Arra a fajta hasadásra gondolok, amely a legtöbb mai társadalmat jellemzi: nagyon eltávolodott egymástól a baloldali (újító, liberális felfogású) és a jobboldali (konzervatív, hagyományőrző) emberek gondolkodásmódja. A legtöbb országban a választók nagyjából 50-50%-os megoszlásban tartoznak a baloldali (alapjában véve nagyvárosi) valamint a jobboldali (inkább falusias életmódot kedvelő), egymáshoz képest teljesen eltérő értékrendszerekhez. A szélsőségek erősödése miatt egyes országokban háromosztatú politikai rendszerek alakulnak ki, konzervatív jobboldali súlyponttal. Ezen kívül sok múlik a választási rendszer sajátosságain is, néhány helyen „a győztes mindent visz” elve alapján viszonylag kis relatív többség is elegendő egy jelentős parlamenti többség megszerzéséhez, nincs kompromisszumkényszer, amely leginkább az erősen polarizáló amerikai, angol és magyar társadalmak jellemzője az utóbbi időben.
Hogyan közelíthetnek az értékrendek egymáshoz?
1.Mindkét féle kultúrában otthonosan kell tudni mozogni
Kiélezett konfliktusok esetén (legyen az etnikai, rasszista, nacionalista, osztály- vagy egyéb színezetű), mindig azok értékítélete a legbiztosabb, akik mindkét fajta kultúrát jól ismerik és egyformán otthonosan mozognak bennük. Aki számára a nagyváros megszokott közeg, az információbőségével, kulturális pezsgésével és versenyszellemével, neki időnként ajánlatos (és egészséges) hosszú időt eltölteni kimondottan falusias környezetben. (Egy példát erre: Rudolf Péter, akit egyik politikai oldal sem tudott még beskatulyázni kimondottan egy kétlaki életet él, mert munkája ugyan Budapesthez köti, a szabadidejének jó részét azonban az Őrségben tölti egy baráti társaságban. Hogyha mondani kellene 5-6 olyan tájegységet az országban, ahol dívik a hagyományápolás és a múltunk értékeiből sok minden megőrződött, akkor alighanem az Őrség lenne az egyik ilyen.) Nyilvánvaló módon a falun élő rokonsággal való élénk kapcsolattartás és a természet szeretete is kikapcsolódáshoz, lelki feltöltődéshez juttatja az embert.
A kimondottan faluban élők számára pedig a turizmus lehet egy olyan lehetőség, ami kizökkenti őket a kis világukból és szélesíti a látókörüket. Aki nagyobb városban tanul, dolgozik vagy külföldön vállal munkát, szintén szerezhet ez irányú pozitív tapasztalatokat – mindennek azonban előfeltétele egy bizonyos mértékű esélyegyenlőség, társadalmi mobilitás, és nem működik olyan közegben, ahol a gyerekek egyötöde úgy nő fel, hogy még a fővárosunkat sem látta.
2.Ismerjük be, hogy a konfliktusok fellépése természetes
Az előzőekben leírtak úgy hangozhatnak mint egy dajkamese (holott mindez kutatható és mérhetővé tehető), viszont nincsenek illúzióim: a kemény konfliktusok eltérő felfogású emberek között nem úszhatóak meg, a bekövetkezésük teljesen természetes. A konfliktusokat és a feszültségeket általában hajlamosak vagyunk valami negatív dolognak tekinteni: gyakran a megoldásokat keressük, vagy az ellentétek egyfajta kezelésére törekszünk, holott egy újabb szemléletmód igyekszik a konfliktusok kiváltotta (pozitív) változásokra koncentrálni. Nem vagyunk hozzászokva, hogy az ellentéteket úgy tekintsük, mint ami esélyt jelent a változásra, a fejlődésre. A konfliktusok nem kerülhetőek el, reakcióink azonban sokfélék lehetnek – ami egy igazi 21. századi kutatási irány. Azok a reakciók, amelyeket utólag irracionálisnak és erős túlzásnak ítélünk meg, legtöbbször valamelyik oldal fenyegetettségérzetéből fakadnak.
3.A győzelem lehet cél, a másik oldal teljes tönkreverése viszont hiba
Időnként az egyik oldal győz, időnként a másik, a baj az ha az egyik oldal megsemmisíteni igyekszik a másikat vagy teljesen a taccsra szorítani. Nem kell nagy fantázia annak elképzeléséhez, ha bekövetkezik a 90-es években Fukuyama szóhasználatával a történelem vége, azaz a liberalizmus teljes egyeduralma (minden más eszme fölött)? Neurózisok járványszerű terjedése, pazarló individualizmus és anarchikus tendenciák a társadalomban, amelynek jeleit láthattuk (ill. New York a modell mint a „városok városa”). Ha a konzervativizmus egyszer túlgyőzi magát és tarol, az visszaesés lenne egy feudális társadalommodellbe, ahol megszokottá válnának a kényszerítés eszközei és az országok között folyamatos háborúskodások, a fejlődés pedig nagyjából leállna. Mindkét esetben a legnagyobb erőforrásaink, az emberi képességek esnek áldozatul: az egyik esetben egyes liberálisok által igazságtalanul „fehér szemét”-nek nevezett alsó-középosztály, másik esetben a „nemzetietlennek” bélyegzett liberális felfogású értelmiség érzi úgy, hogy vegetálásnál többre semmi esély.
4.A könnyű út az, ami biztosan nem vezet sehova
A legtöbben szerencsére ritkán fanatizálhatóak és nem esnek a közhangulat áldozatául. Ami a túlzásba vitt liberalizmusban a könnyű utat jelenti az nem csak a hedonizmus, hanem a liberális dogmatika, amelynek kész receptjei vannak minden problémára (pl. IMF egy időben) és az üvegpaloták magasságából tekint le, szó szerint lenézi az egyszerű „pógárt”. A másik véglet a szélsőséges nacionalizmus (fasizmus) által „bekattant” tömeg, nagyon jól megfigyelhető az arhivált Mussolini vagy Göbbels beszédek során a tömeghangulat hatása, hiszen akit beszippant a nyájszellem, annak nem kell gondolkodni. Ezek mind mások lenézésén vagy gyűlöleten alapuló hamis megvilágosodások, amelyek csőlátást és leegyszerűsítő világmagyarázatokat hoznak létre.
5.Sajátítsuk el az igazi vitakultúrát
Amikor az egyik ember le szeretné győzni a másikat a vitában, az a helyzet nem mindig arról szól, hogy kinek miben van igaza, hanem sokkal inkább a felkészültséget és az érvelési készségeket méri. Sajnos nagyon kevés az olyan helyzet, amikor a vitázók valóban figyelnek egymásra és nem elbeszélnek egymás mellett. A baloldaliak, akik inkább az egzaktabb tudományos felfogás felől közelítenek gyakrabban vannak előnyben ilyenkor, - ami nekem afféle fixa ideám – az elvont fogalmak terén hátrányban levő, jobb agyfélteke domináns jobboldali felfogásúakkal szemben, és ez az ún. „píszí” mai népszerűtlenségének valódi oka is. A kifejezés és az érvelési technika hiányosságai miatt jönnek Trump és társai olyasmivel mint az „alternatív tények”, mert lehetnek olyan (általuk inkább érzett mint megfogalmazott) igazságaik, amelyek adott esetben jelentősebbek mint az egyetemeken csiszolódott kifinomult érvrendszerek. Mivel a jelentősebb egyetemeken a végzettek legalább 80%-hoz a liberális felfogás áll közelebb, emiatt inkább a baloldalnak kellene lépéseket tennie, hogy a viták során a másik oldal ne akarjon (kisebbrendűségi érzésből kifolyólag) sündisznóállásba vonulni vagy pedig érzelmileg túlfűtötten vagdalkozni. A kölcsönös tisztelet és figyelem légköre sajnos ritkán jön létre.
6.Nincsen „helyes felfogás”, mindenki hozzáteszi a magáét
A környezetvédelem esetében a konzervatív az, aki leginkább védi a természeti értékeket, viszont az újító felfogású fog egyre tökéletesebb villanyautókat fejleszteni, és hasonló példákat lehet mondani a gazdaság, oktatás, kultúra stb. területein. A skatulyázás természetesen nem ül, mert a felfogásunk egyéni és egymástól eltérő bizonyos kérdésekben, ez csak egy durva leegyszerűsítést jelent és csak konkrét esetekben van értelme, hogy valaki „liberális” vagy inkább „konzervatív”. A harcias ideológiák szeretik csak az embereket különféle táborokba beosztani, és Marx nyomán „antagonisztikus ellentéteket” bemutatni ott, ahol inkább egymást kiegészítő felfogásokról van szó.