Ideo-logikák

Ideo-logikák

Az Orbán-rendszer szelekciós mechanizmusai

2017. április 07. - Tamáspatrik

 

Az úgynevezett természetes szelekció mellett egyre nagyobb jelentőségű a mesterséges, ember által végrehajtott szelekció, amelyet magunkon is alkalmazunk, hiszen a társadalom folytonos pozitív és negatív szelekciót hajt végre csoportszinten főként kulturális értelemben. Bizonyos egyéni viselkedésformákat, csoportos kulturális normákat, egyes magatartásmintákat stb. támogat, másokat viszont igyekszik ellehetetleníteni és elszigetelni.

Amíg a rendszerváltás utáni kormányoknak nem voltak gyakorlatilag semmilyen határozott elképzelései e téren, a mai magyar kormánynak viszont szemmel láthatóan nagyon határozott koncepciója van azzal kapcsolatban, hogy milyen irányba kell a társadalmat fejleszteni.

Az alkalmazott szelekciós módszerekből nagyon jól láthatóak és könnyen levezethetőek a hosszabb távú fejlődési, vagy bizonyos esetekben visszafejlődési tendenciák. Ennek felvázolására különösebb fantáziára sincs szükség, csupán az egyes tendenciák alapos ismeretére és relatív erősségük helyes megítélésére más trendekhez viszonyítva. Én a magam sokkal több negatív kimenetelű folyamatot látok mint pozitívat bár lehetséges, hogy a saját értékrendszerem valamint az általam választott perspektívák erősen torzítanak, ezért nyitott vagyok ellenvéleményekre is (sőt örülnék is a hiteles cáfolatoknak).

1.A családok erőteljes támogatása – valamint megterhelése

A társadalom viszonylag jelentős többségének felhatalmazását élvező kormányunk mellett az egyik legnagyobb pozitívumaként szokás felhozni a középosztálybeli, felső-közép és felső osztálybeli családok sokirányú anyagi és törvényi eszközökkel történő támogatását. (A támogatás szintje gyakorlatilag jövedelemarányos.) Mindennek elsősorban népesedéspolitikai célja van, amelyet a társadalom jelentős része is elfogad.

A rengetegféle támogatás ellenére a családi élet a legtöbbünk számára igen nehéz vállalkozás, számos ponton nagyobb megterhelést jelent mondjuk a skandinávokhoz viszonyítva.

A, A felsőbb rétegektől eltekintve egy jövedelemből nem lehet megélni és alig vannak részmunkaidős állások.

B, teljesítményközpontú iskolarendszer igen megterhelő (emellett eredménytelen is).

C, Erkölcsi teher „a család”, azaz egyfajta családmodell propagálása a történelemben létező sok félével szemben (pl. több generációs nagycsalád, lazább együttélés, mozaikcsaládok stb.)

D, A családvédelem bürokratikus és kevéssé közösségközpontú.

Az eredmény közismerten felemás: az „etalon család” ugyan erősödött, de összességében a gyermekvállalási kedv nem növekedett.

2.Tehetséggondozás - szerény eredményekkel

A rendszerváltás utáni évek egyik kevéssé hangoztatott pozitívuma volt, hogy még egy fizikai munkás tehetséges gyermekeiből is válhatott akár már fiatalon is menedzser vagy bankigazgató. Ez a fajta vertikális mobilitás az utóbbi időkben már kevéssé jellemző: tehetséges gyerekek igen nagy száma esik ki a rostán a „futtatott” kedvencekkel szemben, amint a magyar fociakadémiák rendszere is mutatja. (Az eredményesség ennek folytán zéróhoz közeli.) Kevés az igazi alázatot sugalló, céltudatos munkára ösztönző példa, amelynek követése hosszú távon megalapozná egy sportoló, tudós vagy egy művész karrierjét – a kérészéletű sztárság divatjával szemben.

3.Fizikai fejlesztés – csak szavakban

A nagypályás labdarúgás nem tömegsport: a stadionok sokkal kevésbé segítik a tömegsportot mint parkosított területeken futó-, bicikliutak vagy éppen tavakon az evezőspályák. (A tavi horgászat lehet jó kikapcsolódás de semmiképpen sem sport.) A testnevelés óra akkor ösztönöz a mozgásra, ha sokkal inkább tartalmas elfoglaltság mint egyfajta katonás kötelesség. A különféle fehérjekoktélok, doppingszerek szedése izomnövelési céllal pedig egyenes ártalmas az egészségre. Szintén káros az is, ahogyan a kormány (nem tudatosan ugyan), de propagálja az alkoholizmust. A magyar fiatalok edzettsége a dél-európaikéval talán felveszi a versenyt, az észak-nyugati átlagot viszont meg sem közelíti. Nincsenek olyan normák, étkezési szokások, amelyek meggátolnák a fiatal- és középgeneráció jelentős részének elhízását.

4.A világos gondolati rendszerek - HIÁNYA

Századunk egyik jelentős fejleménye a világos, jól tagolt érvelés elterjedése. A múlt századra jellemző körmondatokkal ellentétben a tudományos életben és a vállalati kultúrában a norma ma már a pontokba szedhető, tényekkel igazolható és lényegre törő „prezentáció” (mintegy negyed óra időtartamú, mert ennyi ideig tartható fenn a folyamatos figyelem). Ezzel szemben a kelet-európai értelmiségre jellemző módon mai kormányunk még a múlt századokra jellemző zavaros, meghatározhatatlan kategóriákat használó demagógiát alkalmaz. Például ha azt mondom, hogy „illiberális” vagy „unortodox”, azzal nem mondtam még semmit, mert a negatív meghatározás nem tartalmazza, hogy milyen iskolák, gondolatrendszerek állnak hozzám közel, melyek eredményeit szeretném felhasználni. Az MNB nem véletlenül nem áll nyilvánosság elé az elképzeléseivel és a kormányoldali értelmiségek kasztosodása általánosságban is eléggé szembetűnő. Nem nagyon vállalnak nyilvános vitákat másokkal, a radikális közgazdászok legtöbbje pedig megszállott összeesküvés hívő, beakadt náluk a lemez. (A szóhasználat időnként veszélyes lehet, hiszen ha azt mondom, hogy a „civil” szervezet nem legális, azzal azt sugallom, hogy ennek ellentéte, azaz a „katonai” lehet csak az elfogadott.) A közéleti véleményvezérek részéről továbbra is teljesen elfogadott a zavaros, elfogult és minden nyitottságot nélkülöző érvelés. (Szelekciós hatás: zéró.)

5.A magyar vállalkozási kultúra fejlesztése – elmaradt

A kormány szótárában a legfontosabb szó a „biztonság”, amely ellentétben áll az alapvetően számos bizonytalansági elemet tartalmazó vállalkozási szemlélettel. Emiatt nem várható el a vállalkozási kultúra fejlesztése (sőt célszerű mindent eleve „lezsírozni”). Annál inkább nem várható el, mert a kormány valójában nem is ismeri ennek mibenlétét, hiszen akik ennek a szakemberei, azok többnyire ideológiailag gyanús elemek. A magyar vállalkozások jó részéből hiányzik az igazi gazdasági szemlélet, főleg akkor, ha van sok olcsó pénz. Az EU támogatások jelentette olcsó pénz túlméretezett beruházásokra ad lehet lehetőséget, amelyek presztízs szempontból jól mutatnak ugyan, de hosszabb távon már nem szükségesek vagy nem gazdaságosak. A vállalati szoftverek fejlesztése is egy ilyen terület: a bevezetésükre van támogatás, de a folytonos fejlesztésükre már nem jut pénz, emiatt a fejlesztést a kisebb cégek nem tudják hatékonyan kihasználni. Ugyanez mondható el egy jól felszerelt kórházról, ahol alig van a műszerekhez értő, szakképzett orvos (vagy ha van, akkor menekül az országból az alacsony fizetés és gátló munkahelyi légkör miatt), de tipikusan ilyen a túlméretezett borászati présházak példája is. Az iparvállalatok területén ez idáig elmaradt az igazi szelekció: a versenyképtelen, automatizálást nem ismerő cégek ugyanúgy fennmaradtak mint amennyire a legjobb cégek sem tudták kifutni a saját lehetőségeiket – mert nem kapták meg a tulajdonosok, a vezetők az ehhez szükséges ismereteket.

6.Az eredmény: feudális jellegű, kasztosodó társadalom

A mai kor zselléreit, napszámosait közmunkásoknak hívják, másik oldalról viszont létrejött egy nemesi osztály, amely hűbéreseivel együtt „megvédi” a saját területén élőket minden külső veszélytől. A Kádár-korszakhoz hasonlóan itt is az a cél, hogy a rendszer mindenkinek juttasson egy kicsit, az állam mindent újraosszon amit csak lehet politikai és ideológiai szempontok mentén, amely sok esetben nem teljesítményközpontú, emiatt kontraszelektív. Humánumot teljesen nélkülöző negatív szelekció is érvényesül: a hajléktalanok zaklatásánál e tekintetben sokkal egyértelműbb a botrányosan alacsony ápolási díjak vagy a puszta megélhetést sem fedező rokkant-nyugdíjak esete. Amikor a társadalom teljesen kizárni igyekszik mindent ami számára idegen, akkor egyre inkább belterjessé válik (leginkább kulturális értelemben), amivel a saját hosszú távú fennmaradási esélyeit gyengíti.

7.A tendenciák máshol is vegyesek

A legtöbb országban megszűnőben a szélesebb értelemben vett konszenzus és társadalmi béke: azonban ezek a rendszerek (eltekintve egyes olajhatalmaktól vagy az olyan bemerevedett, fejlődésképtelen államoktól mint Belorusszia, Észak-Korea, Kuba) láthatóan folyamatos mozgásban vannak, amely a működő demokráciának az egyik lényege. Habár a liberalizmus vezethet egyfajta káoszhoz, társadalmi szinten anarchiához, a megbélyegző értelmű „fogyasztói társadalom” bevett közhelyei mégsem bizonyultak maradandónak: gyorsétterem láncok mennek tönkre kézműves ételek divatja miatt, nagy bevásárlóközpontok értékelődnek le az internetes vásárlások elterjedése következtében. A kulturális evolúció nem állt meg, hanem továbbra is élénken zajlik: azok a társadalmak a leginkább életképesek hosszú távon (vagy divatos szóval azok a versenyképesek), amelyek összetétele színes és sokrétű, az állampolgárok pedig önszerveződésre képesek és nem az állam bácsi pátyolgatására várnak. Egy elkényelmesedett társadalom, ahol az állampolgárok nagy része járadékvadász, sőt sokak fő célja a mielőbbi nyugdíjazás (mert a nyugdíjasoknak a legjobb), - az ilyen társadalom egy helyben áll, elmegy mellette a világ.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ideo-logic.blog.hu/api/trackback/id/tr9112409081

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VaradiJanos 2017.04.08. 13:54:32

Remélem ezt nem olvassa Viktor, mert még hétfőig megbukik.

232323 2017.04.08. 14:29:37

Igazabol ahogy en kerulnek a mezescsupor kozelebe en is ezt csinalnam amit ezek. De mivel nem ott vagyok igy kulfoldon elek. Vegulis orbannak win, nekem win, a tobbiek meg igy jartak. Anyamnak a nyugdijkiegesziteset vagy az egesz nyugdijat meg az evi 200k CHF bol kiszoritom valahogy.

Bu

kvadrillio 2017.04.08. 15:12:16

mielőtt-azelőtt.......... A MAGYAR TÁRSADALOM SEMMIFÉLE KIVÉTELEZÉST NEM FOGAD EL, AMELY A TÁRŰSADALOM BÁRMELY RÉSZÉT PREFERÁLJA. CSAK JELENLEG MÉG....HALLGAT.

kvadrillio 2017.04.08. 15:21:46

A rendszerváltók megbocsáthatatlan bűne 1
2013.01.07

A rendszerváltók megbocsáthatatlan bűne
Hatalmas tömegeket fenyeget a szegénység - minden harmadik magyar érintett

2013. január 04

Az Eurostat felmérése szerint az 500 milliós Unió lakosságának 24 százalékát fenyegette szegénység, vagy társadalmi kirekesztettség 2011-ben. Magyarországon átlag feletti a veszélyeztetett társadalmi csoportok aránya: minden harmadik állampolgár érintett

Az Eurostat szerint míg 2011-ben az Unió lakosságának 24,2 százalékát, addig egy évvel korábban csak 23,4 és 2008-ban is 23,5 százalékát fenyegette a szegénység.

A felmérés kapcsán a Népszabadság cikke megemlíti: míg korábban a brüsszeli statisztikusok csak a szegénységi küszöb alatti jövedelemmel rendelkezőket tekintették szegénynek, addig a mostani elemzésben már elég, ha 3 adott kritérium közül egy teljesül.

A szegénységi küszöb országonként a szociális juttatásokkal növelt, súlyozott elkölthető jövedelem nemzeti mediánjának (átlagának) 60 százaléka (a súlyozásnál 1-es szorzóval veszik figyelembe az első felnőttet, 0,5-ös szorzóval a háztartás további, 14 év fölötti tagjait, és 0,3-as szorzóval a 14 év alattiakat).

Sajnos ez a metódus csak a jövedelemkülönbségekre világít rá és nem ad képet arról, hogy miként és milyen körülmények között élnek a szegények.

A három szegénységi kritérium

A szegénységi küszöb alatti jövedelem mellett a munkaintenzitást is figyelembe vették. Alacsony munkaintenzitásúnak akkor tekintik a háztartást, amikor a felnőtt, munkaképes emberek (18 és 59 év közöttiek) munkapotenciáljuk 20 százalékánál kevesebbet dolgoztak a vizsgált időszakban. (Természetesen a diákok, egyetemisták nem számítanak ide.)

A harmadik kategória a súlyos anyagi nélkülözés - ez akkor áll fenn, ha a következő kilenc dolog közül négyet nem engedhet meg magának valaki:

1. nem tudja fizetni a rezsijét/lakbérét,

2. nem tudja fűteni a lakását,

3. képtelen kifizetni a váratlanul felmerülő kiadásait,

4. nem tud legalább másnaponta húst, halat, vagy fehérjét enni,

5. nem tud megfinanszírozni egy egy hetes nyaralást,

6. nem tud fenntartani egy kocsit,

7. nincs mosógépe,

8. nincs színes TV-je,

9. nincs telefonja (vagy mobilja).

Ha a fenti három közül bármelyik kategóriába sorolható egy család, azt már szegénység által fenyegetettnek tekinti az Eurostat - persze az is előfordul, hogy egy-egy ember, család több kategóriába is beleesik

Magyarországi szegénység a számok alapján

Az Eurostat szerint hat olyan állam volt az Unióban, ahol a lakosság nagyon nagy arányát fenyegette a szegénység, vagy a társadalmi kirekesztődés. Bulgáriában 49, Romániában és Lettországban 40-40, Litvániában 33, Görögországban és Magyarországon pedig az emberek 31 százalékát fenyegette szegénység. A legkevésbé volt kitéve ennek a hatásnak Csehország, Hollandia, Svédország és Ausztria, mindössze 15-17 százalék közötti rátákkal.

Míg a súlyos anyagi nélkülözés az Unió lakosságának átlag 9 százalékát fenyegeti, addig ez az érték Magyarországon 23 (!) százalék. Míg az alacsony intenzitású háztartások átlaga 10 százalékon áll az Unióban, addig ez az arány nálunk 12 százalék. Ha csak a mediánjövedelem (átlagjövedelem) 60 százaléka alatti küszöbértéket nézzük, akkor meglehetősen jó a magyar érték a maga 14 százalékával, szemben az uniós 17 százalékkal.

Ha azt nézzük, hogy a fenti három szegénységi kategóriába hányan esnek, akkor kiderül, hogy ez Magyarország esetében 3 millió százezer embert jelent, vagyis a lakosság mintegy 31 százaléka tekinthető szegénynek, ami átlagon felüli az Unión belül.

Megoldás?

Az uniós statisztikusok és szociológusok által készített új típusú kritériumok a pontosabb kép megrajzolásához szükségesek. Ez pedig az EU 2020-as stratégiája miatt fontos, hiszen ebben a tagállamok azt vállalták, hogy 2020-ig 20 millió szegény kilábalását támogatják. Magyarország esetében ez 450 ezer ember (!) életkörülményeinek javítását jelentené a következő 8 évben - mondta el a Népszabadságnak Magyar Szegénységellenes Hálózat igazgatója, Márton Izabella.

Az Unió egyébként kiemelten akar foglalkozni a társadalom legsérülékenyebb csoportjaival. Éppen ezért jelentett be a múlt év végén Andor László magyar uniós biztos egy foglalkoztatást segítő csomagot, amely első lépésként az Unióban drámai mértéket öltő ifjúsági munkanélküliséget próbálja orvosolni. Ez nem direktívát tartalmaz, hanem olyan javaslatokat, megoldásokat, amelyeket a tagállamok saját igényük szerint építhetnek be a saját foglalkoztatás politikájukba. A szociális és foglalkoztatási biztos azt is jelezte, hogy Brüsszel idén saját szociális csomaggal is jelentkezik.

Írta: FARKAS PÉTER

kvadrillio 2017.04.08. 15:23:11

A SZEGÉNYSÉG MIATT KELL ITT TÜNTETGETNI, NEM A CEU MIATT !!!!!

Jolka40 2017.04.08. 15:37:52

@kvadrillio: Elsősorban nem a CEU miatt tüntetnek a tüntetők, hanem az ÖNKÉNY ellen!!! Fogd már végre föl! Ilyen kormány ellen nem lehet a szegénység miatt tűntetni! Leszarja!

felső határ nincs 2017.04.08. 15:42:38

Orbánig semmiféle család és sportpolitika nem létezett Magyarországon, csak a degeneráltság ünneplése ment.

Maradásukra szavazok!

Fánkevő Fáncsi 2017.04.08. 15:55:48

@kvadrillio: Ez igaz qvadrillo. de azért van szegénység mert buták az emberek. A buta emberek pedig Gyurcsányt meg Orbánt választják vezérnek és sok-sok évig el is tűrik őket, jól elvannak. Az ország azt kapja amit megérdemel, úgy ahogy a svájciak vagy németek is azt kapják amit megérdemelnek.
Ahhoz hogy az emberek okosabbak, igényesebbek, önállóbbak, legyenek ahhoz tanulni kellene. A tanuláshoz pedig jó és független iskolák és egyetemek kellenek. Ha ilyen nincs akkor már az alapoknál el van vágva a jövő. Ezt persze Orbán is tudja nem hülye ő. Csak éppen ő nem egy Deák Ferenc, és inkább a saját rövidtávú politikai érdekei érdeklik.

felső határ nincs 2017.04.08. 15:59:23

@Fánkevő Fáncsi: Jó nagy hülyeségeket hordtál össze. Az egész régiónk buta? Nyilván ez lehet az oka, hogy szegényebbek, mint a keletnémetek, például.

Fánkevő Fáncsi 2017.04.08. 16:02:27

@felső határ nincs: Ja ez is valamelyest igaz , csakhogy a probléma az hogy oktatás és egészségügy politika sem létezett, és azok továbbra sem léteznek. A probléma a hangsúlyokon van. Meg azért az is mulatságos és Rákosira meg Sztálinra hajaz, hogy mivel Orbán imádja a focit ezért minden embernek imádnia kell, de legalábbis támogatnia kell az adójával. Az ország legfontosabb dolgai közé tartozik mert a vezér szereti.

Fánkevő Fáncsi 2017.04.08. 16:10:57

@felső határ nincs: Ja buta a régió, és ja ez az egyik oka, hogy szegényebbek a németeknél. Vagy Svájcnál vagy Ausztriánál, hogy a velünk azonos nagyságú nyugati országokat említsem. De vannak kisebbek is Luxemburg, Belgium, Finnország. Mindenki azt kapja amit megérdemel. Csak egy idióta hiszi azt el, hogy "Minden nagyszerű, az ország jól teljesít, a problémák amelyek léteznek pedig nem miattunk vannak, hanem a nyugat miatt, és Brüsszel miatt."

felső határ nincs 2017.04.08. 16:19:38

@Fánkevő Fáncsi: Volt egy osztálytársam a gimiben aki Németországban járt általánosba. Kb. kibaszott buta volt.

felső határ nincs 2017.04.08. 16:22:03

@Fánkevő Fáncsi: Te se vagy egy észlény. Mennyi a stadionprogram? 200 mrd? Évi 5000 milliárd csak a szoc. ellátórendszer fenntartása.

Fogalmad nincs az arányokról csak csöpögteted amit felszoptál.

Khonsu 2017.04.08. 17:32:24

Ez a nagy magyar valóság, de változni egyelőre nem fog tőle semmi. 2 millió honfitársunk párhuzamos világában minden szép és jó.

kvadrillio 2017.04.08. 18:02:08

A RUSZKIK BEÉKELŐDTEK ??? :o)
Orosz hadihajót vezényeltek Szíria partjaihoz
joobs
2017.04.08. 15:46 Módosítva: 2017-04-08 15:58:50

Törökországból Szíria partjai felé indult az orosz Grigorovics admirális nevű hadihajó. A hajó közös hadgyakorlaton vett részt a török haditengerészettel, pénteken azonban a Boszporuszon elindult a szíriai Tartúsz kikötője felé.
Фрегат Адмирал Григорович .png
Fotó: Wikipedia

A cirkálórakéták kilövésére is alkalmas és modern védelmi rendszerrel felszerelt fregattot az orosz haditengerészet vezényelte át. Ha a hajó eléri célállomását, épp az Aszad-rezsim szárazföldi állásai és a szíriai hadsereg légi támaszpontjaira Tomahawk-rakétákat kilövő két amerikai hadihajó, a USS Porter és a USS Ross között fog állomásozni.

"A politika és egyáltalán az, ami most az Egyesült Államokban történik, ismételten aláhúzza azt a vigasztalan tényt, hogy ez ma a legkiszámíthatatlanabb ország" - mondta Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő az állami televízióban.

Zaharova szerint a legnagyobb probléma, hogy Washingtonnak nincs stratégiája a Közel-Kelet, konkrétan Szíria vonatkozásában, és általában hiányzik a külpolitikai koncepció az új adminisztrációnál. Fizikailag nem voltak képesek ezt kialakítani, minthogy az elit többi része fél éve harcol velük, és nem engedi kibontakozni Trump csapatát, vélte a szóvivő.

Bár megértést kell tanúsítani az amerikai belpolitikai helyzet iránt, de nem engedhetők meg olyan akciók, mint a szíriai Homsz tartományban lévő légi támaszpont elleni rakétatámadás.

Csütörtökön az amerikai hadsereg Donald Trump elnök parancsára 59 Tomahawk robotrepülőgépet lőtt ki a szíriai Sarját légi támaszpontra. A hadsereg ezzel torolta meg a szíriai hadseregnek az ellenzék ellen végrehajtott korábbi, állítólagos vegyifegyver-támadását.
Akták
Polgárháború Szíriában

Pipas 2017.04.08. 18:08:55

@kvadrillio: "2013. január 04"

2017-ben 2013 januári adatokra hivatkozni nagyon gáz.

"Az Eurostat publikálni kezdte a 2016-os szegénységi statisztikákat, elsőként a magyar adat jelent meg. Eszerint 2016-ban a szegénység kockázatával és a társadalmi kirekesztődés veszélyével érintett emberek száma 2,54 millió volt hazánkban, a társadalom 26,3 százaléka – olvasható a napi.hu oldalán. 2013-ban még 3,4 millióan voltak a legrosszabb helyzetben, ahhoz képest több mint 857 ezres a csökkenés "

www.origo.hu/itthon/20170127-jelentosen-csokkent-a-szegenyseg-magyarorszagon.html

Pipas 2017.04.08. 18:18:24

@Jolka40: "Elsősorban nem a CEU miatt tüntetnek a tüntetők, hanem az ÖNKÉNY ellen!!! "

Akik tüntetnek azok azt mondják, hogy a CEU miatt tüntetnek. A CEU ügy előtt nem tüntettek. Akkor te mire alapozod, hogy az önkény ellen tüntetnek? Mit követelnek? Azt, hog a CEU kapja vissza a kivételezett státusát. Akkor miért az önkény ellen tüntetnek?

Ja, az jobban hangzik, értem.

És 2006-ban mi ellen tüntettek? Világos, a gyurcsány most mesélte el, hogy az puccs volt. Tehát akkor mi a csodával magyarázzuk, hogy 2006-ban puccs volt, most meg az önkény ellen tüntetnek?

2017.04.08. 18:31:22

@felső határ nincs: "Orbánig semmiféle család és sportpolitika nem létezett Magyarországon"

Az Orbánodig jogállamban éltünk és a fideszesek nem sokat tudtak lopni.

@Pipas: "Tehát akkor mi a csodával magyarázzuk, hogy 2006-ban puccs volt, most meg az önkény ellen tüntetnek? "

Tényleg érdekel? Nem hiszem. Csak nem képzeled, hogy bárki nekiáll itt neked bármit is megmagyarázni. 2006-ban valóban puccskísérlet volt, most meg az önkény és a rablás ellen fognak tüntetni. Semmi közöd hozzá.

Pipas 2017.04.08. 18:40:45

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa: "Az Orbánodig jogállamban éltünk és a fideszesek nem sokat tudtak lopni. "

Az hol jogállam, hogy az államfő lebukik azzal, hogy hazugsággal nyerte a választást és utána hivatalban marad? Nem mondod komolyan, ugye?

"Tényleg érdekel? Nem hiszem."

Kit érdekel, hogy te miket hiszel? Magánügyed!

"Csak nem képzeled, hogy bárki nekiáll itt neked bármit is megmagyarázni."

Az, hogy te nem vagy vitaképes nem jelenti azt, hogy mások sem. Neked írtam a hozzászólást? Nem? Akkor mi a francnak írod rá, hogy téged nem érdekel.

"2006-ban valóban puccskísérlet volt,"

Lószart! Itt a puccs definíciója:

"A puccs a szélesebb néptömegek által nem támogatott, a hatalom megragadására irányuló tevékenység, többnyire fizikai erőszak, nem ritkán katonai erő alkalmazásával. Az irányító hatalmat egy szűk csoport ragadja magához a törvényes formák és a többség akaratának mellőzésével."

2006-ban széles néptömegek követelték a hatalom átadását, nem került sor katonai erő alkalmazására, az irányító hatalmat nem egy kisebbség ragadta magához a többség akaratának mellőzésével.

Én érveltem, te is megteheted. Kímélj meg azonban a gyalázkodó és személyeskedő megjegyzésektől.

midnight coder 2017.04.08. 19:19:23

1. Ez még mindig jobb mint a hátrányos helyzetűek tömeges szaporítása amit a liberósok csináltak.
3.Kerékpárutak kellenének stadionok helyett. Bár őszintén szólva, erősen kétlem, hogy a mai egészséges életmód divatja hosszú távon megoldana bármit is. A középkorban mai mércével roppant egészségesen élt az átlagpolgár, mégsem volt kimondottan hosszú életű.
4. És a világos gondolati háttérrel rendelkező nyugati demokráciák hova is jutottak ? Szép nagy léptekkel menetelnek a csőd és a káosz felé. Az ipart már rég Kínába telepítettük, a szolgáltatások kitelepítése work in progress, a népesség öregszik és csökken, és a helyükre betelített iszlamista néger kecskepásztorok viszonylag kevéssé sikeresen pótolják a nyugdíjba vonuló mérnököket, orvosokat. A Kelet-Európai agyelszívás ezen javíthat egy ideig, de hosszú távon ez sem fogja megoldani a problémákat.
6. Tök jó, hogy pár milliárdért felújítanak tereket, amiket aztán ellepnek a maguk alá szaró alkeszek. És a szociálisan szuper érzékeny liberósbolsik mit is csináltak ez ügyben ? Ja, hogy semmit.

kvadrillio 2017.04.08. 19:53:44

Tudta? "Magyarország szerelmes az olimpiába"
Minden olimpiai helyszínt felépítünk és pályázunk 2028-ra, vagy 2032-re.

TUDTA ??? DENYI HELYEN ARZÉNES A VÍZ MAGYARORSZÁGON !!!www.origo.hu/.../20150813-ivovizhelyzet-magyarorszagon-megyenkent-vizzel-nem-...2015. aug. 13. - A megyében arzénes víz miatt jelenleg hét településen történik átmeneti ... A megyében a csapvíz több helyen átlépi az arzén, bór, és klór ...

Visceroid 2017.04.08. 19:58:19

"Remélem ezt nem olvassa Viktor, mert még hétfőig megbukik. "

:DDDDDDDDDD

2017.04.08. 20:26:11

@Pipas: "Az hol jogállam, hogy az államfő lebukik azzal, hogy hazugsággal nyerte a választást és utána hivatalban marad? Nem mondod komolyan, ugye?"

Nem ez volt a kérdés, troll (tudod, a témát elkenegető, téma romboló, kormányt kritizáló, blogokon hazudozó fideszes véglényeket nevezem így).

Ezt állítottam, olvasd újra: "Az Orbánodig jogállamban éltünk és a fideszesek nem sokat tudtak lopni. "

Ezt megtoldanám azzal, hogy az általad kedvelt tolvaj banda már teljesen kirabolta az országot és az EU pénzek nagy részét is ellopták. Ezek után mosdathatod a szerecsen vezéredet, nem fog sikerülni fehér embert varázsolni belőle. Ez van, és ha nem tetszik, kommentelj a tolvaj pártod blogján.

Az EREDETI 2017.04.08. 20:42:00

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa: Naná, nem rabolta még ki teljesen, hiszen akkor is megépítik az olimpiai helyszíneket, ha nem akarja senki, vagy ha nem használják semmire, micsoda lehetőség. Ittvan ennyi pénz és mi majd nem tudjuk ellopni?
És itt az újjabb hazugság/cinizmus is kibukott, ugye merthogy olimpia nélkül nem épül meg ez vagy az infrastruktúra fejlesztések... de milyen rendesek mégis megcsinálják nekünk.
A régiós buta népség meg tapsol majd ehhez is. @felső határ nincs: Igaz?

Skankhunt42 2017.04.08. 20:43:08

volt már fasiszta, volt már náci, volt már kommunista, most 2017-ben a feudális jelszót találta ki a picsára vert tröszt? vagy a nagy lamantín tanács adta a szátokba ezt? röhej, dehát ez olcsó játék hülyegyerekeknek

kvadrillio 2017.04.08. 21:04:13

2017. április. 08. 16:00 Ingatlan
Gőzerővel épülnek az elit lakások Budapesten és környékén. De kinek?

EZEK MIND ZSIDÓ LAKÓTELEPEK LESZNEK ! JÓ LESZ MAJD FÖLROBBANTANI ŐKET ! :o)))))

MERT INKÁBB A MAGYAR FIATALOKNAK KELL LAKÁSOKAT ÉPÍTENI, AKIK JELENLEG A SZÜLEIKNÉL KÉNYTELENEK LAKNI !

ZSIDÓK !+ JEWS GO HOME ! IRÁNY IZRAEL !!!!!!!
szerző:
Szabó Yvette
40
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A befektetők igényéhez igazodva, nem pedig egységes városfejlesztési koncepció részeként indulhattak el többezres lakásépítési programok Budapest térségében. A kevésbé módos családoknak esélyük sincs, hogy a főváros elit negyedeibe költözzenek.

Hamarosan megint kiköt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hajójárata a Kopaszi-gátnál. A gigantikus új negyed kisvárosnyi (20–30 ezer) embernek ad majd otthont és munkahelyet, és bár még csak most kezdik építeni, a munkások hada indokolttá teszi, hogy bővítsék a közlekedési lehetőségeket az alig néhány éve még pusztuló rozsdaövezetnek számító településrészen. A majdan ott lakók tervezett száma is indokolja a közlekedés átszervezését, de a BudaPart néven futó városfejlesztési tervet nem a főváros és nem is a kerület, Újbuda álmodta meg. Így a fejlődés irányát most elsősorban a befektető, Garancsi István határozza meg, aki a kormányfő barátja és egyben Orbán Viktor kedvenc focicsapatának tulajdonosa.

Cégcsoportja, a Market vette meg a Kopaszi-gát 54 hektáros területét, benne a lágymányosi öböl 10 hektáros vízfelületét. A beruházó toronyépületet, vagyis akár 120 méteres irodaházat is felhúzhat, miután a fővárosi közgyűlés az aggodalmak ellenére decemberben ennek a befektetői igénynek megfelelően módosította a budapesti városrendezési szabályzatot. A főváros várhatóan további közlekedésfejlesztési terveket is a befektető szolgálatába állít. Megépül a fonódó villamoshálózat 2009-ben már engedélyeztetett, de azóta halogatott második üteme, és várhatóan az elővárosi vasútfejlesztési program keretében is lesz megálló a Kopaszi-gátnál. Szó van még gyalogos- és kerékpároshidak építéséről is.
© Túry Gergely

A beruházás léptéke a 4-es metróét éri el, ami 450 milliárd forintot jelent. A másfél millió négyzetméteres fejlesztés benne van Európa tíz legnagyobb privát építési programjában. A dán várostervező cég, az Adept koncepciója szerint a belvárosias környezetet rekreációs övezetekkel ötvözik. Az irodákat és boltokat is magukba foglaló épülettömbök Duna felőli oldala a főváros zöldövezeteit idézi, kihasználva a Lágymányosi-öböl adta lehetőségeket. Az eredmény nem is maradt el: a vonzó környezet hatására az első ütem lakásainak nagy részét már a tervek alapján értékesítették – közölte a fejlesztő a HVG érdeklődésére. Az ígéretek szerint 2018 második felében adják át a lakásokat.

Nem ez az egyetlen nagy lakásépítési program a XI. kerületben. Tovább épül a Sasadliget, és más új lakóparkok is készülnek. Kedvenc terepük a fejlesztőknek a XIII. kerület is, ahol öt és fél ezer új lakást húznak fel, és a kétezret közelíti az épülő új lakóingatlanok száma Zuglóban, Újpesten és a Ferencvárosban is.

Méretében a Budapest szomszédságában, Törökbálint és Biatorbágy határán épülő városrész, a Tópark vetekszik a Kopaszi-gáton megvalósuló BudaParttal. A válság idején éveken át szürke betonkolosszusként meredező ingatlanegyüttes ma már csak az M1-esen Budapestre érkezők számára mutat kísérteties látványt. A városka belső, tó felé eső részei lassan már beköltözésre invitálják a lakókat, munkaadókat és boltosokat. A „légy a városom” mottó jegyében ott is az a koncepció, hogy mindent egy helyen kapjon meg a betelepülő, függetlenül attól, hogy családról vagy egy munkaadóról van szó. A lakásszám a Tóparkban jóval szerényebb, mindössze 350 darab, és további 33 lakóingatlan készül bérbeadásra. A teljes komfort érdekében 1700 négyzetméteren bölcsőde és óvoda is épül, fele-fele részben önkormányzati és magánszolgáltatásban, valamint 550 négyzetméternyi egészségügyi központ valósul meg, amelyet az önkormányzat üzemeltet majd.....
.....ZSIDÓK ! JEWS GO HOME ! IRÁNY IZRAEL !!!!! :o)))

19540511 2017.04.08. 21:13:23

@felső határ nincs: Sajnállak. Semmit nem értesz, süket vagy és vak.

Pipas 2017.04.08. 21:35:34

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa: "Ezt megtoldanám azzal, hogy az általad kedvelt tolvaj banda már teljesen kirabolta az országot és az EU pénzek nagy részét is ellopták"

Ja, úgy kirabolták az országot, hogy soha nem állt ilyen jól. Ráadásul tizedannyi adót fizetek mint az mszp alatt, nincs infláció, rekord alacsonyan a kamatok és abszolút stabil az ország.

A te kedvenceid alatt öregem nem loptak, de annyira nem loptak, hogy majdnem belerokkant az ország. Még aminiszterelnök is megvehető volt, metrószakértésről adta a számlát okosba. De tényleg, most lopnak, mert ti azt mondjátok. Kár, hogy eddig még mindenről hazudtatok, de mindegy.

2017.04.08. 22:49:09

@Pipas: Győzködd csak tovább magad, szerencsétlen fidesztálib, mert értelmes embereket nem tudsz. A rettegést is abbahagyhatod, mert bármikor tudtok csalni kétharmadot. Mitől félsz?

Tamáspatrik 2017.04.09. 11:15:49

@VaradiJanos: Számomra nem VIktor csak Orbán elvtárs.

Tamáspatrik 2017.04.09. 11:21:52

@midnight coder:
1.Valszeg, szerintem is.
3.Az életminőség is számít nem csak az élet hossza: közérzet, kevesebb eü. probléma. Az se mindegy, hol épül egy kerékpárút, a technokrata szemlélet helyett környezetbarát felfogás nem ártana (Bécsben pl. nem vágják ki a fákat mint nálunk). Ezt nem biztos, hogy a kormány hibája, de a közfelfogásunk helyenként elmaradottnak tűnik e tekintetben.
4.Attól függ, hogy mi a meghatározó. Ha lepukkant gettókba tömörülnek, akkor ilyen eredmény lehet, viszont ha van alkalmazkodási és beilleszkedési kényszer, akkor már sokkal jobb a helyzet.
6.Kicsit felületes, látványos dolgokra megy rá a sok felújítás és bővítés és nem mindig indokolt és fenntartható.

Pipas 2017.04.09. 12:00:43

@Tamáspatrik: "(Bécsben pl. nem vágják ki a fákat mint nálunk)."

Ja, ott egy fát sem vágnak ki. Hogy vágnának? :D

VaradiJanos 2017.04.09. 12:17:01

@Tamáspatrik: ezek szerint neked elvtársad
süti beállítások módosítása