A politikai baloldal elvileg nagyobb mértékben kötődik a fiatalokhoz mint az idősebbekhez (valamint a kevésbé jómódúakhoz a vagyonosakkal szemben), mert alapvetően nekik áll érdekükben a társadalmi status-quo megváltoztatása a jobboldalt támogató konzervatívokkal szemben. A társadalmak értékrendszerének változása miatt azonban úgy tűnik, hogy a régebbi bal-jobb közel 50-50%-os arány eltoldódott és a mai politikai rendszer sokkal inkább háromosztatú, a bal-szélsőjobb-mérsékelt irányzatok eloszlása Európában átlagban 30-40-30%. Valószínűleg nálunk is hasonlóan alakulna, ha nem érvényesülne a kormánypropaganda agymosó hatása és ha a választási rendszerünk nem lenne ennyire torz (a különféle irányzatokat összemosó pártstruktúra mellett).
Kérdés, hogyan juthatnak érvényre egy ilyen környezetben progresszív, a társadalom fejlődését segítő döntések?
A fiatalok többségét manapság kevésbé érdekli a politika, sőt sokakat kimondottan rendszertagadó, alternatív életmódok vonzanak. Ráadásul a társadalmak öregedése is magyarázattal szolgálhat arra, hogy egyre kevesebben szeretnének változásokat látni, bármi olyasmit ami a jelenlegi életmódjukat a legkisebb mértékben is veszélyeztetné. Ilyen okok miatt érthető, hogy a régebben a progressziót képviselő hagyományos baloldali pártok egyre ritkábban tudnak hatalomra jutni, vagy egyáltalán igazi vonzó, kormányképes alternatívákkal előállni.
A progressziónak, a társadalom fejlődésének számos területe ma is nagyon izgalmas kérdés, amelyre egyes országokban vannak ígéretes próbálkozások, olyan területeken többek között mint az oktatási rendszerek megújítása, az egészségtudatosság, elektromos kütyük helyes használata, nyitott vallásosság, a társadalmi különbségek csökkentése nem utolsó sorban pedig a klímaváltozás megállítása, hogy bolygónk élhető maradjon.
Az eredmények ezeken a területeken nagyon csekélyek a világ fejlett és közepesen fejlett országainak nagy többségében, sőt vannak kifejezetten negatív tendenciák is:
-Érvényesül az a régi tétel, hogy a nagyhatalmak minden esetben igyekeznek befolyásukat kiterjeszteni és agresszíven fellépni: az USA mellett ma már Oroszország is agresszívan fegyverkezik ismét és Kínában is felerősödött a keményvonalas stílus, az egyszemélyi hatalomkoncentráció.
-Olyan motívumok mint unalom és a hatalomvágy mások felett többeket szélsőséges (pl. terrorista, rasszista) mozgalmak szimpatizánsaivá, esetleg aktív tagjává is tesz. A régi nagy háborúk emléke elhalványult, az emberek ismét elkezdenek a tűzzel játszani és megy a pletykálkodás, a rémhírterjesztés a különféle közösségi médiumokban.
-A szakértői vélemények igen sokak számára egyáltalán nem mérvadóak mert azt hiszik, hogy képesek helyesen megítélni olyan kérdéseket mint a halálbüntetés vagy az alapjövedelem (amelyek empirikusan, hosszú adatsorok alapos elemzésével vizsgálhatók csupán). Ehhez hozzájárult a szakérők elkurvulása: nincs olyan mechanizmus jelenleg, amely kizárná a szélhámosokat, akiket arról lehet megismerni (mint nálunk egyes "bírósági szakértőket"), hogy aki nekem többet fizet, annak az álláspontját fogom védeni, akár fontos tények figyelmen kívül hagyásával.
-Rendre bebizonyosodik, hogy a ma embere is ugyanúgy érzelmileg dönt manipuláció hatására, sokszor a racionális érdekei ellenére is. Ez a választásokon és a népszavazásokon is jól látható, ilyen a Brexit példája, amelyről nem közismert, hogy a felső középosztály nagy része inkább támogatta a kilépést, a volt gyarmatokról érkezett lakosság viszont egyértelműen ellene volt. Ugyanis a jómódú középosztály egy nagy, független brit nemzetre vágyik a volt gyarmatok leszármazottai viszont nem, emiatt mindkét csoport tagjai a gazdasági érdekeikkel szemben szavaztak, hiszen a kelet-európai vendégmunkások az utóbbi csoport számára jelentenek sokkal inkább konkurenciát.
-A hagyományos életmódokat sokan visszakívánják, megszépített és giccses nosztalgiák alapján. Pl. a Trumpot hatalomra segítő munkások ismét szénbányákban és vasüzemekben szeretnének melózni, nálunk pedig a mezőgazdaságról és az önellátásról van egy olyan ideális kép a fejekben, amely messze áll a valóságtól. (A kisüzemi mezőgazdaság, a bioüzem igen munkaigényes, az önellátás pedig a társas együttműködés fejlődésén alapuló emberi evolúció tagadása.) Holott a realitást nézve például a biotermékek jelentős mértékben jómódú emberek, gazdag turisták igényeit szolgálják ki, nem a helyi közösségét.
Egyes kormányok (mint a miénk is) egyszerűen rájátszanak a fenti tendenciákra és szimbolikus gesztusokkal etetik meg azokat, akiknek nem nagyon akarnak adni semmi kézzelfoghatót. Orbánék például a minimálbér szintjét és az adórendszert éveken át úgy alakították, hogy az alsó-közép osztálybeliek számára kimondottan kedvezőtlen legyen.
A Medgyessy és Gyurcsány kormányok elkövették azt a hibát, hogy a választási ciklus tét nélküli, első részében emelték meg a juttatásokat (bár ebben igen csak benne volt a keze Orbánnak, aki belehajszolta őket egy ígéretversenybe). A gazdasági növekedés ekkor még pár éven át igen gyors volt, csak éppen nem volt meg a kellő fedezete, ezért esett vissza hirtelen 2006-tól. (Kicsiben a görögöket modelleztük, a pénzkiáramlás az országból szintén nagy volt, bár nem álltak rendelkezésre olyan EU források mint jelenleg Orbánéknak, ráadásul jött egy komoly gazdasági válság.)
A mai kormányra ezzel szemben mondhatnánk azt, hogy 2014-ig azért volt olyan alacsony a gazdasági növekedés, mert át kellett alakítani a gazdaság szerkezetét, csak sajnos ez nem stimmel: a szerkezet szinte semmit sem változott, a motorját a külföldi multicégek jelentik továbbra is. A magyar tulajdonú kis- és középvállalatok keveset fejlődtek, kivéve az építőipart, amely teljes mértékben az EU támogatásoktól függ. Komoly gazdasági szakemberek egyike sem beszél bármiféle "magyar gazdasági csodáról", legfeljebb elszalasztott lehetőségekről.
Nagy csoportok vannak, akikkel a mai kormány gyakorlatilag semmit sem akar kezdeni, ilyenek például a kisnyugdíjasok vagy hátrányos helyzetű falvakban lakó közmunkások. Őket csupán a migrációval, a migránsok démonizálásával lehet riogatni, hogy ha nem rájuk szavaznak, akkor még rosszabb is lehet a jelenleginél.
A magyar politikai élet fonákságait jellemzi, hogy ilyen mértékű korrupció esetében máshol már rég nagy tömegek vonultak volna az utcára tiltakozásul, csak nálunk lehet a kvázi háborús viszonyokat (alattomos módon) folytonosan szuggerálni, és ezzel a hatalomkoncentrációt segítő kormánydöntéseket eladni. Emiatt lehetséges, hogy nem a korrupció ellenesség, hanem az eléggé irracionálisan hangzó "nem leszünk gyarmat" lehessen szlogen a felvonulók számára. (Emellett önvédelemről és fenyegetettségről beszélnek azok, akik folyton csak növelik a társadalomban a feszültséget és a megosztottságot.)
A választáson a magukat progresszívnek, haladónak tartók (legalábbis viszonylagos értelemben, a kőkorszakba visszavágyókhoz képest), kemény dilemmákat élnek át a választási rendszer furcsaságai miatt. Az egyik ilyen furcsaság, hogy a választókörzetek határait úgy húzták meg, hogy a nagyobb városokat a régiókból kiemelve a falvakat a népesebb kisvárosokkal vonták össze. Ily módon olyan települések választanak közös országgyűlési képviselőt, amelyek az adott megyén belül sok esetben egymástól távol vannak vagy éppen semmi kapcsolatuk nincs, élő kapcsolatban a közeli nagyobb várossal vannak, amelyről pont leválasztották őket.
Főként az ilyen falvak által dominált körzetek szavazóinak dilemmája, hogy támogassák-e azt a jobbikos jelöltet, akinek még van valamennyi reális esélye a kormánypárti jelölttel szemben azon az áron, hogy a nekik szimpatikus párt szavazatokat veszít, esetleg be se jut a parlamentbe. Korlátozzuk-e a kormány túlhatalmát azon az áron, hogy egy ellentmondásos megítélésű, de tisztességesebbnek látszó jobboldali pártot erősítünk meg? Vagy pedig jobb döntés a baloldalra vagy a politikai középre szavazni?
A választások időzítése sem véletlen: március 15-e felhasználható nacionalista szólamok felemlegetésére, húsvét pedig alkalmas a kereszténység eszméjének (demagógiától nem teljesen mentes) sulykolására.
Úgy tűnik tehát, hogy a társadalmi progresszió manapság mintha megakadt volna (vagy pedig a folyamata szinte vissza is fordult), csupán egy területen látszik némi fejlődés: kicsiben, az emberi kapcsolatok szintjén. Ide tartozik a hölgyekkel szembeni bánásmód ("genderezés" ide vagy oda - halvány gőzöm sincs egyébként, hogy a hagyományőrzők mit jelölnek ezzel a szóval), a gyermeknevelés és a gyermekvédelem fejlesztése valamint az udvariasság a mindennapokban. Kérdés, hogy ezek mennyire tartós, erős tendenciák és a progresszív mozgalmak valóban képesek-e az ilyen közösségépítő törekvésekbe bekapcsolódni.
Ha elég erősek a tendenciák és erősebbek mint a fent említett gyűlölködést propagálók, akkor bebizonyosodhat, hogy az erőszakmentesség terjedése, a csökkentő agresszió nem csupán átmeneti jelenség, amelyet az ipari forradalom tett lehetővé a Föld erőforrásainak kizsákmányolásának az árán, hanem valóban létezhet nagy tömegek szintjén is- az ember biológiai ösztöneit felülírni képes,- humánum.
