Egy középszerű kormány

Az Orbán-kormány teljesítménye nem különösebben kiemelkedő, annak ellenére, hogy sikerült megvalósítania (elődeivel ellentétben) a pénzügyi stabilitást és törekszik a belföldi piac védelmére, amely a legtöbb európai országban valamilyen módon bevett gyakorlat. Ezen kívül még a középosztálybeli családok támogatási rendszere valamint (a bővülő turizmus által fenntartott) hagyományőrzés, ami egyértelműen sikeresnek mondható. Ezzel szemben a foglalkoztatáspolitika, gazdaságfejlesztés, szociálpolitika, oktatás, egészségügy rendszereiben láthatóan nincs meg az elégséges szintű szakértelem, vagy legalábbis nem érvényesül mint hosszú távú szemlélet. Ugyanez a megállapítás tehető a sportról, ahol pontosan mérhető a folyamatos a lecsúszásunk az európai élvonalhoz képest (főként az ún. látványsportágakban). A rengeteg törvény és rendelet, amelyeket a kormány hoz leginkább csak a bürokráciát növeli – ehhez azonban már annyira hozzászoktunk, hogy normálisnak tartjuk és szinte fel sem tűnik, mennyire a felelősségáthárítás és a nehézkesség jellemzi az állami (és vállalati) rendszereinket. A megítélés persze erősen szubjektív és biztosan lehet találni ellenpéldákat arra, hogy a kormány milyen gyakorlatias tud lenni, de például a bűnözés csökkenésében a törvények (olykor vitatható hatású) szigorításánál nagyobb szerepe van a modern kamera- és riasztórendszereknek valamint az egyes településeken a polgárőrség működésének.  

A gyenge teljesítményeket pénzosztással lehet kompenzálni

A széljárás kedvező, hiszen még sosem volt ennyi pénz, ami csak kisebb részben a kormány érdeme, ráadásul amennyi pénzt „besöpör” a költségvetésbe, közel ugyanannyit el is pazarol: olyan látványos fejlesztésekre megy el nagy része, amelyek nem indokoltak, sőt ez gyakran nem is szempont a pénzek szétosztásakor. Még kevésbé tűnik indokoltnak az energetikai nagyberuházás (Paks 2) – furcsán hat az atomreaktor szorgalmazása egy konzervatív kormánytól, ráadásul ezzel hosszú évekre „lábon lövi” a költségvetést. A „rezsiharc” szintén kockázatos játék hosszabb távon, aminek belátásához alig valamivel kell több egy Micimackó értelmi szintjénél. A pénzosztás nagy fegyver a kormány kezében, és Orbánék a választásig már nyilván nem fognak tenni kockázatos lépéseket, de győzelmük esetén főként ha ez a győzelem nagy arányú, alighanem folytatni fogják a harcot, hogy a társadalmat a saját ideológiai elveiknek megfelelően átformálják.

Honnan jött a radikalizmus és mire jó?

A gazdasági válság idején megerősödött és népszerűvé vált a radikális jobboldali ideológia, olyan demagóg és destruktív filmekre alapozva mint a „Zeitgest”, és sokan kezdték is elhinni, hogy most majd valami gyökeresen új társadalom jön. Ezek a szenzációhajhász és felszínes próféciák ugyan nem váltak valóra a kormány várakozásával ellentétben, viszont a főideológusok felismerték, hogy a helyzetet rendkívülinek kell bemutatni, és akkor az állampolgárok is jobban szabad kezet fognak adni a „heroikusan küzdő” és „őket védő” vezetőknek. Az egyik ilyen pont volt a harc „Brüsszel” ellen: az egyébként természetesen fellépő konfliktusok folyamatos élezése és felfújása a kormánynak folyamatos önreklámot biztosít. Szintén kapóra jött a menekülthullám (amely a világ számos részén gyakori, de Európa újabb kori történetében sem példa nélküli), valamint a terrorizmus (hogyhogy nincs burok alatt a kontinensünk). Így hát megint előkerültek a „civilizáció vége” próféciák, ahol egyedül mi vagyunk a béke és nyugalom szigete, miközben átlapátoljuk a ...-t másokhoz. Orbán ráadásul úgy akarja bizonyítani az EU gyengeségét, hogy folyamatosan bomlasztja azt, és itt nem is az a probléma, hogy tárgyal Putyinnal (hiszen Oroszország az EU egyik természetes szövetségese), hanem hogy másokkal nem egyeztetve sőt másokkal szemben teszi ezt meg. Ez a primitív radikalizmus óriási önreklám nagy csinnadrattával tömegek számára, amelyet egy hatékony médiagépezet támogat, valamint a Hazafias Népfront NER név alatt futó, nem kimondottan gerinces értelmiségi csapat, hasonló szintű "közszolgákkal" egyetemben.

Etikátlan viselkedés nagy szervezetekben

Ilyen jellegű kutatási területtel foglalkoznak a világ egyes részein, pl. itt, elsősorban olyan nagyvállalatok bukásának okait tárva fel mint az Enron vagy a Lehman Brothers. A kutatások célja olyan tényezőknek a feltárása bármely nagyobb szervezet működésében, amelyek hatásai alól nagyon kevesen tudják kivonni magukat és folytatnak utólag nézve abszolút erkölcstelen magatartást. Ezek az általános jellemzők többek között: a félelem légköre, az erős ideológiai ráhatás, a szabad véleménynyilvánítás korlátozása a szervezetben, a "vonalasság" díjazása, a bevett szóhasználat (például a harcias megfogalmazások) és az „ostromlott vár” képe, amelyek a józan ész útjáról való letérést és teljes etikai vakságot okoznak. Kívülről persze mindez igen feltűnő és egyre aggasztóbb, azonban a diktatórikus jellegű rendszerekre jellemző, hogy az állampolgár áthárítja a felelősséget a vezetésre, akik „csak tudják, mit tesznek”. Hát nem mindig vannak tudatában, nagyon sokszor a puszta hatalomvágy dominál, amely mindig talál indokot az etika elemi szabályainak felfüggesztésére.

A vezetés „fontosságának” mítosza nem mindenhol trendi

Olaszországban még emlékeznek Mussolini példájára és nem hisznek a Nagy Karizmatikus Vezetőben (Berlusconi is megbukott), sőt arra is rájöttek, hogy olykor még kormány nélkül is elég jól működik az ország. Spanyolország (Franco) vagy Románia (Ceausescu) hasonló tapasztalatokat élt át és ők sem kívánnak feltétlenül erős kezű vezetőt, és a példákat tovább lehetne sorolni. Nálunk viszont még él egy íratlan késő feudális társadalmi szerződés (megvédünk benneteket, ha cserébe szabadon rabolhatunk), és egyelőre nagyon jól sikerül eladni azt, hogy a kormány értünk harcol és küzd, minket óv, ápol – és legfőképpen eltakar. A miniszterelnök szavai és tettei között (szerencsére) gyakran nagy hézag van, számomra egy Jekyll-Hyde szerű figura, akinek van van egy konzervatív és radikális énje is. A szomorú valóság az, hogy a követők mindig túllihegik a dolgot, mert általában a Főnök túllicitálásával akarnak bizonyítani és jelenleg nincs semmiféle korlát, ami mértéket szabjon nekik és tompítsa azt a rossz példát, amit a társadalom felé mutatnak.