Globális élelmiszerhiány - nem következett be

Malthus 19. századi híres jóslata szerint az emberiség mértani haladvány szerinti szaporulatával az élelmiszer termelésünk nem fog tudni lépést tartani, emiatt szükségesek a háborúk és a járványok. A történelem azonban ezt a tételt nem igazolta. Habár a 20.század két nagy világháborúja azt mutatja, hogy sokan gondolkodtak így, - a népesség gyors növekedése kifejezetten szerepet játszhatott a kirobbanásukban,- azonban a múlt század második felétől egészen napjainkig a világ egyre több országában vált általánossá az élelmiszerbőség. Annyira így volt ez, hogy az élelmiszerek ára több évtizeden át reálértékben folyamatosan csökkent egészen 2007-ig, ezt követően az árak egy kicsit megugrottak és azóta kicsivel magasabb szinten ingadoznak. (Az árak hirtelen emelkedése több tényező eredője, azonban az egyik alapvető oka volt az arab-világban a rendszerek összeomlásának.)

Egy nemrégiben végzett átfogó felmérés szerint az élelmiszertermelés a világ meghatározó termelőinek többségénél továbbra is bővül, legalábbis az alapvető élelmiszernek számító búza, rizs és kukorica esetében a területek 60-70%-án a hozamok jelenleg is növekednek és csak 30-40% stagnálnak - bár összeomlásokra is vannak példák egyes afrikai országokban. A fejlett országokra jellemző, hogy némelyik termény hozama már nem növekszik amiatt, mert a gazdálkodók jó része a környezetbarát mezőgazdaság híve. (Nálunk se nagyon látni hozamnövekedéseket, de ennek alighanem más okai vannak, mint például a túlzott költségtakarékosság, a tőkeszegénység vagy a korszerű ismeretek elterjedésének hiánya.)

Habár pár évvel ezelőtt páran megkongatták a vészharangot és egy évtizeden belüli globális élelmiszerhiányt vizionáltak, manapság ennek a valószínűsége csökkent. Élelmiszerválság akkor állna elő, ha a világ nagy termelőit (Délkelet-Ázsiá, az USA, Európa, Dél-Amerika egyes részeit) egy azon éven belül különféle természeti katasztrófák sujtanák - leginkább árvizek vagy aszályok- vinnék el a termés jelentős részét.

Annak ellenére, hogy a mezőgazdasági termelésnek még jelentős tartalékai vannak mégis számolni kell pár tényezővel, amelyek pár évtizeden belül a hozamok csökkenéséhez vezethetnek. Az egyik ilyen a foszfor, amelynek kitermelése gazdaságosan pár lelőhelytől függ és nem növelhető a végtelenségig ("peak phosphorus"), emellett folyamatosan mosódik bele veszteségként a különféle vízfolyásokba, a tengerekbe. Foszfor utánpótlás nélkül nincsenek magas hozamok, ezért mielőbbi megoldást kell találni a visszaforgatására. A másik ilyen tényező a fokozódó vízhiány és elsivatagosodás, a harmadik a termőtalaj pusztulása - amelyek szintén hozamcsökkenéshez, élelmiszerhiányhoz vezethetnek.

A "malthusianus katasztrófa" ezzel együtt egy létező jelenség: Akkor láthatunk ilyet, amikor emberek nagy csoportjai lényegében önhibájukon kívül csupán vegetálnak, napról-napra tengetik az életüket. Marx ilyen jelenséget figyelt meg a 19.század közepi Angliában, és egész ideológiát épített a proletariátus kiszolgáltatott helyzetére. (Ezzel alapvető hibát követve el, ugyanis még az ő életében a gazdasági növekedés lehetővé tette az angol proletárok életszínvonalának emelkedését.) A világon többfelé látunk ma is tengődő csoportokat, amelynek nem annyira természeti okai vannak, hanem leginkább különféle korrupt politikai rendszerek tehetőek felelőssé.

 Atomháború - nem következett be

A 20.század második felében a legtöbben a nagyhatalmak közötti atomháborútól féltek a legtöbben. Szinte egy gomb megnyomása elindíthatta volna a tömegpusztító fegyverek óriási arzenálját, amely akár pár nap leforgása alatt a civilizációkat a középkorba vethette volna vissza. Ma úgy látjuk, hogy ennek a valószínűsége nem volt túlságosan nagy, leginkább a két szuperhatalom nagy földrajzi távolsága csökkentette a konfliktus kiéleződését. Volt ugyan némi háborús hisztéria az '50-es években, volt "kubai válság", amelynek kezeléséhez a Kennedy-kormányzat kitűnő diplomáciai érzékére is szükség volt, de az ideológiától eltekintve komoly érdekellentétek nem álltak fenn. Az USA egyes vezető tudósai, akik az '50-es években a mielőbbi háború megindítása mellett érveltek, attól félve, hogy az oroszok túlságosan megerősödhetnek, a saját kompetencia szintükön túllépve, felületes ismereteken alapuló és abszolút antihumánus álláspontot képviseltek. Mai szemmel nézve az atomtöltetű rakéták leginkább elrettentésre voltak jók, megelőzték a hagyományos háborúk kitörését a fejlett világban. Bevetésükre a 2.világháborúban sem nagyon lett volna szükség, mivel az amerikaiak hagyományos bombái is hatalmas pusztítást okoztak Tokióban, valószínűleg elég lett volna, ha eljuttatják a japán katonai vezetéshez a kísérleti atomrobbantásról készült filmet.

A Szovjetunió felbomlása óta az atombombákkal folytatott háború veszélye ugyan csökkent, de a konfliktusok eszkalálódása egészen egy újabb világháború kirobbanásáig továbbra is létező veszély, léteznek erre vonatkozó forgatókönyvek. Nem beszélve arról, hogy elég egy atombomba robbanás a sztratoszférában, amely az elektromos berendezéseket tönkretenné, és egyik napról a másikra több száz évre visszavetné a fejlett civilizációkat.

Pénzügyi összeomlás és kemény diktatúrák uralma - nem következtek be

Az 1929-ben kirobbant nagy világgazdasági válság után az értelmiségiek többsége úgy látta, hogy a liberalizmus megbukott és csak a kommunizmus és fasizmus jelentenek alternatívát. A különféle rendszerek összecsapásából a 2.világháborúban ennek ellenére mégis a liberális demokráciák jöttek ki a legjobban. A 40-50-es években ugyan felerősödtek a diktatórikus tendenciák de fokozatosan kifulladtak és egy darabig úgy látszott, hogy a nyugati és a keleti modellek konvergálnak. Aztán újabb fordulatként a '80-as években jobbra tolódás történt nyugaton, jött egy "keményvonalas" liberalizmus, és a szocialista tábor bedobta a törölközőt. A rendszerváltáskor azt lehetett gondolni, hogy a liberalizmus lesz az egyetlen domináns ideológia és eljött a "történelem vége" (Fukuyama). Ekkoriban sokan azt gondolták, hogy a modernizmus "mindent visz", azonban társadalmi problémák jó részét nem volt képes megoldani ez a rendszer sem, emiatt az ezredforduló után felerősödött a hagyományos értelemben vett konzervatív szemlélet és az ennek megfelelő életmódminták. A nagy pénzügyi válság erre a fordulatra leginkább csak ráerősített: apokaliptikus filmek áradata indult meg a szükségszerű összeomlásra ítélt pénzügyi rendszerről és a gazdasági fejlődés végéről. 2001 szeptember 11 után azt gondolhattuk, hogy vége egy világrendszernek, azonban az iszlám terrorizmus nem volt képes megingatni sem az USA-t, és egyre inkább úgy tűnik, hogy Nyugat-Európát sem. A pénzügyi rendszerek ismét stabilak, Európa gazdasága újra szárnyal, és a demokrácia párti mérsékelt erők messze többségben vannak a kontinensen. Putyin és Erdogan elszigetelt országokat hoztak létre, amelyek gazdaságilag lejtőre kerültek.

Ennek ellenére a különféle válságok folyton itt ólálkodnak, a diktatórikus tendenciák időnként felerősödnek és mindig új, eddig nem tapasztalt módon jelentkezik a globális erőszak és terrorizmus, nem kis részben mint ellenreakció, a dogmatikus liberalizmus ürességének folyományaként.

A gép feleslegessé teszi az embert - nem történt meg

A géprombolók óta újra és újra felmerül, hogy az embert nem szorítják-e ki a végül gépek, azonban mivel ez nagyon régi téma az a sejtésünk lehet, hogy valószínűleg mégsem. Annak ellenére sem, hogy ma már nem csak az iparban jellemző a teljes automatizálás, hanem a foglalkozások nagy részére van egy olyan előrejelzés, hogy a számítógépesítés feleslegessé teszi az embert. A gyakorlat egyelőre ezt nem igazolja: sem a high-tech Japánban, sem az USA-ban, sem más, magasan fejlett országban nincs magas munkanélküliség, sőt éppen hogy az elmaradt térségekre jellemző. A gépek okozta nagyobb munkanélküliség elmélete valószínűleg ott hibás, hogy nagyon sok olyan foglalkozás van, sok olyan értékteremtő tevékenység, ahol igényeljük a személyes kapcsolatot. Ilyen például a gyermeknevelés és oktatás jó része, ilyen a legtöbb szolgáltatás (étterem, fodrász, betegápolás stb.). Az ember szociális lény volta ott is kibukik, ahol hagyományápolásról, kézműves termékekről van szó. Valójában az történt, hogy az ipar növekvő termelékenysége és a több szabadidő lehetővé tette a szolgáltatások fejlesztését, amelyek nehezebben automatizálhatóak vagy pedig nem érdemes őket automatizálni, mert a személyes jellegük elvész. A hagyományok felvirágzásának fő oka pontosan az elgépiesedésre adott válasz, és a modern város jó kiegészítője a hagyományos falusias környezet, amely helyrehozza, kiegyensúlyozza a túlságosan inger gazdag környezet káros hatásait.

Ennek ellenére létező veszély, hogy a gépek jól működő "mátrixot", virtuális világot hoznak létre a számunka, ahol jól érezzük magunkat, és a készségeink jó része visszafejlődhet. 

További félelemként lehetne még említeni, hogy az ásványkincsek és energiahordozók kimerülnek.

Az első előrejelzés még 1972-ben történt, a Római Klub tudósainak egyszerű számítógépes modellezésével, amely a 21.század közepére jósolta a globális civilizáció hanyatlását az ásványkincsek kimerülése következtében. Ez is egy reális veszély, azonban vannak tendenciák, amelyek ellene hatnak: fokozódó miniatürizálás, energiatakarékos gyártás, az újrafelhasználás elterjedése, megújuló energiák használatának robbanásszerű fejlesztése. Még pár évtizeddel ezelőtt sokakat izgatott, hogy meddig lesz elég benzin, ma már az ilyen irányú félelmek kevésbé jelentősek. A kitermelési eljárások javultak és a megújuló energiák felhasználásának gyors terjedése is csökkenti a kőolaj iránti igényt. Úgy tűnik, hogy egyre kevesebb háborút fognak vívni az olaj miatt.

Annál több háború lesz (és már van is) a víz miatt, vagy a kedvezőbb klímájú területek megszerzéséért. Nagyon kevesen gondolták még a múlt században, hogy a globális felmelegedés és az éghajlatváltozás ekkora probléma lesz, mint amilyennek manapság látjuk. Mindamellett rengeteg egyéb katasztrófa következhet be, meteor, szupervulkán, járványok, napviharok stb., amelyek a civilizációnk végét jelenthetik - azonban mivel ezek nem nagyon jelezhetőek előre, ezért nem is nagyon adnak okot a félelemre.

A be nem következett katasztrófák tanulsága, hogy mindig voltak olyan mechanizmusok, amelyek ellenkező irányba hatottak, de emellett szerepet játszott az emberi kreativitás és együttműködés is ezek megelőzésében.