonságban.

Felhasznált források:

https://www.youtube.com/watch?v=8towFNE79NA

https://en.wikipedia.org/wiki/Timeline_of_Chinese_history

https://en.wikipedia.org/wiki/Century_of_humiliation

https://en.wikipedia.org/wiki/Great_Chinese_Famine