Ha létezik egy ilyen koncepció az alighanem éppolyan titkos mint a külügyi, a költségvetési vagy a pénzügyi (l. az MNB nem publikus alapítványait).
Úgy gondolom, hogy az általános elveken (és nagy lózungokon) túlmenően kell, hogy legyen Orbánéknak részletes elképzelése arról, hogy mit szeretnének tenni a közeljövőben bevándorlásügyben. Ez éppúgy feltételezhető, mint az hogy a jelentősebb ellenzéki pártok is rendelkeznek vitaképes programmal e téren, sőt vállalják is a nyílt vitát a harsány és erőteljes kormánypropagandával, hogy több szavazót legyenek képesek a maguk oldalára állítani. (Mintha kerülnék a konfrontációt és nem nagyon beszélnek erről a fontos kérdésről, - ami számomra őszintén szólva csalódást keltő.)
Magyarország számára több okból is ajánlatos lenne aktív, tervszerű és szelektív bevándorláspolitika folytatása, hiszen a népesség csökkenése a legjobb családpolitikai intézkedésekkel is legfeljebb csak mérsékelhető, de nem megállítható. A népességcsökkenés önmagában nem lenne baj viszont nem lenne szerencsés egy olyan helyzetben, amikor az európai országok jó részében a népesség növekedni tudna vagy legalább szinten maradna, ami eléggé valószínűnek látszik. Ennél is nagyobb gondot jelent közép- és hosszabb távon, hogy egy korosodó társadalomban az aktívak számának csökkenésével párhuzamosan a nyugdíjak is csökkenni fognak és a szociális ellátások jelenleg sem túl magas szintje is romolhat.
Természetesen vannak olyan forgatókönyvek, ahol a jelenleginél kevesebb munkavállalóra lesz szükség: az egyik ilyen a gazdasági válság, amely inkább átmenetileg okoz tömeges munkanélküliséget. A másik az automatizálás, amely leginkább az ipar bizonyos ágazataiban csökkenti a munkaerő szükségletet, azonban a dinamikusan bővülő szolgáltatások nagy része (ápolás, takarítás, vendéglátás stb.) személyes kapcsolatokon alapul és emiatt kevésbé automatizálható, nem beszélve új ágazatok (pl. számítástechnika) jelentős munkaerő igényéről.
A kérdés a közeljövőben nem csak úgy fog felmerülni, hogy ellen tudunk-e állni valamiféle "migráns áradatnak", hanem arról is fog szólni, hogy vajon eléggé vonzó-e az országunk, hogy idejöjjenek mások. Ráadásul az egészséges éppen hogy a folytonos, kisebb mértékű migráció lenne, amely (mint történelmi példákon látni fogjuk) sokkal jobban kezelhető mint ha rövid időn belül nagy tömegek özönlenének be. Az is nyilvánvaló, hogy nem a "gazdag bevándorlók" jelentik a megoldást, hanem sokkal inkább a különféle területeken jól képzett emberek. (Sőt, a gazdag bevándorlók között nagyobb eséllyel vannak terrorista hálózatok által pénzelt ügynökök mint a szükséges szakmai igények alapján toborzottak között. Aki úgy gondolja, hogy a bürokratikus eszközök elégségesek, nézze meg ezt a kis rövidfilmet.)
Ha az országunk nem eléggé vonzó, akkor egy negatív spirálba kerülhetünk: a relatív elszegényedésünk a környezethez képest még kevésbé vonzóvá tehet minket és még kevésbé fogja vonzani a jól képzett szakembereket. Nem biztos, hogy annyira meg tudjuk válogatni, hogy ki jöjjön hozzánk, és nemsokára már az ukrán munkavállalókat is alighanem csábítgatnunk kell, hogy átjöjjenek pár száz kilométer távolságból. Azonban ha Európán túlra tekintünk, még akkor is vannak a muzulmánok mellett igen jelentős számban mások is (más vallású arabok, dél- és kelet-ázsiaiak stb.) akik megfelelő képzettségű tagjai átmeneti, esetleg végleges letelepedési engedélyt kaphatnának nálunk.
Természetesen adódik a kérdés, hogy nem jobb lenne-e a inkább magyar fiatalokat megtartani? Erre olyasmi válasz adható, hogy a migráció egyes történelmi korszakok jellemzője, így a 19.század óta tartó modern korban is felerősödtek a népességmozgások, ráadásul az EU alapelvei közé tartozik a szabad munkaerőáramlás. A fiatalok visszacsábítása persze mindenképpen helyes cél és egy sikeres programmal növelhető lenne a magyar vállalkozások aránya - azonban még ez sem lenne elengedő középtávon a népességfogyás megállításához. Meg kell érteni, hogy a világban kulturális, életmódbeli lépcsők vannak és majdnem mindenki szeretne eggyel feljebb lépni. A legjobb munkalehetőségeket a nagy tudás- és technológiai központok kínálják (amelyek egyike Nyugat-Európában egy pár száz kilométer átmérőjű terület), ezt követik a másodlagos központok, amelyek egyike a mi régiónkban található.
Ezzel együtt a nagy népességmozgásokat mindenképpen fékezni szükséges, emiatt a kerítésre a határon valószínűleg szükség lesz mindaddig, amíg menekülthullámokkal fenyegető háborús viszonyok vannak Észak-Afrikában, Nyugat-Ázsiában vagy esetleg a Balkánon - hacsak közben az Európai Unió nem épít ki egy olyan rendszert, amely feleslegessé teszi ezt a nem túl elegáns sőt virtuális környezetszennyezést okozó megoldást.
Az a szlogen, hogy "nem leszünk bevándorlóország" számomra eléggé értelmetlennek tűnik. Nem értem, hogy mit jelent és hogy hol vannak ilyen országok a világon: hacsak nem az USA, Kanada és Ausztrália azok, korunkban a bevándorlás legfőbb célországai. Észak-Korea semmiképpen nem az vagy Kuba sem, ellenben még a "homogénnak" mondott (és nem mellesleg elöregedőben lévő és évtizedek óta gazdaságilag stagnáló) Japánban is létezik bevándorlás valamilyen mértékben.
A gettósodás természetesen probléma lehet minden bevándorló célországban, látogatásra nem javasolt, azaz ún. "no-go zónákat" (habár nem tisztázott, hogy ki által kiknek és milyen okokból nem javasolt külvárosi területekről van szó) éppen a nagy számban beözönlő bevándorlók homogén csoportjai hozzák létre. A kormányok nem megfelelő szintű oktatás- és szociálpolitikája felerősítheti a gettósodást nyugaton és keleten egyaránt, mint azt nálunk a rossz helyzetben levő aprófalvas cigány közösségek nagy száma mutatja.
A történelmi példák alapján azt is mondhatjuk, hogy nagyon is bevándorlóország vagyunk, a 18. század óta mindenképpen. Az oszmán-török hódoltság után lecsökkent nálunk a népsűrűség (illetve nem tudott eléggé növekedni) Európa más részeihez képest, emiatt sokan telepedtek le nálunk a környező országokból. Tény, hogy a hirtelen, nagyarányú betelepítések minden esetben jelentős politikai konfliktusokhoz vezettek: Délvidéken a szerbek, Erdélyben a románok többségbe kerülése megelőlegezte Trianont, de nem volt problémamentes a németek és a zsidók nagy arányú betelepülése sem. A kérdés persze úgy is felmerül, hogy a rossz történelmi tapasztalatok valós vagy inkább megalapozatlan félelmeket váltanak ki ma belőlünk.
A bevándorlók közül a németek és a zsidók tettek a legtöbbet országunk polgárosodásáért és kulturális fellendüléséért, azonban a hirtelen nagy népességmozgások mindkét esetben súrlódásokhoz vezettek és megnehezítették az asszimilációt. A magyarországi németek gazdasági és kulturális hozadéka elvitathatatlan, azonban két alkalommal 1848-ban és 1944-ben a szerepük egy kissé megkérdőjeleződött. (A második világháború után sokan közülük kitelepítések áldozataivá váltak vagy kényszermunkatáborokba kerültek.)
A zsidó származásúak esetében egy politikailag kényesnek tűnő kérdésről van szó, amelyről meg kell tanulnunk nyíltan és kulturáltan beszélgetni: a zsidótörvények szerintem alapvetően a Trianon utáni belső "menekültválság" valamint a világgazdasági válságra adott reakcióknak tekinthetőek, később pedig a háborús helyzet paranoid logikájának részeként indultak meg a deportálások. Azt se hallgassuk el, hogy Weiss Mannfréd Közép-Európa egyik legnagyobb ipari üzemét hozta létre Csepelen, de arról is beszéljünk, hogy milyen nehéz és időigényes feladat volt egy "röghöz kötött" földművelő kultúrából származó magyar népesség kulturális felzárkóztatása a kor követelményeihez. (Amely ma sem tökéletes európai mércével mérve: l. például a pénzügyi kultúránk hiányosságait.)
A múlt század nyolcvanas éveinek végén főleg erdélyi magyarok érkeztek hozzánk nagy számban, amely sokat segített a rendszerváltás utáni talpra állásunkban, - annak ellenére, hogy ez esetben is voltak kulturális súrlódások az azonos nyelv ellenére is a nagy földrajzi távolságoknak betudhatóan. (Ennek egyik tünete volt a "románozás" velük szemben.) Mellettük Kárpátaljáról és a Vajdaságból is sokan érkeztek, főleg a múlt század végén.
A 20.század végétől a magyar társadalom külső utánpótlása megállt, a kifelé vándorlás maradt csupán jelentős. Ennek eredménye, hogy társadalmunk egyre inkább megfagyott, megdermedt. Orbánék inkább csak meglovagolják és kihasználják ezt a tendenciát - nevezhetjük új konzervativizmusnak,- amelynek szélsőséges formája a liberalizmushoz másik végleteként ugyan, de hasonlóan súlyos társadalmi károkat képes okozni. Mostani kísérletük mintha arról szólna, hogy évtizedekre befagyasszanak nálunk minden társadalmi mobilitást és korunk szintjéhez képest kvázi-feudális viszonyokat valósítsanak meg.
A nagy népességmozgások, egykori "bevándorlóország" voltunk eredménye mindenképpen kétarcú: a keletkező feszültségek mellett ne feledjük el a szerb közösség által létrehozott Szentendrét, a vecsési káposztát, a német származású Erkelt, Gárdonyi vagy a zsidó származású Karinthyt és Radnótit... a példákat órákon keresztül sorolhatnánk.
Éppúgy mint azt, hogy a magyar emigráció mit adott a világnak: többek között világhírű tudósokat vagy a Clevelandi Szimfonikus Zenekart...
Van persze a társadalmunknak egy olyan része, akiknek ez a fajta polgári értékrend semmit sem jelent. Emberek jelentős csoportjairól elmondható, hogy az életmódjukból, életkörülményeikből adódóan gyanakvóak mindenféle migrációval szemben: általában falusiak, kevésbé műveltek és az idősebb generációhoz tartoznak. Ez a réteg szinte minden országban jelentős számú, ők akik jellemzően félnek minden bizonytalanságtól és általában a változásoktól. Valójában nem csak róluk, hanem a legtöbbünkről szintén elmondható, hogy jobban szeretnénk teljesen homogén kulturális közegben élni, sőt léteznek kimondott rasszista kulturális reflexeink - azonban ezeket a beidegződéseket a nagy számú kedvező tapasztalat (pl. együtt dolgozni más országokból jött emberekkel) semlegesíteni voltak képesek. Kutatási eredmények is alátámasztják, hogy az ösztönös előítéleteket agyunk legfejlettebb részének működése, a józan megfontolás képes időnként felülírni.
Ezzel együtt nem szabad elhallgatni, hogy egyes falvakban létező szó ma is a "gyüttment" - azokat nevezik így, akiknek nem ott születtek, hanem máshonnan települtek be. A magyar falvak egy részében (fixálódott kulturális mintaként) valós jelenség az idegengyűlölet még a máshonnan odaköltözött magyarokkal szemben is. "Migránst" ők legfeljebb televízióban látnak - hiszen ilyen helyekre munkalehetőségek hiányában nem nagyon látogatnak külföldi munkavállalók.
Vannak persze fiatalok is, akik jól érzik magukat egy hagyományápoló falusias közegben, igazából nem félnek semmitől és habár a bevándorlás kérdése számukra teljesen indifferens, ennek ellenére egy erős, demagóg propaganda időnként hatással lehet rájuk. Vannak még rajtuk kívül azok, akiket vagy félelemben tart a kormány mániákussá vált mantrázása vagy pedig úgy érzik, hogy ők most "hatással lehetnek a történelem menetére", holott csak a demagógia áldozatai. Nekem az a véleményem, hogy a bevándorlással szemben valós opció a teljes elzárkózás és a szegénység is. Menetelhetünk akármilyen bátran, hogy "nem leszünk gyarmat", de ez a fajta színház senkit se fog érdekelni.
Erős Magyarország bevándorlás teljes korlátozásával: számomra délibábnak, illúziónak tűnik. Fejlettebb országokban a politikai viták nem annyira általános elvekről mint inkább konkrét tényekről szólnak: adókulcsok mértékéről, törvények szigorításáról vagy enyhítéséről és a bevándorláspolitika lényegi tartalmáról (honnan fogadjunk be akár menekülteket akár munkavállalókat és milyen számban).
Ugyanis az, hogy "NEM" önmagában még nem program, hiszen valaminek a tagadása még nem jelent semmilyen állítást. Sőt, ebben az országban már hozzászoktunk, hogy amit nagyon mondanak, az mindig gyanús, sőt nem ritkán pont az ellenkezője szokott bejönni. Mint a régi szocialista viccben, amikor a róka futva menekül az erdőből, mert betiltották a homoszexualitást. (Igen, ismerem őket: ma tiltják, holnap eltűrik, holnapután pedig már kötelezővé teszik...)
