A hálózatkutatók szerint a társadalmakat nem annyira az erős, hanem a gyenge kapcsolatok tartják össze. Konkrétan ez azt jelenti, hogy Magyarországon is potenciálisan több százféle vallási és politikai szekta jöhetne létre, mindegyik alternatív valóságértelmezésekkel, amelyek egymásnak homlokegyenest ellentmondanak. Amiért nem jönnek létre vagy csak elvétve ilyen szigetek a társadalmon belül, annak oka a sok-sok gyenge kapcsolat távoli ismerősök között. A régi barátságok és jó ismeretségek ugyanis áthidalják még a jelentős felfogásbeli különbségeket is: nekem is vannak olyan régi ismerőseim és barátaim, akikkel nem fogom megszakítani a kapcsolatot amiatt, hogy a felfogásunk ma már sok mindenben eltér. Továbbra is tisztelem az ő személyiségüket, ismerem értékeiket, még akkor is, ha a nézeteiket esetleg helytelenítem, így inkább azokat a pontokat fogom keresni, ahol megértjük egymást. Nem hagyom, hogy a politikai szempontok domináljanak, ezért mindig lehet találni közös pontokat.
A terrorizmus alapja az én értelmezésem szerint alapvetően súlyos mértékű kapcsolathiány helyi, országos és globális méretekben, amely a terrorizmusra fogékony zárványokat hoz létre. Egyik fő előidézője, hogy nincs elégséges mennyiségű gyenge kapcsolat és együttműködés, amely kohéziós erőt biztosítana a különféle egymás mellett párhuzamosan létező társadalmak között. Ennek mérése talán nem minden esetben könnyű, viszont a szakértők is hivatkoznak a (nyugati) társadalmak fragmentálódására, amelynek a leghétköznapibb megjelenése, hogy nem tudom mit csinál a szomszédom és nem is érdekel. A vagyoni különbségek megnőttek, a társadalmi szolidaritás meggyengült és egész rétegek szakadtak le, váltak frusztrálttá és elkeseredetté. A dühös fiatalokat, mondhatni éretlen suhancokat pedig könnyen fanatizálják a különféle terrorista mozgalmak.
A múlt század végén például a különféle szélsőbalos sejtek (pl. Vörös Brigádok) valamint a nacionalista ETA és IRA voltak legismertebb terrorista szervezetek, századunkban pedig jöttek a különféle muszlim (pontosabban az iszlám vallási kultúrából származó) terroristák, akik különféle turistaparadicsomokban, katonai támaszpontokon, Bagdadban, Mumbaiban, Moszkvában, New Yorkban, Londonban, Isztambulban, Párizsban (általában tehát a legnagyobb városokban) és legutóbb Brüsszelben követtek el borzalmas merényleteket. Amelyek mindig rémületet keltenek és részvétet váltanak ki, megszokni őket (szerencsére) lehetetlenség.
Biztos vagyok benne, hogy főként leszakadt rétegekből, jövőkép nélküli frusztrált emberek közül toborozza tagjait a borzasztó Iszlám Állam nevű terrorszervezet. (Amely mellesleg nem példa nélkül álló a történelemben: létezett jakobinus diktatúra, kommunista vörösterror, és a 20. századi Kínában is volt a hatalmi űrben egy hasonló stílusú, kérész életű államocska – úgy látszik, hogy az arab világ most jutott el a történelmi fejlődés arra a pontjára, amelyet az európai kultúra már több száz éve maga mögött hagyott.)
Leszakadt emberek nagy csoportjai mindenhol vannak, Európában a szélsőjobboldali pártok, az USA-ban pedig úgy tűnik, hogy mostanában Donald Trump és Bernie Sanders elnökjelöltek vállalják fel leginkább az érdekeik képviseletét. A problémák tehát hasonlóak a nyugati világban is mint az iszlám országokban, csak nagyságrendileg kevésbé súlyosak és a nagy számú idősebb ember jóval mérsékeltebb felfogást határoz meg mint a fiatal korosztályok dominálta arab társadalmaké.
A mai terrortámadás látszólag a galambok veresége és a héják győzelme: azoké, akik a kemény fellépést, teljes elzárkózást sürgetnek és a katonai erő használata mellett törnek lándzsát. Látszólag és leginkább rövid távon, mert a fenti gondolatmenetből következően az ő békéjük mindig tele lesz feszültséggel és robbanásveszélyes keverékekkel. Orbán Viktor és csapata a harcos stílus híve, akik emellett „nem hagyják az út szélén” a leszakadókat sem: azonban a segély megalázó szintű, a közmunka sokaknak szintén, és nem kevésbé megalázó az sem, ahogyan a közmunkásokból katonákat toboroznak. Lényegében a kedvezményezett csoportokon kívül a társadalom nagy része igen kevés támogatásban részesül. Az ő üzenetük: erő és össztársadalmi összefogás az „idegenek” és egyéb gyanús személyek ellen, tehát alapvetően a félelemre építenek.
A jövő mégsem az övék, hanem a Gandhi-típusú hídembereké. Olyan személyiségeké, akiket gyakorlatilag a társadalom egésze elfogad és miként egykoron Gandhi, tekintélyük révén nagy mértékben képesek az erőszak megfékezésére. Sajnos ilyenek most hiányoznak vagy nem rendelkeznek elég befolyással az iszlám országokban. Nálunk léteznek szerencsére olyan közéleti személyiségek, akiknek a mondanivalóját nagyjából mindenki elfogadja, a parlamentben is vannak páran ilyenek, a közéletünkben pedig többek között Böjte Csaba vagy Pál Ferenc atya a pozitív szellemiség képviselői.
A gonosz legyőzése számomra hosszabb távon nem az erő és az elzárkózás által, hanem éppen hogy a valódi kapcsolatok építésével lehetséges, amiáltal a fanatizmus egyre kevesebb muníciót kapna. Ez nagyon nehéz és sok munkával járó, nem látványos tevékenység.
