Nem ideológiai kérdés, hanem nagyon is praktikus dolgokon múlik, hogy egy adott országban a közélet mennyire demokratikus. A demokrácia egyébként a közhiedelemmel ellentétben nem a diktatúra ellentéte, hanem az önkényuralom és az anarchia közötti arany közép, azonban a társadalmi szintű anarchia viszonylag ritka jelenség, mivel a régi igazság szerint még egy rossz vezetés is általában jobb mint a vezető nélküli működés (ami jól látható egy cég életében éppúgy mint a kormányválságok idején). Mivel azonban az arany középút meghatározása országonként eltérő lehet, a demokráciának sokféle formája, szintje létezik. Régebben ugyan azt gondoltuk, hogy egyszerűen "rendszert váltunk", egy diktatórikus jellegűről egy demokratikusra, azonban ez a gondolat színtiszta naivitás volt, mert (Antall József szavait értelmezve) váltani legfeljebb gatyát lehet, a demokrácia nagyban és kicsiben is sok tényező függvénye.

A demokrácia nem a jóléti államok luxusa

A demokrácia-felmérések közül az egyik legismertebb az Economist kutatása, amely a választási rendszer, a kormány működése, a politikai részvétel, a politikai kultúra és a civil szabadságjogok helyzetét veszi alapul. Négy kategóriát állapít meg: teljes mértékű demokrácia, tökéletlen demokrácia, hibrid rendszer és autoritárius (diktatórikus) rendszer, ill. ezeken belül is vannak fokozatok. A világ népességének mintegy fele él a többé-kevésbé demokratikus rendszerekben és habár a leggazdagabb országok vannak az élen, mégsincs egyértelmű összefüggés a jólét és a demokrácia szintje között. Nem mondható el, hogy a demokrácia valamiféle jóléti luxus lenne, amikor Mauritius, Costa Rica, Botswana, Dél-Afrika, Uruguay, India is ebbe a klubba tartozik és mindegyik megelőzi Magyarországot ezen a listán. Nem igaz tehát az a tétel, hogy a demokrácia nem honosítható meg ott, ahol nincsenek hagyományai, a demokráciaexport olyan értelemben nem igaz csupán, hogy fegyverekkel nem lehet terjeszteni. Ugyanis a szavak és tettek közötti ellentmondásra vezet az a fajta magatartás, amikor az amerikai hadsereg egy országban erődemonstrációt tart és közben vizet prédikálva a békés hatalommegosztásra szólítja fel az ország polgárait.

A változások sokatmondóak

Számos országban romlik a helyzet e téren, így például az USA lecsúszott az utóbbi években a tökéletlen demokráciák közé, ezzel szemben egész nagy régiókban emelkedés tapasztalható: főként Latin-Amerikában és Ázsiában. A dél-amerikaiak már ráuntak a hataloméhes populista politikusok szélhámoskodásaira és megszabadultak tőlük, Dél-Kelet Ázsiában pedig a dinamikus gazdasági fejlődés segíti a demokratizálódást. A demokrácia ugyanis valószínűleg a bonyolultabbá váló gazdasági élet kísérő jelensége, és a sok egyeztetés és a választások lebonyolítása esetenként macerás, mégis bizonyítottan hatékonyabb, mintha mindent egy központból akarnak vezényelni. A munkahelyi demokrácia is tulajdonképpen azt az elvet jelenti, hogy a beosztottak véleményét is megkérdezik az őket érintő kérdésekben, "az én vagyok a főnök" elven kívül ma már racionális elvek is kellenek egy döntés meghozatalához, amellett, hogy a vezetésnek az alkalmasságát folyamatosan bizonyítania kell. Nyilvánvalóan a kicsiben jól működő demokrácia segíti elő leginkább a közélet és a politikai rendszer demokratizálódását. A rosszul működő állami intézmények viszont nyilvánvaló módon csökkentik a demokratikus rendszer népszerűségét, ez a helyzet a mi régiónkban és tőlünk keletre, ahol jelentős hanyatlás tapasztalható. Nálunk például 2006 óta romlik a helyzet és az értékelésünk 75%-ról 67%-ra csökkent (a skandinávoknál ez a mutató 90% fölötti). Ez nagyjából megfelel a régió átlagának, Szlovákia, Lengyelország, Horvátország szintjének, tehát nem lógunk ki a sorból. Kérdés, hogy milyen alapvető okok állnak e mögött?

Rendszerváltás: minek volt az a "fene nagy demokrácia"?

A ritka dolgok közé tartozik, amiben a legtöbben egyetértenek, hogy rendszerváltást elrontottuk. Ami sokakat bánt az valójában a káosz, amely mindenfelé érezhető volt, a '90-es évek elején éppúgy (kaotikus privatizáció, a mezőgazdaság sorsára hagyása, olajszőkítés, maffiózó bandák harca Budapesten stb.) éppúgy mint a 2006-2009 közötti időszakban (egészségügy átalakításának halva született terve, a pénzek kiáramlása az országból, visszaélések a szocpol támogatásokkal, a piti lopások büntetlenül hagyása, stb). A demokrácia-felméréseket ugyanis általában liberális szellemiséggel végzik, és nem mérik mindig jól a gyengén működő intézményeket, sem a tömeges elégedetlenséget és frusztrációt, amelyet akár életszerűtlen jogászkodás, akár a hagyományápolás és a patriotizmus háttérbe szorítása vált ki az emberekből. Hozzá kell tenni azonban, hogy a társadalom megítélése sem mindig igazságos, hiszen a '90-es évekbeli káoszt az egypártrendszer hagyta örökül és ügyesen sepregetett a szőnyeg alá, pontosan tudva azt, hogy mikor kell a hatalmat átadni. A végeredmény azonban mindenképpen az, hogy ahogyan ilyenkor lenni szokott, az inga átlengett az egyik végletből a másikba, az anarchikus jellegű demokráciából az autokratikus (korlátozott) demokrácia felé. A kérdés inkább az, hogy annak a vacak ingának már volt minimum nyolc éve, hogy visszalengjen, de mégsem tette: mi ennek az oka?

Lehet az ok, hogy egy alapjában konzervatív beállítottságú ország vagyunk?

Minden valószínűség szerint a válasz: nem. Magyarországon a szavazók megoszlása nagyjából hasonló az európai átlaghoz: a legtöbben a mérsékelt konzervatív értékeket vallják, a baloldaliak tábora ezt megközelíti, a radikális jobboldaliak támogatottsága pedig nálunk is inkább a kisebb településeken jelentős és létezik egy nem elhanyagolható liberális szavazótábor is. A gond inkább az, hogy a pártok nálunk nem képezik le ezt a fajta értékrendet és a választási rendszer is aránytalanabb mint ami a kontinentális Európában megszokott. Csupán a szélsőjobboldali, leginkább konzervatív felfogásúak azok, akik egyáltalán nem hisznek a demokráciában - igaz, hogy a véleményüket nagyon határozottan képviselik, emiatt az általuk terjesztett konteók és városi legendák hatása viszonylag jelentős. A nagyon konzervatív ember számára ugyanis a demokrácia túlságosan elvont, gyanús dolog: ők csak a személyes kapcsolatokban hisznek. Emiatt számukra az egyszemélyes vezető (király vagy diktátor) hatalma a magától értetődő és ott is egy adott személyt keresnek, ahol ez igen erőltetett és nem hiteles (ilyen logika alapján találtak rá Soros Györgyre is). A társadalom nagy többsége ezzel szemben elfogadja a demokráciát, sőt zavarnak is sokakat az antidemokratikus feudális viszonyok, azonban majdnem mindannyian passzív módon, csak fél szívvel támogatjuk a demokráciát, emiatt mint a történelemben annyiszor, egy jól szervezett, agresszív csoport veszi át a terepet a közéletben és a politika porondján. A kérdés tehát, hogy mi az oka annak, hogy mégis hagyjuk azt, ami történik? A válasz kulcsa ezúttal is - money, money, money.

Az igazi ok, amiért a demokrácia döglődik nálunk

A fentebb említett felmérésben nem csak az a szembetűnő, hogy szegényebb országok között is vannak élenjárók, hanem a felmérés másik érdekessége, hogy a demokráciadeficites országok között a nagyon szegény országokon kívül (ahol a gyarmati múltra is visszavezethető a több évszázados elmaradottság) jelentős számban vannak gazdagabbak is, pl. Oroszország, Venezuela, Katar, Kuvait, Irán. Jól látható, hogy azokban az országokban, ahol a gazdasági élet alapját néhány ásványkincs (főként olaj, és földgáz) jelenti, a politikai közvélemény mindenekelőtt erős államot akar, amely erős kézzel kontroll alatt tartja ezen ásványkincsek kitermelését és értékesítését. A mi régiókban szintén vannak az államnak olyan extra bevételi lehetőségei más országokhoz képest, amelyet az Orbán-rendszer nagy tehetséggel aknáz ki: a nálunk megtelepedett bankok, a nem mobilis multicégek (pl. kiskereskedelmi és energiacégek) és mindenekelőtt az EU támogatások sorolhatóak az éves szinten ezermilliárdos állami bevételt jelentő források közé. Orbán Krisztián revelatív erejű műve (Száz év szorongás) világítja meg, hogy a névrokona egy kisebbfajta olajhatalom pénzteremtő (és pénzszóró) potenciálja fölött rendelkezik, ezért a magyar társadalmat járadékvadász rendszernek nevezte - amely kicsiben (az állampolgárok szintjén) éppúgy igaz mint a nagypolitika vonatkozásában. (Ráadásul ennek történelmi gyökerei vannak: a Horthy és Kádár korszakban éppúgy nyerészkedtünk nagyban és kicsiben is mint ahogyan ezt manapság tesszük.) Ezt figyelembe véve a szélsőjobbos ál-szakértők és ideológusok által emlegetett "pénzpumpa" és "gyarmati alárendeltségi helyzet" a nyugati multikkal szemben - bár valamilyen mértékben igaz lehetett a rendszerváltást követő évtizedekben, manapság már a visszájára fordult - mondjuk ki nyíltan,- sokkal inkább mi élősködünk a fejlett technológiájú cégeken mint ők rajtunk. Teljes mértékben egyetértek tehát a Hegymenet című kötet, mélységekbe menően precíz diagnózisokat adó szakértő szerzőinek igen gyakori megállapításával: a szélsőséges politizálás és huszárvágások helyett a finom egyensúlyok megtalálása lenne az egyetlen járható út.

A helyzet keleten (egyelőre) változatlan

A fenti okok miatt régiónk legtöbb országában a miénkhez hasonló viszonyok uralkodnak, a demokrácia pocsék és egyre romló szintű, ugyanis valódi gazdaságfejlesztés helyett járadékvadászat folyik, ahol a fő szlogen az, hogy "nekünk jár". Mi viszont azért kerülünk egyre mélyebbre a többi régiós országhoz képest is, mert nálunk nincs meg az egészséges politikai vetésforgó, hanem már jó ideje ugyanaz a begyöpösödött és ötlettelen emberekből álló garnitúra intézi az ország ügyeit. Emiatt ha 2018-ban ismét egy abszolút többségű Fidesz-kormány kerülne hatalomra, az tovább gyengítené a demokráciát, - amely egyébként már ma is rosszabbnak tűnik annál mint amit a felmérések mutatnak,- és a társadalmi viszonyokat a múlt századbeli 30-as évek szintjére vetheti vissza.