Az Orbán-kormány által kiépített (remélhetőleg nem annyira tartós mint inkább átmeneti) rendszer nagyon hasonló Trump, Putyin, Farage, Le Pen és mások populistának nevezett, radikális jobboldali gondolatrendszereihez.

Kétarcúnak amiatt nevezhetőek ezek a felfogások, mert amíg bizonyos mértékig elősegítik a társadalmi egyensúlyt és stabilitást, egy ponton túl viszont már a káros hatásai kerülnek előtérbe. Habár nehezen állapítható meg pontosan melyik az a pont, amikor túlfeszíthetik a húrt, valamennyire mégis sejthető, ha megnézzük azokat a területeket, ahol Fidesz kormány tevékenysége is a legmarkánsabban jelenik meg.

1.Bevándorláspolitika

Helyesen ismeri fel a más kultúrákból nagy számban érkező bevándorlók potenciális veszélyességét, és kemény szabályzásra törekszik. A fellépés keménysége a háborús menekültekkel szemben azonban már inhumánus és rasszista példákat statuál a tömegek számára. A múlt századi történelemből jól látszik, hogy a tűzzel játszik az, aki az indulatok szításával akar népszerűséget és támogatást szerezni. A bevándorlásellenesség Orbánék esetében ilyen mértékben már leginkább a további hatalomkoncentráció kézenfekvő eszközének látszik.

2.Közösségépítés

A konzervatív politika erőteljes közösségépítésre törekszik a hagyományápolásra és a történelmi egyházakra támaszkodva. Jól látja meg korunk problémáját, hogy a technikai fejlődés következtében felgyorsult életmód az egyént atomizálja és a kapcsolatokat felszínesebbé teszi, emellett nagy csoportok (főként a lecsúszás szélén álló, konzervatív felfogású fehér középosztálybeliek) a „nyugati világ” legtöbb országában erősen igénylik az érdekeik határozott politikai képviseletét. Ezzel szemben a helyes törekvés mesterkéltté válik azon a ponton, amikor már belterjes közösségek fennmaradását támogatja. Belterjes az a közösség, ahol a hatalmi viszonyok a feudalizmust idézik (a vezetők előjogait és az alárendeltek kiszolgáltatottságát tekintve), és amely nem segíti elő a tagjainak személyes fejlődési törekvéseit. Az iskolák, hivatalok, kulturális és egészségügyi intézmények jelentős részében kimutatható katonás szemlélet idejétmúltnak tűnik akkor, amikor ma már az élethosszig tartó tanulás és önképzés szinte alapfeltétel és a konzervatív egyházi ceremóniák is csak a képmutatást erősítik azokban, akik nagyobb tudatosságra törekszenek (pl. a pszichológia eszközei vagy meditációs gyakorlatok is bőven rendelkezésre állnak e célból).

3.Nacionalista külpolitika orosz orientációval

Kormányunk a nemzeti érdekek képviselete érdekében elődeinél sokkal jobban felvállalja a konfrontációt más országokkal és külföldi szervezetekkel szemben. Azonban ki kell mondani, hogy a lokálpatriotizmustól eltérően a nacionalizmus egy veszélyes és potenciálisan káros ideológia. Rontja az együttműködést más országokkal, elvi alapon is szítva a feszültséget olyankor, amikor erre semmi szükség (lásd a magyar külügy legutóbbi ügyetlenkedését a román nemzeti ünnepen). A nagy nemzetközi szervezetekkel szemben (EU) általában destruktívan lép fel, és felidézi az egymással marakodó kis országok távlati képét. Oroszország egyrészt Európa stratégiai szövetségese, másrészt viszont kimondott maffiaállam, amely kevésbé tartja tiszteletben az európai civilizáció alapértékeit (a demokráciát vagy az egyén értékességét és alapvető jogait).

4.Stabil gazdaság, a nemzeti tulajdon erősítésével

A nagy szavak ellenére a gazdaságpolitikai intézkedések nagyobb része józan szemléletet tükröz: a nagy nemzetközi termelővállalatokkal szoros az együttműködés, egyes területeken növeltük az irreálisan alacsony szintűre csökkent állami tulajdont, magyar vállalkozások pályázati pénzekhez és állami megrendelésekhez juthatnak. A rendszer azonban úgy épül fel, hogy egyrészt alapeleme a gyanakvás, másrészt pedig jutalmazza is a politikai megbízhatóságot: emiatt a pályázatok nagy része csupán formalitás (a valódi versenykultúra sokak számára amúgy is ismeretlen), a fontos megbízások a tágabb értelmű haveri kör számára vannak fenntartva. Ez a fajta gazdaság stabil ugyan, de semmiképpen sem nevezhető pezsgőnek vagy dinamikusnak (kivételt képezhetnek olyan területek, amelyeket az állam békén hagy). A rendszerszintű korrupció és a járadékvadászat (nekünk „jár” az EU támogatás és „jár” egyes multicégek különadója) igen kontraszelektív és hosszabb távon akadályozza a vállalataink versenyképességének fejlődését.

Az egész közéletünknek van egy katonás-sportos jellege, amely a miniszterelnök személyiségének egyik fő jellemzője és a Fidesz vezetőségének (ideológiailag jól megtervezett és hatásában kiszámított) stílusában is legtöbbször ez testesül meg: nem az a lényeges, hogy egy adott kérdésben ki hogy érvel, hanem hogy ki kivel van, ki melyik oldalon áll. A csoportmentalitás a valódi véleményeket a szőnyeg alá söpri, nyilvános viták lényegében nincsenek (sőt a kormányfőnek nem is tetszik, hogy a „polkorrekt” felfogás szerint a vitáknak szigorú szabályai vannak, amelyet a feleknek tiszteletben kell tartaniuk.) Mivel manapság a decentralizáció tendenciája erőteljesebben érvényesül országokon belül a centralizációnál, és sikeresebb stratégiának bizonyult a régiók és helyi önkormányzatok szerepének erősítése (lásd. Észak-Európa, Németország, Észak-Olaszország, USA, Kanada stb), ezért a mereven központosító felfogású Orbán-kormány törekvései anakronisztikusnak látszanak és hosszabb távon nem mozdítják elő a társadalom fejlődését. A közbeszédben a csoportmentalitás mellett a humortalan és szélsőséges véleményeket valamint a hamis alternatívák állítását tartom manapság a tisztánlátásunkat leginkább akadályozó tényezőknek.