Ha azt állítjuk, hogy ma Magyarországon a hatalmon levő párt és a mögötte álló mozgalom jelentős mértékben értelmiségellenes, akkor az állítás bizonyítására a leginkább bevett, szabatos eljárás az lenne, hogy először definiálni próbálnánk az állításunk tartalmát majd a kialakult helyzetet sok szempontból törekednénk elemezni, lehetséges érveket és ellenérveket keresve. Mivel ez egy meglehetősen elvont és feltehetően elfogult értelmiségi megközelítés lenne, ezért érdemes most inkább másfajta módszert választani olyat, amely kevésbé távolságteremtő és jobban segíti a közérthetőséget: az egyik lehetőség erre egyfajta narratíva, történetmesélés megkísérlése. Felvállalva azt, hogy a sztori nem lesz teljesen frappáns, sőt (amint ezt Akutagawa bemutatta) ahányan elmondanak egy történetet, annyiféle lesz a végkicsengés és a levonható konklúzió.
A történet a rendszerváltással indul, amely lényegében egy humán értelmiségi mozgalom volt, amiben a társadalom nagy csoportjai csak passzív módon vettek részt. Jogászok, közgazdászok, újságírók, filozófusok és történészek vállaltak fel aktív közéleti szerepet, afféle botcsinálta politikusokként. Ők váltak később bűnbakká, ők lettek "az elit, amely eltolta a rendszerváltást", - akár mert vagy naiv álmodozók voltak, akár mert felelőtlen sumákok. Annak ellenére gondoljuk így, hogy egy látszólag ugyan egyben levő, de valójában totál szétesett rendszer romjain végezték az átalakításokat, ráadásul vérbeli politikusok irányításával (Antall, Horn, Orbán). Az első tizenkét év során aligha, - ez egy kulcsfontosságú állítás, és habár nem mindenki fogadja el, de én eléggé biztos vagyok benne,- hogy aligha tehettek mást mint a nyugati modell átültetését a magyar viszonyokra, és ebben a baloldali kormányok kicsivel radikálisabbak, a jobboldaliak valamivel óvatosabbak voltak. A humán értelmiségi elit legnagyobb tévedése valójában a "rendszerváltás" volt, tehát az, hogy egy rendszert csak úgy le lehet váltani, nem véve figyelembe azt, hogy a társadalmi rendszerek mély hiedelmeken alapulnak, emiatt mindenféle a társadalmat "felvilágosító" munka általában borítékolhatóan sikertelen. Ezért hát uralkodóvá váltak a médiumokban a "polkorrekt" beszélgetések, elvont fogalmakat használva, tabu témákat kerülgetve, gyakori mellébeszélésekkel.
Az, hogy a munka nagyobb része még elvégezetlenül maradt,csak 2002 után derült ki fokozatosan - Marx nyomán azt is lehet mondani, hogy a társadalmi felépítményt akartuk úgy átalakítani, hogy az alapok keveset változtak. (Felmerül egy olyan érv is, hogy leginkább a piacvédő gazdaságpolitika hiányában nem volt esély a felzárkózásra, én viszont kétlem, hogy valódi piacvédő politikára reális esély volt akkoriban - legalábbis ez az egész régióban senkinek sem sikerült.) Az új évezred rosszul kezdődött számunkra, mert kókler politikusok léptek porondra és hirdették, hogy jöhet a "jóléti rendszerváltás", és utána csodálkoztunk, hogy lefejeltük a falat már 2006-ban. Itt azonban már nem annyira a humán értelmiség jön képbe mint az EGÉSZ szakértelmiség, amelynek jövedelme - elsősorban a fizikai munkásokhoz viszonyított bérarányokat tekintve,- nem állt arányban a valós teljesítményével. Értelmiségünk jó része ugyanis megrekedt egy szinten, amit magyar vállalatok gyenge termelékenysége éppúgy visszajelzett mint a szolgáltatószféráé (pl. bankok, bizonyos sportszervezetek) vagy éppen az állami intézményekben a tanárok, orvosok, jogászok, egyéb közalkalmazottak nagy többségének mutatott teljesítménye: a vezetők szervezésügyileg és erőforrás gazdálkodásban nincsenek a helyzet magaslatán, a beosztottak pedig félnek és bürokrataként viselkednek. A japán és a koreai (vagy akár spanyol és a szlovén) értelmiségi elit egy adott történelmi időszakban eléggé fejlődőképesnek bizonyult, ami a magyar elitről nem nagyon mondható el. Eredmény: erre a vezetőrétegre nincs szükség, le kell váltani ezt az elitet 2010-ben.
Az új magyar kormány emiatt arra a következtetésre jutott, hogy komoly és gyakorlatias képzésre van szükség, ahelyett, hogy mindent jobban tudni akarunk másoknál, át kell vennünk azt, ami máshol jól működik. Lehetett volna így is, de sajnos nem ez történt. Hanem inkább a társadalomban meglévő elit- és értelmiségellenesség kihasználása a hatalmi célok érdekében. Csak azok kaphattak bármiféle támogatást, akik a párt ideológiai vonalába beilleszthetőek voltak és a kulcspozíciókba is a rendszer a kormányzat saját emberei kerültek, annak ellenére, hogy hozzáértésben nem, csak a katonás fegyelem terén múlták felül az elődeiket. A kormányzat valóságos hadjáratot folytat a szellemi foglalkozásúak nagy csoportjaival szemben, az igazi értelmiségiek helyét a lebutított janicsárok és a bunkók vették át. (Neveket nem szükséges írni, mert mindenki kapásból tud mondani legalább két-három prominens példát.) Filozófusok, elit-tanárok, bírók, vezető közhivatalnokok, egyetemi oktatók, jogvédő polgári szervezetek, művészek és médiamunkások egyaránt sorra kerültek és estek áldozatul a kormányzat hatalomépítésének. A kvázi-kaotikus viszonyokat felváltotta egy diktatórikus jellegű centralizáció.
Eddig még a konzervatív értelmiségnek a jelentős része hajlamos volt elfogadni a hagyományokat, a történelmi egyházakat és a nagycsaládokat támogató kormányt a "kisebbik rossz" elvén annak ellenére, hogy a gazdaságpolitikának sokkal gyakrabban voltak a szenvedő alanyai (alacsony bérek, szűkös munkalehetőségek stb.) mint a kedvezményezettjei. Most már látják azonban ők is, ami a kormány kommunikációjából lejön, hogy sem a támogatásukra, sem a szavazataikra nincs annyira szükség mint amennyire ez az "átlagos" nyugdíjasok vagy a "kispolgárság" nagy tömegei esetében elmondható. A médiareklámok, a hírműsorok, a kormányfői beszédek ugyanis már rég nem az értelmiséget célozzák, ahogyan kormánypártok kezébe került médiumok bulvárlapszintre süllyedt stílusa sem. A valamennyire is tájékozott, önálló gondolkodást és saját véleményalkotást igénylő emberek számára a kormánypropaganda cinizmusa egyáltalán nem szimpatikus. Nyilvánvaló, hogy az értelmiségi emberek nagy része már elpártolt a Fidesztől, legfeljebb kimondott anyagi- vagy csoportérdek miatt maradhat továbbra is a kormány támogatói között. (Egyéb esetben eddig nem korrumpálódott pártok, pl. Jobbik, LMP, Momentum stb. hívei.)
Az értelmiségellenesség mindig jellemző volt a katonás, parancsuralmi apparátussal működtetett szervezetekre, amelyekben a túl sok gondolkodás mindig bizonytalanságot keltő, zavaró tényező. A történelem során az antiszemitizmus is leginkább egyfajta burkolt értelmiségellenesség volt - hiszen általában jelentős családi, kulturális hagyományokra támaszkodó, szellemi tevékenységeket folytató emberek ellen irányult. Számos egyéb példát is lehetne hozni, ahol az uralkodó ideológiába nem fértek bele akár a tudomány képviselői (a katolikus főpapság szemében), akár reformpártiak (pl. kommunista rendszerekben), akár a nagy többségnél valamivel jobb körülmények között élő etnikumok (tuszik, örmények, stb). Manapság az alkalmazott módszerek már sokkal kevésbé drasztikusak mint régen, tény viszont hogy a (tisztességes, önmagukat felvállaló) értelmiségiek majdnem minden esetben akadályát képezték a hatalomkoncentráló törekvéseknek.
