Nem szokásom személyeskedni, mert kevésbé tartom fontosnak a közszereplők hibásnak tűnő lépéseit kritizálását annál, mint inkább egyes gondolkodási rendszerek „sajátos” működésmódjával (magyarán a tipikus hülyeségeinkkel) foglalkozni. Az egyébként roppant kulturált és nyugodt, megnyerő modorú Rákay Philip jelenleg a „Szabadság tér '89'” c. könyvével afféle ideológiai szőnyegbombázást folytat jelenleg az iskolások szintjén. Ezzel lépésével a közelmúltunk történelméhez nyúl kábé olyan érzékkel, mint amilyen érzékkel rendre képes volt kiválasztani „A Dal” című énekverseny pályaművei közül azokat, amelyeknek az Intervíziós dalfesztiválon esélyük sem volt a huszadik helynél előbb végezni. Habár a könyvet magát nem olvastam (és nem is vagyok avatott ízekre szedni) viszont láttam az általa vezetett TV beszélgetések néhány részletét és ennek tudatában állítani merem, hogy túlnyújtózkodott a takaróján az alábbi okok miatt:

a, Szélsőséges elfogultságával ideológiát gyárt

b, Ennélfogva nem lehet tudományos

c, Meglehetősen provinciális felfogású

d, Erősíti a közbeszédben elterjedt „másokra mutogassunk” kultúrát

Rákay Úr csatlakozik az „Országos másokra mutogató bajnoksághoz”, amelyről nem állítom, hogy épp hungarikum lenne, de egész biztosan nem németikum vagy osztrákikum. Mindjárt eszembe jutott Karinthy Frigyes halhatatlan műve a „Magyarázatom a bizonyítványomat” valamint a későn jövő férj, aki a felesége kérdésére „hol jártál”egyre bonyolultabb magyarázatokba gabalyodik bele.

Mi az a bizonyítvány, amit meg kell magyarázni, mi az a szörnyűség? Hát nem más, mint a rendszerváltás után az első független, ráadásul polgári és nemzeti hitelveket valló kormányunk négy éve alatt történt események. Ez tényleg súlyos probléma és komoly magyarázatra szorul, hiszen hosszú idő után ez volt az első alkalom, bármilyen döntés is született, hogy:

Nem jelentett fenyegetést az orosz vagy bármely másik nagyhatalom hadereje.

Nem szóltak már le telefonon a párközpontból, nem kellett engedélyt kérni.

Ha a polgár kiment tiltakozni, nem verték már meg többé a kommunista hatalom rendőrei.

Sem a munkásőrséget nem vezényelték ki a demonstrálók ellen.

Ahol az első szabadon választott parlament működött és a többségi kormánykoalíció vezette az országot. (Amelynek tevékenységét egyébként én magam egészen jónak ítélem meg a körülményekhez képest.)

A dolgok mégsem alakultak fényesen.

Ez tényleg elképesztő ellentmondás és magyarázatra szorul, akár száz órányi TV műsorban, akár ezer oldalas könyvben.

És most jön az „aha élmény”: akkor biztosan a háttérhatalmak lehettek csak, amelyek szegény, tehetséges országot nem hagyták kibontakozni! Ez az, ezúttal is a legnagyobb „soros” ellenségeinkről van szó, akiknek a láthatatlan keze betette a láthatatlan lábát.

 Egy kicsit talán túlspilázom, ezért vissza a vádpontjaimhoz:

a, Elfogult, mert olyan fényben láttatja az eseményeket, olyan szinten egyoldalúan mutatja be azokat, amelyet már komoly és elmélyült történészek többsége nettó történelemhamisításnak tart. Ők persze aligha mernek felszólalni (alighanem az állásukat féltve) a Tőkéczki-művek ideológiagyártó műhelyével szemben. (Az igazi nagy játékos itt alighanem Tőkéczki László nem pedig Rákay.) Nem véletlen például az sem, hogy volt kormánytagokat elvétve hívtak csak be a műsorba, és Jeszenszky, Bod-Péter és köre tiltakozott is a műsor számos megállapítása ellen.

 b, Az ideológia képtelen tudományos lenni, képtelen a mérlegelésre, nem is fedezhet fel semmi újat, ha előbb van az ítélet és utána a tárgyalás (az érvek gyűjtése). A tudomány tökéletesen higgadt és tárgyilagos – aki foglalkozott tudománnyal legalább érintőlegesen, tudni fogja miről beszélek. Emellett a tudomány egyszerű és világos mechanizmusokat keres, nem városi legendákat (mint pl. a közbeszédben elterjedt „Rózsadombi paktum”). Jellemző eset, hogy a műsorban az egyik meghívott történész hölgy két perc után elképesztő hiányosságokról tett tanúságot a közgazdaságtan területén.

 c, Provinciális, mert nem végez összehasonlításokat pl. csehszlovák, lengyel vagy egyéb volt szocialista táborbeli eseményekkel sem. Elárulom: SEHOL se mentek sokkal jobban a dolgok, bár volt ahol KICSIVEL jobban mentek. Ergó: SENKI nem tudja, hogyan lehetett volna az átmenetet sokkal jobban csinálni. Azt tudjuk csak sejtjük legfeljebb, hogyan lehetett volna egy kicsivel jobban, hogyan élhetnénk ma egy kicsivel jobban a mainál.

 d, A hibát mindig másokban kell keresni. Trianonban, a gaz kommunistákban vagy nácikban. A magyar alaptörvény preambuluma helyből ellentmondásos, amikor arról szólt, hogy 1944 és 1990 között történtekért itt csak és kizárólag a megszállók felelősek VALAMINT egyúttal leszögezi, hogy a rendszerváltás tévedés volt, nem hozott valódi függetlenséget.

 Elismerem, hogy a történész uraknak és hölgyeknek igen jelentős részigazságaik vannak. Többek között az alábbiak:

+Az uralkodó liberális ideológia naiv és gyakorlatiatlan közfelfogást erősített a médimumokon keresztül (Habár akkoriban épp Orbán Viktor volt a liberalizmus híve, nem pedig szegény Antall József kormányfő.)

+A taxisblokád támogatása az SZDSZ részéről súlyos hiba volt. (Azonban egy demokráciában hetekig eltarthatnak különféle demonstráló csoportok úttorlaszai, ez is benne van olykor a pakliban, a társadalmak mégis együtt tudnak élni mindezzel.)

+Valóban bejött nyugatról olyasmi mint rablókapitalizmus és spekulatív tőke. Csak piacot akartak venni a nyugati cégek, ahogyan az urbánus mitológiában járja? A cukoripar esetében, ahol a cukorgyárakat a külföldi vevők villámgyorsan leépítették, felállt pár éve egy vizsgálóbizottság és még ott sem (!), ott sem talált egyértelmű bizonyítékokat arra, hogy elsősorban piacvásárlási szándék állt a vásárlások mögött. A magyar piac nem annyira jelentős, ma inkább gond, hogy a cégek többsége külpiacra termel és nem a magyar államkincstárba fizeti az ÁFÁ-t.

 Ha tagadunk valamit, akkor ezzel néhány dolgot (tudattalanul) állítunk. Mit állítunk tehát? Azt, hogy a késő Kádár- (Grósz-, Német-) korszak maga volt a paradicsom, csili-vili magyar vállalatokkal, világhírű mezőgazdasággal, dinamikus kisvállalkozások tömkelegével. Nem utolsó sorban stabil és fizetőképes keleti piacokkal. Aztán a jött a gonosz nyugat meg az itteni strómanjai és az egészet lezúzták. Komolyan ez van sokak fejében, elég figyelni egy kicsit a buszon, orvosi rendelőkben.

 Ez különben pont olyan mint Kuba, Venezuela vagy Argentína. A felszínen minden szép és jó volt évekig, aztán egyszer csak jött a méretes bukta. És azóta is csak pislognak, nem értik, mért vannak még padlón.

 No most nézzünk egy kevésbé meseszerű magyarázatot az eseményekre.

 Az első szempont, hogy a Kádár-rendszer, a környék mintaállama (románokkal és lengyelekkel összehasonlítva) a '70-es években szendergett és a '80-as években is jobbára csak vitázott a reformokról, amikor már Franco diktatúrája is (nem csak Ausztria vagy Németország, hanem még egy diktatúra is!!!) hirtelen elhúzott mellette. Próbáljuk reális szemmel látni a kor szocialista nagyvállalatait, azok szervezettségét (ha jó szó ez erre) és technikai fejlettségét (vagy annak a karikatúráját), a magyar államháztartás akkor csődközeli (!) helyzetét. Amelyet alighanem a rendszerváltás mentett meg a csődtől. Na most a közfelfogás szerint, ha a külföldnek privatizáltuk az hiba volt, ha magyar vállalkozó vette meg bagóért (honnan lett volna rá pénze?), az is hiba volt. Nem hiszem, hogy a privatizációról (a nyilvánosság előtt hozott) döntések mindig optimálisak lettek volna, de a 100%-os állami tulajdonban való tartást csak azok gondolják ma komolyan, akik kádárista reneszánszot szeretnének látni. Egyébként nem vagyunk messze a kádárista reneszánsztól, afelé haladunk.

 Még egy szempont. Antall József híressé mondata: „Tetszettek volna forradalmat csinálni!” arról ad tanúságot, hogy kitűnő politikus volt ugyan, de alighanem kevéssé kiemelkedő történész. A jobboldali (és baloldali) felfogású történészek is levonhatták volna már a tanulságot, amely nekem egy ideje már meggyőződésemmé vált, hogy a társadalmi forradalom alapvetően káros, destruktív jelenség. Egytől-egyig az összes. A rendszerváltás pedig sokban hasonlított a forradalmakra, és mit mutatnak a privatizáció szélsőségei: anarchiát, egy társadalmi rendszer szétesését. Egy lassú, elhúzódó szétesési folyamat történt, úgy 1985 és 1995 között.

 Ez a kétféle alapvető ok számomra sokkal frappánsabb és megvilágítóbb erejű mint Rákay Úr akárhányszáz oldalas másokra mutogató magyarázatgyára.