Az úgynevezett természetes szelekció mellett egyre nagyobb jelentőségű a mesterséges, ember által végrehajtott szelekció, amelyet magunkon is alkalmazunk, hiszen a társadalom folytonos pozitív és negatív szelekciót hajt végre csoportszinten főként kulturális értelemben. Bizonyos egyéni viselkedésformákat, csoportos kulturális normákat, egyes magatartásmintákat stb. támogat, másokat viszont igyekszik ellehetetleníteni és elszigetelni.
Amíg a rendszerváltás utáni kormányoknak nem voltak gyakorlatilag semmilyen határozott elképzelései e téren, a mai magyar kormánynak viszont szemmel láthatóan nagyon határozott koncepciója van azzal kapcsolatban, hogy milyen irányba kell a társadalmat fejleszteni.
Az alkalmazott szelekciós módszerekből nagyon jól láthatóak és könnyen levezethetőek a hosszabb távú fejlődési, vagy bizonyos esetekben visszafejlődési tendenciák. Ennek felvázolására különösebb fantáziára sincs szükség, csupán az egyes tendenciák alapos ismeretére és relatív erősségük helyes megítélésére más trendekhez viszonyítva. Én a magam sokkal több negatív kimenetelű folyamatot látok mint pozitívat bár lehetséges, hogy a saját értékrendszerem valamint az általam választott perspektívák erősen torzítanak, ezért nyitott vagyok ellenvéleményekre is (sőt örülnék is a hiteles cáfolatoknak).
1.A családok erőteljes támogatása – valamint megterhelése
A társadalom viszonylag jelentős többségének felhatalmazását élvező kormányunk mellett az egyik legnagyobb pozitívumaként szokás felhozni a középosztálybeli, felső-közép és felső osztálybeli családok sokirányú anyagi és törvényi eszközökkel történő támogatását. (A támogatás szintje gyakorlatilag jövedelemarányos.) Mindennek elsősorban népesedéspolitikai célja van, amelyet a társadalom jelentős része is elfogad.
A rengetegféle támogatás ellenére a családi élet a legtöbbünk számára igen nehéz vállalkozás, számos ponton nagyobb megterhelést jelent mondjuk a skandinávokhoz viszonyítva.
A, A felsőbb rétegektől eltekintve egy jövedelemből nem lehet megélni és alig vannak részmunkaidős állások.
B, teljesítményközpontú iskolarendszer igen megterhelő (emellett eredménytelen is).
C, Erkölcsi teher „a család”, azaz egyfajta családmodell propagálása a történelemben létező sok félével szemben (pl. több generációs nagycsalád, lazább együttélés, mozaikcsaládok stb.)
D, A családvédelem bürokratikus és kevéssé közösségközpontú.
Az eredmény közismerten felemás: az „etalon család” ugyan erősödött, de összességében a gyermekvállalási kedv nem növekedett.
2.Tehetséggondozás - szerény eredményekkel
A rendszerváltás utáni évek egyik kevéssé hangoztatott pozitívuma volt, hogy még egy fizikai munkás tehetséges gyermekeiből is válhatott akár már fiatalon is menedzser vagy bankigazgató. Ez a fajta vertikális mobilitás az utóbbi időkben már kevéssé jellemző: tehetséges gyerekek igen nagy száma esik ki a rostán a „futtatott” kedvencekkel szemben, amint a magyar fociakadémiák rendszere is mutatja. (Az eredményesség ennek folytán zéróhoz közeli.) Kevés az igazi alázatot sugalló, céltudatos munkára ösztönző példa, amelynek követése hosszú távon megalapozná egy sportoló, tudós vagy egy művész karrierjét – a kérészéletű sztárság divatjával szemben.
3.Fizikai fejlesztés – csak szavakban
A nagypályás labdarúgás nem tömegsport: a stadionok sokkal kevésbé segítik a tömegsportot mint parkosított területeken futó-, bicikliutak vagy éppen tavakon az evezőspályák. (A tavi horgászat lehet jó kikapcsolódás de semmiképpen sem sport.) A testnevelés óra akkor ösztönöz a mozgásra, ha sokkal inkább tartalmas elfoglaltság mint egyfajta katonás kötelesség. A különféle fehérjekoktélok, doppingszerek szedése izomnövelési céllal pedig egyenes ártalmas az egészségre. Szintén káros az is, ahogyan a kormány (nem tudatosan ugyan), de propagálja az alkoholizmust. A magyar fiatalok edzettsége a dél-európaikéval talán felveszi a versenyt, az észak-nyugati átlagot viszont meg sem közelíti. Nincsenek olyan normák, étkezési szokások, amelyek meggátolnák a fiatal- és középgeneráció jelentős részének elhízását.
4.A világos gondolati rendszerek - HIÁNYA
Századunk egyik jelentős fejleménye a világos, jól tagolt érvelés elterjedése. A múlt századra jellemző körmondatokkal ellentétben a tudományos életben és a vállalati kultúrában a norma ma már a pontokba szedhető, tényekkel igazolható és lényegre törő „prezentáció” (mintegy negyed óra időtartamú, mert ennyi ideig tartható fenn a folyamatos figyelem). Ezzel szemben a kelet-európai értelmiségre jellemző módon mai kormányunk még a múlt századokra jellemző zavaros, meghatározhatatlan kategóriákat használó demagógiát alkalmaz. Például ha azt mondom, hogy „illiberális” vagy „unortodox”, azzal nem mondtam még semmit, mert a negatív meghatározás nem tartalmazza, hogy milyen iskolák, gondolatrendszerek állnak hozzám közel, melyek eredményeit szeretném felhasználni. Az MNB nem véletlenül nem áll nyilvánosság elé az elképzeléseivel és a kormányoldali értelmiségek kasztosodása általánosságban is eléggé szembetűnő. Nem nagyon vállalnak nyilvános vitákat másokkal, a radikális közgazdászok legtöbbje pedig megszállott összeesküvés hívő, beakadt náluk a lemez. (A szóhasználat időnként veszélyes lehet, hiszen ha azt mondom, hogy a „civil” szervezet nem legális, azzal azt sugallom, hogy ennek ellentéte, azaz a „katonai” lehet csak az elfogadott.) A közéleti véleményvezérek részéről továbbra is teljesen elfogadott a zavaros, elfogult és minden nyitottságot nélkülöző érvelés. (Szelekciós hatás: zéró.)
5.A magyar vállalkozási kultúra fejlesztése – elmaradt
A kormány szótárában a legfontosabb szó a „biztonság”, amely ellentétben áll az alapvetően számos bizonytalansági elemet tartalmazó vállalkozási szemlélettel. Emiatt nem várható el a vállalkozási kultúra fejlesztése (sőt célszerű mindent eleve „lezsírozni”). Annál inkább nem várható el, mert a kormány valójában nem is ismeri ennek mibenlétét, hiszen akik ennek a szakemberei, azok többnyire ideológiailag gyanús elemek. A magyar vállalkozások jó részéből hiányzik az igazi gazdasági szemlélet, főleg akkor, ha van sok olcsó pénz. Az EU támogatások jelentette olcsó pénz túlméretezett beruházásokra ad lehet lehetőséget, amelyek presztízs szempontból jól mutatnak ugyan, de hosszabb távon már nem szükségesek vagy nem gazdaságosak. A vállalati szoftverek fejlesztése is egy ilyen terület: a bevezetésükre van támogatás, de a folytonos fejlesztésükre már nem jut pénz, emiatt a fejlesztést a kisebb cégek nem tudják hatékonyan kihasználni. Ugyanez mondható el egy jól felszerelt kórházról, ahol alig van a műszerekhez értő, szakképzett orvos (vagy ha van, akkor menekül az országból az alacsony fizetés és gátló munkahelyi légkör miatt), de tipikusan ilyen a túlméretezett borászati présházak példája is. Az iparvállalatok területén ez idáig elmaradt az igazi szelekció: a versenyképtelen, automatizálást nem ismerő cégek ugyanúgy fennmaradtak mint amennyire a legjobb cégek sem tudták kifutni a saját lehetőségeiket – mert nem kapták meg a tulajdonosok, a vezetők az ehhez szükséges ismereteket.
6.Az eredmény: feudális jellegű, kasztosodó társadalom
A mai kor zselléreit, napszámosait közmunkásoknak hívják, másik oldalról viszont létrejött egy nemesi osztály, amely hűbéreseivel együtt „megvédi” a saját területén élőket minden külső veszélytől. A Kádár-korszakhoz hasonlóan itt is az a cél, hogy a rendszer mindenkinek juttasson egy kicsit, az állam mindent újraosszon amit csak lehet politikai és ideológiai szempontok mentén, amely sok esetben nem teljesítményközpontú, emiatt kontraszelektív. Humánumot teljesen nélkülöző negatív szelekció is érvényesül: a hajléktalanok zaklatásánál e tekintetben sokkal egyértelműbb a botrányosan alacsony ápolási díjak vagy a puszta megélhetést sem fedező rokkant-nyugdíjak esete. Amikor a társadalom teljesen kizárni igyekszik mindent ami számára idegen, akkor egyre inkább belterjessé válik (leginkább kulturális értelemben), amivel a saját hosszú távú fennmaradási esélyeit gyengíti.
7.A tendenciák máshol is vegyesek
A legtöbb országban megszűnőben a szélesebb értelemben vett konszenzus és társadalmi béke: azonban ezek a rendszerek (eltekintve egyes olajhatalmaktól vagy az olyan bemerevedett, fejlődésképtelen államoktól mint Belorusszia, Észak-Korea, Kuba) láthatóan folyamatos mozgásban vannak, amely a működő demokráciának az egyik lényege. Habár a liberalizmus vezethet egyfajta káoszhoz, társadalmi szinten anarchiához, a megbélyegző értelmű „fogyasztói társadalom” bevett közhelyei mégsem bizonyultak maradandónak: gyorsétterem láncok mennek tönkre kézműves ételek divatja miatt, nagy bevásárlóközpontok értékelődnek le az internetes vásárlások elterjedése következtében. A kulturális evolúció nem állt meg, hanem továbbra is élénken zajlik: azok a társadalmak a leginkább életképesek hosszú távon (vagy divatos szóval azok a versenyképesek), amelyek összetétele színes és sokrétű, az állampolgárok pedig önszerveződésre képesek és nem az állam bácsi pátyolgatására várnak. Egy elkényelmesedett társadalom, ahol az állampolgárok nagy része járadékvadász, sőt sokak fő célja a mielőbbi nyugdíjazás (mert a nyugdíjasoknak a legjobb), - az ilyen társadalom egy helyben áll, elmegy mellette a világ.
