Ideo-logikák

Ideo-logikák

Kádár-rendszert idéző nosztalgiák

2015. szeptember 22. - Tamáspatrik

Az Orbán-kormány intézkedései helyenként a Kádár-rendszert idézik.

 

1.Gyorspótjegy

A Kádár-rendszerben a gyorsvonaton többet kellett fizetni mint a személyvonaton. Később ez megszűnt, hiszen a gyorsvonat gazdaságosabban üzemeltethető, mint amelyik mindenhol megáll. Most megint visszatértek a régi idők, és a változatlanságot idézi az is, hogy a 30-40 évvel ezelőtti vasúti kocsikból sok még ma is üzemben van.

 

2.Vasfüggöny

A Kádár-rendszerben komoly műszaki határzár volt különösen nyugat felé, de más irányokban is. Ez nem csak azt akadályozta meg, hogy a magyar állampolgárok könnyűszerrel „disszidálhassanak”, hanem elvben megnehezítette a szocializmus építését megbontani törekvő „diverzáns elemek” bejutását is.

A déli határon épült kerítés szükségességét nem tudom megítélni, annak viszont nem örülnék, ha tartósan megmaradna, esetleg tovább bővülne, mert azt sugallja, hogy a külvilág velünk szemben alapvetően ellenséges.

 

3.Hazafias Népfront és NER

Az állampárt törekvése volt, hogy mennél többeket vonjanak be a mozgalomba, és valahogy kontrollálni lehessen a pártszervezetekhez nem kötődő személyeket is. Manapság is érezhetünk hasonló törekvéseket, amikor a „véleményünket kérik” bizonyos kérdésekről, felvonulásokat szerveznek, de ez köszön vissza olykor a közmédiának az állampolgárt olykor gyengeelméjűnek tekintő hírösszefoglalóiból is.

 

4.Közveszélyes munkakerülés és a közmunka

A Kádár-rendszerben a munkakerülés bűntény volt, emellett állami nagyvállalatoknak írták elő, hogy növeljék a létszámot akár „vattaemberekkel” is. Ma is alapelv, hogy mindenki dolgozzon, amire jelenleg a segély megvonása a fő ösztönző. A bürokratikusan elrendelt dolgoztatás ma is kevéssé hatékony, ugyanúgy mint 30-40 évvel ezelőtt.

 

5.Poroszos oktatás

A magyar oktatási rendszer a 70-es és 80-as években alapszinten igen katonás, poroszos volt, néhány kivételtől eltekintve. Közben a világ sokat változott és újabb, eredményesebb oktatási módszerek terjedtek el. Kormányunk azonban figyelmen kívül hagyja ezeket, mert nem illenek bele az ideológiai irányvonalba.

(Az oktatásban mégis a legalapvetőbb a tanár személye, aki lehet lelkes és érdeklődő vagy pedig fásult és közönyös, ebben a tekintetben vajon milyen irányba haladtunk?)

 

6.Nyugdíjkedvezmény a nők részére

A Kádár-rendszerben a nők 55, a férfiak 60 évesen mehettek nyugdíjba. Manapság a női nyugdíjkedvezmény ennél kisebb mértékű és nem mindenki tudja igénybe venni, azonban az általános korhatár igencsak kitolódik, folyamatosan 65 évre.

Igazságtalan rendszer jött így létre, hiszen a hölgyek mintegy öt évvel tovább élnek, emiatt kábé kétszer annyi nyugdíjban megélt évre számíthatnak. Az egészségi állapotuk is többnyire jobb, ezért kevesebben kerülnek a rokkantsági ellátásba, amely valahol a fizikai létminimum környékén van. (Többet dolgoznak ugyan a háztartásban, a férfiak jó része azonban nehéz fizikai munkát végez vagy többet túlórázik.) Indoklás nincs a kormány részéről, az alkotmánybíróság indoklása pedig igencsak demagóg. A valós ok alighanem a családtámogatásban keresendő: a nagymamák többet tudnak tenni a háztartásban és a gyereknevelésben mint a nagypapák.

 

Találhatunk még egyéb párhuzamokat és egybeeséseket a Kádár- és az Orbán-korszak között, amelyek lehetnének pozitívak is, jól korrigálva a rendszerváltozás utáni évtizedek hibáit. Kevés pozitívat találtam (pl. ilyen, hogy a rendőrség fellépése némileg szigorúbb lett), sokat mondóak azonban a különbségek: az EU-ban nálunk a legalacsonyabb a segély és munkanélküli támogatás, és magunkénak mondhatjuk a szegényeket legjobban sújtó adórendszert is.

 

A párhuzamok arra utalnak, hogy míg régebben egy ún. „puha diktatúrában” éltünk, a mai politikai rendszer is sok tekintetben kezd hasonlítani egyfajta puha diktatúrához, elővéve a mifelénk jól bevált gyakorlatot: az állampolgár fölötti atyáskodást, pátyolgatást. Autonóm és tudatos polgárokra a hatalom szempontjából ugyanis nem nagyon van szükség.

 

T.P.

A bejegyzés trackback címe:

https://ideo-logic.blog.hu/api/trackback/id/tr687808164

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása