Mi mást támogathatna egy olyan kormány, amely nem jórészt nem túl tehetséges, enyhén szólva középszerű figurákból áll? Állításom bizonyítására a legfrissebb PISA felmérést hozom elő. Ebben nem az átlagpontszám az érdekes, amelyben ezúttal is messze lemaradtunk az európai középmezőnytől. Viszont a részleteket jobban megnézve, egyáltalán nem az derül ki, hogy diákjaink között lenne egy nagyon erős, felső réteg, amelynek eredményét nagyon lehúzná az oktatási rendszerben valahogy elvegetáló, zömében hátrányos helyzetű tanulók közismerten jelentős tömege.
Nem, már a régebbi felmérésekben is látszott, hogy a legjobbak is messze elmaradnak az oktatási rendszerek átlagának elit diákjaitól. (A VG-t idézve: "Az OECD-országokban átlagosan a diákok 8 százaléka ért el kimagasló eredményt, 6 százalékuk pedig nem érte el a minimum szintet sem. Ez az arány nálunk 3 százalék és 9 százalék: tehát kevesebb, mint feleannyi tehetségünk van és másfélszer annyi leszakadónk.") Ez nem meglepő, hiszen poroszos oktatási rendszerünk köztudottan nem gyakorlatias, életszerűtlen, nem a gondolkodást fejleszti. Azt is tudjuk, hogy a jelenlegi kormány, a NER rendszere nem képes többre, és nem is nagyon érdekelt abban, hogy önállóan gondolkodó és jól felkészült értelmiségieket képezzen.
Az olló a felsőoktatási rendszerben nyílik szélesre, és itt nem csak arra gondolok, hogy a legjobb egyetemeink is a rangsorokban csak "futottak még" kategóriát képesek elérni, hanem azokra a szubjektív beszámolókra, hogy a külföldi egyetemeken magas szintű követelmény mellett van egy erős támogató légkör (a kettő csak együtt működhet jól), amely magas szintű teljesítményre sarkall. Ez a fajta légkör az, amely a magyar oktatási rendszerekből teljes mértékben hiányzik.
Sőt, a közmédiumokat nézve vagy hallgatva a totális agyhalál állapotát tapasztalhatjuk meg. A köztévé és közrádió hírműsoraiból az igényesség már jó ideje teljes mértékben eltűnt, nyilvánvalóan már rég nem felemelni szeretnék az állampolgárt egy kicsivel magasabb szintre, a műveltségét pallérozva, hanem lesüllyeszteni egyfajta gyermeki gügyögéssel. Ezt már a legkonzervatívabb értelmiségiek, tájékozottságra és a műveltségre igényt tartó hölgyek és urak - ha magukba néznek - ugyanígy beismerik, hogy itt általános hülyítés folyik, csakhogy ők valszeg. azt fogják mondani, hogy a tömegeknek ez kell, a cél szentesíti az eszközt. (Megjegyzem, hogy sokan visszaéltek már ezzel az érveléssel a történelem során.) Folyamatos agymosás zajlik, annak a mantrázása, hogy én O.V. voltam csak képes megvédeni az országot a "migrik áradatától" és később is csak bennem bízhattok. A hazug kapitalista globáltőke ellen is csak én nyújtok számotokra védelmet.
Ez persze nem úgy működik, hogy kiadják a központi ukázt, hogy a mit kell mondani a közmédiumokban (legfeljebb tabutémákat, irányelveket jelölnek ki), hanem a csoport dinamika, a nyalás dinamikája mentén: egyre buzgóbb janicsárok egyre nagyobb képtelenségeket mondanak és nem nagyon van fék a rendszerben. Hiszen bármilyen ellenvetésre, hogy a színvonal milyen primitív lett az a kész válasz, hogy az érvelő nemzetietlen, a családok ellen van és a globális tőke zsoldjában áll.
A konzervatív értelmiségi elit is érzi már, hogy az egészet erősen túltolták, és az értelmiségiek jó része elpártol tőlük. A választások közeledtével is a kormánypárt abban érdekelt, hogy mérsékeltebb hangot üssön meg, ezért a Bayer-Schmidt vonal is visszafogja magát, nem élezni szeretnék a dolgokat, hanem inkább elkenni, az őket nem támogatókat elbizonytalanítani. Most úgy láttatják, mintha ők lennének a szenvedő fél a mindent elborító liberalizmussal szemben. Amit tettek és tesznek az csöppet sem hatalomvágyból született, nyilvánvalóan csupán "szellemi önvédelem".
A konzervatív elit a Trump kormányról sem azt mondja, ami az igazság, hogy csupán csak hitegeti a fehér alsó-középosztályt a bevándorlás korlátozásával - mert nem ismeri be, hogy a szénbányászat (amellett, hogy iszonyúan környezetszennyező) az USA-ban nem kifizetődő, sőt az olaj sem, nem beszélve az autóiparról, amely a régi kézműves kultúrákkal rendelkező országokkal (német, japán) nem képes felvenni a versenyt. Emiatt szimbolikus gesztusoknál többre nem képes az alsó osztályokkal szemben, amellett, hogy a felső 1% vagyonát növeli - ismerős ez valahonnan? Az "alternatív tények rendszere" szintén ismerősnek hangozhat.
Bayer és Schmidt is ugyanilyen negatív beállítódású, és képtelenek azokról a dolgokról beszélni, ami az országunk errőssége, ami a pozitívum nálunk. Valszeg. mert fogalmuk sincs ezekről.
A liberalizmusra visszatérve: a 18.század vége óta időnként domináns szerepet töltött be (18. század vége, 19.század utolsó évtizedei, 20.század közepe, utolsó évtizedei), azonban egyik fő hátránya, hogy növeli a vagyoni egyenlőségeket. Habár összességében dominánsnak mondható, időként más ideológiák mint a szocializmus (ill. kommunizmus) és a nacionalizmus (ill. fasizmus) a háttérbe szorítják. Ebben az is szerepet játszik, hogy minden generáció tagadja az elődeik értékrendjét.
A liberalizmus alkalmazása során egyes kormányok sok egyéb elvet is átvettek más ideológiákból (pl. szociális egyenlőség, nemzeti összetartás), emiatt a kapitalizmus rendszere képes volt mindig megújulni. A negyedik fő eszmerendszer korunkban a hagyomány, amely cseppet sincs eltűnőben sőt a reneszánszát éli, azonban ez megint csak azért lehetséges, mert a gazdaság (liberális alapelveken állva) jól működik egész Európában. A hagyományos termékeknek ugyanis a globalizáció nem ellensége, sokkal inkább létfeltétele - hiszen a gazdag turisták vásárolják főleg ezeket a termékeket. Globalizáció híján, a vásárlóerő híján a hagyományos kézműves termékek nagy része (és a hagyományos kultúra) nem lenne több mint kevesek kiváltsága, egyfajta luxus.
A konzervatív szellemi elitünk érzi, hogy a dolgok nincsenek rendben, de (mivel tagjai nem éreznek igényt a folyamatos önképzésre), a középszerűsége miatt egyfajta szektás, védekező állapotban van. Ezért azt sem látják be, hogy az egészségtelen szintű társadalmi polarizáció a vagyon, a kapcsolatok mentén egyáltalán nem csökken. A helyzet a Horthy-rendszerhez hasonló, amikor nálunk az Egységes Párt egyre nagyobb fölénnyel nyerte a választásokat és egyre nőtt az arisztokrácia túlsúlya a parlamentben. Olyan szintű volt a vagyoni polarizáció, hogy már Hitler is élcelődött Horthyval ennek mértékén. (A fasiszta német és japán kormányok ugyanis javították a szociális szolgáltatásokat az országban, a nemzeti egység erősítésének céljával.)
A középszerűség akkor válik általános normává, amikor különösebb tehetség nélküli gázszerelő (valójában stróman) milliárdossá válhat, vagy amikor unintelligens kormányszóvivők és tudományos körökben komolytalan és vitaképtelen kormánypárti megmondóemberek osztják az észt.
Egy olyan helyzetben, amikor hirtelen nagyon sok a pénz akkor mindenkinek csurran-cseppen, és a kormány is visszacsurgat abból, amit régebben megvont (adókedvezmények) vagy alacsony szintűre szabott (minimálbér, minimál nyugdíj), ezért a társadalom korrumpálható lényegesebb fejlődési kényszer nélkül.
Ez mikroszinten is tapasztalható: a manufakturális vállalkozásaink nem éreznek kényszert a fejlesztésre (beruházás, gépesítés, folyamatszervezésről nem is beszélve), és a közepes cégek is jól "elvannak" az erős konjunktúra idején. A cégeken belül megmarad a rossz értelemben vett "családias" légkör: az emberek nem fogják fel, hogy a világpiacon versenyeznek, és ne egymást tekintsék versenytársnak. Az együttműködés javítása helyett maradnak a presztízsharcok, a bürokrata mentalitás, fejlesztések helyett a viszonylagos hiányszakmákban (például mérnök, programozó) csekély teljesítményekkel is el lehet lavírozni. Végül senki nem jár rosszul, csak a vállalat egésze stagnál. Csak a magyar gazdaság egésze, amely nem képes szintet lépni.
A kiválóságra nincs igény manapság nálunk. Ezért a magyar társadalom éppúgy mint a Kádár-rendszerben, a középszerűség diadala miatt csúszik lefelé a lejtőn. Őszintén örülnék, ha tévednék, hogyha ez nem így lenne.